Stoffán György: Őrtüzek az autonómiáért – avagy, az ártó kompromisszum…

Teleki Pál gróf, hazatérvén Bécsből, egy kérdést és egy megállapítás tett a pályaudvaron, amikor leszállt a vonatról és megpillantotta az ünneplő tömeget. A kérdés az volt, amelyet maga elé mormogott, és amit csak a közvetlenül mellette állók hallottak: „Minek örülnek?”

A megállapítás pedig, amelyet később is sokszor elmondott: „A kompromisszum a legrosszabb megoldás!”

Az 1941 áprilisában meggyilkolt magyar miniszterelnök e két gondolatából kiindulva megállapítható, hogy az autonómia törekvés nem csak a székelyeknek árt, de az egész magyar nemzetet sújthatja, hiszen Trianonhoz és Párizshoz mérten, részmegoldást sem jelent. Ugyanis, ha valakitől olyasmiket lopnak el, amelyeknek egy része más tulajdonát képezte, de a meglopott, a lopott holmiból csak a saját részét követeli vissza, az nem nevezhető sem megoldásnak, sem erkölcsileg elfogadhatónak.

Erdély elcsatolása nem egy gyulafehérvári román kérés párizsi teljesítése, ahogyan azt a történészek máig beállítják, hanem egy, a Magyar Apostoli Királyság megszüntetésére irányuló szabadkőműves terv megvalósítása volt. Így tehát, amikor részmegoldásként csak a székely autonómiáért kardoskodunk, akkor a többi magyar területen élő – immár – kisebbséget hagyjuk magára még a jelenlegi Románián belül is. Hiszen a partiumi, az Arad és Temes vármegyei magyarok, valamint a nem székelyföldhöz tartozó szórvány magyarság helyzete nem megoldható a székelyföldi autonómiával – ha ez esetben csak a romániai, súlyos kompromisszumos és önfeladó részmegoldásokban gondolkodunk.

A magyarságot ért súlyos és eddig megoldatlan, jóvátétel nélküli sérelem, ország-csonkítás, és az ezzel járó tömeggyilkosságok ténye nem zárható le egy területi autonómia kiharcolásával. Ez esetben a nemzetközi megítélés az lesz, hogy megkaptuk, amit akartunk, tehát, ezután már nem lenne jogi és erkölcsi lehetősége az 1940-es, nemzetközi megállapodáson nyugvó határok visszaállításának, amely persze, önmagában is hatalmas veszteséget hordoz, de mégis nagy jelentőséggel bírna. Autonómia sem lesz, ameddig a világkormány el nem dönti mit is akar valójában az 1920-as határokon kívül és belül. Jó hivatkozási alap persze, autonómia-ügyben az, hogy a Székelyföldön élők az egyetlen olyan nemzeti közösség, amely – a megszállt magyar területek közül egyedül –, nagyobb számban és egy tömbben él. Ez a hivatkozás elfogadható is volna, ha a Székely Autonómia úgy szerveződne, hogy a Partiumtól, Temesváron át, minden egyes – az egykori magyar területen élő – magyarnak, hivatalos képviselete is volna egyben. Szatmári, váradi, aradi, gyulafehérvári és temesvári kirendeltséggel, amely kirendeltségek szoros kapcsolatban állnának a többi, egykori elcsatol terület (Nyugat-Magyarország, Észak-Magyarország, Délvidék és Kárpátalja) magyar képviseletével és a budapesti kormánnyal. Hiszen, akkor lenne optimális a magyar képviselet, ha az egy irányba mutatna és egységes lenne az egész Kárpát-medencében, szem előtt tartva a helyi, országon belüli lehetőségeket és célokat.

Ez is érdekelheti: Az 1919-es román megszállás mártírjaira emlékeznek Hódmezővásárhelyen

Mi is lenne ennek az egységes és a Székelyföldi Autonómiára épülő kárpát-medencei magyar összefogásnak a célja és értelme? Két fő irányt kellene meghatározni: az egyik a népesség gyarapodása, a másik, az elvándorlás megállítása, illetve az elvándoroltak és utódaik visszacsábítása az anyaországba, azaz a Kárpát-medencébe.

Ugyanis az nem nemzeti érzés, és nem a nemzet javára váló magatartás, amikor Nyugaton egy-egy magyar ünnepen könnyezve elénekeljük a Székely Himnuszt, de ezen túl semmilyen közösséget nem vállalunk a szülőfölddel… legfennebb a csíksomlyói búcsú után, nagyképűen rázzuk a rongyot és költjük az eurót még két napig, az ezeréves határnál…

Tehát, újra kell gondolni a magyar nemzet Kárpát-medencében való megmaradásának a lehetőségeit, az identitástudatot, és a nemzetépítést, mielőtt még azt vesszük észre, hogy a magyar kormány által felújított iskolákban és templomokban csak idegen szót hallunk, ahogy ezt Erdélyben is, és más megszállt magyar területen már sajnos tapasztalhatjuk.

Sokan felkapják a fejüket, amikor nem elcsatolt területekről, hanem megszállt területekről beszélek. Teszem ezt azért, mert mind Trianon, mind Párizs ellenkezik a nemzetközi joggal, tehát nem jogos területrendezés történt egyik esetben sem, hanem egy diktatórikus intézkedés, amelynek következménye a megszállás, az őslakosság elleni tömegmészárlások… amelyek után semmi helye – még 103 év után sem – kiegyezésnek és kompromisszumoknak. Az igazság feltárása, a kárpát-medencei magyar identitástudat megerősítése és a kárpát-medencei magyar gazdaság fellendítése kellene, hogy elsődleges cél legyen. Sajnos azonban, ma még nincs egy közös erő, amely ezt az elgondolást koordinálná és lépéseket tenne a megszervezést illetően.

A kötelező rendszerváltásokig ezt a feladatot az egyházak végezték, hiszen mind a Márton Áron-i erdélyi Magyar Katolikus Egyház és a magyar ferencesek, mind a Református Egyház nemzetmegtartó erő volt. Észak-Magyarországon nem volt és ma sincs magyar püspök, ahogyan a magyar katolikus és református híveket az elcsatolt területeken csak a lelkes és sok esetben önmagukat veszélyeztető magyar papok koordinálják. Őket azonban senki. A modernizált vallási közösségek és a jólétben tobzódó lelkészek és papok sajnos már nem érzik annak a felelősségét, amit a nemzetmegtartás feladata jelentett. A vatikáni külpolitika is a beolvadást sürgeti, aminek következménye az, hogy a megszállt területeken, számos helyen kötelezően kell idegen nyelvű szentmisét tartani akkor is, ha ezt eddig nem igényelték a templomba járó hívek.

Ez is érdekelheti: Gulyás Gergely a Kormányinfón: Ukrajna azokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, akik következetesen kiállnak a béketárgyalások mellett

A civil társadalomra és bátor papokra, lelkészekre van szükség tehát ahhoz, hogy a magyarságot – egymásról tudva és egymással konzultálva – megmentsük a végső pusztulástól, amelynek veszélye fennáll, de amiről nem illik beszélni, csak egy-egy népszámlálást követően.

Amikor tehát, a székely autonómiáról beszélünk, nem beszélhetünk csak a székely autonómiáról, és nem beszélhetünk csak arról a 105 ezer km²-ről, hanem a Kárpát-medence magyarságának jövőjéről és megmaradásának szűkös lehetőségeiről kell beszélnünk. Minden más megközelítés vagy csak egy álom, vagy végzetes tévedés. Lehet választani: vagy elveszünk autonómiástul és mindenestül, vagy összefogunk és megszervezzük a hazánkat újra… itt a Kárpát-medencében!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)