Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
Tele van a nemzetközi sajtó Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtöki találkozójával – a legnagyobb hírportálok sorra számolnak be a magyar–kínai csúcs eredményeiről. Pedig a kormányfő és a távol-keleti nagyhatalom államfőjének sajtónyilatkozata csak néhány órája ért véget. A Magyar Nemzet csokorba szedte a nemzetközi sajtó első reakcióit.
Az Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök Budapesten megtartott sajtónyilatkozatát követően, melyben a magyar–kínai együttműködés előrehaladását, valamint a jövőbeni tervekről is beszámoltak, a kétoldalú tárgyalásoknak rövid időn belül híre ment, a legnagyobb nemzetközi hírportálok számoltak be a magyar–kínai csúcsról.
Financial Times
„Hszi Csin-ping kínai elnök Peking egyik legfontosabb stratégiai partnereként üdvözölte Magyarországot, és temérdek elismeréssel szólt az Orbán Viktor miniszterelnök vezette országról” – kezdte cikkét a brit gazdasági lap. A cikk szerzői szakértőket idéztek azzal kapcsolatban, hogy mivel járhat a magyar–kínai kapcsolatok erősödése.
Yu Jie, a bit Chatham House agytröszt elemzője úgy látja, Kína szándéka az, hogy Magyarország hídként működjön a távol-keleti nagyhatalom, valamint az Európai Unió között.
The New York Times
Az amerikai napilap szerzője, Andrew Higgins úgy fogalmazott cikkében, „Hszi Csin-ping kínai elnök újabb biztonsági zónát talált” – utalva kijelentésével arra, hogy magyar–kínai kapcsolatok különösen fontosak a nemzetközi politika szempontjából. A lapnak Theresa Fallon, egy brüsszeli agytröszt munkatársa beszélt arról, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen közelebb hozta Brüsszelt és Pekinget egymáshoz. A szerző egyúttal a kínai elnök Magyar Nemzet hasábjain megjelent véleménycikkére is utalt, melyben Hszi Csin-ping a magyar–kínai kapcsolatokat méltatta. A lap idézte továbbá Kiszelly Zoltán politológust is, aki korábban kiemelte, mindkét fél elkötelezett a családi értékek, a bevándorlásellenesség, valamint a béke támogatása mellett.
Chinese President Xi Jinping attended a grand welcome ceremony jointly hosted by Hungarian President Tamas Sulyok and Prime Minister Viktor Orban in Budapest on Thursday morning.https://t.co/TtJVB0tJ8W pic.twitter.com/ba39G2kB9X
— CCTV+ (@CCTV_Plus) May 9, 2024
Bloomberg
„A budapesti találkozók Kína gazdasági lábnyomának növelésére helyezik a hangsúlyt” – írta cikkében az amerikai televíziós hálózat weboldalán. A cikk szerint Hszi Csin-ping látogatására éppen akkor került sor, amikor az Európai Unió és Kína között egyre inkább nőtt a feszültség: a szerző arról írt, hogy több nyugat-európai vezetőnek nem tetszik, hogy olcsó kínai termékek árasztják el a piacot.
Mindezek ellenére a cikk is elismeri a magyar–kínai kapcsolatok sikereit, mint például, hogy a kínai BYD vállalat Magyarországot választotta első európai gyárának helyszínéül – noha Franciaország és Németország is örült volna a beruházásnak.
Reuters
A nemzetközi hírügynökség kiemelte cikkében, Orbán Viktor alatt Kína fontos kereskedelmi és befektetési partnerévé vált Magyarországnak – ellentétben azokkal az európai országokkal, melyek éppen kevésbé szeretnének függeni a világ második legnagyobb gazdaságától. A szerző felidézte, a miniszterelnök 2010 óta vezeti hazánkat, azóta igyekezett egyre közelebb hozni egymáshoz Kínát és Magyarországot. „A szívélyes politikai kapcsolatok körülbelül egy évtizeddel később befektetésekké váltak” – emelte ki a cikk, hozzátéve: egyre több kínai vállalat jelent meg hazánkban, köztük akkumulátor- és elektromos autó gyártók.
‘Over the past 75 years, #China and #Hungary have followed the principles of mutual respect. The relationship is now at its best in its history’—said Chinese president Xi Jinping at the press conference following today’s official meeting. pic.twitter.com/cqlo6vS5QL
— Balázs Orbán (@BalazsOrban_HU) May 9, 2024
TASZSZ
Az orosz állami hírügynökség azon túl, hogy közölte a csütörtöki magyar–kínai tárgyalások eredményeit, kiemelte,
ma szovjet szakemberek által az 1980-as években épített, orosz nukleáris üzemanyaggal működő paksi atomerőmű adja a Magyarországon megtermelt villamos energia felét és az elfogyasztott villamos energia egyharmadát.
A cikk megemlítette, Peking és Budapest kiterjeszti az együttműködést a nukleáris iparra is. „A nukleáris ipar területén Magyarország komoly nemzetközi tapasztalattal és presztízzsel rendelkezik. Több mint ötven éve vagyunk ebben az iparágban, és jelenleg is Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése Magyarországon történik” – emelte ki Orbán Viktor a kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában. Hozzátette: az a terv, hogy a következő évtized elejére már 60-70 százalék között lesz Magyarországon a nukleáris energia aránya. A TASZSZ Paks kapcsán egyúttal emlékeztetett az erőmű újabb blokkjai építés alatt állnak, orosz részvétellel.
Magyar Nemzet
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt képen Hszi Csin-ping és Orbán Viktor / Fotó: Orbán Balázs X oldala