Meloni: Róma számít Kijev győzelmére
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök cseh kollégájával, Petr Fialával folytatott megbeszélése után kijelentette, hogy a két uniós ország Ukrajnának nyújtott támogatással kapcsolatos álláspontja megegyezik.
Elmondta, hogy minden segítséget megadnak a kijevi kormánynak, amire csak szüksége van, és ameddig csak szükséges. Meloni ugyanakkor hangsúlyozta:
„De beszéltünk Ukrajna újjáépítéséről is, ami megerősíti azt a tényt, hogy számítunk Ukrajna győzelmére és ennek a nemzetnek a szabad és európai jövőjére, amely a mi szabadságunkat is védi”.
Meloni köszönetet mondott a prágai kormánynak is, amiért befogadta az Ukrajnából érkező menekülteket. Csehországban mintegy 500 ezer menekült tartózkodik.
Kiemelt képen Georgia Meloni / Gettyimages © Domenico Cippitelli/NurPhoto
Legfrissebb anyagaink:
Díjazás a náci ideológiáért
Miközben az ügynökaktákon csámcsogunk, a zsebünkben hordjuk a valódi besúgót
Rászabadultak a kommentelők az „ügynökaktákra” – óriási a felháborodás
Toroczkai a felvétellel vág vissza: „Magyar Péter történelmet hamisít“ a 2006-os rendőrautós ügyben
Német katonák a Szejm előtt – Varsóban elszabadultak az indulatok
Schiffer András kiszúrta: Horn és Medgyessy nincs a listán – pedig a legnagyobb halak
Bismarck öröksége a Kremlben: Putyin üzent a németeknek






















