Provokációra készülnek a “mélyrománok” Orbán Viktor tusványosi fellépésének idején
Mesterségesen kreált román-magyar balhét terveznek a szélsőséges románok Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi fellépésének idején – hívja föl a figyelmet Szőke Mária Magdolna, a Modern Apokrif oldalán.
Miért is érdekes most ez a hír? Ne feledjük, hogy az ukrán-orosz háború nyomán, Romániában a mindig nekik éppen kedvező szél irányába forduló román kormányok, most is igyekeznek kihasználni a lehetőséget arra, hogy a legtöbb hasznot húzzák a kialakult helyzetből. Ebben a pillanatban, amikor egyébként meglehetősen nagy a zűrzavar és a politikai bizonytalanság a román parlamentben, a szélsőséges “mélyrománok” igyekeznek minden lehetőséget felhasználni az őshonos magyarsággal szemben – felturbózva közben -, az egyébként is általános román történelemhamisítást.
Ehhez nagy támogatást jelent számukra Románia totális amerikai megszállása, mely azt az érzést erősíti bennük, hogy minden lehetőségük és erejük megvan ahhoz, hogy újra, újult erővel nekirontsanak az erdélyi őshonos magyarságnak. A magyar kisebbséggel szembeni egyre nagyobb hangerő célja az is, hogy lehetőleg a magyarságot a törvényhozásból is kiszorítsák, amolyan európai uniós “demokratikus” módon. Tegyük hozzá, hogy mindez egybeesik a jelenlegi Biden kormányzat szándékával is, mely minden követ megmozgat, hogy bármilyen eszközzel is, de megpuccsolja a törvényes, Orbán Viktor vezette magyar kormányt (ami jól jönne a román szélsőségeseknek is, hiszen olyan kormányzatot ültetnének Magyarországon a nemzet nyakára, mely teljesen megfeledkezne az erdélyi magyarságról). Gondoljunk csak itt a David Pressman vezette budapesti amerikai követség folyamatos, Magyarország belügyeibe történő beavatkozásaira.
Az etnikai provokáció pedig nem újdonság a románok részéről, hiszen az erdélyi magyarság ezzel él együtt már 1919 óta. Erre erősítenek most rá a románok, némi csendes amerikai támogatással, kihasználva a hátszél adta lehetőségeket.
Az, hogy milyen akcióra készülnek a Bálványosi Nyári Szabadegyetem ideje alatt, igazából még nem tudható, azonban a szervezőknek minden eshetőségre fel kell készülniük, hiszen az úzvölgyi események is világosan megmutatták, hogy hiába léteznek a jogerős bírósági döntések a temető kapcsán, a szélsőségesek minderre fittyet hánynak és a román hatóságok és egyéb román illetékesek hallgatólagos közreműködésével lábbal tiporják azokat.
Úzvölgyi katonatemető – Az RMDSZ elítéli az újabb keresztállítást
Ennyit a román hatóságoknak a magyar kisebbséggel kapcsolatos hozzáállásáról. Annyit végre észre kellene vennünk, hogy ebben a kérdésben sem lehetnek illúzióink. Vagy a saját lábunkra állunk és megvédjük magunkat, vagy véglegesen elveszíthetjük Magyarország szellemi bölcsőjét, Erdélyt.
“Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!”
Szépe Áron
Kiemelt képen: Orbán Viktor / Fotó: MTI / archív
BÁRMIT IS CSINÁLUNK MI HOGY BÉKE LEGYEN,HA A MÁSIK FÉL EZT NEM AKARJA.IDE ILLIK AZA MONDÁS HOGYA LEGJOBB…………..A …………….-EREDETILEG AMERIKÁHOZ KAPCSOLHATÓ.