KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

NIF kiegészítések, megjegyzések az "Új kocsi, régi szekér… " cimű cikkhez

„Nem a kormányról van szó, nem a Fideszről, hanem a magyarságról, a keresztény államról” (bocsánat, de a kormány nem azonos a nemzettel. Annak szidalmazása – joggal! – nem jelenti a nemzet szidását! – NIF szerkesztői megjegyzés – továbbiakban: NIF)

„Az MSZP a megszokott aljaskodással és hazudozással jár el, amit a nemzetközi politikai életben kiismertek már, s emiatt szép lassan hiteltelenné is vált ez a szemrebbenés nélkül hazudozó csőcselék” (mégis őket támogatják!!! – NIF)

„Hiszen, amíg Schmitt nem plagizált” (ezt azért durva lenne kijelenteni, mert igenis, kiderült, hogy Schmitt is lopott! – NIF)

„Bizonyosat azonban még senki nem tud, mert Gyurcsány ügyében valami miatt senki nem intézkedik” (ez az állítólag nemzeti kormánynak is feladata lenne! – NIF)

„azonban a kormány ellen ostoba és fantáziátlan megnevezésű (Magyar Élet Menete – plagizálva a másik ilyen nevű felvonulást) demonstrációt tartott.” (Talán fontosabb a ripacs dolgozatánál az a tény, hogy napról napra növekszik nyomorunk, s már ott tartunk, hogy átlag családok is éheznek olykor-olykor! – NIF)

„Egy tőről fakadó magyarországi ellenzékünk tehát egyként folytatja a trianoni hadműveletet Magyarország ellen” (a kormány pedig javítja életkörülményeinket? Miért nem érzik ezt a tömegek? – NIF).

„hiszen a Jobbik nemzeti színekben rugdossa Magyarországot és járatja le a nemzeti elkötelezettséget ország-világ előtt” (miben nyilvánul meg a kormány nemzeti jellege, ha a népnek egyre lehetetlenebb a megélhetése, nő a nyomor, a munkanélküliség, nőnek a terhek!??? Abban, hogy Orbán úr azt mondja? Az kevés! Nekünk is éreznünk kellene az életünkben! Húsz éve mást sem hallunk, mint szép szavakat, „most még nehéz lesz, de jövőre…”! Ebből mára elég lett! – NIF)

„Az állandó kormányellenesség alapot szolgáltat a kommunista és liberális támadásoknak” (ne adjon okot a kormány, hogy ellene lépjenek fel az emberek, és akkor nincs miről beszélni! Csakhogy a naponta kivetett újabb és újabb adók nem arról beszélnek, hogy a kormány értünk dolgozik! – NIF)

„lám, még a jobboldaliak is támadják a kormányt (hogy miért, arról nem esik szó” – Dehogy nem! Világosan meg lett mondva, elég a megszorításokból! Vagy mi szorongatjuk meg a képviselő és miniszter urak <hölgyekre nem tudom, mit mondjak> golyóit! – NIF)

„A Jobbik tehát a legártalmasabb politikai „erő” a mai magyar politikai életben.” (Nem a kormány? Én pedig így látom! – NIF)

„A Fidesz is olykor” (??? Nem túl elnéző a szerző a liberális múltban gyökerező, kommunistákkal és ügynökökkel teli zsúfolt FIDESZ iránt? – NIF) mellényúl.

„amelyen az hallatszik, hogy éppen lezsidózzák Székhelyi József színészt, a Himnusz meggyalázása miatt” (miért, nem igaz, hogy zsidó, és hogy gyalázta a Himnuszt? Vagy neki ezt is el kell nézni? Ráadásul egy ócska bolsevik is! – NIF)

„mert a zsidózással lehet bizonyítani a magyarság fasiszta voltát” (elhiszi a szerző, és egyetért azzal, hogy a magyarság fasiszta? Na, ez csak a nemzetgyalázás igazán! A szerzőnek ez ellen kellene a legjobban tiltakoznia! – NIF)

„Az egri hülyék, amolyan jobbikos módon beletrafáltak a viszonylagos, Fideszt végre körülvevő csendbe” (szép langyos csend! De jó! – NIF)

„No, erre is hatalmas felhördülés volt Magyarországon.” (És kit érdekel? Nem tehetünk azt Hazánkban, ami nekünk tetszik, legalább ilyen esetben? Mindenhez engedélyt kellene kérni a globalista maffiától? Ez csak a talpnyaló meghunyászkodás! – NIF)

„Volt a Kormányzó Úr fasisztától kezdve minden, ami nem tisztességéről tanúskodik” (ezt komolyan gondolja a szerző? Akkor igen nagy gond van a józan ítélőképességével! Jó, később ezt megmagyarázza, de ilyen mondatot így le sem szabadna írni, ha nem teszi hozzá a végén rögtön, hogy: a balliberálisok véleménye szerint.– NIF)

„miért nem büntetik meg azokat, akik miatt ma megszorítások vannak, akik miatt gyermekek éheznek…” (a válasz egyszerű: akkor magukat is büntetni kellene! – NIF)

„s nem érezné úgy lelke mélyén senki, hogy „kissé” igazságtalan mindaz, ami ma Magyarországon a magyar állampolgárokkal történik…” (kissé? Ugye viccel? Égbekiáltó. Főleg az az arcátlanság, ahogy a FIDESZ leköpi és semmibe veszi saját választási ígéreteit, és épp úgy a globalisták kegyeit keresi, mint elődei – egy kis „nemzeti szabadságharc” mázzal bekenve! De a lényeg nem változott. Ma Magyarországon csak a magyar élhet rosszabbul, és azon verik el a port! Csak a magyar üldözendő, és senki nem áll ki mellettünk <a szólamok szintjét leszámítva>, kivéve a JOBBIK <bár nem vagyok sem elfogult, sem JOBBIK-os> – NIF)

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “NIF kiegészítések, megjegyzések az "Új kocsi, régi szekér… " cimű cikkhez

  1. Azért ez a kiegészítés sokkal közelebb áll az igazsághoz, mint Stoffán agyament írása.

  2. Ennek az országnak – ha csak nem történik valami csoda – BEFELLEGZETT!!

  3. Na, végre! Ilyen típusú újságírást, ilyen cikkeket várok már vagy 60 éve. Miért kellett erre ennyit várni? Legalább 1989 után lehetett volna megütni ezt a hangot, akkortól már senki sem tiltotta. De jobb későn, mint soha, mondja a magyar közmondás. Minden rendes, magyar érzelmű publikálónak ajánlhatom, hogy így kell tálalni a magyar népnek a libero-bolsevik csőcselék ocsmány hazudozásait, és akkor majd több ezer elámított, megvezetett, átvert, becsapott, hipnotizált szerencsétlen embernek kinyílik majd előbb-utóbb a szeme. Csak gratulálni tudok szívemből a fenti íráshoz! Hajrá magyarok, hajrá Árpád vére! Ébredj magyar, ne hagyd magad! Szebb jövőt, előre !!!!!!

    1. Tessék má megmondani, hogy ki az a „libero-bolsevik csőcselék”. Mer’ ameddig ez nem tiszta, addig ki az akit szidni lehet? Csak az apuka az, vagy az eszmeiséget tovább vivő és fejlesztő gyerek is az?

  4. Tisztelt Szerkesztőség!
    Mielőtt a szerzőtől további írást közölnének, kérem Önöket végezzenek némi tanulmányt a „remekmű” alkotójának előéletét és korábbi munkásságát illetően, a további kiegészítések megelőzése végett.

  5. A kiegészítésekkel sokkal közelebb kerültünk az igazsághoz!

Leave a Reply to de Loviaguin AlexanderCancel reply