Szent István király és augusztus 15-e

 

Augusztus 20 – ról – történelmünkben elfoglalt helyéről – szinte alig hallottunk diákként az iskolákban. Így arról sem, hogy István királyhoz két fontos eseménnyel kapcsolódik augusztus 15-e. Ez a nap Szűz Mária mennybe menetelének napja a keresztény világban, és a magyarok történelmében, valamint keresztény mivoltunkban egyben a magyarok Nagyboldogasszonyának ünnepe is.

Az ősi hitünkkel kapcsolatos nyolc Boldogasszony ünnepe olyan erősen élt nekünk magyaroknak a minden napjaink hitvilágában, hogy ennek megünneplését még a római pápa is engedélyezte katolikus ünnepként.

Nem eléggé köztudott, hogy István királyt  1000. karácsonyán koronázták meg a Juliánus naptár szerint Esztergomban, a II. Sylvester pápától hozott arany koronával a római katolikus szertartás szerint.

Igen fontos életében 1038. augusztus 15-e, mely halálának időpontja. Ezen a napon ajánlja fel Szűz Máriának a történelmi magyar királyságot.  A krónikák szerint miután lázas nagy betegen megérezte, hogy végső ideje közeledik, ő maga azért imádkozott, hogy ezen a napon adhassa át lelkét a Teremtőnek.

Miután magához hívatta a püspököket és főbb udvari embereket, velük az utódlás kérdését megbeszélte, a koronát és az országot az Istenanyának ajánlotta fel, kérve, hogy vegye oltalmába a magyarokat.

A halál közelének tudata egyben számvetés az életutunkkal is. Feltételezhetően így volt István királyunknál is. Szembe nézve mindazzal, amit életében tett, és amit maga után hagy, egyetlen „megoldás” létezhetett a magyarság számára, az Istenanya oltalma. Az Istenanya fogalma mindig is létezett a magyarság ősi hitében, ezért is tudott Babba Mária és a római katolikus hit Szűz Mária képe egybeolvadni.

1038. augusztus 15-én így lett Magyarország égi királynője Mária, és Mária földi királysága a történelmi Magyarország.

A különböző forrásokban a felajánlás szavai a fordítás és az írói alkatok következtében kicsit eltérnek egymástól.

 

Szent István királyunk utolsó szavait így örökítették meg:

 

„Ó, mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja es ez világnak megéppöjtő(megépítő) nemes asszona, dicsőséges Szíz Mária! Te szentséges kezedben es oltalmad alá adom es ajánlom anyaszentegyházat mind benne való fejedelmekkel es lelki népekkel egyetembe, es ez szegén országot mind benne való urakkal es szegénnyel-bódoggal egyetemben, hogy te légy asszonok es oltalmok, es ez en lelkömet te szent markodban.” –(Érdy-kódex 1526.)

„Ég királynője,e világ jeles ujjászervezője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel-papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom.” (Hartvik püspök legenda leírása.)

„Mennyei királyné, megváltásunk dicső eszközlője! pártfogásod alá legyen bízva végső esdeklésemmel az ország egész népével együtt.” – (Kerékgyártó Árpád: Magyarország emléknapjai ezeréves történetében. Bp.1882.)

A minimális szöveg eltérés ellenére a leírások mind megegyeznek abban, hogy Szent István király országát és népét a „Mennyei királyné”, „Ég királynője”, „mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja”-nak bízza oltalmába.

Azóta hazánk, és a Szent-korona alá tartozó Kárpát medence a magyarok Nagyasszonya, „Ékes királynénk, szép (Babba), Szűz Mária oltalma alatt áll.

Ennek az oltalomban való hitnek, melyet a magyarság szíve mélyén, évszázadokon át megőrzött, ékes bizonyítékai az úgynevezett Mária-zászlók, ahol fehér mezőt piros és zöld farkasfogak szegélyeznek, és közepén látható Mária, „Magyarország királynéja”, karjában a gyermek Jézussal. Függetlenségi harcainkban, ahol hazánk szabadságáért küzdöttek, az 1848/49-es szabadságharcot is beleértve ez a zászló ott lobogott a magyar szabadságért küzdők oldalán.

 

Szent István király és augusztus 20.

 

Augusztus 20-a Szent István királyhoz két történés által kapcsolódik. Egyrészt ez temetésének napja, amikor halála utáni ötödik napon Fehérvárott az általa Szűz Mária tiszteletére építtetett templomban örök nyugalomra helyezték 1038-ban. Majd negyvenöt esztendő múlva, Szent László királyunk uralkodása alatt, 1083. augusztus 20-án maradványait Fehérvárott a sírból ünnepélyes keretek között kiemelték abból az alkalomból, hogy Rómában szentté nyilvánították. Koporsóját 3 napig megmozdítani sem tudták. Majd Salamon Visegrádról történt kiszabadulását követően ennek már nem volt akadálya. Tehát, 1083. augusztus 20-án ünnepelték szentként először Szent István királyt.

Hosszú időn keresztül augusztus 20-án ünnepeltük Szent István királyunkat. Az 1945-öt követő szovjet megszállás évtizedeiben azonban augusztus 20-án a sztálini alkotmány magyarított változatának „alkotmány napját” kellett ünnepként tudomásul venni.

A rendszerváltozás óta augusztus 20-án ismét Szent István királyra emlékezünk. Mivel hosszú évtizedeken keresztül a politikai céloknak megfelelő kommunista szellemű oktatás folyt az oktatási intézményekben, nagyon sokan még hírből sem hallottak arról, hogy bizonyos nemzeti ünnepeink dátuma pontosan milyen nemzeti és keresztény eseményhez kapcsolódik.

A magyar Szent-Korona, mellyel István királyt megkoronázták, és amelyet ő a magyarok Nagyboldog Asszonyának felajánlott, különleges helyet tölt be történelmünkben és a magyar jogrendben

 

A Szent Korona eszmeiségéről és a közjoggá vált tanról, amit, minden magyarnak tudnia kellene

 

A mai kor embere alig tud valamit a Szentkorona-eszméről, pedig meghatározó volt az életünkben és történelmünkben. Olyan természetes volt elődeink számára, mint a levegő.

Szent Koronánkban egyesül minden hatalmi ág: a törvényhozói, a végrehajtói, a bírói, stb. A Szentkorona-eszméről tudni kell, hogy nem teljesen azonos azzal, ami közjogi tanná vált a történelmi gyakorlatban, és aminek alkalmazása után Magyarországon már személy soha többé törvényesen nem ragadhatta magához a teljes hatalmat. Sem király, sem diktatúrára törő főpolitikus, sem katona, sem csoportosulás. A Szentkorona-tan nem kapcsolódik kizárólagosan királysághoz, mint államformához, mert az államforma akár köztársaság is lehet.

A Szent Korona a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanya. Ennek igazolását már egy 1386.évi országgyűlési határozat írásos anyagában is fellelhetjük. A XV. Század végén már a Werbőczy előtti korban közjogi tan, kialakult államszemélyiség.

A Szent Koronában, mint az államhatalom alanyában egyesülnek a végérvényesen megosztott törvényhozói és végrehajtó hatalom részesei: a mindenkori király és a mindenkori politikai nemzet.

A Szent Korona, élő organizmus. Test, amelynek tagjai mindazok, akik a történelmi magyar államban részesei a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak. A politikai nemzet fogalmába 1848-ig a nemesség tartozott, majd 1867-t követően származásra és nemzetiségre való tekintett nélkül az ország minden szavazópolgára. Ma pedig mindazok, akik leszármazottai a Szent Korona egykori tagjainak.

Nemességet például csak a Szent Koronának tett, kiemelkedő szolgálattal lehetett elnyerni, melyet a király javaslata alapján az országgyűlés vitatott meg és döntött el. Csak az válhatott nemessé, akit a politikai nemzet saját tagjai közé azért fogadott be, mert cselekedeteivel ezt kiérdemelte.

A régi korokban azért volt sok törvénytisztelő ember a Szent Korona országaiban, mert a Szentkorona-eszme a felelősségérzetet, az egyenrangúság és a méltóságteljes magatartás kultuszát erősítette, nem pedig az alattvalói tudatot és magatartást. Mivel az ország lakóinak magatartásban a mellérendelés és nem az alárendelés elvének érvényesülését segítette elő.

A Szent Korona eszméjének elfogadása értelmében sem a király sem a nemzet nem határozhatja meg a Szent Koronához való viszonyát. Ez bizonyos értelemben szűkíti a cselekvési területüket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nemzetnek nem áll jogában olyan hibákat elkövetni, melyek létében veszélyeztetnék. Például nem áll jogában idegen érdekeket a nemzeti érdekek elé vagy fölé helyezni, vagy nem áll jogában történelmi alkotmányát idegenből kölcsönzött alaptörvény-gyűjteménnyel felcserélni, mint az 1945 után megtörtént, és történik napjainkban is.

Már 1435-ben Zsigmond király második dekrétumában megtaláljuk az első megfogalmazását annak, hogy a törvényhozói hatalmat a király és az ország rendjei együtt gyakorolják. Werbőczy törvénykönyvében már a 3§ így rendelkezik:

„A fejedelem mindazonáltal egyedül a maga akaratából és önkényesen, kiváltképpen az isteni és természeti jogot sértő dolgokban és az egész magyar nemzet régi szabadságának ártalmára semmit sem rendelhet; hanem össze kell hívnia és megkérdeznie a népet. Ha vajon ennek az ilyen törvények tetszenek-e vagy sem? Akik ha igennel felelnek, azontúl az ilyen végzéseket törvényekül tartjuk meg.

4.§ Többnyire pedig, közös megegyezéssel, maga a nép is elhatároz valamit, amit a közjóra hasznosnak ítél, és írásban terjeszti a fejedelem elé, kérvén, hogy erre nézve neki törvényt adjon, és ha maga a fejedelem az ilyen végzéseket elfogadja és helyben hagyja, akkor az, törvényerőre emelkedik, s azonnal törvénynek kell tekintenünk.”

 

A Szent Korona tulajdonjoga

 

Ez rendkívül lényeges, mivel ennek értelmében Magyarország területén idegen állampolgár nem bírhatott földtulajdont.

A honosítás (idegenek befogadása) nem a király, hanem a Szent Korona jogaihoz tartozott. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a király, ha idegennek akart adományozni, akkor az országgyűléstől kellett kérnie az idegenek honosítását, és fel kellett sorolnia az illető személy Szent Koronának tett kiemelkedő szolgálatait. Az országgyűlés ezek alapján honfiúsítást elrendelő határozatot hozott. A megadományozandónak ünnepélyes esküt kellett tennie, s csak ezután vált tagjává a Szent Koronának.

 

Az eskü szövege így hangzott:

 

„az ország törvényeinek mindenben engedelmeskedni fog, és ennek az országnak a szabadságait tehetségéhez képest meg fogja védeni, és azok ellen semmit sem fog elkövetni, az országból annak semmi várát és semmi részét sem fogja elidegeníteni, hanem azon lesz, hogy az elidegenítetteket visszaszerezze.” (1550:77.tc.)

De nemcsak a földtulajdon a Szent Koronáé, hanem a stratégiai fontosságú iparágak (bánya, élelmiszer, energia, honvédelem megfelelő színvonalát biztosító iparágak) vagyona is, melyet – erről már 1439-ben törvény rendelkezik –a királynak nincs joga elidegeníteni vagy elzálogosítani.

Rendkívül lényeges, hogy a Szentkorona-tan hatálytalaníthatatlan, azaz nem tehető semmissé. Ezáltal legfőbb garanciájává válik a jogfolytonosság helyreállításának.

A közel múltban, amikor egy 1945 után ránk kényszerített, 1990 óta is folyamatosan toldott-foldott jelenleg is módosításra szorult „alkotmány”-nak kinevezett alaptörvény helyett az országgyűlés újat alkotott, nem fontolták meg, hogy a magyar érdekek érvényre juttatása és védelme érdekében szükség lenne a Szentkorona-eszme ill. közjogi értelemben tan jogfolytonosságának helyreállítására. Így történhetett meg az, hogy az új Alaptörvény komoly hiányosságokkal rendelkezik, különösen a nemzeti tulajdont érintő kérdésekben.

 

Magyarnak lenni: sorsvállalás

 

Nem biztos, hogy „Magyar, az, aki annak vallja magát.” Magyar az, aki magyarnak vallva magát a magyar nemzet érdekeiért küzd, áldozatot is hoz a hazájáért, ismeri történelmünket és kultúránkat, tiszteli és betartja az igazi magyar törvényeket, egyéni érdekeit nem helyezi a nemzet érdekei fölé és nem szolgál idegen hatalmakat. Magyarnak lenni, sorsvállalás. Ebben vezérlő csillagunk a Szent Korona eszme.

A Szent Korona megbecsültségével történelmünkben semmi sem vetekedhetett. Jelentősége mindig akkor volt a legnagyobb, amikor a magyar nemzet bajban volt, kritikus, sorsdöntő történelmi helyzetbe került. S ezeken a tragikus helyzeteken a Szent Korona segítségével tudtunk úrrá lenni.

Évszázadokon át fogalom magyarok és nem magyarok körében a Szent Korona: megtéveszthetetlensége, nagylelkűsége, szigorúsága, és mindaz az eszmeiség, amit képvisel.

Miért? Mert a magyar korona: Szent Korona, mivel azt a magyarság Istentől kapta meghatározott céllal, üzenettel és küldetéssel. Ez az Égi Élő Igazsággal van összefüggésben, – mai divatos szóhasználattal egyszerűen kozmikus kapcsolatnak neveznék – amit az egyszerű magyar ember úgy fogalmazott meg: A Szent Koronát angyal hozta a magyarok számára.

 

A Szent Korona a király és a nemzet felett áll.

 

Ezért magyar király csak az lehetett, akit a Szent Koronával koronáztak meg. A magyaroknál a koronázás más koronával nem helyettesíthető, mint más nemzeteknél. Régi történelmünk szakrális királyainak ezért mindig a Szent Korona a jogutódja. Szakrális királynak elődeink azokat a királyaikat tekintették, akik Isten akaratának közvetítői voltak, Híd országunk és az Ég között, és számukra nem a hatalom birtoklása volt az elsődleges.

A Szent Korona tana hosszú közjogi küzdelmek eredményeként alakult ki. Ennek meghatározó állomása: 1222. az Aranybulla, melynek XXXI. cikkelye kimondja az ellenállási jogot, melynek értelmében a Szent Korona iránti hűség arra is kötelezi a nemességet, hogy szálljon szembe a királlyal, ha törvénysértést követ el.

1387-ben a királyválasztáskor, az országgyűlés tagjai már feltételeket szabtak a királynak.

Zsigmond király pedig egy adománylevelében elismerte, hogy a Szent Korona a közjogban a mindenkori király fölöttese. 1440-ben a Szentkorona-eszme meghatározó ereje megerősödik, annak ellenére, hogy a koronát külföldre csempészték. Mátyás király korában már tartóoszlop, visszafordíthatatlanná vált kötelező erejű közjogi tan. Az 1486. évi dekrétum 60.tc. biztosítja a vármegyei önkormányzat kiteljesedését. Ennek értelmében alispán csak az érintett vármegye valamely jeles férfiúja lehet, aki a vármegye közgyűlése előtt tesz esküt. Igazságos Mátyás királyunk egyedül álló a magyar törvényhozásban, mert céltudatosan küzdött a Szent Korona hatalmának erősítéséért, egyben a királyi hatalom gyöngítéséért.

A Szent Korona feloldotta a katolikus-protestáns ellentétet is, például Pázmány Péter és Bethlen Gábor esetében is. Mindkét akkori Magyarország erősebb volt, mint a mostani hazánk. Erős: a hit, a törvény és a hadsereg által. S mindkettő a Szent Korona akaratát képviselte. Pázmány Habsburg királya is félte és tisztelte a magyar koronát.

Ez a magyar megmaradás titka. Aki a nemzet tagjai közül szembefordul a Szent Koronával, azt kiközösítették. XX. századi példaként a protestáns Horthy Miklós kormányzóvá választását említhetjük 1920-ban. Aminek következtében Trianon után életben tudtunk maradni.

A Szent Korona nagy tiszteletnek és elismertségnek örvendett a nemzetiségek körében is, melyet dokumentumok igazolnak, mert a mindenkori politikai nemzet számára szabadságjogokat, méltányosságot, jogbiztonságot jelentett. 1918-ig elképzelhetetlen volt, hogy felelős magyar politikus szembe forduljon a Szent Korona eszmeiségével. Ezt Károlyi Mihályék megtették, idegen érdekek szolgálatába szegődve, és ezzel előidézték Trianont.

A magyar korona-eszmei leginkább az angoloké hasonlítható, bár az angoloknál nem alakult át közjogi tanná, szerencsésebbek lévén történelmükben, mivel nem kerültek olyan tragikus, fenyegetett helyzetekbe, mint mi magyarok. Mégis mind a mai napig őrzik és érvényesítik.

Mi miért nem tesszük ugyanezt?! Miért nem akarták politikusaink, hogy ősi alkotmányunkat vigyük magunkkal az EU-ba, mely védte érdekeinket ellentétben a sztálini ránk kényszerített, idegen, majd toldozgatott, foltozgatott kiüresített „alkotmánnyal”, melyből a rendszerváltást követően elsőként a nemzeti tulajdon fogalmát tüntették el.

1944 márciusától 1990-ig Magyarországon a törvényes jogalkotást idegen hatalmak megszállása lehetetlenné tette. Korábban 1687-ben, 1791-ben, 1867-ben és 1920-ban helyreállították a jogfolytonosságot. Ezt kellett volna tenni 1990-ben is, és most az új Alaptörvény megalkotásakor is.

Nagyon fontos lenne, hogy törvényhozóink felismerjék, hogy a Szent Korona eszmeisége a magyar nemzet fennmaradásának, létének alap-biztosítéka. Bár, ha a Szentkorona-tan tartalma idővel módosult is, mindig önvédelmünket szolgálta, és azt sugallta, hogy a magyar nemzetnek a legnehezebb helyzetekben mit kell cselekednie.

 

Orbán Éva

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)