KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin: 40 ország támogatja az Iszlám Államot, köztük a G20 tagjai

Vlagyimir Putyin orosz államfő a G20 Ankarában tartott csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a találkozó fő témája a terrorizmus elleni harc volt, ennek ellenére a G20 tagjai közül többen támogatják az Iszlám Államot.

Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy – különösen a Párizsban történt gyilkosságokat követően – nem csak a terrorszervezet ellen kell fellépni, hanem annak anyagi támogatását kell ellehetetleníteni, és ennek kijelentése most szükségszerű, mert a G20-országok meghatározó gazdasági szereplői finanszírozzák a terrorszervezet működését.

“Saját adatainkra alapozva konkrét példákat említettem az Iszlám Állam magánszemélyek általi, számos országból történő támogatásával kapcsolatban. A finanszírozás 40 országból történik, és mint azt megállapítottuk, ebbe beletartozik a G20 több tagja is.”

Oroszország műholdas fotókat és légi felderítés által szerzett adatokat tárt a G20 vezetői elé, amivel bemutatta az Iszlám Állam olajkereskedelmének valós kiterjedését, ami nem csak Szíria területén zajlik, hanem globális hálózatot alkot.

Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy tárgyalásokat folytattak a szíriai ellenzéki csoportokkal, beleértve a Szíriai Szabad Hadsereget is, akik készen állnak harcba szállni az Iszlám Állammal, amennyiben az orosz légierőtől ahhoz támogatást kapnak. Putyin bejelentése szerint Oroszország az Egyesült Államoktól, Szaúd-Arábiától és Irántól egyaránt támogatást vár a terrorizmus elleni harchoz.

“Nem ez a legalkalmasabb idő arra, hogy megvitassuk, ki lép fel hatékonyabban a terroristák ellen. Amit most tennünk kell, hogy a tevékenységünket összehangoljuk.”

Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy a koalícióban részt vevő országok egységes álláspontot kell kialakítsanak arról, hogy mely szíriai fegyveres csoportokat tekintik terrorszervezetnek, és mely szervezetek képezik még természetes részét a szíriai ellenzéknek. Jelenleg ugyanis még annak kapcsán sincs megállapodás, hogy kit tartanak terroristának; egyes nyugati országok a szíriai ellenzék részének tekintenek olyan csoportokat, melyek egyértelműen terrorszervezetként működnek és tömeggyilkosságokat hajtottak végre Szíriában.

Ez is érdekelheti:  Tamás a Krímből: Ugledar elesett, teljes az orosz ellenőrzés a város felett

http://www.hidfo.ru/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Putyin: 40 ország támogatja az Iszlám Államot, köztük a G20 tagjai

  1. Mi kell a háborúhoz? Pénz,pénz, pénz. Csak összedobják valakik. Végre nevén kellene nevezni a “gyereket,hogy lássa a világ, fehéren feketén,ki hova teszi le a voksát.

  2. Putyin Úr ! A világ népei, a vezetőiket leszámítva,Öntől várja a megoldást. Ne okozzon csalódást, különben “ez a világ elveszett!!!!!

  3. Ezekkel a két(?)színű majmokkal nem érdemes szövetségre lépni, mert eredményt képtelenség tőlük elvárni. Amit az ember maga tud megoldani, érdemes egyedül megtenni. Csak ügyesen….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük