„Ne hátrálj!” – újabb lépéssel közelebb a gárdisták jóvátételéhez
Almási Lajos videós tudósítása a meghurcolt gárdisták és hazafiak kártérítése iránt indított nemzeti jogvédő perek 2014. december 2-ai tárgyalásairól.
[youtube=http://youtu.be/kxPaMoHeQpQ]
2014. december 2-án két bírósági tárgyaláson is folyt a nemzeti jogvédő küzdelem a 2009. július 4-én a Bajtársiasság Napján meghurcolt gárdisták és hazafiak jóvátételéért.
Délelőtt a Fővárosi Törvényszéken az esküdtszéki tárgyalóban került sor az első tárgyalásra a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt 86 meghurcolt gárdista és hazafi (köztük Kiss Róbert volt gárdafőkapitány, Budaházy Edda és Zagyva Gyula HVIM elnök) a Budapesti Rendőr-főkapitányság alperes és 3 másik rendőri szervvel szembeni kártérítési perben, amely a 2009. július 4-én (Bajtársiasság Napján) az Erzsébet téren elkövetett rendőri jogsértések miatti károk (összesen több mint százmillió forint) megtérítése iránt indult. A rendőri szervek továbbra is védekeznek, de az egyezség elől teljesen már nem zárkóznak el.
A jogsértettek közel fele megjelent, erőt és összehangoltságot mutatva. A korrekt bíráskodás mellett folyt tárgyaláson éles jogi vita folyt a felek között, a rendőri szerveket tiltakozásuk ellenére kötelezték a brutális intézkedésekről készített felvételek benyújtására. A következő, 2015. március 24-én és 26-án 8.30-től kezdődő tárgyalási napokon az önkény rendőrsége által előállítottak, illetve sérüléseket szenvedettek személyes meghallgatására került sor. Ekkor már akár az érintett gárdisták ügyeiben részítélet is születhet. Az ügy előzményei itt olvashatóak.
2014. december 2-án délben a Fővárosi Ítélőtábla viszont a várakozásokkal ellentétben nem helyben hagyó vagy kártérítést felemelő jogerős ítéletet hozott a dr. Gaudi-Nagy Tamás és dr. Józsa Edina ügyvéd által képviselt Kormány Sándor és 9 gárdista társának szintén ezen rendőrségi jogsértés miatti kártérítési perében, hanem hatályon kívül helyezte a jogsértetteknek fejenként átlagosan négyszázezer forint és kamatai összegű nem vagyoni kártérítést megítélő elsőfokú ítéletet, azt menthetetlenül hiányosnak és hibásnak minősítve. A döntés oka azonban nem a megítélt kártérítésekben és azok mértékében rejlett az indokolás szerint. A megismételt eljárásban már akár az első tárgyaláson újabb érdemi döntés születhet.
További 13 ugyanekkor jogsérelmet szenvedett gárdista ügyében 2015. februárjában kerül sor az első tárgyalásra.
A jog és az igazság előbb-utóbb győzni fog!
Budapest, 2014. december 6.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…