„Nincs újabb huszonkét évünk”

Pozsgay Imre: Több miniszteri posztot is betöltöttem, és kijelenthetem, hogy a kormány tagjai nem kaptak ügynökjelentést

„A még fellelhető ügynöklistákat nyilvánosságra kellene hozni, és aki nem ártott másnak, megpróbálhatja ezt bebizonyítani. Vagy bizonyítsák be mások, hogy ártott!” – vélekedett a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Pozsgay Imre. A volt államminiszter szerint mindenkinek a tevékenységét egyénileg kellene elbírálnia az utókornak.

– Mit szólt ahhoz, hogy 2012-ben újult erővel jelent meg a közvélemény előtt az ügynökkérdés, illetve az aktanyilvánosság ügye?

– Ezt a mulasztásos esetek között tartom számon. A múlt tisztázását 1989–90-ben kellett volna elkezdeni. Akkor minden erre vonatkozó fontosabb törekvésem kudarcba fulladt…

– Mit vetett fel?

– Az első szabad választások előtt, 1990-ben láttuk, hogy várhatóan az MDF nyer. Ezért felkerestem Antall Józsefet, hogy választási győzelmük után kezdeményezzenek egy törvényt, amely megállapítaná azok felelősségét, akiknek a kezéhez vér tapadt a kommunizmus idején. Akkoriban még néhány tucat ilyen ember élt, akiket bíróság ítélhetett volna el. Ám Antall és később más pártok képviselői is úgy reagáltak erre a kezdeményezésre, hogy a világ ezt nem fogadná el. Később aztán, amikor az SZDSZ elkezdte szorgalmazni az ügynökügyet, feltettem egy kérdést. Az iránt érdeklődtem, ugyan hol vannak azok az iratok, amelyeket 1990 elején az úgynevezett Duna-gate-ügyben eltüntettek a Belügyminisztériumból.

– Ezek javarészt milyen iratok lehettek?

– Tartótisztekről és ügynökökről tanúskodó dokumentumokat daráltak be, illetve vihettek haza olyanok, akik az elmúlt két évtizedben ügynökjelentésekkel zsarolhatták az érintetteket. Sajnálatos módon a „Duna-gate” óta azt lehet mondani, hogy nem létezik már az igazság részletes feltárásához szükséges, teljesnek tekinthető adatbázis.

– Mégis mit lehet tenni napjainkban a múlt tisztázása érdekében?

– Egyetértek azzal a megközelítéssel, hogy vannak elévülhetetlen bűnök. Ha valakinél fennáll a megalapozott gyanú, hogy emberiesség elleni bűnt követett el, akkor azt ma is bíróság elé kell állítani.

– És mit lehet kezdeni az ügynökkérdéssel? Pozsgay Imre az 1990 előtti Magyarországon betöltött több vezető állami és párttisztséget. Olvasott ügynökjelentéseket?

– Több miniszteri posztot is betöltöttem, és kijelenthetem, a kormány tagjai nem kaptak ügynökjelentést. Viszont a belügyminiszter rendre készített összefoglaló jelentést, amelyet elolvashattunk. Ezekben nevekkel nem találkozhattunk, de olyan információval igen, hogy az ellenzék éppen mire készülődik. Ilyen jelentésekben különbséget tettek például az ellenzéki és az ellenséges tevékenység között. Egy időben az MSZMP központi, majd – 1988-tól – a politikai bizottságának is a tagja voltam, és emlékszem, ezek a testületek is hasonló belügyminisztériumi összefoglalókat kaptak.

– A minap úgy nyilatkozott, hogy az 1970-es évek derekán, tehát amikor már miniszter volt, megfigyelték. A Kádár-rendszerben az egyik kormánytaggal miért tették volna ezt?

– Aki valahogyan kilógott a sorból, arra rászálltak. A rendszerváltás idején, a Németh-kormányban államminiszter voltam, ezért otthon volt egy titkosított telefonvonalam. Az első szabadon választott Országgyűlés megalakulása napján, 1990 májusában ezen a számon hívott egy ismeretlen ember, aki megrendült hangon kért tőlem bocsánatot, mondván, ő volt az, aki meg volt bízva az otthonom megfigyelésével.

– Tehát amikor már az államhatalom legfelsőbb „szintjén” politizált, az 1980-as évek második felében, még mindig megfigyelhették?

– Igen. Ezt korábban Kádár Jánosnak kellett kezdeményeznie, de legalábbis tudnia kellett róla, a párt főtitkári székében pedig az őt követő Grósz Károlynak ugyancsak tisztában kellett lennie azzal, hogy megfigyelnek. Magyarul ő is megfigyeltethetett. Az biztos, hogy Grósz Moszkvában is intrikált ellenem, mivel nem tudta megemészteni, hogy 1989 januárjában a közrádióban 1956-ot népfelkelésnek neveztem.

– A közvélemény egy része azt szeretné, ha nyilvánossága hoznák végre az ügynökök és persze a tartótisztek listáját. Egyetértene ezzel?

– Igen. És minél hamarabb meg kéne ezt tenni, hogy tisztán lehessen látni.

– Vajon segíti a tisztánlátást, hogy ugyanazon a listán szerepelne az a volt ügynök, akit a családja megzsarolásával szerveztek be, és az, aki karriervágyból jelentett, illetve az a beszervezett személy, aki tevékenységével ártott másnak és aki nem?

– Valóban jelentős különbség volt abban, hogy kiből miért lett ügynök. Az is számít, hogy valaki ártott a jelentéseivel másoknak, vagy nem lett ilyen eredménye a tevékenységének. A még fellelhető ügynöklistát nyilvánosságra kellene hozni, és aki nem ártott másnak, az megpróbálhatja ezt bebizonyítani. Vagy bizonyítsák be mások, hogy ártott!

– Mi a helyzet azokkal, akik nyugati országokba kaptak például ösztöndíjat? Valamilyen jelentést minden ilyen embernek kellett produkálnia?

– Igen, jellemzően amolyan úti jelentést vártak el tőlük, de ők is megtehették azt, hogy nem ártottak senkinek. Mondjuk úgy, hogy írtak egy közömbös eseménytörténeti beszámolót arról, nagyvonalakban mi történt odakint. Mindenkinek a tevékenységét egyénileg kellene elbírálni.

– Némi gyanú körbelengi mindegyik pártot, hogy volt ügynökök is találhatók a soraikban.

– Ha egy volt ügynök vagy egy olyan személy, aki külföldi útja során beszámolót írt, egyáltalán nem ártott másnak, akkor valójában nincs mitől tartania.

– A kormánytöbbség által életre hívott Nemzeti Emlékezet Bizottságától mit vár?

– Hogy egy-két éven belül megnyugtató megoldás szülessen a fenti ügyekben. Erre nincsen újabb huszonkét évünk. A bizottságnak nem kutatókból, hanem ma is aktív politikusokból kéne állnia, akik történészek kutatásaira támaszkodhatnának megoldási javaslataik kidolgozása során.

Zsebők Csaba

Forrás: Magyar Hírlap

Nemzeti InternetFigyelő