KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor tájékoztatása az árvízi helyzetről

Orbán Viktor az operatív törzs üléséről azt mondta, hogy az előrejelzések igaznak bizonyultak, mivel nem esett sehol sem jelentős eső. Továbbra is késő nyárias, csapadékmentes idő lesz, és ez segíti a védekezést. A Lajta esetében egy 10 órás tetőzés volt, és sikeres volt a védekezés – tette hozzá. Komárom térségében lesz a tetőzés pénteken a Dunán, lassú apadás lesz. 614 kilométeren védekeztek tegnap, most 754 kilométeren védekeznek – mondta.

A kormányfő közölte, hogy a tetőzés esetében minden előrejelzés stimmelt. A kormányfő beszámolt arról, hogy a vízügyi ágazatban plusz 50 főt mozgosítottak, a katasztrófavédelem esetében 600 úabb főt. Összességében 6149 fő dolgozott tegnap a hivatásosok között. Az önkéntesek száma csökkent, de ennek nem az az oka, hogy kevesen jelentkeznek, hanem, hogy elkészültek a fizikai munkákkal.

A miniszterelnök hozzátette, hogy csütörtökön 311 ezer homokzsákot töltöttek meg. Nehéz védekezési helyszínek: Pilismarót. Ott 20 ezer új homokzsákot helyeztek el – tette hozzá. 99 százalékos készültség van ott. A 11-es főút helyett vannak alternatív utak. Vácon is 100 százalékos a védekezési szint. Margitszigeten is minden rendben van – mondta. Bátán., Dunaszekcsőn és Baján kell Budapestről délre dolgozni – ismertette a kormányfő. Bajánál még dolgozni kell.

Kisorosziban védekezési tartalékot kellett lehelyezni – mondta a kormányfő. A hétvégére az a feladat, hogy a készenléti szintet fenn kell tartani. Szervezni kell a figyelőszolgálatot, és ez a legnehezebb – mondta Orbán Viktor. Az operatív törzs folyamatosan működik.

Minden egyes településen sok önkéntes van, és több is amennyire szükség van – mondta Orbán Viktor. Összehangolt védekezési munka van. Nincs olyan tudás, hogy az állami és az önkormányzati védekezés ne lenne összehangolva, nyugodtabbak az emberek, mint 2013-ban – ismertette a kormányfő. Budapesten is 40-50 centivel alatta maradhat a 2013-asnak a mostani tetőzés

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél a kivégzett Tábornokoknak

Csütörtök dél körül tudom szögre akasztani a gumicsizmámat, csütörtökig kell lehozni a meccset – válaszolta Orbán Viktor az Origo kérdésére.

 

MH

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük