KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Napóleonnak nem sikerül, de Biden keményebb

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Oroszország ellen meghozott gazdasági- és politikai büntető intézkedések sora került elfogadásra az utóbbi években. Nincs még egy olyan ország a világon, amelyet ilyen mértékben sújt a nemzetközi Nyugat megtorlása: sem Irán, sem Észak-Korea nem szerepel ennyi szankcióval a listán, az igazat megvallva még összeadva sincs annyi szankciójuk, mint Oroszországnak.

De mi a fő bűne Moszkvának?

A legnagyobb gond vele, hogy túl nagy, túl erős és nem akar úgy táncolni, ahogy a Wall Streeten fütyülnek neki!  Az oroszok elleni támadás azonban igencsak elszámított időpontban történt, amely igazolja, hogy a Nyugat ujja már régen nincs a világ pulzusán.
Oroszországra a Maidan meglepetésként hatott, amely egy igencsak jól sikerült (újabb) CIA beavatkozás volt egy állam életébe. Láttunk már ilyet, de talán Moszkva sem gondolta, hogy ez a tevékenység, ilyen hatásfokkal működőképes lehet Kelet-Európában.
A Krím 2014-es visszacsatolása Oroszországhoz megmutatta, hogy Moszkva nem lesz hajlandó felemelt kézzel tűrni, hogy történelmileg orosz területeket kebelezzen be a Nyugat és hajlandó felvenni a harcot a számára fontos stratégiai pontokért.
Egy nagyszabású, a célt elérni képes stratégia megvalósításához azonban az orosz gazdaság – minden igyekezet ellenére – 2014-ben még nem volt elég erős, elég diverzifikált, eléggé autonóm a maga nemében.
Időre volt szüksége hozzá, hogy elindulhasson igazának érvényre juttatásában és – nagy szerencséjére – az idő neki kedvezett.
30 évvel ezelőtt a jelenleg érvényben lévő szankciós csomagok jóval nagyobb negatív hatást fejthettek volna ki az orosz gazdaságra, amelynek több oka is van:
  1. Oroszország legyengült nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokkal rendelkezett.
  2. Jelentős belső társadalmi feszültség, anarchikus állapotok jellemezték, amely alkalmatlan lett volna rá, hogy a társadalom erejével rövid időn belül átszervezzék a gazdaságot.
  3. Jóval jelentősebb USA hegemónia volt jelen a világban, amely így jelentékenyebb nyomásgyakorlással bírt.
Ez is érdekelheti:  Bíróbotrány: az UEFA cenzúrázta Rossi bíráló szavait
Mára azonban hatalmasat fordult mind Moszkva, mind a világ többi részének szerepe globális értelmezésben:
  1. Oroszország nagyhatalmi szintű politikai kapcsolatokat alakított ki a világ többi részével, az utóbbi két évet figyelembe véve pedig talán a világtörténelem legnagyobb kereskedelmi irányváltoztatását hajtotta végre, méghozzá oly sikeres módon, hogy az 5% feletti (!) gazdasági növekedést jelent.
  2. Nincsenek jelentős társadalmi feszültségek az országban, a politikai vezetés, élén Putyinnal, 87%-os választási győzelmet képes aratni.Ezen erő folytán a társadalom és a gazdasági minden szegmense igencsak hajlékonnyá vált és képes a kihívásokkal szembenézni.
  3. Az USA és csatlósainak hegemón szerepe hatalmasat zuhant és ezt a mélyrepülést folytatja. Kína tökéletesen ismerte fel – és Oroszország tökéletesen kihasználja – azt a kedvező világgazdasági helyzetet, hogy az USA társadalmi és gazdasági értelemben az Ukrajnai harcokkal rövidtávon nyerhet ugyan, de közép- és legfőképp hosszú távon hatalmasat veszít!
Ez utóbbi pontot kibontva értelmezhető, hogy az USA és a NATO szemmel láthatóan szenved még egy nála papíron jóval gyengébb (konvencionális értelemben gyengébb) ellenféllel szemben is. Készletei és politikai ereje is kimerülőben, az ukrán társadalom fogyatkozóban. Olyan háborúban van, amelynek minden szegmensében vesztésre áll és amelyet tovább húzhat, azonban meg nem nyerhet.
Az orosz gazdaság és társadalom is készen áll egy hosszú távú harcra a jelenlegi intenzitás mellett és kivár, miközben újabbnál újabb nemzetközi kapcsolatokat épít ki olyan államokkal, amelyek számára Moszkva már most győztes és a szemükben az USA vezette neokolonista birodalmat verte meg.
Ennek igazolására elég megnézni az orosz külkereskedelmi mutatók változását és a globális dél felé elképesztő módon növekvő export (és import) változásokat.
A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum (SPIEF) az egyik olyan előretolt ék, amely segítségével az orosz fél meg tudja erősíteni jelenlétét a világban. A fórum minden évben megrendezésre kerül, idén június 5-8 között.

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Napóleonnak nem sikerül, de Biden keményebb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük