Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Orosz vélemény a magyar kormány politikájáról

Magyarország vezetése meglehetősen reálisan látja az ukrajnai válsággal kapcsolatos helyzetet, és nem fél megvédeni az ország nemzeti érdekeit – mondta Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes szerdán.

Az orosz TV-nek adott nyilatkozatában Grusko kijelentette:

“Magyarország az egyetlen ország, amely nem fél nyíltan és nyilvánosan kinyilvánítani nemzeti érdekeit úgy, ahogyan látja”

– mondta, hozzátéve: nyilvánvaló, hogy Magyarország jóléte az Oroszországhoz fűződő egészséges, normális kapcsolatokon múlik.

„A Nyugat látja az Oroszországgal való közvetlen konfrontációból fakadó veszélyt. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a mi nagyon kemény és nagyon hatékony reagálásunk a katonai helyzet eszkalálására tett minden kísérletükre, hatással van a nyugati tervezőkre”

– vélekedett az orosz külügyminiszter-helyettes.

A Magyar Békekör megjegyezte: Grusko nyilatkozata azon a napon hangzott el, amelyen megjelent Carlson Tucker interjúja Orbán Viktorral. Míg az orosz külügyminiszter-helyettes elismerően nyilatkozott a magyar miniszterelnök kijelentéseiről, az ukrán külügyminisztérium bírálta Orbán politikáját.

Moszkva, 2023. augusztus 31. csütörtök (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

Kiemelt képen: Orosz külügyminisztérium / Forrás: embassylife.ru

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük