Stoffán György: Politika, erkölcs, adventi időszak…. Ma, politikai és gazdasági megváltást várunk, nem a betlehemi jászol szülöttét…
Háborús, aberrált és erkölcstelen világban kezdődött meg az Advent. Minket, magyarokat külső és belső ellenségek gyűlölete vesz körül, mindenki arról beszél, hogy véget kell vetni a háború borzalmainak, de mindenki a háborút finanszírozza, sokféle magyarázat mellett. Közben a politikusok itt-ott gyertyákat gyújtogatnak papjaink és lelkészeink jelenlétében, mindenki a várakozásról beszél, de már az adventi időszak első pillanataiban felállítják a még oda nem illő Betlehemeket, és óriási árudömping várja a méregdrága karácsonyi vásárokban azokat, akik megengedhetnek maguknak mindent, vagy akiket a bankok erkölcsileg kifogásolható módon rábeszélek az ünnepi kölcsönfelvételre, belehajtanak az adósságspirálba.
Akárhonnan nézem az ünnepet, nem látom a lényegét. Nem látom a jóra való igényt, nem látom az adventi készülődésben az Advent igazi jelentőségét, azt a készülődést, amely valóban a betlehemi jászolhoz vezet, amely magalapozná a karácsony szeretetben teljes örömét, a lelki feltöltődést.
Pedig, sem béke, sem karácsony nincs és nem is lehet Isten nélkül. Nem ünnepelhetünk – mert úgy nincs is mit ünnepelni – hit nélkül, és értelmetlen dolog csak úgy megszokásból ajándékozgatni a karácsonyfa alatt, hiszen úgy, a karácsony csak a kereskedők ünnepe, nem a szereteté.
A politika és a hit, a politika és az erkölcs nem férnek meg egy ünnepben. Lehet nagy szavakkal méltatni az adventi gyertyagyújtáskor az ünnepet, de ez nem a politikusok dolga. Nem azoké, akik parancsokat teljesítenek és parancsokat osztogatnak, s az ünnep kezdetén megpróbálják elhitetni ennek az ellenkezőjét. Távol vagyunk Krisztustól, távol vagyunk az Ő tanításaitól, távol vagyunk a keresztény erkölcsi normáktól. Mert az önzés, a kapzsiság és az irigység lett úrrá a világon, és itthon, a Kárpát-hazában egyaránt.
És nem értem… nem értem, hogy történelmünk nagyjainkat példája, ezer év Istenbe vetett bizalma, a magyar ember génjeiben hordozott hit miként fakulhatott ki ennyire. Miért nem látja, érzi és éli meg a magyar azt a kereszténységet, amelyet Szent László óta magyar kereszténységnek nevezünk, mert ragaszkodóbb és mélyebb volt, mint az európai kereszténység, s egy volt a magyarsággal. Miért kell megvárni a teljes megnyomorodásunkat ahhoz, hogy a magyar újra, őszintén és magától Istenhez könyörögjön?
Jó volna felismerni és felismertetni a magyar emberekkel, hogy sem az Advent, sem a béke utáni vágy nem őszinte, ha Krisztust, Máriát és a keresztény hitet nem emlegetjük, ha csak arról szólnak a hangulatkeltő hírek, hogy kik és mennyit lopnak, hogy az ellenzék 1919 óta semmit nem változott, hiszen ma is a hazaárulásért kapják véres bérüket Amerikából… Ezek mind-mind földi, alantas, az emberi rossz tulajdonságokra hajazó és méltatlan hírek, amelyek csupán a mindenben is szakértő, közösségi oldalakon élő embereknek adnak megszólalási, bölcsködési lehetőséget.
Ma, itthon és a világon úgy indult ismét az Adventi időszak, hogy nem hetekre, hanem fényévekre vagyunk Krisztustól, Betlehemtől, az Úrjövettől… És ez szomorú, hiszen ebben a világban mi magunk vagyunk a Heródesek, a Pilátusok és a zsidó papok, akik végül keresztre feszíttették a ma várt Urat…
Mit várunk tehát karácsonykor, hogyan készülünk lelkileg az Úrjövetre? Így… azaz sehogy. A lényeg, hogy megtervezzük a szenteste vacsoráját és díszes csomagokban átadjuk a rongyrázós ajándékokat… mert még nem búgnak felettünk a repülők, s nem ölnek számolatlanul magyarokat abban a háborúban, amelyet mi magunk is finanszírozunk… De eljön az idő, talán hamarosan, amikor keresni fogja a magyar ismét az Istent… és várni, hogy a történelem adventje után valódi Úrjövet legyen a világon és a lelkekben. Pedig, ehhez nem kellene háború… csak hit. Ma is!