Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatója a Karmelita kolostorból 📺 (frissítve)
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatójának élő közvetítése a Karmelita kolostorból
A vasárnapi választási eredmény minden idők legjobb eredménye, a rendszerváltás óta soha egyetlen párt sem kapott ennyi szavazatot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten.
A kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ez a leadott szavazatok 54 százaléka volt, és mandátumban kifejezve pedig a parlamenti helyek több mint kétharmadát szerezte meg a Fidesz-KDNP.
Úgy értékelt, ez az eredmény három ténynek köszönhető: az első, hogy a magyarok békét akartak, és miután a szomszédban háború zajlik, arra szavaztak, aki nagyobb garanciát jelent a békére. A második körülmény, amely a sikerhez hozzájárulhatott, az, hogy Magyarország sikeres ország, a harmadik pedig, hogy az ellenfél egy „hatalomért koalíció” volt, ami alapvetően tiszteletlenség a választókkal szemben – mondta Orbán Viktor, megjegyezve: ezzel szemben ők a szív és a szenvedély programját képviselték a kampányban.
Kijelentette: a legsúlyosabb lenézése és megsértése a választóknak az volt, amikor „azt is bejelentették, hogy a hatalomért még az is megengedhető, hogy ebben a csak a hatalomért koalícióban még a fasiszták is, meg a kommunisták is megtalálják a helyüket, sőt, meg is őrizhetik a saját szellemi alkatukat”.
A választásokon győztes pártoknak és a kormánynak a víziója Európáról és a jövőről változatlan: hisz a nemzetállamban, és Magyarország jövőjét az Európai Unión és a NATO-n belül képzeli el – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Karmelita kolostorban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
A mi világértelmezésünk kicsit leegyszerűsítve úgy hangzik, hogy a sorscsapások globális természetűek, ilyen a népvándorlás, ilyen a járvány és ilyenek a háborúk. A hatékony, gyors válaszok pedig mindig nemzetiek és lokálisak, ezért továbbra is hiszünk a nemzetállamokban – fogalmazott.
A vízió másik pillérének azt nevezte, hogy Magyarország megerősíti a szövetségeit. Továbbra is az Európai Unión belül képzeljük el Magyarország jövőjét és aktívan részt akarunk venni a jövő Európai Uniójának kialakításában – jelezte. Hozzátette: NATO tagállam vagyunk, azok is maradunk, és egy jóval erősebb hadsereget akarunk építeni, ezzel a NATO-t is erősítjük.
A miniszterelnök a sürgős teendők között első helyen a béke elérését nevezte meg. Hozzátette: a béke felé vezető út első lépése a tűzszünet, és utána pedig következnie kell egy európai békekonferenciának. Szerinte ennek minél hamarabb meg kell történnie, mert a háború „egyre brutálisabb”, és attól tart, hogy ha sürgősen nem sikerül elérni egy tűzszünetet, akkor még sok szenvedés lesz a világnak azon a részén, és szenvedések és bajok egyre inkább közelebb kerülnek majd Európa belsejéhez.
Azonnali brüsszeli intézkedésekre van szükség a magas energiaárak miatt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján.
A kormányfő beszámolt arról, hogy erre vonatkozóan már tett javaslatot a magyar fél. Azt javasolta, hogy amíg a háború tart, és amiatt magasabbak az energiaárak, az árak emelkedését eredményező adminisztratív előírást fel kell függeszteni, „mindegy, hogy milyen okból vezettük be azokat”.
Ide sorolta a fosszilis energiahordozók adóztatásának bonyolult szabályai mellett azt az előírást, ami a villamos energia árát összekapcsolja a gáz árával. Ugyancsak fel kell függeszteni a bioüzemanyag-adalék üzemanyagokba keverésére vonatkozó előírást.
Orbán Viktor úgy értékelt: súlyos gazdasági válság van kibontakozóban, aminek számos oka van, de a legfontosabb ezek közül az Oroszországra kivetett szankciórendszer. „Ennek meg fogjuk fizetni az árát” – fogalmazott.
Telefonon beszélt szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök, aki azonnali tűzszünetet javasolt az orosz-ukrán háborúban.
Orbán Viktor budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján számolt be erről, hozzátéve, azt is javasolta az orosz elnöknek, hogy ő, az ukrán és a francia elnök, valamint a német kancellár jöjjön el Budapestre, minél hamarabb annál jobb, és tartsanak egy megbeszélést.
Ennek a találkozónak az egyetlen célja az azonnali tűzszünetről szóló megállapodás lenne – mondta.
Hozzátette: a válasz pozitív volt, de az orosz elnök azt mondta, ennek feltételei vannak, amelyről az ukrán elnökkel kell megállapodnia.
A kormányfő közölte, Magyarország azért ilyen „hajlíthatatlan” a békével kapcsolatban, mivel több mint 200 ezer magyar él Kárpátalján, és Magyarországnak az ő életükért van elsősorban felelőssége.
Kiemelt kép: Budapest, 2022. április 6.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban 2022. április 6-án.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…