Mi is történt valójában Pásztorral? (vágatlan videó)
Mint tudjuk 2014. május 6-án a Kossuth-téri tüntetésen Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét leköpték. Az inzultusra Pásztor reagálni feljelentés formájában nem akart. Nem úgy az ügyészség, mely felbujtóként vádat emel Dr. Gaudi-Nagy Tamás jogvédő ellen, aki a tüntetést szervezte.
Aki a magyarországi viszonyokat ismeri, pontosan tudja, hogy Gaudi-Nagy Tamás a magyarság mellett kiálló élharcosként és a hatalom számára kényelmetlen igazságok kimondásáért egyre kellemetlenebb a hatalomban lévő politikai erők számára. Már korábban megírtuk itt a NIF-en, hogy a hatalom mindent el fog követni azért, hogy Gaudit elhallgattassa, illetve jogvédő munkájában ellehetetlenítse. Jó ürügyül szolgált erre nekik éppen ez az esemény. Az általános magyarországi médiahelyzetet jól tükrözi, hogy az akkor történteket mind a kormány által kézivezérelt sajtó – elektronikus és írott – , mind a a ballibsi is egyformán igyekezett beállítani a többségében ezekből a híradásokból tájékozódóknak.
Most itt egy vágatlan videó arról, hogyan is történt valójában az ominózus köpködés, amelynek felbujtója az V. és XIII. Kerületi Ügyészség szerint Gaudi-Nagy Tamás volt.
[youtube=http://youtu.be/rvzb7TdLyVQ]
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Hol vannak a rendőreink ilyenkor?????????