KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin

Putyin asszimetrikus politikája

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nagy Péter cár óta nem akadt olyan rátermett és intelligens vezetője Oroszországnak, mint Putyin. Katalin, Sándor, I. és II. Miklós, Lenin, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, Gorbacsov és Jelcin együtt nem voltak olyan tehetségesek és nagyformátumúak, mint Putyin egymaga. Ez nem (vagy nemcsak) dicséret akar lenni a részünkről, hanem egyrészt ténymegállapítás, de mindenek előtt figyelmeztetés is magunk számára, hogy amennyire a mozgásterünk, küldetésünk engedi, lehetőleg ne legyünk az ellenségei, de azért az esetleges szövetségét is a lehető legnagyobb óvatossággal, kellő körültekintéssel és mindenek előtt megfelelő fenntartásokkal (és távolságtartással) kezeljük.

Amikor az ezredforduló környékén átvette alkoholista elődjétől országának vezetését, mint oly sokszor történelme folyamán, Oroszország mind gazdaságilag, mind társadalmilag romokban hevert. Tegyük hozzá, a vodka és korbács országát sosem volt nehéz belülről romba dönteni, mert az oroszok a középkor hajnalán a nyugati helyett a keleti kereszténység felvételével egyszerűen ezt a testi, lelki és szellemi nyomort választották maguknak. Az építkezés viszont a babonásan agyonbutított muzsikok, kozák emberevők és machiavellista hiénák országában annál nehezebben ment, ezért ott a történelem összes reformkísérlete belefagyott a csikorgó szibériai hidegbe.

A széles látókörű ex-KGB-ügynöknek sikerült az, amibe összes elődjének beletörött a bicskája: mindenféle sztálini sokmilliós emberáldozat és kényszermunkatábor nélkül gazdaságilag fejlődő pályára tudta állítani, és ismét nagyhatalmi tényezővé emelni országát. Ennek egyik eszköze volt a kimeríthetetlen kőolaj és földgáz tartaléka, amellyel nemcsak Európát, de az árfolyamzsonglőrködéssel közvetve az USÁ-t is tudta zsarolni. A másik eszköz pedig az asszimetrikus politikai hadviselés. A hadtudományban az asszimetrikus hadviselés alapja a nomád harcmodor, mely egyébként a történelem folyamán kb. 70-30% arányban legyőzte a klasszikus reguláris hadviselést. Ennek alapján feljődött ki a XIX. század végére a gerillahadviselés, majd ebből továbbfejlődött a XX. századra a „terrorizmus”. Az asszimetrikus hadviselés a gyengék fegyvere az erősek, a hódítók ellen – de Putyin bebizonyította, hogy a politikának is lehet asszimetrikus hadviselése. Felismerte, hogy ugyan az orosz szárazföldi fegyverzet messze jobb, mint az amerikai, de sok egyéb téren nem veheti fel nyíltan a versenyt a New York-London-Tel Aviv tengely hadigépezetével. Ezért a gyengék hadviselését átültette a politika világába – és eddig úgy tűnik sikerrel.

Ennek az új politikai hadviselésnek egyik eleme külföldön titkosszolgálati eszközökkel a hozzá hű politikai erők támogatása, így lett oroszbarát kormánya Bulgáriának, Moldáviának valamint a felvidéki tót szeparatista bábállamnak, és most Trump személyében az USÁ-nak is. Tegyük hozzá, ebben semmi új nincs, ezt Oroszország már 1917 előtt is gyakorolta, illetve a kisantant államok az 1900-as évektől a mai napig űzik velünk, magyarokkal szemben (balliberális oldal). A második eleme az internet-betyárkodás, a dezinformáció-terjesztés, ez ma már nyílt titoknak számít. A harmadik eszköze pedig a külföldi országokban a miénkhez hasonló, különböző paramilitásris szervezetek létrehozása, illetve támogatása.

http://szekelymagyarnemzetorseg.hu

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Putyin asszimetrikus politikája

  1. Miután befejezetlennek tűnt ez a jól indult írás, elolvastam mind a hat részt, a 205-ös megjelölés alatt. Több, mint érdekes…

    1. Kedves Anna, örömmel vettük, és köszönjük, hogy vette a fáradtságot, és elolvasta az egész írást. Ajáljuk figyelmébe a többi írásunkat is!

      1. Kedves Klutsik úr! Köszönöm a lehetőséget, éltem és élek vele. Egyben engedjék meg, hogy kellemes ünnepeket, jó egészséget kívánjak Önöknek az új évre is! Üdv.

      2. Kedves Anna, köszönjük, és viszont kívánjuk mi is! Szebb magyar jövőt!

  2. „Az építkezés viszont a babonásan agyonbutított muzsikok, kozák emberevők és machiavellista hiénák országában annál nehezebben ment, ezért ott a történelem összes reformkísérlete belefagyott a csikorgó szibériai hidegbe.”
    Bocsi, de ez egy velejében megtévesztő állítás…a kommunista forradalom pirulája (amelyet eredetileg a britteknek szánt Marx és társai) messzemenően virágzott (mintsem befagyott) vagy hét évtizedig.

  3. Lehet itt különböző logikák,ideológiák, menetén érvelni,eszmét futtatni,de attól még a cél nem változott és nem is fog változni. Az eszköz is csak legfeljebb csiszolódik. Már,ha.. A mindenkori cél, a tömegeket egy szűk csoport érdekében lebutítani, kihasználni,kifosztani, kényszerpályán-munkán tartani,hogy kénytelen legyen a holnapi betevőjéért is megküzdeni, miközben azt a látszatot keltik,hogy övé a hatalom. Közben az éppen hatalmon lévők napra készen tálalják az aktuális eszmét és ellenséget.
    Csak egy idő után már unalmas,hogy mindig ugyan az a forgatókönyv és a „rendező, míg a többségnek az áldozat szerep jut. Bár a kerék forog,ami felül(?) van,előbb utóbb alulra kerül-het.

  4. Ami Putyint illeti, ma azon kevés politikusok közé tartozik, akik nem kívánnak behódolni az úgynevezett New World Order urainak. Trump győzelmével, amit egyáltalán nem az oroszok kreáltak, véleményem és nálam okosabb (persze nem ballib) elemzők szerint is, ez az Új Világrend eszme egy kicsit megbicsaklott. Persze az erők, amelyek e mögött állnak, igencsak nagyhatalmúak továbbra is. Aki hallotta Obama utolsó beszédét tegnap, vagy hallott róla, amelyben: „Obama is Digging an anti-Russia Hole for Donald Trump – orosz-ellenesség gödröt ásott Trumpnak”, ahogy némely amerikai lap írja, világosan jelzi, hogy a NWO nem adja fel, s ehhez sok republikánus is csatlakozik, akár a beteg ideológia, akár egyéb érdekei miatt. Az Obama alatt is sok republikánus állt Hillary mellé, és elég sok kérdésben.
    Putyin elég józan figura és intelligens is ahhoz, hogy ebben a világméretű sakkjátszmában okosakat lépjen. Azután ott van például Duterte, akinek drogellenes politikája vitatható is lehet ( már hatezer drogterjesztőt lőttek le), de nemzeti és szuverén politikát óhajt megvalósítani, s bátran kimondja azt is, ami politikailag nem korrekt., Ez persze megint haragra gerjesztette az Obama féléket.
    Ma Oroszország, Putyin az ügyeletes ‘gonosz’, itt is megjelent egy cikk erről, és ezt a mantrát fújja a hazai sajtó, akár a ballibet, akár a közmédiát nézem.
    Ami pedig a kommunista ideológiát illeti, a Neten több forrás is foglalkozik egy olyan elmélettel, miszerint az, a NWO kísérleti programja lett volna. A kommunista és egyéb címletű diktatúrák is elsősorban a hagyományokat őrző parasztságot, vidéki életet irtották ki, ez egybevág a globális és digitális világrend elképzeléseivel, mert, ahol nem léteznek hagyományok, nem létezik nemzeti és kulturális öntudat sem, és ott könnyű mindent és mindenkit alárendelni a folytonos növekedést igénylő profithajhászásnak.

    Kívánok a NIF Szerkesztőségének és minden kedves idelátogatónak is békés, és áldott ünnepeket, élhető Új Évet

    Jancsó Tibor

  5. „ahol nem léteznek hagyományok,nem létezik nemzeti és kulturális öntudat sem,és ott könnyű mindent és mindenkit alárendelni a folytonos növekedést igénylő profithajhászásnak.” T.Jancsó úr! Sajnos ez így igaz!
    Kétezer éve ez a célja az egyház és az állam(?) összefogásának,”oszd meg és uralkodj. Szétverni csoportokat,családokat, éket verni közösségek, emberek közé,hogy minél jobban manipulálható legyen az egyén,ne érezze a csoport összetartó erejét. A rendszerváltás(??) ezzel vette kezdetét,Csepel, Ózd, Diósgyőr, stb, ahol nagyobb csoportok voltak,azokat feloszlatták,hogy ne tudjanak hatással lenni a hatalomra.(a gazdasági magyarázat a duma része) Aztán megkezdték a politikai átnevelést a médián(?) keresztül is. Az eredmény szemmel látható,amikor az agy mosottak békemenet néven „tüntetnek a hatalom aljasságai mellett,vagy képesek szavazataikkal(?) a soron következő profitra éhes rablóhordát támogatni,abban a hiú reményben,hogy „majd ők mások lesznek. Ma a Földi Élet jövője, sorsa Oroszországon,Kínán, Indián, Iránon múlik, mert a gonosz fenevad, amerika,israel képes a profit,a hatalom fejében nyomorba dönteni mindenkit.
    ” csak Putyinban és a Jó Istenben lehet bízni !”

Hozzászólás a(z) Anna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük