KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Pressman meglátta mi történik a magyar-ukrán határon

„Magyarország elősegíti a Kreml által okozott tragédiák és igazságtalanságok elől menekülők biztonságos, emberséges utazását” – mondta a nagykövet.

 A nagykövet talákozott olyan ukrajnai menekültekkel, akiket jelenleg egy máriapócsi menekültszálláson helyeztek el – közölte oldalán a követség. Ezután Mátészalkára utazott, ahol a helyi közösség tagjaival és helyi tisztviselőkkel találkozott.

Meglátogatta a helyi történelmi zsinagógát és egy híres magyar-amerikai színész emlékművét.

A nagykövet innen Beregsurányba látogatott, ahol Herka István polgármester fogadta, és ellátogatott a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, hogy megismerje az Ukrajnából érkező menekültekért végzett munkájukat. Elmondta: „Inspiráló olyan civilek munkáját látni, amelyek támogatják az ukrajnai pusztítások elől menekülő szomszédaikat.”

A nagykövet méltatta Magyarország erőfeszítéseit

„Fontos volt hallani az emberi szenvedés és az ellenállóképesség nagyon is valós történeteit, amelyeket olyan, hazájukat szolgáló magyarok osztottak meg velem, akik nap mint nap találkoznak Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúja elől menekülő ártatlan emberekkel.

A NATO és az Európai Unió frontvonalaként, európai szövetségeseink biztonsága szempontjából elengedhetetlen, ahogy Magyarország elősegíti a Kreml által okozott tragédiák és igazságtalanságok elől menekülők biztonságos, emberséges utazását” – mondta a beregsurányi magyar-ukrán határátkelőhelyen.

A nagykövetség közölte, hogy Pressman országjáró útja Veszprémben folytatódik, ahol találkozik a NATO keleti szárnyának biztosításában fontos szerepet játszó amerikai katonákkal.

Ez is érdekelheti:  Trump: Putyin boldog születésnapot kívánt nekem

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!