KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reiner Péter gondolatai Für Lajos beszéde kapcsán (+videó)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kedves Barátaim, tisztelt Honfitársaim!

Mivel ma akadtam Für Lajos a közelmúltban elhangzott beszédére, nem tudom visszafogni magam, hogy ne osszam meg mindenkivel megindultságom!

Most bocsájtottam meg Für Lajosnak egyedül a vétkezők közül – bűneit vagy inkább az ő esetében, tévedését –, amiért az MDF mozgalmat, későbbi pártként és kormányzó pártként tönkre tették és ezrek, tízezrek Szebb Jövőbe vetett álmait – amelyekért, és Hazájukért, Nemzetükért odaadóan, önzetlenül dolgoztak már akkor a nyolcvanas kilencvenes évek fordulóján – odadobták közös becsületünket beküldött emberekként, alkalmatlanokként, karrieristaként lejáratva az MDF fogalmát, mely most megérdemelten eltűnik a politikai életből, az emlékezetből.

Néhány százan meggazdagodtak, megtollasodtak, és mi ezrek, tízezrek – az MDF valamikori tagjai – becsapottan, átverten, megalázottan MDF-esként, Hazájukat szerető emberekként most szégyenkezhetünk a csirkefogók miatt.

Hát nem és ezerszer nem!!!

Für Lajosnak Hazáját szerető volt MDF-esként, korábbi honvédelmi miniszterként és történészként  volt ereje, bátorsága és tisztessége szembenézni korábbi gyengeségeivel és tévedéseivel, akinek volt ereje mellénk állni, a kiraboltak, meggyalázottak, kisemmizettek, a legszegényebbek érdekében hangosan és nyilvánosan szót emelni, és az ezerszeres indokoltsággal létrehozott Magyar Gárda mellett kiállni már az első pillanatban a Nemzet szívében, fenn Budán a Várban az első ötvenhat gárdista példátlanul szép és hiteles eskütételekor 2007 augusztusában.

Kiállt az Új Magyar Gárda Mozgalom mellett is hűséggel, átéléssel férfiként és államférfiként!

És kiáll most is, a törvénytelenül betiltott Magyar Gárda Egyesület és mozgalom mellett, megtiport bűntelenek, férfiak és nők mellett, önzetlen hazafiak mellett, hangosan szólt a diktatúra által csapdába ejtett jog, igazságosság és szabadság érdekében!

De nem csak ezt teszi, jóval többet tett ennél ez a sohasem öregedő talpig férfi!

Lelkesítő utat jelöl ki számunkra, az égbekiáltó Trianon igazságtalanságának helyrehozatalát, a lehetséges és elkerülhetetlenül szükséges határmódosítást nemzetpolitikai célként, egyedüli begyógyításaként a háttérhatalmak elviselhetetlen magyarság elleni kártételének igazságos helyrehozatalaként! Nemzedékek erőszakkal elhallgattatott álmát mondta ki hangosan végre Für Lajos, melyre a szívem, dupla sebességgel kezdett dobogni, zakatolni!

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Igen, Hazánk, Nemzetünk hét erőszakosan létrehozott utódállamba kényszerített léte, végre a célként kijelölhető egyesítés végleges útjára térhet, csak legyen erő, bátorság, kitartás elérésére, legyenek igazi férfiak és nők akik ezt értik, célként elfogadják és a gyávákkal, megalkuvókkal szembehaladva, népünk valós történelmének széleskörű bemutatásával milliók céljává teszik a nemes célt, Nemzetünk igazi egyesítését, Trianon jogos és szükséges revízióját.

Fogadjuk meg Államférfiúnk igaz szavait, népesedjünk, vezessük be újra az igazi honvédelem egyedüli útjaként a szándékkal elsorvasztott sorkatonaságot. Soha nem mondhatunk le ezerszáz éves államunkról, Drága Magyar Nemzetünk alapvető jogáról az egy Hazában, egy országban élés lehetőségéről!

Ha megalakul a pártok feletti pártokon kívüli Reviziós Liga vagy Szövetség, mely célként tűzi ki végre Trianon felülvizsgálatát, Nemzetünk egyesítését, az elsők között kívánok belépni vagy létrehozásában közreműködni!

Barátaim, hallgassátok ezt a rövid, de minden szavával lelkesítő, irányt mutató beszédet úgy, ahogy én hallgattam, mert ezután még érdemesebb magyarként élni, a Magyar Nemzet tagjaként élni!

Isten Áldja Drága Magyar Hazánkat, Nemzetünket!

Szebb Jövőt!
Reiner Péter!

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=MeXIhvSkO9o]

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Reiner Péter gondolatai Für Lajos beszéde kapcsán (+videó)

  1. Kedves Péter!
    Nem a témához szülnék hozzá, hanem szeretném felvenni veled a kapcsolatot. A hozzászólás is ezt a célt szolgálja, mert az email címem és a nevem és honlapom is itt lesz az elérhetőségeim megadásával hátha rám akadsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük