Sértés: Zelenszkij helyett inkább Julia Robertsszel találkozik Biden
Vlagyimir Zelenszkij sértve érzi magát, miután Joe Biden amerikai elnök hollywoodi sztárokkal találkozik, ahelyett, hogy részt venne egy Ukrajnáról szóló svájci konferencián – közölte Szergej Markov orosz politikai elemző a Telegram-csatornáján.
Mint korábban ismertté vált, Biden a konferencia helyett egy adománygyűjtésen vesz részt a választási kampánya számára. Ezen az eseményen többek között George Clooney és Julia Roberts is részt vesz majd.
A politikai elemző hangsúlyozta, hogy maga az a tény, hogy az amerikai elnök részt vesz egy kampányrendezvényen, egy elfogadható indok, ugyanakkor mégis egy sértő Zelenszkijt tekintve. „A pénzszerzés egy nyomós ok. Ugyanakkor Ukrajna helyett showmanekkel találkozni sértő” – írta blogjában a szakértő.
A svájci konferencia tartalmát az Ukrajnáról az elmúlt hónapokban zajló viták teremtették meg . Konkrétan Zelenszkij „békeformulája” mellett „más, az ENSZ Alapokmányán és a nemzetközi jog legfontosabb elvein alapuló békejavaslatokat” is meg akarnak vitatni. A találkozó célja állítólag a jövőbeni békefolyamat ösztönzése, hogy a tervek szerint „mindkét felet bevonják a jövőbeli békefolyamatba” a későbbiekben.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Joe Biden amerikai elnök, (jobbra) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sétál Kijevben. [Dimitar Dilkoff/AFP]
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
MINDENKI AZT KAP AMIT ÉRDEMEL.