KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Neki aztán van bőr a képén – Fontos, hogy soha el ne felejtsük!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!


Halgassa mazoista módon az Önt korábban kifosztó Gyurcsány monológjait!

„Orbán Viktor sem tudja, hogy mi van a nyugdíjrendszerben. Tegnap annyi sületlenséget hordott össze, hogy az már bámulatra méltó.” – írja az okos Gyurcsány Ferenc a blogjában meg azt, hogy „nem érti Orbán, vagy ha érti, akkor tudatosan mellébeszél, megtéveszt, rosszabb esetben hazudik”. Helyben vagyunk. Ő meri azt mondani másokra, bárkire, hogy hazudik? Gyurcsány a becsület bajnoka az igazmondás mintaképe? Gyurcsány aki vagy hazudik, – vagy hazudik. Ez már OPNI színvonal. Ott a folyosókon találkozhattunk efféle talpig becsületes igazmondó és okos emberekkel, csak sajnos most már szabadon vannak mert a bezárás miatt szélnek eresztették őket. Mint például ezt is, a Ferit. Egyszerűen nem értem: ha ez a Gyurcsány ennyire okos és becsületes, akkor miért nem ő, miért nem az okos és becsületes pártja vezeti ezt az országot? Hogyan tudta ez a „buta” Orbán a „buta” pártjával a WC-n lehúzni őt és eltüntetni a süllyesztőbe? Remélhetőleg egy életre.

„Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. (…) Nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? (…) Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt tesze-toszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. (…) Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” – mondotta volt Gyurcsány Ferenc 2006-ban.
Ezekért a mondatokért ment egy ország egy emberként az okos Gyurcsány Feri ellen az utcákra. Ezeknek a következményeként lövettél az emberek közé a becsületes Feri, ezekért kardlapoztattad az embereket, ezekért verték félholtra az embereket az utcán a Rádió udvarban és a zárkák folyosóin. Ezekért alázták meg a fiatal nőket és férfiakat a pribékjeid, a te parancsodra, – „kedves” Gyurcsány Feri. Próbáljuk meg ezeket nem elfelejteni mert az bűn. Bűn elfelejteni, hogy nyolc éven, – vagy több – keresztül leraboltak bennünket a kéréseinkre hazugságokat válaszoltak és egyáltalán nem vettek emberszámba bennünket.
Ezeket a mondatokat nem szabad elfelejtenünk, eszünkbe kell, hogy jusson amikor ilyen vagy hasonló eseményeket látunk vagy hallunk amilyen a parlamentben tegnap megtörtént „Orbán-Gyurcsány párbaj” címén.

Most 2010-ben ez az otromba kőbunkó Gyurcsány osztja az észt a parlamentben. Még van bőr a képén! Gyurcsány volt aki adósságspirálba és az összeomlás szélére vitte a gazdaságot. 80% felett a GDP arányos eladózottságunk, nemsokára vissza kell fizetnünk a Gyurcsányék által felvett IMF hitelt. Az EU-ban az utolsó előtti a foglalkoztatottságunk és a világ 223 országából a 205.-ek vagyunk a születésszámot tekintve. Gyurcsány csak ócska demagóg szövegei vannak a nyugdíjkérdésben is. Nem kellet volna azt sem ellopni amikor miniszterelnökök voltunk. Nemde kedves Feri? Ha már többes szám, legyen többes szám, – mert ugye Ferenc testvér előszeretettel használja királyi többest a parlamentben a felszólalásaiban vagy bárhol.

Milyen abszurd, hogy a szocik szerint a legnehezebb gazdasági helyzetben kezdjünk el takarékoskodni középhosszútávra. Arról már nem is beszélve, hogy működőképes nyugat-európai nyugdíjmodellek helyett – pl svéd nyugdíjrendszer ilyen – itthon a szocik az IMF nyomására, egy olyan torz tőkefedezeti rendszert vezettek be kötelezően, ami nyilvánvalóan nem hatékony. Iszonyú pénzekbe kerül a költségvetésnek, hogy a nyugdíjkasszából az így hiányzó pénzt pótolja, miközben a magánnyugdíjpénztárak igen halványan teljesítenek a hasonló nyugati önkéntes (?) pénztárakhoz képest 4-5 szörös működési és kezelési költség felszámítása mellett. Évi 40 milliárd megy el csak a magánpénztárakra működésére. Nekik, – azoknak a szoci tulajdonosoknak akik benne vannak – ez bomba üzlet.

Nagyon bölcs lett a bukott miniszterelnök, de volt jó pár éve amikor bizonyíthatott volna, nem tette. Mert csak önös érdekein járt az esze. Egyre és egyre többet ellopni tőlünk egyszerű polgároktól, – adófizetőktől. Gyurcsány, – Gyurcsányi – Ferenc a K and H ügy és még nagyon sok ügy főszereplője és vádlott-jelöltje inkább a beszélőn vagy az ebédosztáson hirdethetné a „bölcs” igéit. Legfeljebb jó alaposan elvernék ott érte. Könnyű a blogban az ajnározó lefizetett 2-300 zombinak osztani az észt. Még a báb, bikicsunáj Mesterházy is megmondta szombaton a nagygyűlésnek csúfolt szoci tomboláson „Felelősségre vonjuk azokat, akik kirabolják a magyar állampolgárokat, mert ez soha, soha el nem évülő bűn”. Igen, ez egy nagyon találó mondat és is csak ismételni tudom – ez soha el nem évülő bűn. Ennyi, se több se kevesebb.

Szentannai József
Hol a határ

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Neki aztán van bőr a képén – Fontos, hogy soha el ne felejtsük!

  1. Csodálatos lenne ha a FIDESZ amikor felszólal a baloldalon bárki is – elkezdenék skandálni ezeket a fennkölt gyurcsányi „igazság beszéd”-eket… olyan lármát csinálnának mint egy sereg pulyka a ketrecben – Istenem! de szép vóna….

  2. Mindez így igaz, DE…
    Azt se felejtsük ám el, hogy kik is hagyták cserben a hazugság-beszéden felháborodva utcára és Kossuth térre özönlő tüntetőket!!! Ki is mondta, hogy 72 órát ad a kormánynak a távozásra? Aztán lett belőle három év!!! Melyik a nagyobb árulás? Az e, akitől nem is várunk mást, mert az a lényege, vagy az, aki nemzetinek álcázza/mondja magát, és közben hagyja, hogy még három évig sanyargassák az övéit (is), és még három évig fosztogathassák az országot. Amikor pedig a demagóg „fülkeforradalommal” megkaparintja a totális hatalmat, futni hagyja a főbűnösöket, sőt eltűri, hogy tovább mérgezzék a parlament levegőjét, és a választók legostobább rétegének agyát. (Bár mostanra már az is kérdéses, hogy melyik réteg az ostobább.)
    Amíg Budaházy börtönben van, gyurcsány-veres-bajnai-gergényi-demszky-szilvássy (és a többi) szabadlábon, addig ORBÁN = GYURCSÁNY, FIDESZ = MSZP !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük