KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nemzeti sors…. Schmitt Pál után

Payerne
New Erika, belle Hongroise, sensuelle et raffinée, sexy,…
Tél.: 076 220 76 18
Voir détails„

A fenti hirdetést a Le Matin Dimanche-ban találtam. Van ezernyi hasonló sok nyugati lapban. Erre vagyunk jók, így tudunk megélni. Nem Magyarországon, tisztességes munkából, tisztes magyar állampolgárként, hanem európai segédmunkásként, nyugati narkósok, jobb esetben milliomosok kurvájaként, alulfizetett bébiszitterként, vagy Amerikában, négereknél takarítói munkát vállalva… és sorolhatnám az alantas lehetőségeket.

Ez ma a magyar sors. Igaz, idehaza sem jobb a helyzet. Hatalmukkal és pénzükkel visszaélő embertelen újgazdagok cselédjeként, a nyugati cégek magyarországi házalójaként, munkájukért remegő rabszolgákként élünk saját hazánkban. Jog és törvény nem vonatkozik a kisemberre, hiszen az is csak annak áll a rendelkezésére, akinek pénze van, barátai vannak a felsőbb körökben. Az úgynevezett elit köreiben. Ide jutott a magyar társadalom, s a szakadék felé vezető lejtőnek még nincs vége. A jelen állapotok okozója nem más, mint a mindenkori magyar államvezetés dicstelen és mindig mások érdekeit szolgáló ostoba és hazaáruló politikája.

Nekünk nem elég Mohács… nekünk több kell. Nekünk az egyik birodalom nemtelen kiszolgálása után a másik birodalom nemzetellenes elnyomása kell, nekünk a magyar ember alkotómunkája helyett a multi olcsó mérgei kellenek, mi nem adunk magunknak adómentességet egy új cég alapításakor, de a multi évekig nem fizet adót, sőt, az állam milliárdokkal támogatja a magyarországi letelepedésüket. A munkaadók folyamatosan és súlyosan visszaélnek a munkavállalókkal szemben helyzetükkel, a szakszervezetek vezetőit pedig a hatalom mellényzsebből megvásárolja. A fogyasztóvédelem is a nagyvállalatokat támogatja, s nem volt még olyan eset, hogy egy áram-vagy gázszolgáltatóval kapcsolatos probléma esetén a fogyasztónak adjon igazat. A bíróságokon is hasonló a helyzet. Ostoba meghasonlott emberek ítélkeznek mások felett úgy, hogy sok esetben életeket tesznek tönkre minden felelősség nélkül, mert ők függetlenek és mérlegelési joguk van.A fellebbezéshez azonban már pénz kell… azaz ügyvéd… akinek pedig nincs az bukott… ahogy az kell egy „demokráciában”.

Az EU pedig ezt az egész rossz és aljas rendszert nyomorgatja, és keseríti meg még jobban a termelők, a dolgozók, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a betegek életét, fűszerezve egy kis keresztényellenességgel, ráerőltetve a társadalomra a beteges liberális elveket, amelyekben mindenki egyforma, a buzi is nevelhet gyereket, megházasodhat és felvonulhat magamutogató és erkölcstelen módon.

Ez is érdekelheti:  Minden háborús fél tömeggyilkos!

Nekünk több kell, mint Mohács volt. A magyar társadalom fertőzöttségé most láthattuk igazán, amikor a liberális-kommunista hazaárulók egy ártatlan embert egész Európán végigvonszoltak a ló után kötve. Húsz éve, minden anyagi előnyszerzési vágy nélkül és az akkori törvényeknek megfelelően summa cum laude írt és védett meg egy dolgozatot Őexcellenciája Schmitt Pál köztársasági elnök. Ma a hajánál fogva előrángatták a kisdoktorit, plágiumot üvöltöttek, s a társadalom jobb és baloldala egyként kiáltott „feszítsd meg”-et! Mert a társadalomban ott él a beteges káröröm, az akasztás látványának az élvezete, a mások megalázása által érzett öröm. És ez a társdalom félelmetes. Mint az is, hogy a kormány nem tudta vagy nem is akarta megvédeni a sértettet, a megalázottat, az emberi mivoltában megtaposott keresztény magyart. A liberálisok, a kommunisták, és a Jobbik egyként tapsolt és dörzsölte mocskos tenyerét, mert sikerült az ártatlan sárba taposni. Ez azonban csak a kezdet. Hiszen Magyarországon Schmitt Pál lemondása és annak parlamenti elfogadása után több megdöbbentő dolog kiderült: nincs Magyarországon nemzeti elkötelezettségű párt, a kommunista és liberális eszmerendszer, és annak embertelensége győzött a rendszerváltás után huszonkét évvel, s a kétharmados többséggel rendelkező kormány is belebukott erkölcsileg ebbe a tragikus történetbe. Kövér László pedig az igazat mondta ki Schmitt Pál beszéde után, de azonnal bocsánatot is kért a söpredéktől. Ez Magyarország, 2012-ben.

Nem csak Schmitt Pál vesszőfutása miatt írom e sorokat, hanem azért, mert amikor ez az ügy filmként lepörög a fejemben, egyszerűen undor és valami eddig nem tapasztalt érzés forog bennem. Mit keresek én itt? Minek és kinek írok harmincegy-néhány éve? Mit értettek meg ez idő alatt abból az olvasók, amit leírtam, mert leírni kényszert éreztem. Hová jutottunk, hogy ma már a nemzeti oldalt is a kommunista és liberális eszme vezeti? Mi lesz ebből az országból, ha minden így marad, s van-e értelme egyáltalán a kormánynak szembeszállnia az EU-val, ha maga a társadalom többsége – jobb és baloldaliak egyaránt – immár tökéletesen beleillik az EU megalázott rabszolgáinak sorába?

Elgondolkodtam azon is, hogy mivé válik ez az ország… A beteges szellemiség, amely áthatja a társadalmat végzetes. A beleegyező magatartás szintén drámai, hiszen éppen a napokban írta valaki az egyik közösségi oldalon: „nem kell a nagyobb minimálbér, mert akkor az EU megharagszik…”. Lehet-e ez a társadalom a jövőnek, a magyarság megmaradásának záloga? Lehet-e egy tartás, nemzeti érzés, hit és erkölcs nélküli társadalom bármire képes a saját megsemmisítésén kívül? Nem. Semmi sem lehet, csak önző és kisstílű, beképzelt és érzéketlen, önmagát hiba nélkül valónak tartó, ám múltjára rendkívül büszke társulat, amelyet nem lehet nemzetnek, nem lehet népnek, nem lehet magyarnak nevezni. Csupán egy magyarországi, magyar állampolgárokból álló és vezényszavakra ugráló képződménynek. És mindegy ki kiáltja el a vezényszavakat. Ennek a társadalomnak, legalábbis e társadalom nagyobbik részének az a fontos, hogy valakik megmondják neki, kit utálhat, kit taposhat el, kit köphet le, és kit jelenthet föl, vagy kiről jelenthet. Öröm és ünneplés csak a nemzeti ünnepeken van, de akkor is fröcsögnek a pártok egymásra, s díszmenetben tapossák le egykori hőseink sírhantjait. A gyűlölet és a „feszítsd meg” országa lett Magyarország. „Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll” – jut eszembe. S mindezt azok tették, akik Schmitt Pált magára hagyták, akik elkezdték és véghezvitték ezt a kálváriát, amelyben megostoroztak, kigúnyoltak, keresztre feszítettek egy ártatlan magyar embert mindazokkal együtt, akik kiálltak mellette, akik még tudják és értik, tudják és érzik a tisztesség fogalmát, akik magyarként és keresztényként hallatták hangjukat az ártatlanság mellett, az ember méltósága és az elnök támadhatatlansága mellett.

Ez is érdekelheti:  Mészárovits Tamás Géza: Hány 10 000 éve is? IV.

Győzött tehát a liberális és kommunista szellem, s ez a győzelem hatalmas, de azt is bizonyítja, hogy a kétharmad sem ér semmit, hiszen a nemzeti oldal, a nemzetben gondolkodók egy része is bedőlt az igazságtalanságnak, a vádnak, a rágalomnak. A társadalom nem érdemel mást, mint Gyurcsány Ferencet. Azt a Gyurcsány Ferencet, aki lövetett a népre, aki választási csalással került hatalomra, akinek regnálása alatt az ország semmivé vált, eladósodott, tönkrement. Mert a Schmitt Pál Őexcellenciája ellen őrjöngő társadalom a gyurcsányi szellemiségnek a keresztmetszete. Jobbikostul, mindenestül. Hiszen akkor nem hívták a parlamentbe a csőcseléket, amikor 2006-ban a népre lőttek, s kevés kivétellel az emberek sem vittek sátrat Gyurcsány lakásához… mert nem vihettek a kordonok miatt…

Hogy milyen sors vár a magyar társadalomra Schmitt Pál lemondása után? Olyan, mint az a bizonyos hirdetés a Le Matin Dimanche-ban. Azaz olyan, mint amit megérdemel, amely tetszik neki, és amelyet támogatott amikor Schmitt Pál ellen lázadt, gyurcsányi parancsra, szolgálva a szocialista erkölcsöt. S mi lesz azokkal, akik ma még kiállunk, és merünk beszélni, merünk ártatlan áldozatot védeni? A válasz egyszerű. Vagy elmenekülünk magunktól – Erdélybe, Venezuelába, Németországba… –, vagy majd visznek. Hiszen mindig van feljelentő, aki pénzért börtönbe juttatja az ellenséget, és van olyan bíró is, aki szívességből megteszi, hogy ítélete hirdet… vagy jön a vonat és húsz kilós csomaggal mehetünk oda, ahová visznek.

Úgy érzem, hogy ez a társadalom önmagát múlta alul a Schmitt Pál ügyben, s rettentő rossz bizonyítvány állított ki magáról. Félelmetest, mert ennek a társadalomnak mindegy kit gyűlölhet, csak gyűlölni lehessen. Ez pedig veszélyes szellemiség, bárhonnan jön is.

Nagyhét van, Krisztus szenvedésére emlékezik a keresztény világ. Arra a szenvedésre, amely nap-nap után megismétlődik, hiszen keresztényüldözés van mind Európában, mind Magyarországon. Azonban bűnbánattal, hittel és alázattal, szeretettel és imával hegyeket mozdíthatunk el. Schmitt Pál alázata, hite és nemzete iránti szeretete példa arra, hogyan kell és lehet Istenhez fordulni, és megélni a kereszténységet. A nagyhét első napján erőt és bizakodást kaptunk a napjainkban megalázottól. Példát mutatott, mert nem összetört, hanem kiállt a maga és az őt támogatók érdeki mellett. Ugyanakkor – bár ez kissé naiv gondolata volt – a nemzeti egység előmozdítása érdekében lemondott tisztségéről. Kívánom, hogy azok is lássák meg az igazságot, akik vakon ellene szegültek a józan észnek, s lelkükben gyűlölettel fordultak a liberális és kommunista szellem felé. Bízom abban, hogy a várható szenvedés megtöri az ostobaságot és a magyar nemzet felismeri, mit kell tennie, kire hallgathat, és hol vétett a nemzet jövője ellen. történelmi példa van épp elég a következtetések levonására. Azonban, ha semmi nem változik és a társadalom olyan marad, amilyennek az elmúlt napokban láttuk, akkor bizton állíthatjuk, hogy a csonka-ország megszűnik magyarnak lenni, s polgárai hamarosan feladhatják a Le Matin-ban saját hirdetésüket…

Ez is érdekelheti:  A Magyar Hírlap „apró tévedése”

Stoffán GyörgyNemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

26 thoughts on “Nemzeti sors…. Schmitt Pál után

  1. Döbbenet. Egy csalóból mártírt akar faragni.
    Ügyesen teszi.
    ..hogy még magára nem figyeltek fel Fidesz berkekben, hát ez meglep. Néha már olyan „magasságokban” jár, mint Bayer Zsoca. (Aztán, tudja, ő is megsértődött mellőzöttsége miatt, mert hát hiába fényesítgette azt a bizonyos dolgot legjobb tudása szerint – így aztán mára már bánatában néha kritikát is merészel…Kár érte, mert ő lehetett volna jó újságíró).
    Aztán jó lenne, ha a Jézusi tanokat és a keresztényi hitet kihagyná ebből a színjátékból, mert nem tudok a Szent Bibliában arra példát, hogy a csalást elénk hozná követendőként! Vagy idézzen bátran, ha Ön tud.
    Ha már itt tartunk, akkor az Istenhez fordulást és a kereszténységet úgy lehetne és kellene inkább Schmittnek megélnie, hogy Urunkhoz fordul bocsánatért esedezve, mert az Úr megbocsájt, ha igaz szívvel kérik. (Erre viszont rengeteg példa van a Szent Bibliában.)
    De addig a csaló az csak csaló. Ha liberális, ha szocionista, ha fidesznyik. Még akkor is, ha vannak, akik ellenző mögül szemlélik a világot.
    A hirdetés: én sértésnek vettem erre vonatkozó sorait; azt gondolom, Ön talán előbb fog megérni arra, hogy a Le Matin Dimanche-ban hirdessen.

    1. Nagy Peter
      remelem annyira megsertödött, hogy eltakarodik innet, de örökre !
      Nem siratjuk, kedves Nagy Peter.
      Stoffan ur irasai egyaltalan nem baj ha Önnek nem tetszenek, nem kell hogy olvassa, söt az sem baj ha Ön Schmitt Palt sem kedveli. Mi sem magat.
      Tisztelt Stoffan ur, varjuk a tovabbi irasait, es Schmitt Palnak pedig kivanjuk, hogy bizonyitsa be az igazat.
      Tovabba kedves Nagy ur, talan azon tessek munkalkodni hogy az mszp.s elvtartsai doktori ertekezeseit szedegessek csak elö, remelem, a fletoeval kezdik….

      1. Ön talán „hatökör” kedves Laura, avagy „királyi többesben” beszél”?
        Ez itt nem a FIDESZ, ahol nem lehet más véleményt mondani, csak a párt hivatalos álláspontját.
        Nyugodjon meg elhozza még a FIDESZ azt az időt, amikor olyan véleménynyilvánítási terror lesz, amiben még a kommunista időket is vissza fogják sírni.
        DE! Egyenlőre ez még nincs így!

      2. El kell keserítsem kedves Laura. Nincsenek MSZ(M)P-s elvtársaim… Ez Önnek bizonyára rossz hír. De az igazság viszont pártfüggetlen.

    2. Kommentár nélkül.
      „Csókay András PhD idegsebész
      Mai napig a PhD szerzőjének nem kötelező új, eredeti gondolattal előállnia dolgozatában. Az 1992-es kisdoktori kategória bőven alatta van a mai PhD-nak, de az akkori kandidátusi értekezések követelményrendszerének is. Jómagam is PhD-témavezető vagyok az egyik SOTE PhD-iskolában. A jelöltnek azt kell bizonyítania, hogy „alkalmas önálló tudományos munka végzésére”, írja a szabályzat. Több akadémiai nagydoktorral is beszéltem. Még a megjelent tankönyvet, nemhogy a megjelent cikket is idézheti valaki munkájában, ha megjelöli az eredetét a mű végén. Aki valami újjal akar előállni a magyar tudományos életben, annak valóságos Canossát kell járnia. Ezért a tudományos művek 90–98 százalékában semmiféle új tudományos felfedezés sincs. Ezek az úgynevezett összegző művek, melyeknek igenis van tudományos értékük, hisz közreadja, összeveti, összefoglalja az addigi eredményeket, ahogy tette Schmitt Pál is. Meg is bolondulna a tudományos világ, ha annyi felfedezés lenne, ahány kisdoktori, PhD, vagy éppen nagydoktori disszertáció született. Tehát maga a plágiumvád abban a pillanatban nem áll meg, ha van bármiféle utalás arra, hogy honnan idézett a szerző. Ez pedig fellelhető a köztársasági elnök úr dolgozata végén. Hogy mennyi lehet egy ilyen műben az idézett szöveg, arra nincs szabály. Nyilván a teljes szöveg is állhat cikkekből, tankönyvekből vett idézetekből, ha a végén van egy rövid, összefoglaló értékelés. Schmitt Pál munkájában ez is megtalálható. Mindezek figyelembevételével érthetetlenek az elítélő reakciók a balliberális és a jobboldali ellenzék részéről. Az is nyilvánvaló, hogy a SOTE szenátusa tévedett, mert ott csupa akadémiai nagydoktor ül, így nem tudtak elvonatkoztatni attól, hogy a nagydoktori disszertációban valóban újszerű elemeknek kell szerepelniük.
      Csókay András ”
      Kár, hogy nem jelölte meg a forrást, de megtaláltuk, hogy a Magyar Hírlap Onlinen jelent meg, ezért kitesszük a NIF-re is! (Híradmin)

    3. Az Ön hozzászólásából arra a következtetésre jutottam, hogy Ön nem értette meg a teljes mondanivalót. Mert ez a cikk elsősorban nem Scmitt Pálról szól. A magyar társadalom állapotáról írnak benne. Sajnos egyetlen állítását sem tudom cáfolni. Ez, olvasva az Ön hozzászólását, Önnek sem sikerült. Csak sértődöttséget olvasok ki az Ön véleményéből.

  2. ha SMIT PÁL csaló ahogy az előttem levő írja .mivolt HORN GYULA..MEGGYESI PÉTER.GŐNC ÁRPÁD.GYURCSÁNY FERENC BAJNAI GORDON ÉSMÉG SOROLHATNÁM A HAZAÁRULÓK SORÁT AKIK BÜNTETÉS NÉLKÜL MEGÚSZTAK MINDENT! DE AZ ISTEN NEM FELEJT EZ A MAGYAR FÖLD NEM FOGJA BE FOGADMI AZ ILYEN:NEM IS ÉRDEMELNEK MÁST! EMBEREKET ÉS CSAK HÁNYÓDNI FOGNAK A LELKEIK A VILÁGBAN. DE

    1. Most ez kérdés akar lenni vagy ténymegállapítás, hogy egy és oszthatatlan csapat?

  3. Na végre egy kép ami tetszik!
    🙂
    A cikk viszont túl negatív és elfogult.
    🙁

  4. Sajnos, Magyarország tele van nagypéterekkel! Csalónak kiáltja ki Schmitt Pált, nem pedig azt az egyetemet, ahol mindenki, akinek kedve támadt doktori titulust szerezni, azt könnyedén megszerezhette. És ez nem csak a cucilista oktatásügyre volt jellemző, hanem a társadalom minden szegmentjére, sejtjére. A mai napig. A nagypétereknek ilyen gondolatok eszükbe sem juthat. Talán mert ők is a megnyomorító rendszer kiváló haszonélvezői voltak. Jó napot!

    1. Kedves Balassy Úr! Ön alaposan téved, nem voltam haszonélvezője az elmúlt rendszernek. Hittem és reméltem, hogy a rendszerváltás sok szép és nemes dolgot hoz mindnyájunk életébe és a bűnösök úgy járnak, mint a környező országok mindegyikében: felelősségre lesznek vonva, azt kapják, amit érdemelnek. Nem így történt. A rendszerváltás kisiklott – ezt nem csak én érzem így. Az elmúlt évtizedek rosszabbat hoztak a nemzet sorsában, érvényesülésében, életkilátásaiban, mint a gyűlölt bolsevik uralom és ez iszonyúan szomorú.
      Bizony a csalót csalónak vélem. Sok becsületes, tehetséges ember munkával, kitartással, szorgalommal, tudással szerezte tudományos fokozatát. Elítélem, bárki legyen az, aki hiúságból, egyéb alantas szándékból más szakmai tudását, tehetségét ellopja, sajátjaként tünteti fel – csalást követ el érvényesülése érdekében – más hátán kúszik fel az uborkafára..
      Úgy vélekedem, hogy az ország első emberének feddhetetlennek illene lennie, akinek a becsülete makulátlan és ő maga hiteles.
      Az elmúlt évtizedek? Gyalázat. Rosszabbnál rosszabb politikusok jöttek, emberileg sokszor nem is minősíthetők: az eredményt a bőrünkön érezzük. Semmiféle kritériumnak nem feleltek meg. A felelősségre vonás sajnos eddig minden esetben üres választási fogás volt.
      Sajnos sok balassygyula is van, aki „jó csalót” és „rossz csalót” is megkülönböztet. Pedig az csak egyféle van. Az elmúlt bolsevista rendszerben csak jó néhány csókosnak volt az a kiváltsága, hogy ha kedve támadt, doktori titulust szerezhetett. Az élet rengeteg területén sok sok kiváló szakember dolgozott, akikben fel sem merült, hogy csalás által jussanak tudományos fokozathoz. Sokan közülük ma külföldön keresnek megélhetési lehetőséget, mert az ország nem tart igényt tudásukra, tapasztalatukra – a külföld meg kap az alkalmon, hogy kitűnő szakembereket olcsón megkap. Erre meg Ön nem gondolt…

  5. Stoffán ismét hozta megszokott formáját. Méghozzá a csúcsformáját, mert ennyi zagyvaságot már rég hordott össze. Elemezni sem érdemes. —– ( Nagy Péterrel értek egyet.)
    Arra a kérdésére: „Hogy milyen sors vár a magyar társadalomra Schmitt Pál lemondása után? „, mégis válaszolnom kell. Olyan sors, amilyent ez a „kétharmados helytartó tanács” szán neki. Félő, hogy még Smittmél is rosszabbat. Mondjuk egy Kövért. Kisdoktorija neki is van, sőt, talán nagy is. És ő is „jó elvtárs” volt anno. Biztos ő sem akarna a „kormányzás gátja lenni”.
    (Egyébként ebből a garnitúrából művészet lenne jobbat jelölni!)

    1. Jóember!A liberálisok,étsd Szadesz azzal dicskedtek,hogy a rendszerválásnak nevezett szabadrablás az utolsó betűig az ő terveik szerint zajlott le. Nézze a tényeket.Az ország lakossága több mint 700 ezerrel csökkent a húsz év alatt.Az államadóság 20 mrd-ról valami 160 mrd-ra növekedett. Eltünt a nemzetivagyon 80%-a. És ön egy hajánál előrángatott pitiáner dolog miatt siránkozik.Ez igen!! Így kell temetizálni a közbeszédet.Mert ugye a szabadrablásnak NINCS felelőse. Az a bányarémnek sem jó, biztosan más, a kommunista gyilkos kutatására potom 100 millát síbolt el,magyar b közreműködésével. Meg ugye, e féreg szerint 2006-ban nem volt rendőrterror. Most meg a Schmitt kisdoktoria a beszédtéma.Már csak a zsidó kémrepülőkról leszórt fehérfoszfor van hátra. Persze csak az átstartolást gyakorolják .Ugye?!

  6. NAgy-nagy tévedés! Nem nekünk kell a külső birodalmi elnyomás.NEM: Hanem a hazánkba beözönlött „szép idegeneknek”.Ők,mint a kakuk,elfoglaltak minden irányító posztot.Aki meg ezt szóvá meri tenni az minden csak nem úriember.Sajnos mindíg is a magyarság kárára tevékenykedtek. De ilyen hatékonysággal mint azt 150 éve művelik, még soha. Na ez a fő bajunk. Emlékezzenek csak arra a rabbira,aki az Antal-kormány idején nyilatkozta oda:-a magyarok csak bő gatyában,barack pálinkával bódiltan lézengenének a zsidók nélkül. Mert csak a zsidó hozott kultúrát. Sajnos ,hogy ezt a pimasz,rájuk jellemző kijelentést nem idézik gyakran.Senki,sehol. Fordított esetben még a vízcsapból is ez folyna.

  7. Szerintem már régen nem a Schmitt Gate-ről szól a story, hanem a magyar politikai „elit” furcsaságairól és akkor finoman fogalmaztam.

  8. A baj nem az On keszulekeben van…
    Stoffan Gyorgy is radobbent, hogy a MINDENKORI KORMANYAINK es VEZETOINK mocsaras lelkuleteben a fo hiba. Meg persze az akarattal elbutitott emberek bambasagaban, akik mint istenseget imadjak a szamukra jol hazudozo vezereket, sok-sok evtizede.
    Schmitt Pal sem rosszabb, mint masok. O is abban a hazug, embertelen
    tarsadalomban nvelkedett, ami 1945-tol napjainkig mergezi a lelkeket, nyomoritja a testeket.
    Igen, a mai napig !
    A „Schmitt ugy” semmi masrol nem szol, mint a kommunista-kapitalista tragyadomb illatozasarol, ami egy es ugyanazon disznool termeke.
    Egyetlen a megoldas : kisoporni, kizuhanyozni a disznoolat, friss szalmat teriteni.
    Amig a kommunizmus, majd pedig a penzvilag emloin nevelkedett politikusok, ELIT es egyeb hordalek uralkodik, amig EU fergek parancsolnak osi kulturaju, szabad lelku nemzeteknek, addig ez van, ezt lehet, vagy nem, szeretni !

  9. Ha eszerevennenk : az egesz ugy figyelem eltereles a veresen komoly tarsadalmi problemakrol.
    Mert mirol szolnak a hirek, hosszu ido ota ?
    A „kisdoktori”-rol.
    Ez egy politikai csures-csavaras, kodosito tevekenyseg, semmi mas.
    Es meg az ertelmesebb emberek is csak errol ertekeznek, vitaznak.
    Szomoru ! Vagy nem ?

  10. Ha mar igy alakult, akkor egy masik, igaz embert kell valasztani : Morvai Krisztinat, aki az EP-ben megmutatta batorsagat, kiallasat a magyarsag ugyeiben.

  11. Nagyon csodálkoztam volna ha nem ezt írod stoffán elvtárs! Pedig neked igazán tudnod kell, ha valaki ki akar lépni a soraitokból arra ráteszitek a keresztet és élete végéig hordani fogja. Most úgy akarod beállítani mintha a nyálas palkó nem a bolsevik csapatba tartozott volna egész életén keresztül, pedig ha a valós önéletrajzát végig olvassa valaki aki élt a bolsevik diktatúrában az nagyon jól tudja, hogy azokat a pozíciókat amiket betöltött kizárólag brancsbeliek kaphatták meg! Természetesen mellékessel is megtámogatta a hivatalos politika, hogy ne legyenek megélhetési gondjai. A cusinak is akkor engedték el a kezét az elvtársaid amikor elmondta azt zsidó megjegyzését, de érdekes módon az arató elvtársnak nem lett semmi baja belőle, pedig az is vihorászott rajta. Túlságosan nagy lett a szája és csak az alkalomra vártak, hogy befogják a száját. Ehhez ti nagyon értetek mert mindenkiről van anyagotok és aki nem nektek megfelelően tevékenykedik azt lenullázzátok. Csak téged és a fajtádat már nem veszik számításba az értelmes emberek hiába próbálod játszani a „nemzeti” irányzatot, már ismerjük előéletedet, köpünk rád és a bandádra!

  12. kató rudi, javaslom, hogy menj orvoshoz, mert te igazi orvosi eset vagy.

  13. Kedves Nagy Péter!!
    „Bizony a csalót csalónak vélem. Sok becsületes, tehetséges ember munkával, kitartással, szorgalommal, tudással szerezte tudományos fokozatát.”
    Te most ezt komolyan mondod?
    Főleg azoknak elfogadhatatlan akiknek nincs, vagy a vurstliban lőtte a sajátját. Ugyan milyen lehet mondjuk Szekere Imre dr- ja.
    Aki megdolgozott a sajátjáért nem irigyli Schmitt Pálét.
    Most arról nem beszélek, hogy hazaárulókkal van tele a politikai élet, és te nem sátoroztál le sehol max. egy kempingben.
    „Szeretnék eloszlatni egy tévedést. A kisdoktori nem számított soha tudományos fokozatnak, így nem is kellett önálló kutatási eredményeket tartalmazni, csak a meglévőknek egy hasznosítható összegzését, helyes végkövetkeztetések levonását. Bizony sok „elvtárs” doktoriját meg lehetne nézni, s állítom, hogy meg sem közelítik egy jó TDK (tudományos diákkör) dolgozat színvonalát. (Híradmin)

Leave a Reply to sgy.Cancel reply