Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények
Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz.
Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére akeresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temettek el.
“A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. “Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek.
http://budaorsiplebania.hu/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Biblia szerint a keresztényüldözés már a végidők jele. Iszonyú események történnek világszerte. Nem is tudok ehhez az üzenethez mit szólni, annyira megdöbbentett.
Ez nem vallásháború, mert az Egyisten, akárhány formában is tisztelik, akárhány néven is nevezik, saját magával nem hasonlott meg. Ami napjainkban történik az egyenesen Isten és a természet törvényei ellen folyó, öngyilkos háborúja az emberi fajnak.
A Sátánnak nevezett, teremtés ellenes entitás akar a Teremtő helyére lépni, saját híveinek óriási tapsorkánja között.
Istenem!
A te híveid hogyan erősíthetnék meg téged ebben a lét-nemlét harcban??????
A Biblia a „végidők” alatt Jézus Krisztus első és második eljövetele közötti teljes időszakot érti, amelyben végig jelen vannak az időszakot kísérő események, mint a keresztényüldözés. (Mt 24.) Ezek az események viszont megsokasodnak, ahogy közeledünk az időszak vége felé… sőt, a Biblia beszél „a nagy nyomorúság idejéről”, amihez hasonló nem volt még a történelemben. (Mt 24,21)
Igazad van abban, hogy az Isten nem hasonlik meg önmagával, éppen ezért nem mindenki Őt tiszteli. Sok „isten” van a világban, de csak az élő Isten jelentette ki magát a Biblián és a történelmen keresztül; nincs másik prófétai, történelembe ágyazott vallás. (Zsolt 96,5; Ézs 44,6-20)
Igen, sajnos az istenellenes erők növekednek, de ez is ki van jelentve az Írásokban, nincs ebben meglepő; sok dolognak „meg kell lenni”; a csúfos vég előtt még kitombolja magát. (Jel 12,9)
Ideje lenne felébredni. A történelmet nem az ember irányítja; magasabb szellemi erők működnek, de az egész az élő Isten kezében van, s egy határozott cél felé tart. A teljes világtörténet fő vonalai fel van fedve az Írásokban. S ez nem valami vallási ábránd. A Biblia több ezer (!) próféciát és utalást tartalmaz a történelemre vonatkozóan, amelyek nagyobb része nekünk már a múlt, beteljesedtek. (pl. Dán 2.) Akik azt mondják, hogy „a Bibliát is csak emberek írták”, nem tudják mit beszélnek, mert nem olvasták. Csak Jézus első eljövetelével kapcsolatban vagy 250 ószövetségi prófécia teljesedett be.
Nem látjuk még hogyan, de ez a menekültválság és az általa generált folyamatok az egész világpolitikai mozgolódás részeként valahogy beilleszkedik a végidők játszmáiba. De Istennek nem kell „besegíteni”, egyet kell tennünk, az Úr oldalára állnunk, Őrá figyelnünk, neki engedelmeskednünk, különben pusztulunk. Nincs más út, nincs más győzelem, mint Jézus – egyedül Őt igazolta Isten.
Azok az európai vezetők akik nagy számú migránst akarnak az Eu-ban letelepíteni annak a nemzetnek az árulói ahol élnek és egyben EURÓPA ÁRULÓI!!!
A háttérhatalom azért ültetett zsidókat az eu-i vezetői székekbe,mert a saját nemzetét európai ember nem árulja el.
H.B.
„amit kerestem: a hazafias érzésnek legkisebb nyomát sem födözhettem föl. Ennek mindegy. Orosz invázió, osztrák uralom, magyar alkotmányosság – mindegy. Lelki világába nincs belekapcsolódva a Haza fogalma. Három ismeretlenű egyenletről éppen úgy beszélhettem volna vele, mint hazaszeretetről. Hetvennégy évet töltött el a nélkül, hogy szíve egyetlenegyszer is megdobbant volna azért a hazáért, amelyben született, ahol élt, vagyont gyűjtött, oltalmat nyert. Szakálla megnőtt, meg is őszült, teste elhízott, zsebe megtelt. Gyermekeit kiházasította, unokáit fölnevelte, vidékét kizsarolta. Fináncnak, zsandárnak, bíróságnak nem vétett. Hatósággal pörbe nem szállott. Űzte a szeszcsempészetet, az áruuzsorát, a pénzuzsorát, a gabonauzsorát és a feles marha uzsorát. Így élt.”