Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kiemelt képen: Mencuer Tamás (Fotó: MTI/Kovács Attila) 

Menczer Tamás: Minden hazugság volt, amit Magyar Péter mondott

Menczer Tamás szerint minden hazugság volt, amit Magyar Péter mondott. A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalára feltöltött videójában két példával mutatta be, hogy bár a Tisza Párt adócsökkentést ígért, a valóságban az ellenkezőjét tervezik.

Menczer Tamás videójában elsőként Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnökének Etyeki fórumon elhangzott kijelentését mutatta be, melyben a párt adóterveivel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.”

Ezután Magyar Péterék áfacsökkentésről tett kijelentéseit cáfolta Dálnoki Áron – szintén az Etyeki fórumon elhangzott – szavaival, aki azt mondta: „Az áfabevétel az egy nagyon stabil bevétele a költségvetésnek, tehát az áfacsökkentéshez való hozzányúlás, ha nagyon nagyokat ígérgetnénk, az elég nagy felelőtlenség lenne.”

Mindebből kiindulva Menczer Tamás összegezte, milyen következményei lennének a magyar emberekre nézve, ha a Tisza Párt kerülne hatalomra.

„A Tisza tehát emelné az adót, nem csökkentené az áfát, és elzárná az orosz földgázt és kőolajat, ezzel a rezsidet 3,5-szeresére emelné, és jönne az ezer forintos benzin. Ez Magyar Péter, ez a Tisza. Meg kell őket állítanunk, és meg is fogjuk őket állítani!”

– jelentette ki.

hirado.hu 

 

Kiemelt képen: Mencuer Tamás (Fotó: MTI/Kovács Attila) 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük