KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Sietnünk kellett” – Európa nincs felkészülve arra, amit Magyarország tenni készül

Kapkodva hozott kulcsfontosságú döntéseket Ukrajna ügyében az Európai Unió, amely a nyugati vélemények szerint nincs felkészülve fél év szuverenizmusra.

Azelőtt, hogy Magyarország átvette volna a soros elnöki tisztséget, az Európai Unió kulcsfontosságú döntéseket hozott Ukrajna számára – írja a lengyel Rzeczpospolita.

Mindannyian tudjuk, hogy most hat hónap szünet lesz a szankciókkal kapcsolatban a magyarok miatt, ezért sietnünk kellett

– mondta a lapnak egy brüsszeli forrás.

Tegyük hozzá: Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfő szerint nem Magyarországon múlt eddig sem Kijev támogatása.

Eközben az Il Foglio azt állítja, az Európai Unió nincs felkészülve fél év szuverenizmusra. Az olasz lap cikke szerint Orbán Viktor európai uralmának fél éve fárasztónak és kockázatosnak ígérkezik, a szerző pedig alig várja, hogy Donald Tusk Lengyelországa vegye át az elnökséget.

 

Mandiner

 

Kiemelt képen: Ursula von der Leyen / Fotó: AFP/Urs Flueeler

Ez is érdekelheti:  Ömlik a brüsszeli pénz a Tisza Párt házi közvélemény-kutatójához

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!