KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Segélykiáltás: Nem megyek el a “kvótáról szóló” népszavazásra! (Frissítés 1 és 2!)

NIF: A felhívást támogatjuk! Kérünk minden nemzeti online oldalt, hogy ezt a felhívást vegyék át és ugyanúgy, ahogy mi, tegyék ki feltűnő helyre az oldalukon, hosszú időre. Kérjük Olvasóinkat, hogy osszák meg ezt a cikket minél nagyobb számban, küldjék tovább minden ismerősüknek, és terjesszék minden lehetséges módon! ! !

Frissítés 1:

A kérdés megfogalmazásának elvetése és egy korrekt kérdés kiírásának a kikényszerítése lenne a cél, és nem az, amit elhamarkodottan egyes hozzászólok feltételeznek, hogy mi a ránkvándorló kvóták elfogadását szorgalmazzuk. A FIDESZ csupa jogászokból áll és tipikus kifacsart kérdést nyögtek ki, amit meg is akarnak etetni velünk, a nemzeti oldallal, mivel az egész népszavazás nemzeti mázba van burkolva, vagyis azt színleli, hogy a nemzet megvédése az egyedüli Fidesz-érdek! Közben pedig burkoltan az önrendelkezési jogunktól akarnak bennünket megfosztani, és ezt a 2/3-os Fidesz-többségű országgyűlésre átruházni!!!

A FIDESZ-nek van ideje és 2/3-a, hogy a kérdést megváltoztassa, mégpedig úgy, hogy vegye tekintetbe a magyarság, mint nemzet önrendelkezési jogát, amit semmilyen körülmények között, ilyen horderejű kérdésekben nem lehet az országgyűlési képviselőkre átruháztatni!!!

Frissítés 2:

Egyébként Svájcban, ahol a lakosság sokkal aktívabban és közvetlenül irányítja az országot, a direkt demokrácia révén, egy ilyen esetben azonnal ellen-kezdeményezést indítanának és megszavaztatnák a néppel, egy népszavazás alatt, a helyes kérdést. Megvagyunk róla győződve, hogy a mi esetünkben a magyar választók a helyes kérdésre adnák le szavazatukat, mely szerint az országgyűlésnek nem adnák át az önrendelkezés jogát, mely csak magát a magyar népet illeti meg!!! Mi miért vagyunk oly lassúak és érdektelenek, hogy nem kezdeményezünk azonnal egy népszavazást a helyes kérdéssel???


Amiért nem megyek el a “kvótáról szóló” népszavazásra! Segélykiáltás.
Állítólagosan a „kötelező betelepítési kvótáról szóló”, de valójában teljesen más célt szolgáló, országos népszavazás kérdése a következő:

“Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Tehát a népszavazásra bocsátott kérdés, nem arról szól:

  • Hozzájárul Ön ahhoz, hogy az Európai Unió előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését? vagy:
  • Akarja Ön, hogy az országgyűlés kötelező jelleggel elutasítsa az Európai Unió azon döntését, mely nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését irányozza elő?

A kérdés itt arról szól, hogy a választási ciklus félidejében Ön kedves-, vagy már kedvetlen állampolgár megerősíti-e az országgyűlés legitimitását, hogy az a Magyar nép nevében, a népszavazási eredmény birtokában szabadon döntsön a magyarság jövőbeni életéről, kiszolgáltatottságáról, vagy akár pusztulásáról!? A göbbelsi (eredeti írásmóddal: goebbelsi) propagandát is túlszárnyaló fideszes kommunikáció, előre megfontolt szándékkal, aljasul megtéveszti a népünket, amikor a feltett kérdésben „az Országgyűlés hozzájárulása nélkül” szókapcsolatot használja!Amennyiben a népszavazás sikeres, és többségben a „NEM” szavazatok lesznek, akkor a magyar Göbbels -a képünkbe vigyorogva- ezt úgy fogja lekommunikálni, hogy a magyarság megbízik az országgyűlés döntéseiben, legyen az bármilyen sorsdöntő is, vagyis a népszavazás eredményét kiterjesztően fogja a fidesz saját maga javára felhasználni! Ezek után előbb várhatóan meg fogják szavazni pl. akár:

  • Idegen katonai kontingens Magyarországra történő telepítését.
  • Az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezményt, a TTIP-et. Stb.
  • Majd ezek után, arra való hivatkozással, hogy a kötelező betelepítési kvóta elutasítása olyan hatalmas anyagi megterhelést jelentene az országnak, amit a költségvetés nem bír ki, megszavazzák a betelepítési kvótát is!

Hiszen felhatalmaznánk őket akár erre is, a népszavazással! Ők dönthetnek! Vagy így, vagy úgy. Az általuk kidolgozott népszavazási kezdeményezés ezt a célt szolgálja!

Én nem bízom meg a jelenlegi országgyűlésben! Ott most is hűséges pártkatonák vannak, akik némi anyagi morzsáért cserébe egyfajta szavazógépként működnek! A saját pénztárcájukon kívül semmi más nem érdekli őket, nemhogy az ország sorsa! Ott ki tudja, milyen arányban vannak kettős állampolgárok, akikről így azt sem lehet tudni, hogy szavazatukkal vajon magyar-, vagy esetleg más állam érdekeit képviselik a saját zsebükén kívül? Nem szabad elfelejteni, hogy az országnak csak olyan kormányfői voltak a „rendszerváltásnak” nevezett hatalom átmentés után, kik klasszikust idézve: „…hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” „…elkurtuk. Nem kicsit, nagyon.”. A jelenlegi kormányfő saját bevallása szerint is ugyanezt csinálja, csak finomabban fogalmazott: „…ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.” És a népszavazásra feltett kérdés tanúsága szerint, most is tartja ezt az elvet! Mást kommunikálnak a népszavazás célját illetően, amikor az valójában teljesen másról, a korlátlan lehetőségeikről szól!

A népszavazásra nem fogok elmenni! Szavazatommal nem támogatom sem a kormányt, sem az országgyűlést a Magyar nép megtévesztésében! És erre biztatok mindenkit.

Helyette az alábbiakat kérem a teljes nemzeti oldaltól:

  • Tegyék lehetővé, hogy széles körben megvitatásra kerülhessen az általam vázolt gondolatsor, mert én sem vagyok tévedhetetlen.
  • Minden nemzetinek ismert oldalnak biztosítsuk a csatlakozási lehetőséget, és kifejezetten kérjük is fel erre őket.
  • Fogjunk össze, és közösen fogalmazzunk meg a történelmünktől- és kultúránktól életidegen embercsoport bármely módon történő befogadásának elutasítására pl. egy petíciót, – vagy más jogilag megfelelő formát – és tegyük lehetővé annak aláírását a neten. Az összegyűjtött aláírásokat még a népszavazás lezárása előtt adjuk át az illetékeseknek, illetve közöljük le annak eredményét honlapjainkon.
  • Kérjük fel azt a nemzeti oldalt, amely biztonságos külföldi (lehetőleg orosz, kínai, vagy egyéb távol keleti) szerverrel rendelkezik, biztosítson helyet az aláírások gyűjtésére.
  • Folyamatosan tartsuk címlapon az aláírás lehetőségének helyét link formájában, és rendszeresen közöljük azt is: hányan írták azt már alá.
  • Utasítsuk el bármelyik párt „segítő kezeit”!

Kérem, mostantól ne legyen jobb- vagy baloldali nemzeti erő! Csak Nemzeti oldal lehet, vagy belepusztulunk!

Madarász László

Admin: A fenti írás, teljes terjedelmében, szabadon továbbközölhető!

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

34 thoughts on “Segélykiáltás: Nem megyek el a “kvótáról szóló” népszavazásra! (Frissítés 1 és 2!)

  1. Nem tudom, jó-e. 2-3 hónap van még vissza a népszavazásig, addig Orbánék akár kötelezővé is tehetik a szavazást. Ha ezt megteszik, akkor az nyílt ellenállásra fogja kényszeríteni a népet. Akkor is lehet jönni a választási törvénymódosításával, de harciasabb körülmények között. Szerintem új párt kell és annak program. A népnek vezetők kellenek,azért is párt. Továbbá választási lehetőséget biztosítani a vezetők közül azoknak, akiknek elegük van Orbánból. Biztosan sokan vannak, de nem merik mondani.
    Én úgy gondolom, hogy kell párt és kellenek programok, amikkel ki lehet állni a nyilvánosság elé, amit elfogad a többség és azt is minden szinten. Akkor Orbán egyedül maradhat. Az elit többségét lenne jó megnyerni. De azok semmibe nem mennek bele. Őket nem lehet tűzbe hozni jogfolytonossággal, Szent Korona Tannal (pedig a gazdasági programom alapját képezi, csak a kor körülményei közé illesztve.
    2016.05.14. 21:00 keltezéssel, “Nemzeti InternetFigyelő (NIF)” írta: > WordPress.com > transyadmin posted: “NIF: A felhívást támogatjuk! Kérünk minden > nemzeti online oldalt, hogy ezt a felhívást vegyék át és ugyanúgy, > ahogy mi, tegyék ki feltűnő helyre az oldalukon, hosszú időre. Kérjük > Olvasóinkat, hogy osszak meg ezt a cikket minél nagyobb számban, > küldjék to” >

    1. Blogroka!
      -Hogy uj pàrt kell, ezzel teljesen egyetértek!
      -Ennek a pàrtnak egy merész elképzelésekkel teli program kell!
      -A pàrt a sajàt alapszabàlyzatàban, és a programjàban önmérsékletet kell tanusitson, vagyis, amennyiben nyerne a vàlasztàsokon, akkor megigéri, hogy kormanyzasa végéig felszàmolja az ellenzéki politizàlàst!
      -Minden pàrtnak a kampànyhoz sok pénz kell: plakàtok (Svajcban szabàlyozva van a plakàtok mérete!!!), jàrni az orszàgot (az autokba benzin kell). programfüzetek kinyomtatasa és terjesztése, hirdetések feladàsa (pl. egy-egy kampànyülés helye és idöpontja). A pénz hiànya miatt egy uj pàrtnak alig van esélye beférközni a köztudatba. A pénzügyi hàttérhatalom pedig olyan pàrtokat vàlaszt ki tàmogatàsra, melyek egyértelmüen képviselni igyekeznek az érdekeit. Ilyen tipikus pàrt a fidesz és vezetöje Orbàn Viktor a Soros-ösztöndijas, kippàban zabàlo miniszterelnök és pàrtelnök, és fenetudjamégmilyen elnök!
      Tehat Blogroka, honnan pénz a pàrt inditàsàhoz???

  2. Mint már korábban is, most is megeertősítem, hogy a Nemzeti Internet Figyelő nem teszt mást, mint beeteteddett a nemzeti tudatból. Újabbab a beetetteket arra kéri, hogy forduljanak a nemzet ellen. Szavazzunk a befogadaás mellett, illetve ne menjünk el szavazni, ami ugyanazt jelenti, mert érvénytelen lesz a szavazás, vagyis a magyarok többsége
    nem ellenzi a betelepítést!!!!!

    1. Farkas Jozsef! Beetetni nemzettudatbol csak azokat lehet, akiknek ilyen nincs, mert kimostak, vagy valamilyen màs volt neki, de megkedvelte a magyart, mert közöttünk él. A hozzàszolàsodbol az tünik ki, hogy:
      1. Nem olvastad el a segélykiàltàst elég figyelmesen, igy àtsiklottàl azon, hogy miként kellett volna helyesen fogalmazni a kérdést!
      2. Téged nem tudott eddig senki sem beetetni magyar nemzettudatbol, mivel ettöl elhatàrolodsz és lenézed azokat, akik engedik magukat magyar nemzettudatbol beetetni!!!
      Ilyen Farkas Jozsefekböl àll a magyarnak màr alig mondhato, nemzettudat hiànyban szenvedö, a magyarok orszagaban élö, még magyarul beszélö tömeg!

    2. A Magyarországon élők többsége már valóban nem ellenzi saját társainak betelepítését, mivel a ki-bemenő forgalmat tekintve, a nemzeti magyar már talán kisebbségben is van a Magyarországon élő, idegen etnikumu és ellenséges polgársággal szemben.
      Természetesen a divatos kisebbségi jogok és az avval járó pozitív diszkrimináció nélkül!!!

  3. Igazat adok a cikk írójának. Sejtettem, hogy ez a népszavazás nem arról fog szólni, hogy idegenek ne tehessék be ide a lábukat, hanem arról, hogy Orbán ismét megtévesztve a népet, azt csinálhasson amit akar.
    És sajnos ami a beteg fejében megfordul, az eddigi tapasztalatok alapján mindenkinek jó, csak a népnek nem.
    De sajnálom, hogy egy egyértelmű kérdésre, nem adhatok egy egyértelmű választ, hogy más kultúrájú népek ne tudják elvenni elölünk az élet lehetőségeinket.

    1. A legégetőbb probléma az,hogy hazánkban ne jöhessenek migránsoknak nevezett,betolakodó,szemita élősködők!!!
      H.B.

  4. El tudnátok-e azt is magyarázni, hogy ha nem megyünk el és nem lesz meg a 4 millió szavazó, akkor azt hogy kell majd értelmezni?
    Brüsszel nem úgy fogja-e értelmezni, hogy a magyarok azt szeretnék, ha betelepítenék oda is a migránsokat kvótával vagy anélkül?
    Ez hasznos lesz majd a magyar nép számára?

    1. Ez a népszavazás egy igazi SÁTÁNI CSAPDA!
      Ha nem megyünk el, akkor megszavazzák helyettünk a már itt élő, ellenséges nemzetidegenek!
      Azt hiszem, elmegyek! De nem szavazok sem igennel, sem nemmel, hanem érvénytelenítem a szavazatomat egy frappáns szöveggel. Mondjuk olyasmit írok a szavazólapra, hogy “Tiltakozom a nemzeti lét jogainak kormányra történő átruházása ellen!!!!!”

  5. Akkor az Orbánék tegyék fel egyértelműen a kérdést., és ne a népet csesztessék ezzel is. Náluk a adogatás.

  6. Ez az egész írómány egy hazug félrevezető művelet , nem tudni hogyan , de a sátán nagyon szorgalmas , ha a dolgot pozitív oldalról közelítsük meg , akkor talán megértjük a kormány szándékát —

    1. És mi van akkor, ha a következő kormány (mondjuk a “baloldal”) erre a népszavazásra hivatkozva csőstül hozatja ide a migráncsokat?

      1. Helyes meglátás! Bukik a fidesz és jön egy MSZP-JOBBIK-LMP internaci párt, akkor a nép felhatalmazásával annyi millió ránkvándorlót eresztenek ránk, mint annak idején a Haza Árulója Deák Ferenc: 1 milliónál is többet!
        Uj kezdeményezés kell új kérdéssel!!! Es neki kell fogni az aláírásokat gyűjteni!!!

  7. Hát azért elgondolkodtató, mert a kiírásra még mindig jobb nemet mondani, mint megadni a EU-nak a felhatalmazást.
    A helyes szöveg egyébként imigyen szólna: Akar-e Ön a 10 éves tagságunk ideje alatt a megszerzett tapasztalatával, még mindig az EU tagja maradni.

    1. Ezért vagyok tanácstalan,mert ismerve Orbán ördögi taktikáját, biztos vagyok benne, hogy a kérdés feltevése olyan, hogy nem jöhetünk ki jól belőle.
      Ha volna egy tényleg a nemzet mellett harcoló miniszterelnökünk, akkor nem képezhetné vita tárgyát, hogy ide egy szál más kultúrájú embert nem szabadna beengedni.
      Na de gondolkodjunk, hogy ugyan ez a “miniszterelnök” örömmel enged be bárkit, aki megfizeti . Milyen ember lehet ez, még ha cigányból, és zsidóból is van összegyúrva.

      1. Mindenképpen meg kell oldani,hogy MAGYARORSZÁGOT MAGYAR EMBEREK VEZESSÉK – akkor megszűnik az,hogy választásokon a rossz és a még rosszabb közül kell választanunk.
        H.B.

  8. A cikk írójának, Madarász úrnak, ha egyáltalán így hívják.
    Önnel nem az a baj “mert én sem vagyok tévedhetetlen”, hanem az, hogy még véletlenül sem képes eltalálni a társadalmi igazságokat.
    De remélem, a sajátjai bevándorlásánál azért ott lesz.

    1. Tisztelt T. István!
      Olvassa el és értelmezze a népszavazásra bocsátandó kérdést
      :
      “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
      Tehát csak arról van szó, hogy Brüsszel ne kerülhesse meg az Országgyűlést a kötelező kvóták kiszabásánál. Ha igennel,szavaz a nép, akkor azt azt jelenti,hogy kvótákat csak az ő engedélyével lehet bevezetni Magyarországon. De nem azt jelenti, hogy nem lehet bevezetni. Az csak úgy lenne lehetséges, ha a népszavazás arról szólna, hogy mondjuk: ,,Akarja-e ön a kötelező kvóták kiszabását Magyarországra?” Ha akarja, jöhet, hanem akarja akkor még Orbán sem fogadhatja el azokat, mert a nép az elfogadás ellen foglalt állást.
      De hol van ettől a népszavazásra bocsátandó kérdés? Jól látta Madarász László a problémát. Bár én is tervbe vettem, hogy a népszavazás ellen szólok, de korainak tartottam a céljaim miatt. Madarász László meglátása későn esett le nekem is. Igaz, én mást kerestem a népszavazás témájában, amit ma meg is írtam:
      https://www.facebook.com/photo.php?fbid=192382934488650&set=o.166398540186713&type=3
      Én a népszavazást egy másik kérdéssel szerettem volna összekötni, a választási törvény módosításával és a népszavazást ehhez kötni. Mindegy most már. Annyi előnye van az én verziómnak, hogy az egész kérdést a magyar nép önrendelkezési jogához kötöttem. Ha érvénytelen lesz a népszavazás, Orbán nehezen engedhet már a kvótáknak. Ha érvényes lesz, akkor jöhet a Nagy Hideg Zuhany, hogy az országgyűlés engedni fog kvótáknak, és immár népszavazás útján sem lehet azt a Kormánynak megtiltani, ha nemzetközi szerződés alapján történik. Ilyen kérdésekről nem lehet népszavazást tartani az Alaptörvény szerint. A népszavazás csak akkor jó, ha az össze van kötve a választási törvény módosításával, így azonban az országgyűlés már utólag sem engedhet a kvótáknak.
      Romek Károly
      .

      1. Szerintem kár ragozni.
        Láttuk Belgiumban, ha még érvényes is lesz a népszavazás, a pénzhatalom akkor is átnyúlhat az országgyűlés felett.
        Ha meg úgy akarja a világhatalom, megpuccsolja a kormányt, és új Alaptörvényt kreáltat az ő embereivel.

  9. Az a nép, amelyik benyelte a 4-igenes népszavazást, meg december 5-én megtagadta a határon túli magyarokat, az ezt a moslék dumát is boldogan benyeli, és felülve ennek a buta, nyakatekert, hazug érvelésnek, saját érdeke ellen fog szavazni, akár a távol maradásával.Hülye népnek nincs hazája. Ne is legyen!

  10. teljesen osztom Varga László vélleményét. -ha volna is valami igazságtartalma ,logikája a fenti szócséplésnek,akkor is meg kellene nézni,hogy a két rossz közül melyik kissebb:-ha elmegyek szavazni,mit nyerek vele,ha nem megyek el,akkor meg mit nyerek,de annyi üresfejű végtag-ember van,hogy ez már kellene fájon

  11. Jól kiba sz nak Orbánnal,akik nem mennek el szavazni,ez aztán a magyar virtus.Ne menj el,sulykolja ez a félkegyelmű itt a cikkben,vagyis tájuk szét a kezünket,hogy mi semmit nem tehetünk.Lehet,gyurcsák írta a cikket,olyan sunyi fegalmazás az egész,olyan telavivos!Nem kéne minden hülye írásának helyt adni ezen a helyen!

    1. Örvendünk, hogy újra itt vagy A-Dolfikam! Már hiányzott nekem az övön aluli!
      Ugy latszik Stockholm szindróma kezdett rajtam kialakulni!

  12. Jó lenne, ha most az egyszer mindenki úgy menne, vagy nem menne szavazni, hogy nem gyűlölködésből és bosszúból “csakazértis megmutatom én, a Nép!” felkiáltással tenné a kötelességét.
    Egyértelmű, hogy Brüsszel azt akarja, hogy NE SZAVAZZUNK, vagy legyen érvénytelen a szavazás. Orbán azt akarja, hogy SZAVAZZUNK és legyen érvényes a szavazás.
    Akármennyire is utáljuk Orbánt, ő Magyarország miniszterelnöke. Az embereknek arról kell dönteni, hogy Brüsszel mellett, vagy a magyar miniszterelnök mellett áll ki.
    Ezt gondolja meg mindenki és úgy menjen, vagy ne menjen szavazni.
    Én nagyon félek attól, hogy szeretett weboldalam, a Nemzeti Internetfigyelő is tisztában van ezzel és az, ami ebből következik, nagy csalódás számomra. 🙁

    1. Már válaszoltam bővebben, a frissítésben. De ismétlem. Cél az lenne, hogy az országgyűlés változtassa meg a kérdést. A fideszesek már 27-28 éve csűrik-csavarják a jogi formulákat és Soros -ösztöndíjas a vezérük! Egyértelmű, hogy az önrendelkezés jogát akarják magukhoz ragadni!!! Tessék figyelmesebben olvasni a cikket, mindenkinek, mert fontos a téma is és a javaslatok is!!!

    2. “Akármennyire is utáljuk Orbánt, ő Magyarország miniszterelnöke. Az embereknek arról kell dönteni, hogy Brüsszel mellett, vagy a magyar miniszterelnök mellett áll ki.
      Ezt gondolja meg mindenki és úgy menjen, vagy ne menjen szavazni.”
      …. és a saját jól felfogott érdekében döntsön – egyébként egyetértek a Szofi nevű hozzászóló félelmével.
      H.B.

  13. T.H.B!
    Semmi egyéb nem hiányzik a min.elnöknek,hogy magas százalékban mellette voksoljanak. Aztán a jó Isten sem állíthatja meg az ámokfutásában, a fejébe(?) szált dicsőséggel.
    Mindenki számára, Érthetően,Magyarán,Magyarul megfogalmazott, feltett, Egy-szerű kérdésben,hogy mi a Magyar érdek. A többi a kutyát sem érdekli. Velünk,Magyarokkal, ki a jó Isten foglalkozik? Rajta kívül.

  14. T.H.B!
    “ismeri az életútját, politikai pályafutását, ígéreteit, hatalomra kerülését,a rendszerváltás(?) előtti viszonyát az akkori horváth i. belügyminiszterhez,és lehetne sorolni,ha elbírná a klaviatúra,és hinne neki? Bocsánatot kérek!

  15. “talán megérett az idő,hogy egyszer a Magyarok Életében ne csak két sz..r közül keljen a még sz..bat választani! Mert ha brüsszel vagy orbán,akkor ez bukott.

  16. A NIF honlapján megjelent, igen széleskörű hozzászólásokra reagálva, a következőket szeretném közölni:
    1. Valódi nevem a Madarász László.
    2. Magyar vagyok, a szó legnemesebb értelmében is, hazáját-, népét féltő magyar.
    3. Megértem a hozzászólók túlnyomó többségét! Higgyék el, nekem sem volt könnyű megírni véleményemet, az én dilemmám sem volt könnyebb, mint az Önöké! Pontosan ezért örülök sok érdemi hozzászólásnak!
    Az alábbiakban a cikket szeretném kiegészíteni, mely talán egyfajta magyarázatul is szolgál írásom egyik hátterére:
    A „magyar” országgyűlés 55/2015 (XI.6.) OGY számú határozatával megállapította, hogy Brüsszel kötelező betelepítési kvótájának rendelettervezete sérti a szubszidiaritás elvét! Ez alapján a „magyar” kormány az Európai Bíróságához fordult, vagyis pert indított a kötelező betelepítési kvóta ellen. Ezzel szemben Szlovákia, más oldalról közelítette meg a kérdést, azért perelt, mert az uniós belügyminiszterek tanácsának egyhangú-, és nem minősített többségi határozatára lett volna szükség a kötelező betelepítési kvóták elfogadásához, azaz jogsértés történt, hiszen Szlovákia, Magyarország, Románia és Csehország is a kötelező kvóta ellen szavazott, Finnország pedig tartózkodott akkor. Ugyan nemzetközi jogász sem vagyok, mégis úgy vélem, a szlovákok részben- vagy egészben megnyerik a pert maguknak, mi pedig bebukjuk! Ez annak a következménye, hogy a magyar álláspont esetében a kocsi megelőzte a lovakat! Vagyis: a szubszidiaritás elve szerint – szerintem – előbb az önkormányzatoknak, mint választott területi képviselőknek kellett volna elutasítani a kötelező kvótát, majd ezek többségi elutasításának birtokában az országgyűlésnek! Így már akár pert is nyerhettünk volna. Kormányunk viszont mindezt fordítva csinálta! A kérdés itt már csak az: szándékosan, vagy hanyagságból?
    Nézzük, mind mond a fenti elvről az EUR-lex: „A szubszidiaritás elvének további célja az EU és polgárai közelítése a helyi szintű fellépés garantálásával, amennyiben az szükségesnek bizonyul. A szubszidiaritás elve ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a fellépést mindig a polgárokhoz legközelebbi szinten kell végrehajtani.” (kiemelés tőlem) Vagyis, a szubszidiaritás elve burkoltan kimondja: népszavazással, mint a polgárokhoz legközelebb álló szinten (különösen egy kormány által létrehozott népszavazással), nem lehet fellépni pl. egy uniós határozat ellen, miközben talán az lenne a legdemokratikusabb megoldás! (De beszélhetünk-e az unión belül valódi demokráciáról?) Azzal, hogy most Orbán a „néphez” fordul kvóta ügyben, szinte garancia arra, hogy az Európai Bíróság elutasítja a magyar keresetet! Tehát Orbán úgy lép fel Brüsszel és merkel ellen – látszólag -, hogy Brüsszel és Európa hóhérának törekvéseit támogatja! Ha valóban a kvóta ellen lenne, akkor az országgyűlés, az önkormányzatok kvóta elleni fellépésére hivatkozva, akár ma is elutasíthatná a kötelező betelepítési kvótát, mindennemű népszavazás nélkül! De nem teszi, inkább tovább ront helyzetünkön, miközben Hazánk megmentőjének kommunikálja le önmagát.
    Ezek ismeretében a feltett kérdés: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”, teljesen más célokat szolgál, mint amiről a magyar Göbbels propagandája szól! Erre nem lehet jó választ adni! Ez a kérdés kis túlzással olyan, mintha azt kérdezné: Melyiket akarja ön? A tyúk piros, vagy kék tojást tojjon? Az viszont a népszavazás ellenére is csak tojásszínűt fog, persze a görbe mellett. Mint az utóbbi alakzat, olyat fog tenni Brüsszel is, pont a szubszidiaritás elve miatt a mi kis népszavazásunkkal…
    Helyes kérdés az kb. így kerülne a szavazólapra: „Akarja Ön, hogy az Országgyűlés hozzon határozatot a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítése ellen?” Én lennék az első, aki IGEN –nel szavazna erre a kérdésre, egyben mellszélességgel támogatnám a kormányt! Annak ellenére, hogy Brüsszel ezt is „letojná”, de legalább az országgyűlés kénytelen lenne elfogadni a döntését!
    Ezt az egész „kvóta ügyet” kormányunk, klasszikusra hivatkozva: „elkurta. Nem kicsit, nagyon.”! Most, továbbra is ez zajlik Brüsszel irányába: „…ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.” És amit csinál, az merkel vezette EU oly módon történő támogatása, hogy az kemény fellépésnek tűnik itthonról nézve ellenük, a megtévesztett emberek szemében! Pedig: á, dehogy…
    Az általam vázolt kezdeményezéssel sem lehet már a betelepítési kvóta ellen uniós jog szerint fellépni! De, amennyiben több százezer, vagy adná Isten millió igenlő aláírást össze tudnánk gyűjteni pl. a pirossal fentebb kiemelt kérdésre, az olyan folyamatokat indíthatna el az EU-ban, amely a valódi demokrácia irányába kényszerítené annak mai vezető urait. Nagyon valószínű, hogy Európa más országaiban is elindulna több ilyen kezdeményezés, mely oda vezetne, hogy végre saját kezünkbe vehetnénk az önteltségtől megvadult lovak gyeplőjét! Nem lenne rövid folyamat, de megelőzhetnénk a kontinens tragédiáját, ráadásul erőszakmentesen! Unokáink ezt várják el tőlünk!
    Ajánlom még az „elvetemültebb” olvasóknak az alábbi írást is a figyelmükbe, hátha én értettem félre valamit: http://d18wh0wf8v71m4.cloudfront.net/docs/wp/2016/2016-2_Tarnok.pdf
    Egyben köszönöm a NIF-nek, Magyarmegmaradasert.hu –nak, Bal-Rad-nak a cikk, mint vitaanyag megjelentetését! Sajnos, magukat (nagyon-nagyon) nemzeti honlapnak nyilvánító felületek úgy tettek az összefogást kérő írással, mint Brüsszel fog a mi népszavazásunkkal! Magasról…
    Madarász László
    Ui.: Nem tudom, hogy a kiemelések, hivatkozások megjelennek-e a hozzászólásban? Most jó lenne…

    1. “Ezt az egész „kvóta ügyet” kormányunk, klasszikusra hivatkozva: „elkurta. Nem kicsit, nagyon.”!”
      Tisztelt Madarász úr! A kormány nem “elkurta” ezt a kérdést, hanem jól kiszámítottan úgy tette föl, hogy csak veszíthessünk rajta. Nem tudom, honnan van ez a törhetetlen hit az emberek jó részében, hogy odafönt jót akarnak, csak rosszul csinálják. Egy fenét. Ekkora pusztítást véghezvinni úgy, hogy a nép nem lázong, nem dühös, csak nagyon körmönfont ügyességgel, szándékosan lehet művelni. Nem tudom mikor esik már le e tantusz, hogy odafönt kizárólag az emberiség ellenségei ülnek. Haszonleső, tolvaj banda az egész, a miniszterelnöktől az alpolgármesterig és a jegyzőig, de sok helyen az egész képviselő testület is kőfejtőbe való.

  17. Kérem,hogy valaki világosítson fel mi ennek a népszavazásnak a lényege a migránsokon kívül,mert úgy tűnik,hogy elfutottam a fontos részek mellett.
    H.B.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük