Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kiemelt képen: Magyar Péter hívei körében sörét issza / Fotó: printscreen

Nem kellett sokat várni: Magyar Péter bejelentette, hogy beül az Európai Parlamentbe

Csak bevállalta a havi 20 ezer eurós „kamuállást”.

A június 9-i európai parlamenti választáson induló Magyar az egyik ismerősének 2023 nyarán még azt írta, hogy

képviselőként elég két hetet kint lenni, és a EP-képviselőség a legnagyobb „kamuállás” a világon havi 20 ezer euróért.

Politikai színrelépését követően pedig Magyar Péter többször is azt mondta, ha be is jut listán az Európai Parlamentbe, nem veszi fel a mandátumát,

egy héttel a választásokat követően viszont már arról szavaztatta a követőit, hogy bevállalja-e a havi 20 ezer eurós „kamuállást”.

A listavezető pro érvekkel próbálta győzködni a szavazóit arról, miért lenne mégis jó, ha így tenne.

Aligha történt meglepetés: lelkes követőinek 75 százaléka szerint elmehet Brüsszelbe Magyar Péter. Ezzel kapcsolatban még Mérő Vera is csalódottságának adott hangot. Bayer Zsolt publicista pedig egyenesen „ócska, aljas, undorító, szar alaknak” nevezte Magyar Pétert.

Kedden az is kiderült, hogy az Európai Néppárt felvette a tagjai közé a TISZA Pártot.

Magyar Péter azóta bejelentette a Facebook-oldalán, hogy felveszi az európai parlamenti mandátumát.

Mandiner

Kiemelt képen: Magyar Péter hívei körében sörét issza

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük