KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orosz falut támadtak meg a kijevi erők, egy gyermek életét vesztette

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az ukrán fegyveres erők többszörös kilövésű rakétarendszerrel vették tűz alá az oroszországi Brjanszki területen fekvő Klimovo falut. A támadásnak több polgári lakos sérült meg egy gyermek pedig életét vesztette – jelentette Alekszandr Bogomaz kormányzó kedden hivatalos Telegram-csatornáján keresztül.

A tisztviselő azt is közölte, hogy a támadásban további öt ember, köztük gyerekek is megsérültek, és hogy a lövedékek megrongáltak egy iskolaépületet, több közigazgatási épületet és néhány lakóházat. Hozzátette, hogy a faluban megszűnt az áramellátás.

Bogomaz kijelentette, hogy a mentőszolgálatok már a helyszínen dolgoznak, és a sérülteknek minden szükséges orvosi segítséget megadnak.

A Zvezda hírcsatorna értesülései szerint a kormányzó sajtószolgálata pontosította, hogy a támadásban egy tízéves gyermek és egy felnőtt vesztette életét.

Az orosz védelmi minisztérium kedden arról is beszámolt, hogy helyi idő szerint délután négy óra körül az ukrán erők pilóta nélküli légi járművel kíséreltek meg terrortámadást indítani orosz területen lévő objektumok ellen.

Az orosz légvédelmi erőknek azonban sikerült megsemmisíteniük a drónt a Brjanszki terület felett, mielőtt az elérte volna a célját – közölte a minisztérium.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt képen: ukrán katonák töltik meg az MLRS RAK-SA-12-t / © Getty Images / Diego Herrera Carcedo ; Anadolu Ügynökség

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: