Paul Craigh Roberts: Az iraki háború iránivá válik

Ismét 1939-et éljük. A világ tehetetlenül várja két lator állam következő, nyílt támadását. Csak esetünkben nem a Harmadik Birodalom és a fasiszta Olaszország a két lator állam, hanem az Egyesült Államok és Izrael. A célba vett áldozatok nem Lengyelország és Franciaország, hanem Irán, Szíria, a palesztin West Bank maradéka és Dél-Libanon.

Az amerikai tömegtájékoztatás ujjong. A háborús cikkek vonzzák az olvasókat és ezzel a hirdetőket. A neokonzervatívok el vannak ragadtatva. A uralom über alles újra sínen van. Az amerikai légierő már alig várja, hogy „megmutassa, mire képes”. A hadiszállítók nem látják a bevételeik határát.

A sérelmek és a propaganda leple alatt Izrael átveheti a West Bank maradékát és újra nekilódulhat a dél-libanoni vízkészletek megkaparintásának.

Nem úgy mint az USA és Izrael, Irán sosem foglalta el egyetlen más ország területét sem és sosem fenyegetőzött más országok megtámadásával. Mit sem számít! Az Irán ellenes propaganda egyre hangosabban árad az amerikai és izraeli szócsövekből. Hazugság hazugságot követ a „két nagy demokrácia” vezetőinek a szájából.

Április 27-én Mike Mullen tengernagy, vezérkari főnök, Iránt vádolta „erősödő gyilkos és kártékony befolyással” Irakban. Mullen tengernagy talán elfelejtette, hogy az USA, nem pedig Irán a felelős nem kevesebb, mint egy millió iraki haláláért, négy millió menekültért, a már hatodik évébe lépő „sétagalopp háború” „velejáró veszteségeiért”?

Április 26-án számolt be a Washington Post arról, hogy „a Pentagon tervezi az Irán elleni lehetséges katonai lépéseket”.

A Bush kormány nemzetbiztonsági tanácsadója azt állítja, hogy Irán fenyegetést jelent Irakban, amely vádat vég nélkül szajkózza Robert Gates hadügyminiszter, Rice külügyminiszter, Cheney elnökhelyettes és Bush elnök. Az USA, melynek 150 000 katonája van Irakban, az nem fenyegetés. Mert az USA védelmezi Irakot Irántól, a Talibantól és az al Kaidától. Ha nem hiszik, kérdezzék meg a Fox „News”-tól (Fox „Hírek”).

Hogy kivegye a maga részét a háború elősegítéséből, az USA televíziós hírműsora, a „60 perc” megszólaltatta az Izraeli Légierő parancsnokát, Eliezer Shkedit, aki ebben az alkalmi beszélgetésben kijelentette, hogy Ahadinedzsad elnök az új Hitler, és hogy nem szabad még egyszer elkövetnünk azt a hibát,  hogy ne ismerjünk föl egy Hitlert.

Pedig erre a szerepre Ahmadinedzsadnál sokkal alkalmasabb jelöltek is vannak.

Maga Shkedi tábornok tűnik olyannak, mint a második világháború kitörése miatt Lengyelországot vádoló Hitler. Ahmadinedzsad egyetlen országot sem támadott meg, miközben Izrael újra és újra megtámadja a szomszédjait és 40 éve tart megszállva palesztin és szíriai területeket.

Ahogy Noam Chomski írta, az USA kormánya azt hiszi, hogy a világ az ő birtoka. (Chomski hozzá tehette volna, hogy Izrael azt hiszi, hogy ő Közép-Kelet és Amerika  a birtokosa.) Amerika képes dagonyázni a Tibet kínai elfoglalása miatti felháborodásában, miközben tökéletesen helyénvalónak tartja Irak és Afganisztán elfoglalását. Izrael képes pergő nyelvvel háborogni a palesztin terrorizmus miatt, miközben a katonasága és a telepesei rettegésben tartják a palesztinokat.

Az amerikaiak semmi képmutatást nem látnak abban, hogy a „kormányuk” kiátkozza az oroszokat, mert szembe szegülnek azzal,  hogy bekebelezze a korábbi orosz csatlós államokat és hogy azok  az USA katonai szövetségének a tagjai legyenek.

Az amerikaiak nem támadásnak, hanem szent kötelességüknek érzik, ha a „kormányuk” Szerbiát, Irakot, Afganisztánt, Szudánt és Pakisztánt bombázza. Az amerikaiak azt sem tartják agressziónak, ha terveket szőnek Irán, Kína, Észak-Korea, vagy bárki megtámadására, és hogy katonai támaszpontok százait tartják fönn mindenfelé az egész földkerekségen. Ugyanezek az amerikaiak hisztérikus rohamokat kapnak „Irán iraki befolyása” miatt, vagy amiatt, hogy „az al-Kaida a háború   áthelyezését tervezi Amerikába”.

Ahogy Chomski mondja: a világ a miénk és semmi más nem számít.

Kivéve Izraelt!

Izrael olyan sokat számít, hogy minden elnökjelölt kijelentette, hogy ha kell, bármennyi amerikai vért és pénzt kész ráfordítani „Izrael megoltalmazására”. Az „Izrael megoltalmazására” tett ígéretben nincsen felső határ. Nem számít, hogy Izrael mit tesz, nem számít, ha Izrael (újfent) háborút indít a szomszédjai ellen, nem számít, ha folytatja a palesztinok kiüldözését az otthonaikból és falvaikból, hogy „életteret” biztosítson az izraelieknek.

Ha ilyen ígéretet kapott, miért érné be Izrael kevesebbel, mint „Nagy Izraellel”?

Pont úgy, ahogy a Irak elleni törvénytelen háborút a tömegpusztító fegyverekről és gombaformájú felhőkről mondott hazugságok nyergében kezdte, az USA kormánya most az állítja, hogy kénytelen megtámadni Iránt, mert másképp az atomfegyvert fog készíteni. A Bush rezsim megtanulta, hogy mindaddig ne vessen el egyetlen hazugságot sem, amíg az használható.

A hazugság hatékony az USA kongresszusában, az USA tömegtájékoztatásában és az USA lakosságának a nagy részénél, de kezdi hitelét veszteni külföldön. Április 27-én az Independent c. brit lap a következőképp válaszolt az USA kormányának arra a legutóbbi állítására, amely szerint a múlt szeptemberben Izrael által leplezetlen támadással lerombolt szíriai létesítmény Észak-Korea által épített atommáglya volt:

„Nincs mód arra, hogy ebből bármit függetlenül lehessen igazolni, mivel a létesítményt mára már lerombolták. Csak az izraeli és amerikai felderítés tisztességére hagyatkozhatunk. De épp ez az a pont, ahol egy nehézséggel szembesülünk. A korábbi amerikai külügyminiszter, Colin Powell hasonló bizonyítékot terjesztett elő az ENSZ Biztonsági Tanácsban 2003. februárjában, mikor bemutatott valamit, amiről állította, hogy megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy az irakiak tömegpusztító fegyvereket tárolnak. Ahogy ma már közismert, bebizonyosodott, hogy a bizonyíték hamisított volt.”

Egy oktalan háború, egy lerombolt ország, mindez egy hamisított felderítési jelentés miatt. Miért kell megismételnünk ezt a bűntettünket Iránban?

Miért tartunk ki az Irakban elkövetett bűntetteink mellett? Április 27-én a McClatchy Newspapers beszámolt arról, hogy 50, számos politikai csoportot, közöttük szunnikat képviselő iraki politikai vezető ment Sadr Citybe, hogy tiltakozzék az amerikai hadsereg ostroma ellen. Miért áll Sadr ostrom alatt?  Ő az irakiakat a vérontás beszüntetésére szólította fel, hogy „felszabadítsuk magunkat a megszállás alól”, hogy „valódi kormányunk és valódi önállóságunk legyen”. A Bush rezsim szólamai a „szabadságról és demokráciáról” csak azt leplezik, hogy egy amerikai bábkormányt erőszakoljanak rájuk. A valódi iraki vezetők, mint al Sadr, terroristák, akiket meg kell semmisíteni.

Miért van az, hogy az amerikai nép és a „képviselőik” a kongresszusban még mindig eltűrik, hogy a köztörvényes Bush rezsim hazugságokkal álcázva olyan nyílt, fegyveres támadásokat hajtson végre, amelyek a nürnbergi törvények értelmében háborús bűnök?

Miért képes a világ még mindig szóba állni egy háborús bűnös kormány politikai képviselőivel?

Mi történne, ha a világ azt mondaná az USA-nak, hogy zárja be a támaszpontjait, a követségeit, hogy vessen véget a CIA műveleteinek és menjen haza?

Az álszent amerikaiak ezt arcátlanságnak tekintenék! Mert a világ a mi tulajdonunk!

2008.04.29.

Eredeti írás:

http://www.informationclearinghouse.info/article19839.htm

Paul Craigh Roberts helyettes pénzügyminiszter volt a Reagan kormányban. Társszerkesztője volt Wall Street Journal szerkesztőségi lapjának és külső szerkesztője a National Review-nek. Társszerzője a „Tiranny of Good Intentions”-nak (A jó szándékok zsarnoksága)

Elérhetősége: PaulCraigRoberts @ yahoo.com

Fordította: Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő