A karácsonyi ünnepkör

Őseink ünnepei gyakran a természeti jelenségekhez, a csillagászati (zodiákus) évkörhöz kapcsolódtak. Rendszeresen megülték – szertüzek mellé telepedve – például a tavaszi és őszi napéjegyenlőséget, valamint a nyári és téli napfordulót is. Utóbbinak épp most jön el az ideje. Ilyenkor a leghosszabbak az éjszakák, s a legrövidebbek a nappalok. A sötétség korszaka ez, a gonoszságé, a lélektelenségé, amikor nagyon kevés a fény, mikor az egész teremtett világ a megújulásra, újjászületésre vár.

A téli napfordulókon tartották a rituális sólyomröptetéseket, hiszen a magyarok közismert szent madara a Turul (a Szentlélek földi megtestesítője – lásd Emese álma!), vagy másképpen kerecseny, amely a legszebb légi vadász. Minden bizonnyal a karácsony is tőle kapta a nevét, nem pedig a keresztény kultúrkörből nyerte, mint az európai nyelvek többsége. Őseink virrasztással, dobolással, énekléssel, különböző szertartásokkal búcsúztatták az óévet, s egyben reménykedve, a jövőbe vetett hittel köszöntötték az új esztendőt, melytől azt várták, hogy a világosság növekedésével népünk is mindig visszanyerheti régi erejét, mely által megvalósíthatja kitűzött céljait.

A keresztény világ adventje is szentséges, kegyelmi idő: készülődés, várakozás Isten Fiának (a Fény gyermekének), az üdvözítő Jézus Krisztusnak eljövetelére, ill. tisztelgés édesanyja, Szűz Mária előtt. Az egyházi, liturgikus év nem a naptárhoz igazodik, hanem adventtel kezdődik, és a következő adventig tart. Az advent igazi meghitt hangulatát, szakrális ízét a hajnali vagy angyali mise (roráté) adja meg, amit még böjtöléssel, bűnbánattal (gyónással), elcsendesedéssel, családi imádkozással is megszentelnek. A többnyire fenyőágakból font adventi koszorú három lila (hit, remény, szeretet) és egy rózsaszínű (öröm) gyertyát tartalmaz, melyekből minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A karácsonyi ünnepkör nagyjából András napjától vízkeresztig (a mulatós farsang kezdetéig) tart; kiemelkedő eseménye a szentestén celebrált éjféli mise s a szilveszteri hálaadás. De különböző mágikus varázslások (pl. Luca székének készítése), népszokások (regölések, betlehemezések) is kapcsolódnak hozzá, sőt a disznótorok a vidámságot, a jó kedélyt is képviselik. Az egészséges félelem (nem azonos a rettegéssel!) a bölcsesség talpköve; térjünk meg mi is mielőbb (azaz fogadjuk magunkba az Urat), és bízzunk a Megváltóban, aki megszabadít bűneinktől, és megtart bennünket az erények útján, hogy később ne kelljen remegnünk az örök Bírótól. Átvitt értelemben adventkor nemcsak Jézus születését várjuk, hanem második eljövetelét is, vagyis igyekszünk fölkészülni az utolsó ítéletre.

Karácsony egy különleges, misztikus alkalom arra, hogy a megtisztult lelkek találkozzanak Istennel, és megtapasztalják végtelen jóságát, kimeríthetetlen szeretetét. Forduljunk bizalommal hozzá személyes problémáinkkal, és könyörögjünk a bajba jutottakért, a szenvedőkért, a csalódottakért s a csüggedőkért. Fohászkodjunk családunkért, szeretteinkért s árva népünk emberibb jövőjéért, közös sorsunk jobbra fordulásáért. Kérjük Őt, hogy legyen velünk irgalmas, vétkeink, mulasztásaink, hitetlenségünk ellenére is. „Küldj minket, Urunk, hogy tudjunk örömet szerezni, könnyeket törölni, nyomorúságot enyhíteni. Hadd szolgálja így az egész életünk a Te dicsőségedet és mások üdvösségét.”

A világ jelenlegi helyzete

Nem feledve, hogy a Teremtő egyben a történelem mindenható ura is („ember tervez, Isten végez”), ebből az „éteri magasságból” térjünk vissza immár a szürke valóságba. Próbáljunk meg egy kis összegzést készíteni a világhelyzetről s a hazai állapotokról, majd tekintsünk előre, s fürkésszük ki (mellőzve a fals, céltalan „jóslásokat”, összeesküvés-elméleteket!), vajon mit hozhat számunkra a jövő.

Az euroatlanti civilizáció túlélte önmagát, évei meg vannak számlálva. Világuralmi törekvései – ez már nyilvánvaló – elbuktak, lélektelen centralizációjából, barbár gyarmatosításából, ultraliberális democsokráciájából nem kér az emberiség. A kulisszák mögött máris egy kíméletlen háború folyik a hatalmi átrendeződésért s a világ egyre szűkösebb természeti javaiért, egyelőre még komolyabb fegyverek bevetése nélkül, vagy csak korlátozott, lokális szinten. A helyi csatározások azonban bármikor összeérhetnek, s ellenőrizhetetlen kiterjedésük lángba boríthatja egész bolygónkat. Ázsiában, Afrika és Dél-Amerika jelentős részén túlnépesedés van, míg Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában fogy a lakosság. Az etnikai eltolódás egyre nő a színesek javára, a fehér faj pedig az elöregedés, a végső kipusztulás örvényébe került. Az egyformán közös gyökerű, szabadkőműves-zsidó érdekeltségű cionbolsevizmus kimúlása után a judeokapitalizmus is elvirágzott, és a tönk szélére jutott. A fejlett Nyugatnak egyre inkább bealkonyul, míg a Kelet rohamléptekkel tör előre, s úgy hagyja faképnél vetélytársát, mint versenyautó a csacsifogatot. Az USA és az EU (s a mindkettőt kézben tartó Izrael) gazdasági és kulturális fölénye már a múlté; míg Kína, India, Oroszország és Brazília (BRIK) mind magasabbra emelkedik, de a mohamedán országok is tartják megszokott színvonalukat. A jövő a központosított, hierarchikus felépítésű, tekintélyuralmi rendszereken alapuló nemzetállamoké; a világvallások közül pedig egyedül az iszlám életképes, mert elég militánsan és politikusan átszövi az élet valamennyi területét. A kereszténység – noha még jelentős tömegbázisa van mindenütt – ezzel szemben sorvadásnak indult, visszahúzódott a lelki szférába, nem nyújt eligazítást a gyakorlati problémákban, ráadásul teljesen átitatja a rothasztó héber szellemiség. A mostani globális méreteket öltő „pénzügyi és gazdasági világválság” sem más, mint a profitjába kapaszkodó, ravaszul spekuláló bankárkaszt egyik utolsó népámító blöffje, hogy a „bankkonszolidációkkal” elnyelt további milliárdokkal megmentse zátonyra futott hajóját. De a Kelet és az arabok könnyedén kivonják magukat alóla, s valutáik nem igazán rendülnek meg ezektől az ócska monetáris trükköktől. A dollár és az euro már csak névleges értéket képvisel, semmilyen nemesfém és munkafedezete nincs; ugyanakkor a világ anyagi eszközeinek kb. 60 %-át 100-nál alig több zsidó felségjelű rablóbanda bitorolja, miközben az emberiség zöme elképesztő nyomorban (éhség, szomjúság, járványok, analfabetizmus, hiányos közművek, mérgező környezet stb.) tengődik.

Ez a sátáni igazságtalanság azonnali jogorvoslatért kiált, s érthető okokból rövidesen elsöpri a mindent behálózó és kiszipolyozó, haszontalan talmudista rovarokat. A mélyben már készülődik a leigázott és kisemmizett népek általános, „ügydöntő” fölkelése, amit ideig-óráig a NATO technikai-katonai fölényével késleltethetnek ugyan, ám a vulkanikus robbanást elfojtani hosszú távon aligha bírják. Bármennyire is szeretnénk, békés úton ez a „paradigmaváltás” nem mehet végbe, mert a zsidó élősködők önszántukból képtelenek mérsékelni féktelen harácsolásukat, s fondorlatosan megszerzett vagyonukról, pozícióikról sem hajlandók lemondani. Ám az eltiport százmilliók már nem tűrnek tovább; lassan fölébrednek a rájuk bocsátott kómából, s bármi áron kivívják szabadságukat, függetlenségüket és önrendelkezésüket. Ebben az irgalmatlan véráldozatokkal járó, öldöklő küzdelemben akár egész népek, kontinensek is megsemmisülhetnek – köztük sajnos a magyarság is –, ezért alaposan föl kell készülnünk a túlélésre, hiszen valamennyi nemzet számára a legfőbb parancsolat a saját megmaradása és értékeinek, kultúrkincseinek, ősi hagyományainak átmentése az élhetőbb jövőbe. Felelőtlen, pofátlan politizálásával – a tényleges holokauszt előtt álló – Izrael ma a világbéke első számú közellensége, s minden idők leggyűlöltebb országa, amely ráadásul farokként csóválja (s várhatóan magával rántja végzetébe) az USA-t is. Az Egyesült Államok pedig korábbi koreai és vietnami veresége után immár az afganisztáni és iraki kalandjában is kudarcot vallott, s noha étvágya még Iránra is kiterjed, aligha meri megtámadni, ha maradt még egy csöppnyi józansága. A hedonista, elkényelmesedett, dekadens Nyugat gazdasági vonalon is fokozatosan lemarad az erőtől duzzadó, óriási tartalékokkal rendelkező Kelettől. Ezért ha utóbbi ügyesen taktikázik, és elegendő türelmet tanúsít, akkor vetélytársa előbb-utóbb túlérett gyümölcsként simán az ölébe pottyan. A globalista világrend tehát biztosan összeomlik, s alighanem a legyengült, fogyasztóvá degradált, elhülyített fehér fajt is maga alá temeti, ami számunkra sem lehet vonzó perspektíva. Le kell szögeznem persze, hogy a Kelet túlbuzgó, elképesztő munkatempója, valamint puritán igénytelensége sem szimpatikus számunkra, hiszen eredendően az ember nem azért él, hogy dolgozhasson, hanem azért dolgozik, hogy megfelelően élhessen; vagyis semmit se vigyen túlzásba, de élvezze, használja föl szorgalma eredményeit, s általuk alapozza meg minőségi életvitelét. Ne higgyük azt, hogy egy keleti (pl. kínai, orosz vagy muszlim) gyarmatbirodalomban sokkal különb sorunk lehet, mint a mostani judaista rémuralom alatt; ezt a véleményemet cáfolhatatlanul igazolják a kivénhedt Európa „multietnikus, multikulturális” realitásai, vagy éppenséggel Tibet és Ujguria, ill. Csecsenföld könyörtelen letiprása. Nekünk, magyaroknak, nem tanácsos semmilyen „elsüllyeszthetetlen” óceánjáróhoz (lásd Titanic!) odaláncolni kis hajónkat, jobb, ha mindenkitől kellő távolságot tartunk, és saját érdekeinknek megfelelően manőverezünk a hullámzó világtengereken.

Ha sártekénk sorsa csak az elfajzott, elállatiasodott, istent játszó embereken múlna, akkor nem valószínű, hogy elkerülhetnénk a totális tragédiát. Szerencsére a Fönnvaló nem hagyta magukra teremtményeit, hanem törődik velük, gondoskodik róluk, s minden bizonnyal most is megmenti az arra érdemeseket a pokol bugyraitól. Úgy vélem, ebben inkább reménykedhetünk, mint ellenségeink jóindulatában, vagy akár szövetségeseink (??) és önmagunk „kozmikus erejében”. Mindent összevetve: a közeli (néhány éven, évtizeden belüli) apokaliptikus változás szükségszerű, és sokáig már nem odázható el (ám a „világvége” még kissé messzebb van!); azonban nincs okunk a bénító gyávaságra, hiszen bármilyen katasztrófa sújt ránk, Isten segítségével meglelhetjük a kivezető ösvényt, persze csak ha mi is akarjuk, és megtesszük érte a tőlünk telhető legtöbbet.

A magyar sorskérdések és tennivalók

Hazánk egyben Európa földrajzi-közlekedési-szellemi centruma is; Magyarország őshonos nemzete kontinensünk legelső államának megalapítója volt. A magyarság itt, helyben fejlődött ki, s nem jött ide sehonnan! Tehát egy olyan entitás, amely nem tartozik szorosan sem Kelethez (bár rokonaink, potenciális bajtársaink jobbára itt élnek), sem Nyugathoz; ezért se lehetünk afféle komp vagy híd a két szembenálló tömb között, ugyanakkor nem vállalhatjuk a nekünk semmi garanciát nem nyújtó Európa további áldozatos védelmezését sem. A Kárpát-medence a világ talán legegységesebb, legszervesebb, önellátásra legalkalmasabb térsége, melynek fennmaradását, „paradicsomi állapotát” csak a magyarság vezető szerepe biztosíthatja. Célunk tehát az évszázadok során ide költözött különböző népek, etnikumok „tejtestvéri közösséggé” formálása; ami azonban nem történhet meg a saját önfeladásunk árán, hanem kizárólag történelmi sérelmeink igazságos jóvátételével. A földünket szétdaraboló és elprédáló ordasoknak be kell látnia, hogy vagy visszaadják a „rablott holmit”, s velünk együtt boldogulnak, vagy mindnyájan elmerülünk a közeljövő tomboló hurrikánjaiban. Szakrális megbízatásunkat csupán akkor hajthatjuk végre, ha magunk is visszatérünk őseink útjára, s példákat nem másoktól merítünk, hanem önmagunkból. Először föl kell támadnunk, meg kell erősödnünk, és össze kell forrnunk ahhoz, hogy Isten igazi választott népeként másokon is segíthessünk, ill. betölthessük tanító, gyógyító, fényhordozó küldetésünket. (Sokan talán sajnálkozva mosolyognak ezen, s kigúnyolnak bennünket „délibábos” szemléletünkért; de ez nem szegheti kedvét azoknak, akik tisztában vannak a Regnum Marianum, a Szent Korona országa és a Szentkorona-értékrend fogalmainak pontos jelentésével.)

2010 virtuális valóságának látszólag legfontosabb hazai eseményei a parlamenti s az önkormányzati (helyhatósági) választások voltak. Rendkívüli, 2/3-os többséggel sikerült leváltani az MSZP-SZDSZ posztkommunista-neoliberális hatalombitorlóit, s helyükbe juttatni a Fideszt. Elvileg ez a támogatottság bármire elég, noha nem a jelenlegi félgyarmati, cionista rendszerben. Akik az orruknál tovább is látnak, nem csalódhatnak bennük, hiszen az az eredménytől függetlenül is világos volt, hogy ettől a bagázstól sem várhatók érdemi változások, mert eleve olyan pályán kényszerülnek mozogni, ahol minden szabályt ellenségeink és árulóink sóztak a nyakunkba. Valameddig el lehet még lavírozgatni ebben a számukra kellemes (nekünk viszont halálos!) fertőben, ám ha hajszálnyit eltérnének a „kóser iránytól”, azonnal megfojtanák őket „kenyéradó gazdáik”. Itt már évtizedekkel ezelőtt megírták a forgatókönyveket, ezért a mozgástér roppant szűkre szabott, s úgyszólván lehetetlen kitörni a nemzetünk életterét behatároló rideg karámból. Tudnunk kell azt is, hogy egész Európában a magyarság tengődik a legsiralmasabb körülmények közt, hiszen az egyre kevésbé titkolt cél legjobbjaink gyors likvidálása, majd a rátermett, becsületes vezetők nélkül maradó néptömegek tönkretétele és fokozatos bedarálása vagy elkergetése szülőföldjéről azért, hogy egy mohó, körülmetélt siserahad megszerezhesse Istentől kapott őshazánkat. Tehát eleve hibás hozzáállás az, amikor egyesek azon vitatkoznak, hogy beengedjük-e Törökországot vagy Izraelt az EU-ba (persze, hogy nem!), ahelyett, hogy azon töprengenének, miképpen tudnánk mielőbb faképnél hagyni az egész alvilági színtársulatot. Ugyanilyen melléfogás az is, amikor arra törekszünk (egyik jó magyar a másik hasonszőrűt gyalázva!), hogy elfecsérelt szavazatainkkal minél nagyobb szeletet hasítsunk ki bármelyik „honmentő” párt javára a balliberális „demokratúra” penészes tortájából. Ennél fogva a Jobbik – mely kétségtelenül a legradikálisabb és legmagyarabb érzelmű frakciót képezi a rendkívül silány mezőnyben – a maga 17 %-ával jóformán semmit sem tehet tátongó sebeink gyógyítása végett, hiszen valamennyi pozitív törekvését könnyedén lenullázza a helytartó, vazallus többség. A kondícióink immár oly rémesek, anyagi, erkölcsi és szellemi-lelki tartalékainkat annyira kimerítették, hogy nincs más lehetőségünk, mint fölrúgni mindent, lerázni bilincseinket és visszaszerezni elorzott javainkat, satuba szorított hazánkat, ill. megalkuvás nélkül végrehajtani a gyökeres rendszer- és államformaváltást. Az alapvetően önző, részérdekeket képviselő, sokfelől lekötelezett pártok erre teljességgel alkalmatlanok, tehát nem lepődnék meg, ha az Orbán-kormányt – ígéreteinek megszegése miatt – mandátumának lejárta előtt elűzné a népharag.

Nehéz néhány jellemző mintát kiragadni, mégis soroljunk fel párat legégetőbb gondjaink közül. Nem zajlott le az elmúlt 65 év gazembereinek elszámoltatása és felelősségre vonása, ugyanakkor az üldözöttek, kifosztottak, derékba tört egzisztenciájúak kártérítése, rehabilitációja sem. Elmaradt a zsidókérdés (ezt még fölvetni sem merik sehol, mintha nem is létezne!) és a cigánykérdés rendezése, valamint az idegenek (főként az Izraelből érkező „honfoglalók”!) betelepítésének megakadályozása és a vészesen gyorsuló magyar népességfogyás megfordítása (pl. az abortusz betiltása, a főállású anyaság elismerése, a gyes és a gyed emelése, a nagycsaládosok kedvezményezése stb.) is. Nincs az országban közbiztonság, vagyonvédelem, jogállami és alkotmányos rend; sőt virágzik a „megélhetési bűnözés”, a hivatali korrupció, a fenyegető és brutális etnikai erőszak, az állami (rendőr)terrorizmus, a törvény előtti egyenlőtlenség, a szabadság és emberi méltóság agyagba döngölése. Kísérlet sem történt a tervszerűen megszüntetett munkahelyek pótlására, a foglalkoztatottság növelésére, a gazdaság, a piac és a pénzügyek nemzeti kézbe vételére, a falánk bankszektor szigorú ellenőrzésére, a haszonleső multicégek megadóztatására, euroatlanti (euro-antanti?) és „jószomszédi” kapcsolataink újragondolására, a tudatromboló, kultúrmoslékot okádó, hazug média „kifilézésére”, a (finnugor és egyéb) történelemhamisítások beszüntetésére, a tudományos és művészeti elferdülések helyrebillentésére, a lezüllesztett oktatás színvonalának visszaállítására, a honi tehetségek és feltalálók felkarolására, az elégtelen és beteg egészségügy (+ a megfizethetetlen gyógyszerárak) rendbetételére, a (lakásmaffiás) kilakoltatások azonnali blokkolására, a nyugdíjak távlatos értékőrzésére, a mérgező, silány ételek (pl. ismeretlen eredetű adalékok, vegyszerek, nátrium-hiányos, káliumban gazdag „étkezési sók” forgalmazása) és italok kiszűrésére stb. stb.

Nem kétséges, hogy békés pótcselekvésekkel (pl. parlamenti felszólalásokkal, aláírásgyűjtésekkel, kilúgozott népszavazásokkal, zászlólengető tüntetésekkel-felvonulásokkal, sajtópolémiákkal), ráolvasó kuruzslásokkal ez a szörnyű, sok évtizede halmozódó gigantikus ganéhegy nem tüntethető el. A nemzet többségének fel kell lázadnia a rabtartó és pusztító „elit” ellen, ha élni akar, mert különben kivérzik, fölmorzsolódik az örökös meddő várakozásban. Ebben a leendő önvédelmi harcban csak magunkra számíthatunk, mert helyettünk senki sem oldhatja meg közös dolgainkat. Persze felelőtlenül, fölkészületlenül és idő előtt nincs értelme rohamra indulni (ne hagyjuk, hogy hitvány megrontóink „forradalomba” vagy polgárháborúba csaljanak bennünket!), mert oktalan lemészárlásunkkal semmit sem érhetünk el, s a helyzetünk csak tovább rosszabbodna. Abban biztos vagyok, hogy hamarosan eljön a kedvező alkalom, de addig sem ülhetünk tétlenül a babérjainkon. Próbáljuk meg mind teljesebben kivonni magunkat az idegenszívű hatalom befolyása alól, törekedjünk önellátásra és nemzeti összefogásra; szervezkedjünk minél szélesebb körben (ne lapos ideológiák, üres jelszavak, „izmusok”, pártprogramok mentén!), s bármilyen „sajtótörvénnyel”, zsarnoki cenzúrával kívánnak elnémítani, mindenkor bátran mondjuk ki az igazságot. A tisztességes, nemzethű értelmiségnek kutya kötelessége szót emelni a visszásságok, jogsértések ellen, s azokat is fölvilágosítani, akik egyedül képtelenek a tájékozódásra.

Vegyük észre azt is, hogy honfitársaink rovására nem boldogulhatunk, nem köthetünk paktumot az ördöggel, mert ma ártatlan felebarátunkat lökik szemétre a pribékek, holnap pedig minket. Legyünk elszántak, önzetlenek, megértőek, tanítsuk, segítsük egymást; leplezzük le gyarmatosítóink álcázott arcát, tárjuk föl rágalmaikat és gaztetteiket, készítsünk listákat a főkolomposok nevéről, elérhetőségéről és harácsolt vagyonáról, hogy ne csúszhassanak ki a számonkérőszék ítélete alól. Minden idegszálunkkal és képességünkkel készüljünk föl a sorsdöntő ütközet(ek)re, mert ennek sikeres megvívásától függ jövőnk és megmaradásunk. S még valami. Soha ne engedjünk az óvatlanokat tőrbe csaló, konzum-idiótává gyaluló, amorális materializmus kísértéseinek. Fogadjuk el a kihívásokat, vigyük végbe, amit belátásunk, lelkiismeretünk szerint meg kell tennünk, de mindenkor tekintsünk az égre is, s rendületlenül kérjük Boldogasszony Anyánk és a Magyarok Istenének pártfogó támogatását. Dicső őseink sosem tértek ki a hódító banditák elől, de fohászkodni se szégyelltek, ha túlerővel kellett megmérkőzniük; így aztán saját seregük mellé rendszerint elnyerték a mennyei „hadosztályok” szövetségét is, akikkel együtt legyőzhetetlennek bizonyultak. Mi is tőlük vegyünk példát, mert ezúttal sok évezredes, viharvert históriánk legborzalmasabb harcai előtt állunk.

A Kárpát-medence stratégiai pontjain gyűjtsünk halomba rengeteg tűzifát, s gyújtsunk a csillagokig lobogó máglyákat, hogy „minden idegen rongy bennük égjen”!

Végezetül valamennyi tisztességes, jóakaratú harcostársamnak és nemzettestvéremnek – éljenek akár a Csonkaországban, a Kárpát-medence megszállt vidékein, vagy a világ bármely pontjára száműzve – áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt és eredményekben gazdag, boldog(abb) új esztendőt kívánok! Isten, az áldás már kevés; védd meg és segítsd a magyart!

Siklósi András

Misztikus téli hangulatok

(13 vers)

Adventi énekek

1.) Fohász a nemzetért

(Magyar szeresd a magyart)

Kérlek Uram Magyarok Istene

Oldd fel az átkot mi lelkünk rágja

s végre a gonosz gyűlölet tere

Édenkert legyen – béke oltára

ahol barátként öltünk karba kart

s hirdetjük: testvér szeresd a magyart

Ne hagyd a gyilkos haramiáknak

hogy hatalmuk soká tobzódjon még

Hisz’ kárt tesznek falunak országnak

pusztulás jön és egy kegyetlen vég

Hallgasd a kínt a bánatot a jajt

Istenem Uram gyógyítsd a magyart

Dúsgazdag rablók sertepertélnek

hogy melyik „törvényt” tárgyalják előbb

s igás baromként hajtják a népet

ráuszítva sok mohó vámszedőt

Barbárság vad tengerén hol a part

ahol nem bántja senki a magyart?

Uram kérlek ezt ne tűrd el tovább:

bölcsek helyett hogy tuskók döntsenek

s tönkretegyék értékeink sorát

Majd hont árulva alkut kössenek

és ránk hozzák az elsöprő vihart

Uram védelmezd tőlük a magyart

Hogy kivesszünk – ne engedd Istenem

Sok hasznost szépet s jót adunk mi még

A szeretet átsegít mindenen

boldogabbá válik a Föld s az Ég

Most tombol fölöttünk – űzd el a bajt

könyörgök Uram: áldd meg a Magyart

2.) Ne hagyd el őrhelyed

Ahová Isten szólított

nyilván az kijelölt helyed

ott értheted meg a titkot

Lelke csak ott szárnyal veled

Mikor áldást oszt hirtelen

e föld tájain nem keres

csupán a saját helyeden

s jaj neked akkor ha üres

Védd tehát vitézül helyed

akármily’ súlyos a kereszt

s bár tűz és víz emésztenek

sose akard feledni ezt

Ne nézz rémülten százfelé

ha kunyhód egy farkasverem

dicsérd az Urat épp ezért

a legfélelmesebb helyen

Amit mulasztasz – hát mered

tagadni léted lényegét? –

tán kegyelmektől fosztja meg

Isten egy méltóbb gyermekét

Gondold át jól: a helyedet

nem töltheti be senki más

az Úr rád bízta s Ővele

kötelező a számadás

Fogadd szívesen sorsodat

mint Vezérlőd ajándokát

ne szőj fellengzős álmokat

nyújtsd őket mind az Úrnak át

Győzelmet csupán akkor ad

imád csak úgy hallgatja meg

ha mint kipróbált harcosa

nem hagyod el az őrhelyed

Holtig szeress légy bölcs s igaz

így nyerhetsz égi koronát

benned az Úr ha hű maradsz

megdicsőíti önmagát

Örvendve vállald tisztedet

s fénylő reménnyel hívd Urad

hadd higgyék-tudják mindenek

hogy Ő békét és üdvöt ad

S ha majd Királyod megjelen’

a földön sehol sem keres

csak ott saját kis helyeden

s ujjongva látja: nem üres

Az lesz legboldogabb perced

ha rendelt helyeden talál

fölvisz magával a mennybe

hol örök Élet trónja vár

Fehér világ

fut az élet fut a szán

kis harang cseng oldalán

prüszkölő lovak viszik

hókirálynő álmait

fehér álom fehér szél

meseszép tündéri tél

ezer pihe kavarog

örvénylik száll és forog

az útszélen hóember

elindulna de nem mer

fél hogy elmúlik a tél

s elolvad míg visszaér

fehér az erdő a rét

fehér minden szerteszét

jegesek az ablakok

körül minden megfagyott

kis házakban tűz lobog

köd burkolja a napot

a dombháton sok gyerek

zsibong játszik hempereg

a mezőn a hó alatt

alszik a vetés a mag

másutt disznót perzselnek

esküvő van nagy ünnep

mulat öreg fiatal

szalad a gond és a baj

vidám a tél gyönyörű

tündöklő és egyszerű

fehér imát mond a szél

nincs szebb mint a fehér tél

fehér álom és csoda

hókirálynő otthona

Hazatérés előtt

(Őseink a sztyeppén)

Tombol a fagy bömböl a szél

torlódva dermed a hullám

Mint néma holt

hideg a hold

hóvihar söpör a pusztán

Reszket a fény

a sztyepp jegén

bomlik hasad a jurta

Dőlnek a fák

mint a bakák

hörögve buknak a hóba

A tűz sápad

farkas támad

csillagok hullnak a tóba

Üvölt a tél

vijjog a szél

havat szór szemünkbe szánkba

Égszakadás

vad nyihogás

megfagynak lovaink állva

Mi lesz velünk

mind elveszünk

hófalba jégtömbbe zárva

Bölcs Napkirály segíts nekünk

ne érjünk ilyen véget

Hős eleink

isteneink

szűnjön a szörnyű végzet

Pereg a dob dübög a dob

eszünk veszejtve verjük

Sok névtelen halottunkat

megszámolni se merjük

Kegyetlen szél

zord gyilkos tél

hogy gyűlölünk és félünk

Hordd el magad

s minden hadad

ne pusztítsd el a népünk

Ha alábbhagysz útra kelünk

szilaj vezérünk Álmos

Dús földeket jobb legelőt

ígért a legfőbb táltos

Jön még tavasz

s nem lesz panasz

erősek vagyunk bátrak

Olvad a jég serken a fű

illata kél a fáknak

Elfut a tél

ífjul a vén

új haza vár ránk gazdag

Éled a kedv nő a remény

föl magyarok nyugatnak

Könyörgés Babba Máriához

(Márton Áron emlékének)

Anyánk édes Boldogasszony

áldó kezed oltalmazzon

szemed fölöttünk virrasszon

szíved szívünkhöz hajoljon

Erősíts meg minket kérünk

ne folyjon ki drága vérünk

Bízunk benned csak rád nézünk

vigasztald könnyező népünk

Ne hagyd hogy a gonosz sorba’

elragadjon a pokolba

Testünk-lelkünk így is csonka

szétmarta a héber rozsda

Mindenünket elorozták

nem miénk már Magyarország

Semmik vagyunk gyáva szolgák

otthonunk rablók tiporják

Idegenek nyúznak tépnek

mi haldoklunk csak ők élnek

Micsoda kegyetlen végzet:

elpusztítanak a férgek

Se hitünk se egészségünk

már nincs miért mégis félünk

Csöppnyi jóban sincsen részünk

porba fulladt a reményünk

Mivé leszünk hova menjünk

talán új földet keressünk?

Kihunyt a szeretet bennünk

rideg koporsóban fekszünk

Fájdalmunk az eget veri

a fél világ vesztünk lesi

jövőnk keresztre szegezi

maradékunk szétkergeti

Hű Patrónánk jöjj el hozzánk

irgalmazz és tekints reánk

mentsd meg szegény beteg hazánk

szabadíts föl szép Szűzanyánk

Lángod érettünk lobogjon

imád üdvösséget hozzon

Szent balzsamod gyógyítgasson

csíksomlyói Boldogasszony

Ablakaim derékig meztelenül

Ablakaim derékig meztelenül állnak a végtelen téli pusztán A metsző szél barázdákat szánt rideg színtelen húsukba Bandzsítva néznek a megkövült tájra üveges szemekkel lélektelenül

Megszokták már az egyedüllétet az évszakok változását a disznóröfögés-szagú éjjeleket s az izzó fényben pompázó nappalokat Megszoktak engem is hogy beszélek hozzájuk ütöm és ölelem őket Megszokták ha néha vendéget várok s nyikorog alattunk korhadt ágyam Megszokták a harsány kacajokat apró sikolyokat a baráti csevegést s lompos kutyám bűnbánó vonyítását Megszokták a fűzfák bólogatását a ménes nyerítését a csikósok kurjantásait s az ostorok sistergő pattogását Megszokták sajátos formájukat a rájuk dermedt hókristályokat a csillagok záporát a tisztaságot és a mocskot a ruhát és a meztelenséget sosem volt békémet ordító kínomat borospoharam néma koccintását verseim nyomasztó hangulatát

Megszokták életritmusomat velem kelnek és alszanak elkísérnek távoli útjaimra elém futnak ha visszatérek Agyuk élesebb mint a számítógép mindent tudnak észlelnek amit az ember képtelen Figyelték betyáros ifjúságom elmúlását pandúrként követték sikereimet és kudarcaimat százakat ezreket láttak születni-meghalni

Sápadt arcomat beléjük fúrom kezemmel kitapogatom hideg szívük dobbanásait vérereik monoton lüktetését Elszánt mozdulatokkal letépem kopott gönceimet s órákig állok csupasz testükre forrva Kikapcsolom gondolataimat érzéseimet Betöltik lényem A világ kincsét jelentik számomra Imádom őket karmolni csókolni s fülükbe súgni legvadabb vágyaimat

Szeretnék bimbózó jégvirágként örökre ablakaimra fagyni

Egyszerű dal a télről

szél fúj

drót ring

hold néz

ág int

köd száll

hó hull

fagy csíp

tél dúl

kürt szól

szán cseng

fény szín

s árny leng

dal zeng

csönd véd

friss hó

szűz még

gyöngy lép

szép lány

ágy hív

csók vár

szem csal

társ nincs

füst lett

a kincs

nincs csók

nincs lány

se múlt

se nyár

csak harc

és gond

szív ver

vér dong

fő fáj

láz gyújt

sors mér

vész sújt

kint fagy

és tél

bent tűz

és én

éj van

és hó

vers lesz

a szó

Isten oltalmában

Magyar sorsot adtál kemény életet

súlyos gondokkal kudarcokkal terhelsz

naponta megpróbálsz gyakran porba sújtasz

Keserűségemben mégis megvigasztalsz

küzdelmeimhez erőt és reményt adsz

fölsegítesz ha összeroskadok

Harcostársam meghitt barátom vagy

szelíden átölelsz ha mindenki elhagy

Feléd fordítom könnyes arcom

begyógyítod vérző sebeimet

Megvédesz ellenségeimtől

nem hagyod hogy irigyeim eltapossanak

s nem tűröd hogy sikereim elvakítsanak

Se pénz se hírnév nem pótolhat

gazdagságoddal senki se versenyezhet

hatalmaddal semmi sem ér föl

Jó vagy és igazságos bölcs és egyszerű

csodálatos és legyőzhetetlen

Lelked friss forrásánál megtisztulok

s föloldódom fenséges csöndedben

Nem félek többé a szenvedéstől

a halállal is bátran szembenézek

Végigjárom utam elszánt bizakodással

s föltámadok újjászületek

gyötrő bánatomat ragyogó örömre váltom

Légy velem örökké

fürössz meg szikrázó fényedben

és szüntelenül szeress

Bocsáss meg ha megsértelek

óvj meg a gonosz rontásától

űzd el a lidérces éjszakákat

szabadíts meg a Sátán csapdáiból

Hiszek benned belőled táplálkozom

nélküled nem is létezem

Nem én beszélek te szólsz általam

te dalolsz helyettem te írod verseim

Azért jöttem a világra

hogy egész életemben titkaid kutassam

s ezernyi poklon át eljussak hozzád

és minden tehetségemmel

dicsőségedet zengjem

Vidéki pályaudvar karácsony éjjel

Éles fütty hasít az éjszakába –

tehervonat kattog

Itt ragadtam Személy csak reggel hétkor

Végtelen sínek közt botorkál egy talpfa

A bakter felhúzza a vekkert és rádől asztalára

a kinti lámpát elfújja a szél

Néhány hószemcse arcomba vág –

az első téli kések

A váróban bűz és füst van

de az öreg kályha melegen duruzsol

Éberen őrzöm az utasok álmát –

szívükben karácsonyi vágyak

zsebükben félig telt pálinkásüveg

Kőtömbként nehezedik rám a csönd

a fáradtság lassan erőt vesz rajtam

fejem hátrabillen s hazaröpít a képzelet

Hívekkel zsúfolt fenyőillatú templomunkban

éjféli szentmisét mond a pap

s a fényes jászolban az újszülött Jézus gőgicsél

Halk égi zenére ébredek:

az ablakon át tisztán földereng

a friss hóba öltözött

örömöt sugárzó hajnal

Kiáltás szilveszter éjszakáján

Csodát remélve ebsorsunk ketrecében

igyunk egy kortyot a bátorság borából

Őrködj ne aludj elárult beteg népem

és ne rettegj soha a halál csókjától

Otthonunk hazánk maholnap összeroskad

s bitangmód éhbérért robotolunk magunk

Vérünk és jövőnk áldozzuk gyilkosoknak

s míg ők tobzódnak mi bénultan hallgatunk

Millió szív dobol riadót testvérek

Lobogjon a zászlónk Áldás a magyarra

Daliás lelkünkben szülessen új ének:

váltson meg a világ legszebb forradalma

Elég a rabságból Vár egy méltóbb élet

Nagy Isten segíts hogy rátaláljunk végre

Győzzünk le űzzünk el minden ellenséget

s keressünk gyógyulást a sok szenvedésre

Jöjj el szabadság lázadók üdvössége

Petőfi Sándornak

A Tiszánál állok a szegedi pusztán Mint egy kaptár

méh körüldöngicsél a hó Januárt mutat a naptár

Függöny mögött a nap Jégcsapok lógnak egy ágról

Fagy villan szél fúj Varjak zuhannak le a fákról

Rád emlékezem rád gondolok Petőfi Sándor

Zúzmarásodom Elnyűtt kabátom nem melegít

Borzongok és fázom Őrzöm a múlt gyökereit

Fölfeszül az égre a bánat Krisztus sebeit

sejtem a láthatáron Cipelem mint rokkant vándor

életem keresztjét s rád gondolok Petőfi Sándor

Bőröm alá nyúl a tél Velőm belerémül

Lilára zöldre dermedek s elérem végül

hogy semmit se érzek Mintha nem lenne testem

Most értem csak a pusztát Mindig ezt kerestem

Olyan lett a világ mint egy Petőfi versben

Hízik a jég köd száll Szürke reménytelen a távol

Mégis tavaszt várok s rád gondolok Petőfi Sándor

Úgy iszom iszom tiszta lelked akárha forrásból

Rögös pályám tömérdek gond-baj Gyötört vágott az élet

Ezért emel föl a példád ezért jó olvasni téged

Fénylő lángoszlop hajlíthatatlan jellem voltál

Úgy üt szíven a sorsod mint híveket a zsoltár

Mintha ma is élnél De kár de kár hogy meghaltál

Támadj föl Jöjj segíts jöjj vezess te garabonciás

te elpusztíthatatlan táltos te Magyar Messiás

Esküvői köszöntő

Szálltam szárnyas lovam hátán

Isten hozott nem a Sátán

Versben szólok most hozzátok

férfinépek és ti lányok

Nem mint vőfély csak mint barát

jöttem hogy köztetek tanyát

verjek Igyuk meg a gazda

borát és az új párt alva

ne hagyjuk nászéjszakáján

se elnyúlni puha párnán

Nyughatnak még rengeteget

átalhatják az életet

Kényes virág a menyasszony

majd betörik a sok harcon

Lapos hasa hízzon nagyra

urát pihenni ne hagyja

Százhúsz gyereket neveljen

becsületben s békésségben

Soha szükséget ne lásson

lehetetlent se kívánjon

Karmait jól lereszelje

ne az urán köszörülje

nyelvét inkább kihasítsa

hogysem nyakra-főre szidja

A férjnek meg azt ajánlom

asszonyt csináljon a lányból

Nevelje és bátorítsa

uralkodjon szépen rajta

Meg se csalja meg se verje

csak igyon rá úgy szeresse

rá se nézzen másra soha

vagy vásson el minden foga

Legyen példás házasságuk

találják meg hivatásuk

Vége már az intelmeknek

abbahagyom még megvernek

Szólok vidámabb dolgokról

azaz immár csak a jóról

Boldogságban ússzon a ház

s mindenki ki itt bent tanyáz

jókedvében lubickoljon

bele azért mégse fúljon

A vidámság csapjon égre

meg a szép lány fenekére

mindenki szeretőt leljen

a bosszúság borba vesszen

a bánatot tűzre vessék

farkasverembe temessék

Aki mégis búskomor ma

ördög vigye a pokolba

hulljon ki a haja szála

nőjön hordónyi tokája

görnyedjen meg heted-hétrét

orra csiklandozza seggét

De félre az átkokkal is

ugasson az aki hamis

Nekem más a feladatom

végül is ez lakodalom

Nem leszek hát ünneprontó

hanem inkább áldást osztó

Áldásom az ifjú párra

bőséget az egész házra

Együnk igyunk mulatozzunk

semmit pusztulni ne hagyjunk

Fel mindenki dalra táncra

ha falt-vedelt ki ne hányja

mert orvosság van a borba’

s a gyógyszertár neve kocsma

Koccintsunk hát egynéhányat

és ne lásson senki ágyat

míg a hajnal kiviláglik

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Igyunk igyunk mindhalálig

Zakopane

Fehér óriások voltak a fák

és véres tányérból evett a nap

a hörgő szelek fejüket rázták

s felkorbácsolták az alvó havat

Másnap mosolygó meleg fűtött

belül mégis megfagyott a kedvem

mostoha sorsom messze űzött

világgá bujdosott árva lettem

Megtört a fény a hegyek csúcsán

fojtogattak a csendes kövek

sírva sírtam a lét határán

ahol az őrök halott szívek

Kövéren izzott szikrázott minden

gyémántos álmok futottak elém

Szaladt az idő röpült felettem

és tüzes nyilakat dobált felém

Hívott hogy én is suhanjak szálljak

legyek a társa végtelen útjain

de a semmiből nem nőnek szárnyak

zene se csendül tört hangszer húrjain

Illan az élet mint az árnyék

a vad sziklák közt torz halál nevet

Fennkölt kopár rémes a tájék

Valahol harang szól Engem temet

Siklósi András

Nemzeti InternetFigyelő