Nem vagyok jobbikos többé – Toroczkai László gondolatai
Kihirdették a koncepciós ítéletet, amely egy interjú során véletlenül már korábban kicsúszott Gyöngyösi Márton elnökhelyettes száján, jól mutatva hogyan is működik egy ideje ez a párt. A Szabó Gábor pártigazgató édesapjával és Vona Gábor testőrével felálló, vélhetően nagyon független etikai bizottság kizárt a Jobbikból.
Azt írják, hogy a platformalapítással a pártot akartuk szétszakítani, pedig a Dúró Dóra és ellenem indított hadjárat – amely lejárató kampányokat, a tagok, küldöttek zsarolását, végül a kizárásunkat is tartalmazta – fogja végül valóban kettészakítani a Jobbikot.
Azt is írják mindenféle konkrét bizonyíték nélkül, hogy én az elnökségi ülésekről már korábban a médiának szivárogtattam, eközben tény, hogy a Magyar Idők hamarabb tudta az alapszabály-módosító közgyűlésünk helyszínét, mint én alelnökként, de számos ehhez hasonló példát említhetnék. A Jobbik ezernyi lyukon keresztül szivárog már régóta. A szivárogtatás is nagy baj, de még nagyobb a tagság átverése, hazaárulókkal való titkos együttműködések, belülről irányított lejárató kampányok a nem eléggé bólogató jobbikosok ellen, a pénzen vett lojalitás, a zsarolások, az antidemokratikus működés, az a mocskos munka, amellyel az alulról építkező őszinte mozgalomból egy elvtelen, hazug bizniszpártot csináltak. Ez egy fordított átalakulás volt, a Jobbik esetében a pillangóból lett hernyó.
Minket azért kellett kiszorítani, végül kizárni, mert ezt akadályoztuk, s gátjai lehettünk volna az egész átalakulást levezénylő, Sneider Tamás elnökségét is kitaláló Vona Gábor visszatérésének. Vona Gábor ugyanis nem tudja elengedni a hatalom gyűrűjét, nem tud a miniszoknyás kíséret nélkül élni.
Az ítélet koncepciós, de jogerős. Nem vagyok jobbikos többé. Az a bajtársi közösség azonban megmarad, amely lassan két évtizede formálódik, sőt tovább fog növekedni, újabb és újabb csatlakozókkal, de már nem a Jobbikon belül, és még csak nem is a Jobbik körül. Június 23-án a közösség fogja megmutatni az irányt.
https://www.facebook.com/laszlotoroczkai/posts/973953966119230
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Sajnos a párt-világ ezt hozza magával. Beférkőzhet bárki a hatalom közelébe. Ez meg is történt, csordultig teli van alkalmatlan emberekkel a parlament.
A demokráciában pedig természetes: 5 hülye leszavazza azt az egy darab értelmest.
Nem látszik alkalmas, megfelelően képzett, vezetőnek való ember a jelenlegi palettán. Torzsalkodó, kicsinyes kufárok vannak, akiknek Hazánk puszta üzlet és saját családja boldogulását látja benne a többiek kárára.