Mégis felelős Bajnai Gordon a libatenyésztők haláláért?

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatását írta elő a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pesty László rágalmazási ügyében; a filmes, újságíró ellen azért indult magánvádas büntetőeljárás, mert azt állította Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, hogy a Wallis korábbi vezérigazgatójaként felelős tönkrement libatenyésztők haláláért.
A Budai Központi Kerületi Bíróság tavaly novemberben bűnösnek mondta ki Pesty Lászlót és rágalmazás miatt egy év próbára bocsátotta, a Fővárosi Törvényszék azonban ezt az ítéletet hatályon kívül helyezte.
Szóbeli indoklásában a bíró rámutatott arra: bár az elsőfokú bíróság széles bizonyítást igyekezett lefolytatni, helytelenül határozta meg a bizonyítás lehetséges irányát. Mint kifejtette, a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem büntetőjogi, hanem erkölcsi felelősségről foglalt állást az újságíró. A bíróság szerint ketté is kell választani a Wallis Zrt.-vel és Bajnai Gordonnal kapcsolatos állításokat…
Bajnai Gordon esetében a másodfokú bíróság álláspontja szerint Pesty László a miniszterelnöki tisztségre való erkölcsi alkalmasságról szólt. A bíró hozzátette: ezért az ügy iratait megküldi a bíróság az ügyészségnek, hogy az vizsgálja meg, szükségesnek látja-e közvádas eljárás megindítását. A büntetőeljárási törvény szerint “a becsületsértés és a rágalmazás közvádra üldözendő, ha hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, vagy hatóság sérelmére hivatali működésével összefüggésben követik el”.
A Wallis Zrt.-vel összefüggésben pedig nem folytatott az elsőfokú bíróság érdemi vizsgálatot és nem is foglalt állást számos kérdésben, így arról sem, hogy Pesty László kijelentése alkalmas-e a gazdasági társaság becsületének, jó hírnevének csorbítására.
A Fővárosi Törvényszék szerint ha a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a valóság bizonyítása mellett dönt, akkor vizsgálni kell azt is, hogy volt-e a cégnek helytállási kötelezettsége. Ezt úgy tudja megtenni az elsőfokú bíróság, hogy kiterjeszti a bizonyítást arra a kérdésre, hogy adott esetben folyt-e vizsgálat a Gazdasági Versenyhivatalnál vagy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél a Hajdú-BÉT és a Wallis gazdasági társaságokat érintően és azok milyen eredménnyel zárultak.
Pesty László a tárgyaláson azt mondta: ok-okozati összefüggést véltek felfedezni a Wallis vezetője és az öngyilkosságok közt.
Hangsúlyozta: “ezt a véleményemet nem a levegőből kaptam, hanem a riportalanyaim elmondásából, az ő véleményüket ismételtem meg”. Hozzátette, kijelentése nem csupán vélemény, hanem az újságírói hivatásából adódó kötelessége is volt.
A legutóbbi parlamenti választások előtt néhány hónappal a Helyi Téma Online-nak adott interjúban kapott nyilvánosságot Pesty Lászlónak a büntetőperben vitatott állítása az akkor hivatalban lévő, 2009 tavaszán miniszterelnökké választott Bajnai Gordonról a Wallis Rt.-vel, illetve a Hajdú-Bét Rt.-vel kapcsolatban.
Pesty László a perben korábban kifejtette, akkoriban egy dokumentumfilmben dolgozta fel a Hajdú-Bét esetét: a cég 2003-2004-ben nem fizette ki beszállítóit, és emiatt több száz baromfitenyésztő ment tönkre, többen közülük öngyilkosok lettek.
A perben, még az elsőfokú eljárásban Bajnai Gordont is meghallgatta a bíróság. A volt kormányfő akkor arról beszélt, hogy 2000-től 2005-ig volt a Wallis vezérigazgatója, az rt. 1998-99-ben vált az egyébként önálló igazgatósággal rendelkező Hajdú-Bét többségi tulajdonosává, ám operatív irányítást nem gyakorolt a Hajdú-Bét felett, a kisvállalkozók pedig nem is ezzel a társsággal, hanem egy további cégen keresztül egy negyedik társasággal voltak üzleti kapcsolatban.
A volt miniszterelnök elmondta akkor azt is, hogy még 2004-ben vezérigazgatóként egy országos napilapnak adott interjúban számolt be a történtekről, az ügyet 2006-os közéleti szerepvállalása után “melegítették fel” egyes sajtóorgánumok, ezek a politikai motivációjú rágalmak azonban alaptalanok, jelen perbeli kijelentés célja pedig nyilvánvalóan a választási kampányhoz kapcsolódó “karaktergyilkosság” volt.
Forrás: dehir.hu
Nemzeti InternetFigyelő
Ez a pénzéhes zsidó is tolvaj,mint a többi fajtársa.
Sikoltva és felháborodva reagálnak minden elmozdításukra irányuló kísérletre, hiszen amíg van, amit felélhetnek – állat, növény, föld, szép és jó, humanizmus és maga a bolygó –, addig itt nekik „joguk” és „kiválasztottságuk” van… – erre remélhetőleg
emlékezni is fognak, amikor hamarosan sorba állítják őket a pénztárnál: ennyit fogyasztottál, ennyit loptál, ennyit meg öltél, most fizess is meg érte!
Primitiv seggfej!
Viola Marinello
Ezt ugye saját magának mondja? (H)
Nagyon durva és embertelen a másik embert a származása miatt elítélni! Arról senki nem tehet, akármilyen is.
Egyébként, Bajnai tette rendbe az országot, minden szakember elismeri. Ráadásul fizetés nélkül.
Kérjük a moderátorokat, moderálják a fajgyűlöletet és a faji gondolkozást! Ez nem illendő!
http://www.egriszin.hu/?c=cikk&id=9478
Bajnai tette rendbe az országot? Ön tényleg magánál van? (H)
Mindenesetre úgy gazdaságilag, mint politikailag felkészültebb mint a mostani államvezetö csöcselék!
Viola Marinello
Ezt komolyan gondolja? Mi a bánatra alapozza ezt a légből kapott állítását? Nem bizonyította, hogy tök hülye az ország vezetéséhez, és csak csődöt és nyomort volt képes csinálni? Ő is hozzá járult az emberek totális eladósodásához!
Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá, mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.
Híradmin!
A magyar bíróság ellenzéki ügyben azonnal reagál, kisebbségi ügyben ellenáll!
Bocskai Attila
érdekelne egy régi libatenyésztő véleménye adnék rá, mi történt akkor ,ha egy kicsi is igaz tűnjön el lopjon úgy sumák módon mint a többi rengetek szemét
polgár
Nos, akkor álljon itt egy olyan ember véleménye a Bajnai-kormány egy évéről, aki jelenleg az ország miniszterelnöke: „Magyarország lassan világbajnok lesz a kiadások lefaragásának tekintetében. Ha önök megnézik, hogy mi minden történt az elmúlt egy esztendőben Magyarországon a pénzügyi stabilitás helyreállítása érdekében, akkor valószínűleg ezt túlzás nélkül minősíthetik világrekordnak. ”
(2010. 07. 21. Közös sajtótájékoztatón – Angela Merkellel) – Aki ezek után azt állítja, hogy Bajnai elkúrta az egyéves kormányzását, az magát Orbán Viktort köpi szembe!
Kiss Tibor
Ha csak ez kell:
Szembe vannak köpve, mind a ketten bajnaika, orbánka, stb-stb.
No nem mintha megérdemelnék a turhámat.
Józsi
Megjöttek a libatolvaj mosdatói? 🙂
http://komaromesztergommegye.jobbik.hu/bajnai-kilenc-hazugsága-20121224
http://nemoblogja.blogspot.hu/2009/04/bajnai-gordon-wallis-rt-es-hajdu-bet.html
A neolib médiából idézgetni, az ottani közléseket igazságként és tényként elfogadni csak úgy „azt írta a zujság” alapon eleve súlyos agymosottságra vall… azt az újságot is csak valakik írják valamiért, nem a magyar érdekekért!!!
Scall Fast