KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Németországban a béke, a független média és a másként gondolkodók elleni állami elnyomás ellen tüntettek tegnap

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Szombaton több ezren vettek részt azon a tüntetésen, melyet a Demokratikus Ellenállás című hetilap szerkesztőinek felhívására szerveztek a németországi Magdeburgban a békéért, a valódi demokráciáért és a független médiáért.

A több ezer résztvevő a „Németország kiáll” jelszóval tiltakozott a béke, a független média és a másként gondolkodók elleni állami elnyomás megszüntetése mellett. A szervezők a résztvevők számát 35 ezerre becsülték, a rendőrség viszont csupán 2200 résztvevőről számolt be.

A felhívást a „Demokratikus Ellenállás” mozgalom tette közzé. A meghívott szónokok között volt Sucharit Bhakdi virológus és Wolfgang Wodarg orvos, a Bundestag korábbi tagja. A Corona-járvány idején tapasztalt állami elnyomás feldolgozása mellett az ukrajnai háború is a beszédek középpontjában állt.

A „Demokratikus Ellenállás” széles körű kollektív mozgalomnak tekinti magát, és az ugyanilyen nevű hetilapot kiad. Az újságírók folyamatosan nyomás alatt vannak, amit az is bizonyít, hogy Németországban a rendszerkritikus médiával szemben már többször is gazdasági retorzióval élt a hatalom.

 

Kiemelt kép forrása: www.globallookpress.com © IMAGO

Ez is érdekelheti:  Ilaria Salis, az olasz kommunista terrorista ügye önmagában elég indokot szolgáltat arra, hogy elgondolkozzunk az EU-tagságunkon

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük