Morvai az EP-től, a német és a svéd hatóságoktól követeli a tömeges, nők elleni erőszak, a szilveszteri “fekete éjszaka” kivizsgálását (nyílt levelekkel és videóval)
Európai parlamenti képviselőként és az EP Nőjogi és Nemek közötti Egyenlőségi (FEMM) szakbizottsága tagjaként levelet írtam Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, Iratxe García Péreznek, az Európai Parlament Nőjogi Bizottsága elnökének, továbbá Németország és Svédország Állandó Képviselet -vezetőjének a 2015. december 31-i tömeges, nők elleni erőszakos bűncselekmény-sorozattal összefüggésben, amely Európa számos nagyvárosában több ezer női sértettet (áldozatot) érintett.
A levélben egyebek mellett felhívtam a címzettek figyelmét az Európai Unió, az Európa Tanács és az ENSZ azon egyezményeire, határozataira és egyéb dokumentumaira, amelyek az államok számára kötelezővé teszik a nők elleni erőszak jelenségének “komolyan vételét”, különösen az ilyen cselekmények elkövetőinek felderítését, velük szemben büntetőeljárás indítását és büntetés kiszabását, továbbá a sértettek (áldozatok) számára megfelelő jogi, orvosi és pszichológiai segítségadását.
Az Európai Parlament elnökét és a Nőjogi Bizottság elnökét arra kértem, hogy minél előbb kerítsenek sort a “fekete éjszaka” eseményeivel összefüggésben a történtek kivizsgálására. Németország és Svédország európai uniós nagyköveteitől pedig azt kértem, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy a levelemhez csatolt nemzetközi dokumentumokban (így egyebek mellett az Európa Tanács „A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményében”, az ún. “Isztambuli Egyezményében”, az ENSZ CEDAW Egyezményében és nem utolsósorban az Európai Unió áldozatvédelmi irányelvében és más dokumentumaiban) foglalt kötelezettségeinek mennyire tettek eleget hatóságaik a súlyos nemi erőszakos bűncselekmények elkövetőinek felderítése, büntetőeljárások indítása, és a sértettek támogatása terén. A nagyköveteknek, valamint az európai parlamenti vezetőinek írt levelek itt találhatóak:
http://morvaikrisztina.hu/images/doku/nemet%20nagykovet%20level.pdf
http://morvaikrisztina.hu/images/doku/sved%20nagykovet%20level.pdf
http://morvaikrisztina.hu/images/doku/schulz%20es%20femm%20elnok%20level.pdf
A felhívott nemzetközi dokumentumok pedig itt tanulmányozhatóak:
Isztambuli Egyezmény:
http://www.coe.int/en/web/conventions/full-list/-/conventions/treaty/210/signatures
ENSZ CEDAW egyezmény:
http://www.un.org/womenwatch/daw/cedaw/
http://www.un.org/womenwatch/daw/cedaw/text/econvention.htm
http://www.refworld.org/docid/52d920c54.html
Áldozatvédelmi irányelv:
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2012:315:0057:0073:HU:PDF
Európai Parlament:
Az Európai Parlament 2009. november 26-i állásfoglalása a nők elleni erőszak felszámolásáról
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-2009-0098+0+DOC+XML+V0//HU
Az Európai Parlament 2010. február 10-i állásfoglalása a nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-2010-0021+0+DOC+XML+V0//HU
Az Európai Parlament 2013. február 6-i állásfoglalása az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának 57. ülésszakáról, amelynek témája a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak minden formájának kiküszöbölése és megelőzése
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P7-TA-2013-0045&language=HU
Az Európai Parlament 2014. február 25-i állásfoglalása a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a nők elleni erőszakról http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-2014-0126+0+DOC+XML+V0//HU
Az ügyben történő további fejleményekről is tájékoztatni fogom a magyar nyilvánosságot.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Morvai Krisztina
NIF
Sajnos, amig az emberek, a rendorok, politikusok, jogaszok attol lrettegnek, hogy gazember, aljas, senkihazi alakok lerasszistazzak oket, addig ez varhato : tovabb ozonlenek az allat alatti lenyek Europaba, tovabbra is eroszakoljak az europai noket, es kovetik el a kulonbozo buncselekmenyeket. Azokat, akik rasszistaznak, azert, mert valaki felti az europai kulturat, feher fajt, kereszteny eletformat, osi ertekeinket, azokat le kell radirozni a porondrol. nem felni kell az aljas gazemberektol, hanem kifele veluk a politikabol, a nemzetek eletebol es oda helyezni oket, ahova valok : a SZEMETRE !
Engem biztos nem érdekelne a kinti rendőrök helyében,hogy lerasszistáznak amikor a munkámat végzem – egyébként mióta rasszizmus a bűnüldözés?
Az a gyanúm,hogy a cionista háttérhatalom elvárásainak akarnak megfelelni az impotens munkavégzésükkel – de hát akkor hova lett a demokrácia és a rendőri kötelesség?
H.B.
„A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta. A dongó beléje jutva széttépi, s kirepül belőle, a kis légy azonban fennakad benne.”
Morvai Krisztina nagyon tiszteletreméltó ember és hazafi! Sokszor szólal fel és mindig nagyon komoly témában. Felszólalásaira adott EU reakciók jól mutatják, hogy valóban aljas és gusztustalan csürhe uralja Európát. Azt hiszem, ahogy olvasom az írásokat, pl. az ortodx rabbikkal jkészült beszélgetést, hogy valami változik, és elég erősen. persze az is lehet, hogy ez egy természetes folyamat, hiszen minden agressziv elnyomó hatalom előbb utóbb összeomlik.
Remélem, hogy a német választásokon Merkelt kitakarítják a közéletból, és bíróság elé állítják. A “fekete szilveszter” háborús bűncselekmény, s ezért felelniük kell a politikusoknak. Persze ez a balliberális banda most nagy bajban van, egy olyan csapdát állítottak maguknak, hogy vereség nélkül nem tudnak kihátrálni belőle, s ezt próbálják elodázni a valóság meg nem hallásával, látásával, és elhallgatásával. Egyre kevésbé fog ez sikerülni.
Látjuk az erőlködést, pl. a török és orosz konfliktus élezésére, most megint orosz gépek “sértik” meg a törökök légterét, blabla, egy fegyveres incidens kikényszerítése, nem fogja az európaiakat elfordítani a bevándorlás kérdéséről. Kellene egy közös jogi képvieslő ezeknek a nőknek a védelmére, aki közkeresetet, ha ez a megnevezése, nyújtana be az ENSZ, vagy nem tudom bármelyik más nemzetközi emberi jogi szervezethez, a dolog rendezésére.
Az egesz EU vezerkar es a legtobb kepviselo is rothadt lelku, berenc banda ! Kiszolgalnak egy hatterhat, amelyik az Europa-i nemzetek szetzulleszteset kivanja elerni.
Ez a migrans aradat is tervszeruen kifundalt aljassag es megallithato lett volna mar az elejen, mert ertelmes emberek lattak, hogy mi lesz a kovetkezmenye es atka !
Meg ma is meg lehetne gatolni a tovabbi aradatot, de ahhoz mar nagyon komoly erok es akarat kellene.
Elsosorban a nemzetek osszefogasa es nemzeti erzelmu, tisztesseges vazetok az EU-ban es a nemzeti kormanyokban.
Mindenkeppen a gyokeret kellene elvagni az egesznek.
Azert eleg furcsa es into jel, hogy Sziriaban is es mashol is CSAK a keresztenyeket gyilkoljak. Ugyan miert ? Kik a felbujtok ?
“Azert eleg furcsa es into jel, hogy Sziriaban is es mashol is CSAK a keresztenyeket gyilkoljak. Ugyan miert ? Kik a felbujtok ?”
A cionisták,akik nem mellékesen szemiták,csak e tényről nem akar beszélni a kezükben lévő média.
H.B.
Az azért elég gáz,hogy magyar képviselőnek kell követelni egy olyan ügy kivizsgálását amikor az állampolgáraik ellen követtek el bűntetteket “beilleszkedni akarók”.
H.B.