KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Megfelelő népi felhatalmazás birtokában” – avagy Milyen új „demokratikus” játékszabályok vannak készülőben a kulisszák mögött?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

orange_man_thinking_question1A manipuláció legveszélyesebb fajtája a tekintély elven alapuló manipuláció. Nincsenek észérvek, nem számítanak a tények, csak az van, amit a nagy(megmondó)ember mond. Az szent, az sérthetetlen, mi több, megkérdőjelezhetetlen. Ismerjük ezt a módit, láttuk már mind Francisco, mind pedig az önkéntes néptribun rajongói táboránál. De újabban nem csak náluk, másutt is!

Legutóbbi, az önkéntes megváltó sajátos performance-áról szóló, „A vég kezdete?” című szösszenetem – az olvasói reakciókból úgy tűnik – néhány helyen kiverte a biztosítékot. Ami azonban ennél érdekesebb és inkább említésre méltó, hogy a bombasztikus miniszterelnöki agyonlövetésen túl, akad itt még valami, ami bizony az én figyelmemet is elkerülte, pedig érdemes a továbbgondolásra!

A korrektség kedvéért említsük meg, hogy a média nagy nyilvánosságának kínos precizitással bíró agyonhallgatása közepette, azért akadt egy műsor, amelyikben majdnem meg merték említeni, hogy mire merészelte ragadtatni magát Kásler Árpád. Azért mondom, hogy majdnem, mert a Hír Tv P8 című műsorában, amit úgy egyébkén szombat estére száműztek (hú de kínos, hú de kínos), a műsor kísérőhangjának szerepét betöltő Gajdics Ottó Kásler Árpád nevét még ki merte mondani, de már, hogy mi is a lényeg, na, arról már Kósa Lajosnak és a nézőknek, nem mert beszélni.

De mindegy is.

Megmondom az őszintét, engem is rendkívüli gyorsasággal ragadott magával az éppen aktuális kormányfő láb alól való eltevésére történő felhívás bombasztikus és kétségkívül sokaknál szimpátiát kiváltó mozzanata, így jómagam is vétkes könnyelműséggel siklottam el egy apró, ám legalább ennyire fontos részlet felett, anélkül, hogy észrevettem volna. Ez pedig nem más, mint e kis értekezés címül választott a „Megfelelő népi felhatalmazás birtokában” szóösszetétel.

Nézzük meg ezt egy kicsikét részletesebben!

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Mit is jelent a „Megfelelő népi felhatalmazás birtokában”? Hogyan kell ezt elképzelnünk, értelmeznünk? Arra kell gondolnunk, hogy a Haza Nem Eladó Mozgalom kitelepül a szokásos helyszínekre standokkal, ahol a vállalkozó kedvű honpolgárok aláírásukat támogathatják a mozgalom vezetőjének elhatározását?

KÉRDŐÍV „A” VÁLTOZAT:

Egyetért-e Ön azzal, hogy agyonlövessük az éppen aktuális miniszterelnököt?

KÉRDŐÍV „B” VÁLTOZAT (kissé cizelláltabb formában):

Egyetért-e Ön azzal, hogy bérgyilkost fogadjunk az éppen aktuális miniszterelnök likvidálására?

Tehát akkor, hogyan teszünk szert arra a bizonyos „megfelelő társadalmi felhatalmazásra”?

Egyáltalán, mi számít „megfelelő társadalmi felhatalmazásnak”? Mekkora támogatottság az, amelynél már miniszterelnökök agyonlövetése is szóba jöhet, mint komilfó társadalmi igény-kielégítés? Mer’ ugye igény, az vóna rá, ahogyan az olvasói reagálásokból is láthattuk.

Én nem tudom, azért kérdezem.

Nem akarok szemantikai vitákba bocsátkozni, de az is beszédes ám, hogy a kormányfő forgalomból történő kivonásához nem a „lelövetem”, hanem az „agyonlövetem” kifejezéssel találkozik a tisztelt nagyérdemű.

Ahogy Bódi Lajos, Tüdő az erőcsávó mondaná, árnyalatnyi különbség, csak ezúttal igenis van jelentősége. A lelövetés helyett az agyonlövetés szóhasználattal itt az elszántság, a komolyan veendőség és a brutalitás egy következő lépcsőfokára léptünk.

Munkahipotézisként, feltéve, de meg nem engedve, mondjuk „A” vagy „B” változat segítségével sikerül megölni OV-t, az éppen regnáló miniszterelnököt. Fogjuk magunkat, beülünk a helyére a bársonyfotöjbe, és onnantól kezdve mi osztjuk az észt. No meg a zsét, természetesen. Ez a dolog velejárója, elengedhetetlen része a munkakörnek. Tevékenységünk alatt valószínűleg mi is fogunk elkövetni égbekiáltó ostobaságokat, és ez még akkor is így van, ha szentül meg vagyunk győződve róla, hogy a lehető legjobban cselekszünk. Mindig lesznek olyanok, akiknek nem elég jó, mi több, egyenesen a Haza ellen való az, amit mi teszünk. No, mármost ha előáll egy ilyen helyzet, innentől kezdve minket is agyonlövethet bárki? Ez innentől kezdve egy általánosan elfogadott módszer, bevett gyakorlat lesz?

Ez is érdekelheti:  Putyin: Radikális iszlamisták kezével követték el a terrortámadást

Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol meg kell, kérdezzem a kedves Olvasót, jól érezné-e Ön magát egy permanens polgárháborúban?

Aztán itt van egy másik tisztázandó kérdés.

Milyen politizálás, hogyan egyeztethető össze bárminemű demokratikus berendezkedéssel az, ha csak úgy tudsz felülkerekedni politikai ellenfeleden, ha likvidálod őt, azaz fizikailag megsemmisíted?

Ha nincs ellenére a tisztelt Olvasónak, és bírja még a gyűrődést, tetézném a bajt, rátennék még egy lapáttal.

Maradva a munkahipotézisünknél, nézzük meg, mi történne akkor, ha az önkéntes néptribun az örök vadászmezőkre költözne. Azonnal univerzális hivatkozási alap állna elő a nagy ellenlábas, Francisco számára. A hórihorgas ripacs és összes csatolt része azonnal rázendítene. Aszondanák: Íme, a diktátor! Jól nézzék meg! Annyira elege lett belőle a népnek, hogy az életével fizetett érte! A stadionépítkezés mellett a dicstelen vég is egy szörnyű párhuzam az öreg Nicolae Ceausescu-val. És arról se feledkezzünk meg, hogy ez azért egyedülálló a maga nemében, hiszen arra még nem volt példa legújabb kori történelmünkben, hogy kis hazánkban eltegyenek láb alól egy éppen regnáló miniszterelnököt!

Tudom, hogy ez csak egy lehetséges verzió, de azért mégis! Gondoljanak csak bele!

A maga nemében Francisco is egyedülálló dolgot vitt véghez, aktív hivatali idejében regnáló miniszterelnökként gyakorlatilag szembeköpött egy egész nemzetet! Ezt rajta kívül eddig még senki nem merte meglépni! És mégsem akarta senki sem felhívni a többieket nagy nyilvánosság előtt arra, hogy agyonlőjék ezt az embert. Pedig ha van valaki, aki megérdemelné…

Ugye milyen érdekes? De legalábbis azért ezen mégiscsak el kellene ám gondolkoznia mindenkinek, mégpedig erősen!

És ha már az agyonlövetésnél tartunk! Amíg az Európai Unió tagjai vagyunk, bekötve különböző nemzetközi szerződésekhez, az is eleve képtelenség, hogy népszavazást írjunk ki a halálbüntetés visszaállításáról. Tehát nem arról van szó, hogy szalonképes formában halálra ítéljenek valakit különböző társadalmi elvárásoknak megfelelően, hanem arról, hogy egyáltalán népszavazhassunk ennek a lehetőségnek a vissza hozataláról az ítélkezési gyakorlatba!

Ez is érdekelheti:  A Baltimore-i híd összeomlása miatt megszakadt az amerikai ellátási lánc

A legutóbbi bankrobbantás pedig jól példázza, hogy bizonyos érdekeltségi körök mindent megtesznek annak érdekében, hogy hazánk legyen az első olyan állam a nagyságos és fényességes Európai Porta országai közül, ahol behívhatják – az idegen haderő behívásának amúgy is nagy hagyományai vannak errefelé – és éles lőszerrel, valamint tűzparanccsal bevethessék az unió gyorsreagálású erőit.

Vannak, akik azt mondják – talán hangulatkeltés céljából, talán a történések realitásokban tükröződő valóságaként –, hogy ez lesz az utolsó békésen megrendezésre kerülő országgyűlési választás egy ránk váró polgárháború előtt. Mit lehet erre mondani? Legfeljebb csak annyit, és van, aki tényleg ezt mondja: „Megfelelő népi felhatalmazás birtokában” agyonlövetteti az éppen regnáló miniszterelnököt.

Egy biztos! Mindenki nézze meg, nagyon nézze meg, hova és kire adja a szavazatát, hova húzza be azt a bizonyos X-et!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

33 thoughts on “„Megfelelő népi felhatalmazás birtokában” – avagy Milyen új „demokratikus” játékszabályok vannak készülőben a kulisszák mögött?

  1. „Megfelelő népi felhatalmazás birtokában” – avagy Milyen új „demokratikus” játékszabályok vannak készülőben a kulisszák mögött?

    A kétségkívül érdekes találmánytól ilyen gyorsan eljutni az alkotmány reformig nem semmi.

    Azért a Milyen szót ez esetben kis betűvel kéne..ha ez nem számít hazaárulásnak..? 🙂

    Mara Tomi

    p.s.

    Azért érthetetlen az ifjú zseni hányattatása a rémHÍR tévében. De miért nem a Takony tévéhez ment ott egy Szaniszlót is képernyőre engednek..:)

  2. Tisztelt öntudatos pécsi polgár!
    Valami elkerülte mindenki figyelmét. A „megfelelő népi felhatalmazás birtokában” az éppen regnáló nagyfőnök adná ki azt a parancsot a leváltott nagyfőnök egészségi állapotának megváltoztatása érdekében. Mint előző írásához fűzött hozzászólásomban is írtam, a titkos megsemmisítések, balesetnek álcázott halálesetek éppen az ejrópát uraló közel keleti társaság kedvelt műfaja. Érdekes, hogy az ejrópai únió törvényeire hivatkozik. Ennek a formációnak van egy fegyveres testülete, ami tudomásom szerint felhatalmazással bír akár a leg kegyetlenebb eszközök alkalmazására is. Már ha azt jelenti a „kizárólag a győzelem elérésének parancsát kell követni” kifejezés. Tehát ön olyan csoportosulás „törvényei” alá bújva próbálja védeni a hazaáruló, tolvaj politikusok életét, amelyik önmaga védelmében semmitől nem riad vissza. Csak idézni tudom Simon Wiesenthal-t : „bűn nem évülhet el” és „bűn nem maradhat büntetlenül”. Ismétlem, ezt Simon Wiesenthal mondta. Vigyázzon, mert ha nem ért egyet ezzel a gondolattal, akkor ön súlyosan antiszemita ember. A politizálásnak pedig megvan az a veszélye, hogy ha nagyon sok embert károsítanak meg, akkor a nagyon sok ember kárának jutalma igenis lehet halál. Igaz, lehet enyhébb büntetés is. Mondjuk 1 botütés minden politikusnak minden megkárosított ember részéről. Akárhogy számolom, az politikusonként hozzávetőleg 8 000 000 ütés. Nem ítéljük halálra. Az kegyetlenség. Botozzuk meg.
    Mivel azonban a közeli családtagokkal példálózott az előző írása kapcsán, én is hadd adjak egy személyes példát önnek. Tételezzük fel, hogy csalással kiforgatják mindenéből, majd a feleségét megerőszakolják. A tettes nem kerül elő 20 évig, majd egyszer csak felbukkan egy alak, és azt mondja : Én tettem mindent. Ön leülne vele egy fröccs mellé és megbeszélné a múlt eseményeit, tekintve, hogy már „elévült” a dolog?
    Éppúgy, mint ahogy semmit ami megtörtént, nem lehet meg nem történtté tenni, éppúgy nem maradhat bűn büntetés nélkül.
    Jól látom, hogy védi a bűnösöket? Vagy bennünket kifosztani, elárulni nem bűn? Én úgy tartom, hogy egyetlen ember életével sem szabad játszadozni, nemhogy egy egész nemzet életével.
    Üdv eSzeL

    1. Nem, nem jól látja, kedves eSzeL, mi több, Ön nem is olvas figyelmesen, ez most már világos számomra. Eszem ágában sincs védeni a bűnösöket, dehogy! Meg kell büntetni őket. Csak nagyon könnyű ám istent játszva azt mondani, hogy lőjék agyon x-et vagy y-t. Az igazi probléma akkor kezdődik, amikor Önre vagy rám mondja valaki ugyanilyen megfontolásból (még akkor is ha minden alapot nélkülöz, hiszen a demokráciában ugye elvileg a többség szava dönt. Nem véletlenül nevezte Arisztotelész az egyik legrosszabb társadalmi berendezkedésnek!). Gondolom abban Ön is egyetért velem, hogy nem az a dolgok normál elintézési módja, hogy halomra lőjük egymást? Én bizony nem ülnék le fröccsözni a 20 év után előkerült bűnössel, nem is mondtam ilyent, úgyhogy kérem, ne is adja a számba! Épp ellenkezőleg, azonnal rendőrt hívnék, és dutyiba vele! Mindenesetre az elgondolkoztató számomra – és itt kerülnek elő az előre leosztott szerepek – hogy van az, hogy Gyurcsány agyonlövetésére senki nem buzdított nagy nyilvánosság előtt, pedig ha van valaki, aki rászolgált, akkor ő. Kásler Árpádot nagyon tisztelem azért a tevékenységéért, amit a devizahitelesekért tett. Az ő további dolgait illetően, ahogy mondani szokás, a kevesebb több lett volna.
      Maradok tisztelettel: 1 öntudatos pécsi polgár

      1. Tisztelt 1 öntudatos pécsi polgár!
        Hát ön sem olvas elég figyelmesen. 🙂 Az a bizonyos háttér hatalom több száz éve pontosan azt műveli amitől ön óva int. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy nem „egymást lőjük halomra”. Kásler Árpád sem mindenkit akart halomra lövetni. Végig olvasva a videó melletti írást legalábbis én úgy vettem ki. Az egymás halomra lövetése szintúgy a közel keletiek kedvelt szórakozása. Az volt a naaaagy francia elsötétedéskor, az 1918-19-es patkány forradalomkor vagy az ’56 után megtorlások alkalmával is. Ne keverje össze a dolgokat.
        Nem hívhatna rendőrt (vagy ha hív is minek, mert mint mondtam, elévültek az ügyek). Sz@r ügy. Na ez az egyik ok, ami azt bizonyítja, hogy bűnözők hoznak törvényeket szerte a világban.
        Gy Fegyenc elleni akciók hiányának okáról is volt már szó. Akkor még nagyon sokan bíztak O Viktorban. (meghallgattam többek között Usztics Mátyás beszédét is) A tüntetések elején várták a „vezért”, hogy a csapat élére állva, közös erővel taszítsák le a hazug főembert és vonják felelősségre. Mint utólag tisztán látszik, O Viktor szándékoltan húzta az időt, egyre másra haladékot adva Gy Fegyencnek, színlelve azt, hogy a lelkiismeretre számítva le fog mondani. De már akkor arra számított ő is, hogy „Kimennek tüntetni? Majd megunják és hazamennek.” Nagyon sokan akkor még azt hitték, hogy O Viktor néz bennünket, magyarokat valamire. Mára kiderült, hogy barátjához, Gy Fegyenchez hasonlóan sz@rba sem nézik a magyarokat. De így, szó szerint. (meg kell, hogy valljam sajnos, nem minden alap nélkül) Azok viszont, akik fölismerték már a dolgok állását, akik sohasem bíztak Gy Fegyencben, az árulóval szemben, a hamis baráttal szemben sokkal engesztelhetetlenebb haragot éreznek, mint a nyílt ellenséggel szemben. Az nyílt ellenség tiszteletet érdemel. A hamis barát, aki azért kér bizalmat, hogy hátba támadhasson, nem kérhet semmit, csak remélhet.
        Abban látja egyet értünk, hogy az a demokrácia, ez a legundorítóbb, legállatiasabb és legostobább rendszer amit az ember valaha is összehozott. Az élet minden területére igaz, hogy többen nem értenek hozzá, mint igen és sokkal kevesebben csinálják nagyon jól, mint ahányan éppen csak 1-es fölére képesek teljesíteni. Következés képen minden esetben a hozzá nem értő többség fogja eldönteni, hogy ki főzze a bablevest. De ez is a közel keletiek csinálmánya. Éppen ez okból találták ki.
        Visszatérve azonban az eredeti témánkra, ha ön könyörületes a könyörtelenekkel, veszített. Ha kíméletes a kíméletlennel szemben, veszített. Ha a fehér vérsejt megkegyelmez az ártó baktériumnak, a szervezetnek vége. Nem csak az az ellenségem aki fegyvert fog rám, hanem az is, aki megmérgezi az ételemet, italomat. És ha nem csapok le ugyan olyan kegyetlenséggel, az ellenség újra és újra próbálkozni fog. Csak idő kérdése, hogy rést találjon. Ezt Árpád vezér még tudta. Azóta ebben a nagy, meghamisított kereszténységben már nem tudjuk, csak egészen kevesen. Mára (sőt, már nagyon régen) ezt a rést meg is találta. Mérgezi az életünket régóta.
        Vagy Kásler Árpád maga, vagy a körülötte lévők hibája (szándéka) volt ez az elhamarkodott nyilatkozat.
        Üdv eSzeL

  3. Kedves pécsi állampolgár!
    Sántíd a következtetésed – de valós és tény se nem ugazság se nem jogszolgáltatás nincs – és ilyenkor nem beszélünk demokráciáról csak elhitetjük ,hogy az van – már akivel ellehet – és a megolást egy banda háborúban valóban az erő old meg és FEL ÉRTED – ÉRTEM ÉS MINDANNYIUNKÉRT!
    ÉS IDÉZEM EGY MAGÁN LEVELEZÉSEM IS – SZÍVLELJÉTEK!
    « Vissza ide: Elküldött levelek 1 a körülbelül 82-ból Régebbi ›
    Beszélgetés nyomtatása Nyomtatás Nyisd meg a beszélgetést új ablakban Új ablak
    EZÉRT JEGELEM ÚGYEIM

    Csillagozd
    László Kiss
    2014. január 13. 2:46
    Címzett: töröltemyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy
    Válasz | Válasz mindenkinek | Továbbítás | Nyomtatás | Törlés | Eredeti megjelenítése
    http://internetfigyelo.wordpress.com/2014/01/12/szova-kell-tennunk-torvenykezesi-amokfutas/

    úGY BIZONY – Addig amíg se igazság se jog szolgáltatás nincs –
    helyette van a bandaháború ki lesz a főnök érvvel – addig se
    választani se szavazni nem szabad elmenni – senkinek sem- mert a
    fenti örökséget kapja – és nem tud sehogyan sem uralkodni
    hatalmaskodni esetleg vezetni – csak kihúzni az újabb 4-évet további
    bűncselekmények elkövetésének halmazával mint súlyosabb és súlyosabb
    kivitelben

    id. Kiss László….”

    „…. Válasz

    László Kiss szerint:
    december 31, 2013 – 1:27 de.

    Kedves általam ismeretlen!

    Kérdéseidre megpróbálok válaszolni, ha bár én sem tudok mindent, sőt mindig tanulok – okulok. Van egy magyar közmondás, hogy az okos más kárán tanul, a buta meg még sajátján se… szóval a bankáros az azt jelenti, hogy káros – volt idő, amikor jól mentek a dolgok – míg bankos volt. És úgymond, becsületesen és tisztességesen mentek a dolgok, a nagy-tömeget nem csapták be annyira. A buta bankáros, akik 90 %-ban zsidók ezt figyelmen kívül hagyták,

    nem vették észre, hogy a fehérgalléros bűnözők, akiket azt hitték, hogy cinkosukká avanzsáltak becsapja őket, meglopja – na nem régi módszerekkel, mint a bankrabló – aki kezében egy pisztollyal berohan a bankba és elordítsa magát bankrablás – ha nem ma már kifinomult módszerekkel bankokat rabolnak és zárnak be,

    sajátjukat meg a te pénzeden tőkésítik állandóan – ismeritek a témát – most nem írom le – és most is azért írom, mert Montrealban meghalt egy keresztapa és félnek a 2014-es évtől ,ami megérzésük szerint véres lesz…
    http://kanadaihirlap.com/2013/12/30/eltemettek-a-montreali-keresztapat-veres-hatalmi-harccal-indulhat-az-uj-ev/

    Megjegyzem – nálunk a pénzmosást állami szintre emelték – de saját hasznukra – na ezért lesz itt meg a balhé…

    Az a valóság én is csak jövőre leszek 02. 14-én 62 éves – több mint 32 mint te, majd duplája – ez nem azt jelenti, hogy hidd el amit írok, sőt, járj utána hogy hamis vagy nem hamis, amit írok le neked,
    Tehát az első kérdésedre a válaszom szerény tudásom és tapasztalatom okán:

    1. ELEGEK, mert ne feledd nem a létszám, ha nem a minőség határozza meg, és ha minőségről írok, az már szervezett és nem hübele balázs módra avatkozik be – az elégedetlen tömeg meg követi a keveseket, de most az alulról építkezőket – valami csoda folytán.

    2. Azok akik elszánják magukat nem kell több ha csak minden helyiség egy főt adna ebbe a brigádba egy mindenkiért mindenki egy érv érvényesülne, a tudatlan tömeg meg menne utána. Miért? Mert akkora lesz az elkeseredése. Nekünk a feladatunk – ami irtó nehéz a tájékoztatás, ki az aki alulról szervezett és ki az aki felülről szervezett.

    3. Saját magad, ha képezed magod, ezt se hidd el amit írok, mert semmi sem az aminek látszik – neked kell tudnod, hogy mit látsz – mit olvasol, érezned kell, hogy most átakarnak verni vagy segítő szándékkal nyúlnak feléd. Magyarul tudnod kell SZELEKTÁLNI ÉS A SOROK KÖZÖTT OLVASNI – VALAMINT A VIRÁGNYELVET ISMERNI – FŐ AZ

    4. I S M E R E T!

    5. OKOKHOZ kell, hogy tartozzál, nem látszólag, ha nem valóban. Mert ha nem az a halálod OKOZÓJA OKA LEHET!

    6. KARTELL ALULRÓL IS, A SANYARGATOTTAKNAK !

    Szer..e..tett…..el-

    Id. Kiss László
    Válasz

    arieshu szerint:
    december 31, 2013 – 4:33 de.

    Kedves László! Ha gondolod itt csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/aries.hungary.9
    Válasz
    Dupai Gábor szerint:
    december 31, 2013 – 10:25 de.

    Köszönöm a válaszokat, engem nagyapám és apám még úgy nevelt, h tiszteljem az idősebbet, és a korral járó élettapasztalatot.
    Szóval tiszteletem. 🙂
    A 3. ponthoz fűznék még annyit, h én próbáltam már rengeteg embert rávenni, h magától tájékozódjon, és ne nekem higgyen, hanem ő maga nézzen utána – az eredmény: 99%-nál győzike meg a jóban rosszban fontosabb volt, és erre nincs idő…
    a híradók hazugságait, a média agymosását viszont tátott szájjal bámulják…
    Válasz

    László Kiss szerint:
    december 31, 2013 – 3:19 du.

    Kedves Gábor – erről beszélek – ajtóstul nem szabad rohanni a szobába sem nem hogy a házba – a lenti ponton, Kubinyí nyílt tv- adásában korábban szó volt róla a MÉDIA MANIPULÁCIÓ 1.2. adása ,nézd vissza. Engem is megvezettek – elhittem – Petőfi sorait hirdettem – ” ha majd a bőségkosarából mindenki egyaránt vehet, a jognak asztalánál mindenki egyformán foglalhat helyet….” cél elérése – a kádár rendszeren belül – jól dolgoztak – meg kell hagyni – egy trauma kellett, ahhoz hogy tisztán lássak – hosszú – szóval csak azt akarom írni neked, hogy ne keseredj el – mert egy ateistát nem tudod meggyőzni Isten létezéséről – csak egy módszerrel ha az ő gondolatvilágával közelíted meg – – a fizika világában a mozgatót vezesd le neki – hogy mi mit mozgat – és hogyan mozognak – – meg M I É R T stb. ötlet..

    Nem sikertelenség, csak ösztönzés legyen, hogy megtaláljam a módját annak, hogy meghallgassanak és rám figyeljenek – tedd érdekessé , tapasztald ki mi érdekli – – de soha se erőltesd – – mert azt is tudd a fanatikust nem lehet meggyőzni – az egy részt tudatlanság más részt betegség – DE gyógyítható ha szívéhez közel kerülsz….

    szer-e-tet-tel:

    id. Kiss László
    ui: A bölcskor azt jelenti, hogy az a bölcskor

    http://www.kubinyitamas.hu/

    Válasz
    László Kiss szerint:
    január 5, 2014 – 11:22 de.

    NE SZAVAZZUNK – VÁLASSZUNK!
    id. Kiss László
    Válasz
    ..”

    „….
    http://revolucio.blogin.hu/2014/01/06/szegyellje-magat-akinek-nincs-munkaja-a-fideszes-ujgazdag-kis-liba-beszolt/#comment-673

    Nem kell bocsánatot kérni tőlük – hisz a jelenlegi helyzetet ők hozták létre –
    én mint megszívatott 2014.február 14-én leszek 62 éves – rok. ellátott – talán NYÖGDÍJAS? – NEM TUDOM – MAJD MEGLÁTJUK – DE MEGÉLHETÉSI PROBLÉMÁM VAN – MA ÉS ELŐTTE – ANNAK AKIK EZT TETTÉK A MOCSKOK – APJÁT ANYJÁT VÉDTEM A TRAUMÁMIG! UTÁNA MEGVILÁGOSODOTT ELMÉM – ÉS TÜKÖR TISZTÁN LÁTOM VÉTKEIKET! AMIK A KÖVETKEZŐK:
    FELÉPÍTETTÜK A BÖLCSÖDÉTŐL – ÓVODÁTÓL – ISKOLÁTÓL GYÁRAKTÓL – MEG STB. MINDENT, HOGY GYERMEKEINKNEK JOBB LEGYEN – EZEK MEG ELLOPTÁK – NA NEM EZT MONDTÁK MERT EZ GÁZOS LETT VOLNA – AZT HIRDETTÉK – ÚJGAZDAGOK – HOPPÁ!
    E L P R I V A T I Z Á J Á K – EBEN -GUBA – A P R I V ÉLÉ G I U M – AZZAL – A JÓ KURVA ÉLETBE VELÜKKEL – – elég tapasztalattal mondom – írom le, hogy ezek cinkosok – a btk-ban társtettesek a köztörvényes bűncselekmények elkövetésében – pont ezért nem megbocsájtani – kell ha nem tudatosítani buta és ostoba fejükbe bele verni, hogy semmi sem tart örökké – és amit ad az kap – és ez a biztos –

    ID. Kiss László
    …”

    SZÓVAL DE TETTEL: EZVAN!
    éS HA MEGSZÍVLELTED MIND EZ – AKKOR MÁR TUDOD, HOGY MIT KELL TENNED!

    SZER-E-TETT – EL:

    id. Kiss László
    egy kerettyei állampolgár! eszmefuttatása –
    küldöm nektek ma azaz 2014. január 14-én 06:55 óra K O R !

  4. Aki a nemzetet gyilkolja, tönkreteszi a gazdaságot, az egészségügyet, cionista parancsra eladja az ország földjét, nyersanyagait, nyomorba taszít milliókat, vagy inkább halálba, azt ki kell nyírni a társadalom védelme érdekében. Mert azok hazaárulók, ami a legsúlyosabb bűntett.
    Fentiek szerint mind a két férget el kellene pusztítani, ha azonban a hazaárulásért halál jár, akkor ezek köreinek nagy sugarában lévő személyek is tarthatják a nyakukat a kötélnek.

    feco0220

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  5. Továbbá a futó bolondokat vissza kellene zárni az OPNI-ba a közbiztonság érdekében.

    off

    A már becsukott oldalakon szereplő ” a világ urai ” 10 család közül kettő egészen biztosan nem zsidó (pech 🙂 a Romanovok és a Rockefellerek…). Az előbbiek ortodox keresztények, az utóbbiak baptisták..:)

    Mara Tomi

    1. Sajnálom M ara Tomi – amíg az OPNI amit emlegetsz – egyik gumi szobájában üvöltöd és falnak verve fejed – magadból kikelve ordítod: már pedig én vagyok a kiválasztott és a világ új rendszerének ura – mert pénzem mint a pelyva – volt régen és most is az…..

      addig én csendben egy másik szobában azon elmélkedek – hogy, hogy – gyógyítsalak meg – mert én vagyok a gyógyító aki mindenkit meggyógyít bajából .

      EZVAN – Szűcs Karcsi ahogy mondaná …

      id. Kiss László
      ui: itt én vagyok a harmadik – aki szánakozik mind kettőn! ÉRTED?

  6. Kedves eSzeL!
    Kérdezem Önt, mi a biztosíték arra, hogy holnap mondjuk nem az én agyonlövetésemre hívja fel embertársait valaki a média nagy nyilvánossága előtt, mondván, nem tetszik neki amiket összeírogatok, mi több, egyenesen a Nemzet, a Haza ellen való dolgokat hordok itt össze meg vissza. Mert az a fajta rendszer, amit Ön működésében kívánatosnak vélve felvázolt előttünk, az bizony így működik. Erre próbáltam utalni az írásomban is. Sajnálom ha nem voltam elég közérthető
    Még hogy nem hívhatok rendőrt? De bizony, hogy hívhatok! Tudja, vannak olyan bűncselekmények, ilyenek például a népellenes, az emberiség (és újabban az emberiesség) ellen elkövetett bűncselekmények, melyek sohasem évülnek el! És ez mindenhol érvényes, akár van igazságszolgáltatás, akár nincs! Akár van jogszolgáltatás, akár nincs! Ezek nemzetközi sztenderdek, legfeljebb feketeafrikában vagy északkoreában nem ismerik őket. Ezért bátorkodtam idézni a legutóbbi Jelenszky-filmből is. A gátlástalanság kapcsán nekem mindig a primitív proli bunkók jutnak eszembe, akik első felindulásukban a proletárdiktatúra beköszöntével kéjes mámorral verték szét a fajsúlyosabb úri vagy arisztokratikus ingatlanokat. Most meg drága pénzen hozathatjuk helyre őket. Természetesen a motiváció érthető, még az „igény vóna rá” mentalitás is magyarázható, de a primitív bunkóság attól még primitív bunkóság marad. Nem kellene beleesnünk ugyanebbe ebbe a hibába!
    Természetesen bűn nem maradhat büntetlenül, ebben teljesen egyetértünk! Nincs vita közöttünk. Csupán a büntetés mikéntje az, ami lényeges különbség. Magam ódzkodom attól, hogy istent játszva vegyem magamnak a jogot, vagy a bátorságot és kerek perec kijelentsem, hogy már pedig X-nek vagy Y-nak pusztulnia kell! Egy fenét! De ahhoz igenis jogom van, mint végletekig megalázott és becsapott adófizető állampolgárnak, hogy a bűnösök életük végéig tartó, ha kell, minden egyes nap megaláztatással járó büntetésben részesüljenek mindazért, amit ez ellen a nép, ez ellen a Nemzet, ez ellen a Haza ellen elkövettek. Épp nemrég hallottam egy új kezdeményezésről, napi díjat fizettetnének a rabokkal minden egyes börtönben töltött nap után, amit nekik kellene kitermelni. Érdemes elgondolkodni rajta, vajon melyik büntetés a hasznosabb a társadalom számára, egy pillanat alatt átküldeni valakit a másvilágra, vagy egy életen át törvényileg felhatalmazva, vagyis teljesen jogszerűen, megalázni őt a többi ember előtt nap nap után? Nem vettük el senkinek az életét, de amíg csak él, megtanulná, hol lakik a magyarok Istene, abban egész biztos vagyok. És hogy abszolút ne lehessen belekötni a dologba, az ítélethirdetésekor elmondanák, hogy először mondjuk 40 év múlva bocsátható az illető feltételesen szabadlábra. Mert ugye ebbe is belekötött már az EU, nem lehet olyan, hogy valaki sohasem bocsátható feltételesen szabadlábra. De ez nem azt jelenti, hogy 40 év elteltével automatikusan szabadulna az illető! Éppen ellenkezőleg, soha nem szabadulna! Meddig tart összehívni egy bizottságot, amelyik rövid tanakodás után azt mondja, hogy maradsz a rácsok mögött? Semeddig. És tudja, van egy régi bölcs mondás, „hamar munka ritkán jó! Hát így valahogy!
    Maradok tisztelettel: 1 öntudatos pécsi polgár.

    1. Tisztelt 1 öntudatos pécsi polgár!
      Árulja már el, hol olvasta, hogy akárkit kivégezhetnének? Idézzen. Nemzetközi normák? Kína? Irán? Egybesült Államok? Vannak még helyek bőven, ahol a halálbüntetés tökéletesen elfogadott. Úgy írogat, mintha egy zsidó provokátor lenne. A felelős, áruló vezetőkről volt szó. Ön közéjük tartozik? Ha nem, akkor miért tekeri folyton oda szót? Ahhoz, hogy megöljék amúgy sem kell különösebb népi felhatalmazás, elég, ha van 5 kiló hús a hűtőjében. Ha egy embert kiforgatnak a vagyonából és erőszakot tesznek a feleségén az nem emberiség, sőt még csak nem is emberiesség elleni bűntett. Legalábbis a BTK nem úgy foglalkozik velük. Vagy ön a nép és az emberiség egy személyben? Tehát itt is igyekszik egybe mosni az egyedi, egy vagy néhány ember? által elkövetett bűnt a tömegméretű kegyetlenkedéssel. Ne mondja, hogy nem érti, én nem gondolom, hogy szellemi fogyatékos lenne. Van egy olyan érzésem, hogy tökéletesen tisztában van a mondanivalómmal, de szándékosan ködösíteni igyekszik.
      A tudatlan tömeget bármire fel lehet bújtani. Például főúri ingatlanok szétverésére is. Az a motiváció, amire utal az szándékosan gerjesztett motiváció volt. Azoknak az elődei gerjesztették, akik érdekében most a halálbüntetés ellen kampányol. Akiknek nagyon fontos a „nép” akarata, de csak addig, amíg azt teszi, amit a „vezetőség” akar. Ha nem, kész a legkeményebb „fegyelmezésre” is.
      Megjegyzem, ha valóban keresztényi életet éltek volna a főnemesek, soha nem kerülhetett volna sor azokra az eseményekre. De már akkor is nem egymásért éltek, hanem egymásból éltek, csakúgy mint manapság.
      Ezt az „Istent játszani” kifejezés is nagyon tetszik önnek. Meghatározná azoknak a tevékenységeknek a körét ahol tilos és ahol nem tilos „Istent játszani”? Ugyanis ha Isten nem ad esőt egy területre, akkor úgy döntünk (Istent játszva), hogy azért is essen ott az eső és locsolunk. Ha Isten úgy dönt, hogy egy újszülött lyukas szívvel jön a világra, tehát halálra ítélt, akkor „Istent játszva” alig várják a szülők, hogy egy másik csecsemő meghaljon és pótalkatrészre tehessenek szert. Szóval jó lenne, ha meghatározná valaki, hogy mikor ildomos „Istent játszani” és mikor nem az. (pl Horn naés Gyulát hónapokig életben tartva „Istent játszani” helyénvaló?)
      A büntetések kiszabásánál egyre inkább azt látom, hogy olyan büntetést kell alkalmazni, ami hat a büntetni kívántra. Ebből következik, hogy ha a halál az, ami számára a legfélelmetesebb (ez jellemzően zsidó, illetve materialista felfogás) akkor azt. Ha a vagyon elkobzás, akkor azt. Esetleg kombinálva.
      Mellesleg elárulom, én sem vagyok a halálbüntetés pártján. Annál én sokkal kegyetlenebb vagyok. Valahogy úgy, mint a Ben Hur-ban a római konzul. „Életben tartunk, hogy szolgáld a hajót. Hát evezz és élj.”
      Üdv eSzeL

      1. Tisztelt eSzeL!
        A Kásler által közszereplőként nagy nyilvánosság előtt más életének kioltásával való fenyegetőzés ha egyszer elfogadottá válik, mi a biztosíték arra, hogy másodszor, harmadszor, sokadszor nem ismétlődik meg? Mert ha ez megképződik, onnantól kezdve bárki felszólíthat bárki megölésére! Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy Kásler esetében nem arról van szó, hogy egy kocsmaasztal mellett iddogáló 250. senki hőbölög az ivócimborájával mindenféle következmény nélkül, hanem arról, hogy egy közszereplővé avanzsált ember nagy nyilvánosság előtt gyilkossággal fenyegetőzik. Úgy tűnik Ön pedig ezt nem akarja megérteni! Ami engem illet, köszönöm szépen, én ebből nem kérek!
        Ne engedjenek a hatalom közelébe olyan embert, aki agyonlövetettné a másikat, ha az neki nem tetsző dolgokat művel! És mielőtt még azt mondja, hogy Francisco vagy OV is megtenné ugyanezt, szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy ezt róluk nem tudjuk hitelt érdemlően bizonyítani, mondani persze sok mindent lehet, Káslerről viszont már igen! Ő maga szolgáltatta a bizonyítékot! Azért emellett nem mehetünk el szó nélkül!
        A devizahitelesek esetében nagyon helyesen mondja Kásler, most is meg vannak a jogszabályaink melyek ezt az esetet tökéletesen beazonosítják, szankcionálják, csak az ismert okok miatt megtiltották az alkalmazásukat. Véleményem szerint ugyanez a helyzet a politikai osztály elszámoltathatóságával kapcsolatban is. Meg kell szüntetni az érinthetetlenek kasztját, és el kell járni velük szemben a törvény teljes szigorával!.
        Ezzel együtt ha egyszer szalonképes eljárás a dolgok gyilkosság útján való intézése, máskor is könnyen azzá válhat.
        A titkosszolgálatok állami, vagy pontosabban hatalmi felhatalmazással gyilkolnak, ebben Önnek kétségkívül igaza van, ezzel nem is vitatkozom. Épp itt kezdődik a baj! Amikor az állampolgár önhatalmúlag, ha tetszik önbíráskodva próbálja meg egy szintre helyezni magát az állam erőszakszervezetével. Ostobán és amatőr módon természetesen, ahelyett, hogy minél kevesebb embert vonna be a szándékába, világgá kürtöli, hogy mire készül. Holtbiztos, hogy veszíteni fog. Elbukik, mert fennhangon ordít azért, hogy a hatalom eltaposhassa. És ne legyen kétsége, mindent meg is fog tenni azért, hogy eltapossa! Ha kell, közös erőfeszítéssel, vagyis a két ellenérdekelt időlegesen összefog! Ez a baj a hangulatemberekkel, csak pillanatokban képesek gondolkodni, az orruknál tovább már nem hajlandók látni, ezért vannak biztos bukásra ítélve! Mindenesetre egy önbíráskodókkal teli társadalom tartósan egészen biztosan működésképtelen mai világban. Amellett, hogy óriási veszélyeket rejt magában, felgyorsíthatja ennek a Nemzetnek a felszámolását, hiszen az ellenérdekeltek (van belőlük bőven például az EU-ban) közös erővel összefognának ellenünk, csak az adandó alkalmat várják!
        Megnyugtatom, nem vagyok zsidó provokátor. Nem is értem, hogy miből jutott erre a következtetésre? Abból, hogy én nem kívánom senki életét elvenni, Ön pedig igen, de legalábbis szimpatizál ezzel a fajta ügykezeléssel? Ez már azt jelenti az Ön szemében, hogy védem a jelenlegi elszámoltatásra váró politikai osztályt? Ugyan kérem! Pusztán a büntetés mikéntjében van közöttünk lényegi különbség, hiszen valakit megfosztani az életétől vagy élete végéig tartó, akár napi szinten is megaláztatással járó büntetés között valóban minőségi különbség van. Én ez utóbbit javasolnám, Ön, velem ellentétben, azonnal kivégeztetné a bűnösöket. Nem vagyunk egyformák, de hát ez a szép az emberiségben, a sokszínűség.
        Ha egy orvos megment egy gyereket, ha tetszik a halál torkából visszahoz, biztos vagyok benne, hogy a szülők közül senkinek sem jut eszébe azt mondani az orvosra, hogy istent játszott.
        Óhatatlanul felmertül az emberben a kérdés, ezért tettem fel az írásomban is, ha ez a fajta nagy nyilvánosság előtt gyilkossággal való fenyegetés elfogadottá válik össztársadalmi szinten, előfordulhat-e, hogy egy állandósult polgárháborús helyzettel kell majd szembenéznünk? Ön jól érezné magát egy ilyen országban? Lehet, hogy ebben is különbözünk, de én egész biztosan nem.
        Üdv: 1 öntudatos pécsi polgár

      2. Tisztelt 1 öntudatos pécsi polgár!
        Most már biztos vagyok benne, hogy szándékosan terelgeti minden esetben ugyan oda a beszélgetést. Ön nem más mint egy bújtatott ügynök, akinek éppen az a feladata, hogy mint egy pásztor, arra terelgesse a birkákat amerre a megbízóinak tetszik. Dicséri a sokszínűséget, de nem fogadja el. Elfogadja viszont, ha X irányba Istent játszik valaki és nem fogadja el ha önnek nem tetsző Y irányba játssza Istent. Tipikus kettős mércét alkalmazó liberált egyén.
        A másik lehetőség, hogy mégis csak korlátozottak a szellemi képességei és csak a jól beidomított szöveget képes felmondani.
        Én a magam részéről a tárgyalást befejeztem. Értelmetlen dolgokra nem pazarolom az időm.
        eSzeL

        1. Kedves eSzeL!

          Ne beszéljen ostobaságot! Az „öntudatos pécsi polgár” egy igazi hazafi,… és nem ügynök,….

          (Híradmin)

      3. Kedves Híradmin!
        Ön ismeri személyesen öntudatos urat? Tudja, hogy öntudatos úr Isten titkára, esetleg jóbarátja lenne? Honnan tudja öntudatos úr, hogy Isten mivel szándékozik büntetni nem akárkit, hanem a felelősöket? Honnan tudja öntudatos úr, hogy Isten a bűnös felelősök megbüntetésére milyen eszközöket szándékozik használni? És ki a felelős? Kinek az aláírása szerepel azokon a bizonyos papírokon? Nem akárkié, hanem egy bizonyos valakié, a felelősé. Tisztán és világosan behatárolható a személy. Nem bárkié közülünk. Az ártatlanság vélelmét elfogadom, de az ostobaság vélelmét nem. Aki felelős posztokra jelentkezik, az vállalja a felelősséget azért amit csinál. Nem fogadom el, hogy „odafönt” „nem értenek hozzá”, hogy „tévednek” és „hibáznak”. Megannyi doktorátustól fennhordott orr és az általuk igénybe vehető szakértők garmadájával a hátuk mögött ez nem igaz. Ez az állításom hatalmas bizonyságot kap, ha összeveti a földtörvény szövegét és O Viktor kampány beszédét. Tudja, külföldi itt nem fog földet vásárolni. Aztán kiderül, hogy senki nem számít külföldinek.
        Bocsánatot kérek, de az az értetlenség, amit öntudatos úr művel, túlmutat az esetleges naiv tudatlanság határain. Ezért nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy öntudatos úr arra vállalkozott, hogy, úgy adja elő magát, mint aki birtokában van legfőbb jóságnak és bölcsességnek, és szépen elterelje az embereket a jogos igazság tételtől. Tudja kedves Híradmin, ha Árpád vezér és minden egyes magyar katona azon tépelődik, hogy leüljön-e tárgyalni az kiirtásunkra érkező nyugati sereggel és nem Istent játszva kardélre hányja az ellenséget, akkor ön ma nem is létezne. Mivel azonban Árpád vezér (és megannyi nagy királyunk és hős katonánk, aki nem átallott Istent játszani) az életünkre törők életét áldozta fel azért, hogy megvédje a jelen és a jövendő nemzedékeket. Abban is biztos vagyok, hogyha most Kinizsi Pál vagy Toldi Miklós bemehetne az ország házába, az első negyed óra után pusztító viharként rontana a jelenlegi vezetésre és gyanítom, egymaga lépne ki az ország házának ajtaján.
        Biztos vagyok abban, hogy öntudatos úr pontosan tisztában van ezzel, mint ahogy ön is. Ennek ellenére a felséges népnek csak egy féle cselekedetét ismeri el és tartja jónak. Ha a népakarat szent, akkor milyen alapon meri azt öntudatos úr bírálni. A bírálata pedig éppen azt mutatja, hogy nem tartja szentnek a nép akaratát. A „megfelelő népi felhatalmazás” pontosan azt jelenti amit, nevezetesen nép akaratát. Ezért tartom öntudatos urat inkább ügynöknek, mint magyar hazafinak. (hazafi lehet, csak egy más hazának a fia)
        Tisztelettel eSzeL

        1. Kedves eSzeL!

          Igen, személyesen ismerem az „öntudatos pécsi polgárt”, de ostobaságot ne kérdezzen,… Mert Ön szerint Istennek van titkára? Na, ne csinálja már,…

          Hogy honnan tudja? Olvasgassa szorgalmasabban és figyelmesebben a Szentírást! Abban igen sok van ezekről a dolgokról,… akár a Zsoltárokat nézi, akár az Újszövetséget,…

          Na, látja, azzal én is tökéletesen egyetértek, hogy a vezetőket felelősségre kellene vonni nagyon keményen, mert egyrészt vállalták a pozíciójukat (sőt igen csak tolakodtak érte), másrészt nem hivatkozhatnak arra, hogy nem értenek hozzá vagy tévedtek, hibáztak, mert tudták, mire vállalkoznak (egy ország vezetésére), és valóban szakértők és tanácsadók garmada veszi őket körül. Ha rosszakat választottak maguk köré, az is az ő hibájuk és felelősségük. Akkor azonnal le kellene mondaniuk, de ezek a tetvek még elmenni sem akarnak, hiába zavarjuk el őket, nemhogy lemondanának,…

          Nagyon komolyan kellene venniük a választóknak – vagyis nekünk – (mert ezekre a tetvekre nem hagyatkozhatunk, hiszen holló a hollónak nem vájja ki a szemét, … pedig sok szemétét ki kellene! 😛 ) a felelősségre vonást, számon kérést és büntetést!

          Réges-régi meggyőződésem, és teljesen egyetértek azokkal, akik azt mondják: „Itt addig nem lesz rend és valódi rendszerváltás, amíg egy véres forradalommal ki nem írtjuk az összes mocskos tolvajt, árulót, gazembert, aki kárt okozott az országnak!”

          A rothadó, férges daganatot ki kell vágni az ország testéből, és egy ilyen műtét pedig igen csak sok vérrel jár. Ebben teljesen egy véleménnyel vagyok Önnel,…
          De nem mindenki vallja ezt, mert az is tény, hogy egy ilyen forradalom nagy kárt is okozna, sok áldozatot követelne. De ha szépen eddig nem ment, akkor nem lesz más út! Csak nehogy késő legyen! Ezt kell megértetni honfitársainkkal. De ameddig nem fog mindenki rettenetesen szenvedni attól, ami most zajlik itt, addig nem leszünk elegen egy ilyen forradalomhoz!

          Pedig akkor lesz csak igazi rendszerváltás!

          Úgy tűnik, az „öntudatos pécsi polgár” barátom más véleményen van, bízik a békés megoldásban, de ettől még bizonyosan nem ügynök!

          (Híradmin)

      4. Kedves Híradmin!
        Azért kérdezek ostobaságokat, hogy jobban kilógjon a lóláb. 🙂 Azért, hogy igazán látható legyen, azt, hogy mi Isten akarata, senki nem tudhatja.
        A napokban egy történész előadását hallgatva derült ki számomra, hogy hozzávetőleg az 1300 as évekig az uralkodó Jézus Krisztus képe vezette a keresztény egyházat, utána viszont egyre jobban a szenvedő és önfeláldozó Jézus Krisztus képét terjesztették, tanították. Gondolom teljesen nyilvánvaló ön előtt is, hogy mi a különbség a kettő személyiség között. És itt a bajom a Szentírással. A szívünkbe írt parancsot lehetetlen egyenes akarattal meghamisítani. Ha azonban papírra vetünk valamit és abból tanítjuk az Isteni rendet akkor már tökéletesen elferdíthető a lélek. A könyvet aztán időről időre átírjuk és a kezdeti irányhoz képest éppen ellenkező irányba terelhetjük a birkákat úgy, hogy észre sem veszik. (Amerikában ismét átformálják kicsikét a Szent Bibliát, hogy „közérthetőbb” és „elfogadhatóbb” legyen) Így juthatunk el a hazáját karddal megvédő, értünk vért ontó Árpád vezértől a tettleges védekezés gondolatától is irtózó, még a folytonosan, nagy rajokban támadó vérszívók agyon csapásától is reszkető birkanyájhoz. Pedig hogy is van? „A gonosz győzelméhez elég ha a jók tétlenek maradnak.” Vagy : „Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.” Lehet, hogy öntudatos úr nem került még olyan helyzetbe, de én tudom, hogy ha megtámadnak, védekezni kell, különben véged. Nem lehet finomkodni, tárgyalgatni, büntetgetni. Csak a kiiktatás a megoldás.
        Ezúton kérek elnézést öntudatos úrtól, ha ön kezeskedik érte. (de a szemem rajta 🙂 )
        Üdvözlettel eSzeL

    2. Még 2 dolgot mondanék.
      Ha a nép akarata szent amikor fölemel, legyen szent akkor is, ha letaszít.
      A kegyetlen vérszívókat ön sem büntetgeti, hanem ha egy módja van rá lecsapja, hogy elpusztuljanak.
      eSzeL

      1. Tisztelt eSzeL!
        Jó néhány esztendeje már annak, hogy ezen az oldalon közzétételre alkalmasnak találják a gondolataimat. Természetesen az utolsó betűig vállalom a felelősséget az általam írottakért. Az is természetes, hogy az ember olykor kap hideget, meleget. Ahogy mifelénk mondani szokás, voltam én már szinte minden, csak – hogy stílusosak legyünk – akasztott ember nem. No, mármost az Ön hozzászólásait olvasva úgy tűnik, elértem publicisztikai pályafutásom eddigi csúcsára, egyszerre lettem zsidó provokátor és bújtatott ügynök. Ez azé’ nem semmi!
        Önnek igaza van, én szándékosan tereltem a beszélgetést mindig ugyanoda, azért, hogy megértessem végre Önnel és a többiekkel, hogy az élet él és élni akar, tehát az ölés, az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilok – irányuljon az bárki életének az elvételére – egészen biztosan nem jó megoldás, legalábbis magát kultúrembernek tartó emberek számára egész biztosan nem lehet az. Igaz, Ön is ugyanezt tette, azaz mindig ugyanoda kanyarította vissza beszélgetésünk fonalát, nevezetesen, hogy a cél szentesíti az eszközt nevében az arra rászolgált emberek megölése (az Ön és példának okáért Kásler Árpád szerint) igenis elfogadható megoldás. Meg ne haragudjon érte, de ha megharagszik, akkor megharagszik, ez a fajta mentalitás, mármint a cél szentesíti az eszközt, az bizony inkább a mifelénk csak a népnyelv által „kampósorrúaknak” hívott népcsoport tagjaira jellemző. Tehát, ha itt valaki „zsidóprovokátorozhatna”, akkor az kettőnk közül én lehetnék, nem pedig Ön! Én azonban ezt mégsem teszem.
        Úgy tűnik korrepetálás céljából vissza kell ülnöm az iskolapadba, hogy eztán még szemléletesebben, közérthetőbben próbáljam elmagyarázni megértetni a tisztelt Olvasóval, így Önnel is, mondandóm lényegét. Láthatóan ez alkalommal ez kevéssé sikerült. legalábbis az Ön, illetve Patmosz esetében.
        Szó sincs itt kettős mércéről, én a mérleg nyelvét az élet felé billentem el. És Ön?
        Mindannyian a Jó Isten teremtményei vagyunk, a teremtésben pedig semmi sem történik feleslegesen! A Gyurcsány-félék sem véletlenül jöttek erre a világra, meg van nekik is a szerepük. Arról viszont nem én tehetek, ha Ön ezt – reméljük csak egyelőre – nem képes a maga valójában, tágabb értelemben szemlélni, hanem – reméljük csak egyelőre – megreked a gyűlölet szintjén. Szeretném még egyszer nyomatékosan felhívni a figyelmét arra, nincs köztünk különbség a tekintetben, hogy bűn nem maradhat büntetlenül! Ebben tökéletesen egyetértünk! A dolgok kezelésének módja, a bűnösök megbüntetésének módja az, amiben kettőnk között véleménykülönbség áll fenn.
        Mindezeken túl, a Kásler-féle kijelentést – lévén egy közszereplővé vált ember tette – rendszer szinten kell szemlélnünk. Ez a kijelentés magára a jogkövető magatartást tanúsító állampolgárra nézve a legveszélyesebb, mert önbíráskodásra buzdít! Ha ezt az önbíráskodást nem egy közszereplő követi el, hanem csak egy egyszerű hétköznapi ember, a tettével járó következmények rá nézve egészen biztosan katasztrofálisak lesznek, tönkre tehetik akár az egész életét, vagy a családja életét. Tudom, hogy ma nemhogy igazság-, de lassan jogszolgáltatás sem lesz ebben az országban, de valamiféle alaprendszerre, mindenki által elfogadott jogi keretrendszerre mégiscsak szükség van az élet normális megéléséhez. Ma másként kell harcolni! Aki ezt nem látja, az vagy vak, vagy buta és ostoba. Mondom ezt példának okáért azért, mert a sok százezer deviza-károsultat nem lehet ma megmozdítani Magyarországon!
        Maradok tisztelettel (továbbra is az élet pártján):
        1 öntudatos pécsi polgár

      2. Tisztelt öntudatos úr!
        Én is elnézést kell kérjek öntől. Ismét bebizonyosodott, hogy időnként még én sem tudok kilépni magamból. Ismét rá kellett ébredjek, mennyire igaz az a mondás, miszerint „mindenki magából indul ki.” Elfeledkeztem erről egy rövid időre és ezért nem vettem észre, hogy valójában az a probléma, hogy én magamhoz hasonló érzületűnek véltem önt, ön pedig önmagához hasonlónak véli az ország vesztő bűnözőket. Abban tökéletesen egyet értünk, hogy Isten minden teremtményének feladatot rendelt. Mielőtt azonban rátérnék erre az útra, alapvető kérdéseket kellene tisztáznunk. Van-e jó és rossz a világban? Van-e igazság és hamisság? Ki az igaz és ki a hamis? Helyes dolog-e az öngyilkosság vagy nem az?
        Isten a követ keménynek teremtette, attól kő a kő, hogy kemény. Az a kő ami nem kemény az nem kő. Az a bolha ami nem szívja a vérét a hordozójának az nem bolha. Minden teremtményre igaz az, hogy „nem adhat mást, mint mi lényege”. Az élősködő mindig is élősködni akar, attól élősködő. Ettől a tevékenységétől soha semmi nem fogja eltántorítani amíg maga a támadó vagy a megtámadott életben van.
        És itt jön a kérdések kérdése. Isten vajon arra teremtett bennünket, hogy az öngyilkosság azon módját válasszuk, hogy addig hagyjuk tétlenül kiszipolyozni magunkat, amíg elpusztulunk? Azért ugyanis ne aggódjon, ha semmit nem teszünk ellene, el fogunk pusztulni. És azért se aggódjon, az élősködő a halálunk után sem változik meg. Keres egy másik gazdatestet amin élősködhet. A halálunk nem fogja megváltoztatni az élősködő természetét. Hallom a tévében a minap, hogy kis hazánkban hozzávetőleg 2 millió kiskorú él. Ha hozzáveszem, hogy vannak területek, ahol már 80%-ban nem magyar gyerekek járnak az iskolába akkor megbecsülhető, hogy talán ha 1 millió magyar gyerek van még az országban. Ez azt jelenti, hogy mondjuk 50 év múlva 1 millió magyar felnőtt lesz az országban. Kimondhatjuk tehát, hogy a magyarság hozzávetőleg 100 éven belül kipusztul. Ez a nemzet halál nem a támadásoknak köszönhető, hanem a védekezés elmaradásának. A védekezés tudatos megtagadása viszont az öngyilkosság egy módja. Isten sokszínű palettájáról mi magunk tüntetjük el a saját színünket. És ne tessék azt hinni, hogy az élősködő természete ettől megváltozik. A bolha nem gyászolja az elpusztult kutyát, hanem keres egy másikat. Ha minden kutya abbahagyná a vakarózást és szabad utat engedne a bolháknak egy idő múlva (kutya híján) a bolháknak át kellene térniük valami másra, mert a kutyák kihaltak. Ha pedig már minden kihalt, akkor a bolhák élete is véget ér. Az Isten által rendelt egyensúlyt, a sokféleséget csak úgy tarthatjuk fönt, ha védekezünk és kordában tartjuk az élősködőket. Ha nem tesszük azzal végső soron az élősködőknek is ártunk. Sem Kásler Árpád, sem én soha nem azt tartottuk, hogy minden élősködőt ki kell irtani. Azt, amelyik túl rossz helyen, túl nagyot harapott és nem hajlandó abbahagyni a harapdálást.
        Mert mint ahogy a követ nem lehet gumi kalapáccsal megpuhítani, úgy nem lehet elvárni a parazitától, hogy alakuljon át a kedvünkért. Jézus sem önként ment a halálba, pusztán tisztában volt az elárultatásával. És neki is azért kellett meghalnia, mert nem tudott kilépni a bőréből és nem tudott „nem Jézus Krisztus”-ként viselkedni. Éppúgy képtelen volt megtagadni a lényegét, mint ahogy a zsidók sem tudták megtagadni azt. És azt se felejtse el, hogy már az I. niceai zsinatban is (325) a zsidók voltak többségben az első szentírás összeállításának idején. (ezért is van sokszor olyan érzésem, hogy a kereszténység azért lett mára olyan amilyen, hogy könnyebben legyőzhető legyen)
        Ha húst akar enni, ahhoz ölni kell. Attól még, hogy ezt ön nem hajlandó fölvállalni és inkább mással végezteti el a „piszkos munkát” még nem menti föl a ölés tette alól. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom fölébreszteni. Pusztán azt kívánom önnek, hogy ne legyen az enyémnél sokkal durvább ébresztője sem önnek sem a gyerekének, unokájának ha vannak. (sajnos szinte biztos vagyok abban, hogy durva lesz az ébresztő) Előre szánom az unokáinkat, hogy az önéhez hasonló hozzáállású emberek miatt miket kell majd, a nem is olyan távoli jövőben kiállniuk.
        Ha ír is, arra már tényleg nem fogok válaszolni.
        Üdvözlettel eSzeL

  7. Nagyon érdekes és tanulságos polémia alakult ki ebben életünkbe vágó tárgykörben. Kevés fenntartással és eltéréssel ismét eSzeL érvelésével értek egyet, azzal a különbséggel, hogy a halálbüntetés NEM büntetés! Megoldás lehet arra, hogy biztosan és véglegesen megszabaduljunk valaki(k)től, de ha büntetni akarod — márpedig ezek minden büntetést megérdemel(né)nek, akkor teljes vagyon-elkobzás után önfenntartó börtönökben, sanyarú körülmények között kell(lene) tartani őket. A JOBBIK PROGRAMJÁBAN évek óta benne van!!! Nem véletlenül ugat rá mindkét oldal. Sajnos a csőcselék demokráciájából kifolyólag esély sincs arra, hogy valamikor is megvalósuljon ez az egyedül ésszerű és hatásos büntetési mód.
    Kásler szereptévesztésével kapcsolatban csupán annyit, hogy a jó kezdet után nagyon félre csúszott, és ma már csak sajnálni lehet. Mert vagy megvezették (megzsarolták), vagy maga magától szállt el, és a realitás érzéke teljesen cserben hagyta, azért ír (mond) ostobaságokat, amelyek ürügyén aztán jól el lehet filozofálgatni ezen az oldalon.
    A helyében egyébként valószínűleg én is megzakkannék, látván ezt az ostoba, gyáva, közömbös hozzá (nem) állást a károsultak és környezetük részéről. (Hiszen legalább 2-2,5 millió embert érintenek a csaló, megtévesztő uzsorahitelek. ) És tapasztalva azt a cinikus, mélységesen aljas kormányzati és jogalkalmazói passzivitást (sőt, inkább negatív előjelű aktivitást), amellyel legfelsőbb szinten rothasztják szét a maradék állampolgári hitet és bizalmat. Ezért bizony úgy igaz: sokkal nagyobb a felelőssége és a BŰNE ennek a „kétharmados” maffiának,mint az előzőnek, mert így visszaélni ekkora bizalommal a legaljasabb dolgok egyike!
    Sajnos, az univerzális törvények alól nincs kibúvó. Amíg meg nem tanulja a többség is a leckét, addig továbbra is ilyen „vezetőket” („””elitet””””) termel ki, és emel maga fölé parazitának. Addig persze a kisebbség duplán szenved, mert látja, tudja is a megoldást, tenné is, ha tehetné, de a megvezetett, (megvásárolt, megfélemlített, elbódított, stb) többség akarata most is erősebb lesz. Kétharmadra ugyan már nem futja, de a hatalom megtartásához elég lesz. Le van ez zsírozva! Azoknak volt az „eemút-nyócév” , ezeknek is „jár” annyi. Aki olvasta Molnár Tamás könyveit (Polgárháború, Végítélet, Megfeszítve, stb.), annak cseppnyi illúziója sem maradt. A Jobbikra is csak azért szavazok, mert ők legalább az eddigi gazemberségekben ártatlanok, és még módjuk sem volt az ígéreteiket betartani, — vagy megszegni. Épeszű, gondolkodó ember csupán ezen egyszerű logika alapján sem szavazhat másra, csak a JOBBIK-ra. (Ez nem reklám, hanem tény.!)

    Patmosz

    1. Úgy látom, tényleg egy húron pendülünk. (abból a kevésből, ami látható egymás gondolataiból) Nem csak a tudatlanság azonban a hiba. A hiúság és az ebből eredő büszkeség a fő bűn. Az alázatos tudatlan kész tanulni és jobbá válni. A büszke tudatlan önmaga döntését tartja az legjobb döntésnek és önmagát tartja a legokosabbnak. Ez a típus taníthatatlan. Én csak azért reménykedem a JOBBIK hatalomra jutásában, hogy kilógjon a lóláb (ha van). Ha nem lóg ki, akkor hurrá, de ha kilóg, tőlük is meg kell „szabadulni”. Ha ugyanis nem lóg ki a lóláb, akkor onnan kezdődnek a fegyveres konfliktusok. A tolvajok ugyanis nem fogják önként vissza adni amit elloptak.
      eSzeL

      1. Szevasztok!

        Mivel figyelemmel kísérlek bennetek, a két utolsó szusszantásotok tetszett nekem – és eszembe jutott egy történet, miatta – mihaszna – van haszna – vagy csak nem tudja – amit most nektek eSZel és 1 öntudatos pécsi polgár – kommentelőnek írok le – mint kettőtöknek igazsága van.
        „…történt, hogy a tárgyalás végén a bíró megállapítja és közli a peres felekkel, hogy mind kettőnek igazsága van – erre a felek ügyvédjei színte egyszer mondja: de bíró úr az nem lehet, hogy mind kettőnek igaza legyen – na látják magunknak is igazsága van…”

        alapon mondtam nektek – hogy a valóságom igazoljam – inkább egy feladat – mese szerűen – mit tennél:

        ha egy szörny a sok – sok csápja egyikével megragad – és fogságban tart és él belőled – és a végén a szájához érve felfalva elpusztít, mind ezt látva és tudva, SZEMED – előtt lefolyó megtörténésekből, míg egyszer az egyik fogva tartott – bele mar a csápba és az elengedi, nyilván valóan mert fáj neki – az addigi félelem és ijesztő állapotot feloldva a többi is marni kezd – mely ily módon megmenekül – mondjuk A POLIPTÓL mert az mindenki ismeri – eSZel aki leSZel . oda vissza egyformán – MIT TESZEL – írásaidból nyilván való – de te öntudatos – marnál – életed fenn maradásáért ? .. Ez itt a kérdés.

        Akik elmennek és szavaznak – és tovább ra is oda szegeznek a csáphoz – vagy a példád megemlítve az evezőhöz – nem vágnád e AGYON , hogy ne hogy MÁR be be Szavazzon a hóhérom MARKÁBA – hatalmába – agyon ezeket nem-lehet ütni – csak agyhelyen – akár LŐNI – lövetni is …

        Választani MEG nem tudok TUDTOK mert uralja a médiát és például ez a diskurzust se hallja senki – CSAK A KEVÉS mert megfoszt pusztító szándékkal, hogy hallja a figyelmeztető szót, A TÖBBSÉG A TEVŐ – mint írtam régen a sziget és a cunami borzalmat – nincs kapcsolatom a sziget tul partján élővel – akkor hiába ordítom, hogy menekülj mert jön a cunami – nem tudok segíteni neki, hogy életbe maradjon – ÉRTED?

        Értened kéne már – – A HALÁLOS ELLENSÉGED HA NEM ÖLÖD MEG AZ ÖL MEG TÉGED – MA A XXI. sz. elején kifinomult fondorlatos nyom-nélküli professzori szinten láthatatlanul – melynek bizonyítása csak a bőröd – saját bőröd lehet és érzésed – hogy te egy senki vagy – és ez a színjátékban mindig egy újrakezdéssel zárul be. 2. rész – felvonás következik – értelemmel!
        id. Kiss László
        küldöm most 2014. január 17-én 17.55 óra KOR!

  8. Pécsi polgártársamnak:

    Amúgy már Petőfi is leírta, hogy „Akasszátok fel a királyokat!” (Lábjegyzet híján nem tudható, hogy „kiskirályokra” is vonatkozik e.. :))

    Sőt, úgy tudom, Tisza Istvánt is „agyonlőtték” (vagy lövették???)
    Így lett belőle mártír, (és hős is a szememben). Azt viszont nem szeretném, hogy O.V. is az legyen, úgyhogy „megkegyelmezek” neki, és teljes vagyonelkobzás mellet, tizenöt év letöltendő integrálódást javaslok számára (és bűntársai számára is) Miskolc- Lyukótelep valamelyik ablaktalan tömbjében. Enyhítésként mindenki kaphat egy laptopot a maradékból, hozzá ingyen internetet, hogy követni tudják ahogy —nélkülük— „Magyarország Jobban Teljesít!!!”
    Patmosz

      1. eSzel – igen, mert ha nem éhen halsz – élsz mint a hal a vízben – részemről befejeztem – már 2009-ben meg volt a kemény véleményem – ölök vagy nem ölök kérdésben – amit befejezésül részemről ajándékozok ismétlésként:

        Hát akkor én is versbe foglalom parancsom:

        Hideg futkos a hátamon
        ha arra gondolok,
        ölnöm kell, hogy
        ha élni akarok.

        Élni akarok , és ha kell
        ezért ölni is fogok
        reszkess bitang,mert
        már más vagyok.

        Nem ismersz , és ez jó
        nekem.
        Mert akkor és ott
        csapok le rád ahol nem is gondolod.

        Te tanítottál meg erre,
        hogy ha azt akarom
        véghez viszem
        úgy hidd el nekem, ahogy olvasod!

        szeretettel: spartakusz…
        Bázakerettye, 2009. október 16-án. 03:21 órakor…
        ……”

        és persze az öntudatos pécsi polgárnak is, hogy értse – amit É R T – tudom…

        id. Kiss László
        ui: küldöm ma azaz:
        2014, január – 18-án 02:20 óra K O R !

      2. ÉS EGY RÁADÁS:

        spártáéskus
        2011-03-15 09:45:00
        Atlantisz elsüllyedt, ne ily sorsot adj Japánnak Oh én Istenem!

        Huszonegyedik század!
        Kard-hadfiakjai…

        Forrong a világ, mindenhol űzik a despotát!
        Líbiában mondják, az utolsó csepp vérükig küzdenek!
        Hiába bombázz és rakétázz bennünk, repülőről despotánk!

        Csak mi, magyarok tűrjük még megaláztatásunk,
        a despota bebetonozó alkotmányozását?
        Hát nem – tovább nem tűrjük, mi is elűzzük!

        Kiálltok! Mert már itt az idő és a gondolat jő!
        Nem ámításra – hanem cselekvésre hív ő!
        Talpra ez a beszéd – mind volt akkor hajdanán!

        Itt a gondolat: gyere haza magyar, hív a haza!
        Halld meg kiáltásom halld meg dallamom!
        Ne úgy dalolj, ahogy parancsolják,
        Hanem úgy dalolj, ahogy szíved diktál!

        Szívem diktálja magyar vagyok és tenni akarok!
        Cselekvésre ösztönöz nyomorúságom és szabadság vágyam!
        Nem mind a despoták – altatásra és ámításra.

        Most mondom gyere magyar, gyere – mert nagy a baj!
        Kárpát-medencében mindenki veszélyben van!

        Már levágták kezem,lábam – a bensőmben tüdőmet szakítják!
        A levegőt is sajnálják,mérgeznek bennünk, hogy végleg kimúljunk!

        Akár merre nézek – nem látom ellenségem, csak azt érzem múlunk!
        Nem félek a haláltól sem tőlük, ha szabadság vágyam teljesül!

        Tudd, hogy magyar vagy, gyere közénk, hát mire vársz:
        Talpra Magyar, Petőfi Sándor nyomdokán!

        kelt: Bázakerettyén, 2011. március. 15-én.

        szeretettel: id. Kiss László
        KÜLDÖM MA 2014.JANUÁR – 18-ÁN 02:22 ÓRA kor!

      3. Tisztelt id. Kiss László!
        Csak hogy konkretizáljuk a dolgot és mindenki számára érthetővé tegyük! Jól értem Önt, úgy kell elképzelni a megvalósítást, hogy Ön például odamegy (vagy odaküld valakit megfelelő társadalmi felhatalmazás birtokában) ahhoz, aki Ön szerint a Nemzet ellen való, azon élősködő vérszívó parazita és egyszerűen lelövi, lelöveti? Mert ha erről van szó, akkor ugye a másik embertől sem vitatja el a jogot, hogy esetleg Önről gondolja ugyanezt, odamehessen (vagy szintén összegyűjtött megfelelő társadalmi felhatalmazás birtokában odaküldjön valakit) Önhöz és mondjuk lelőhesse, lelövethesse? Bárki bárkiről gondolhatja ugyanezt, akár minden megalapozottság nélkül is, mondván, ez a szóbeszéd járja róla, s mivel nagyon sokan mondják, biztosan igaz.
        Van még egy nagyon fontos kérdés, amit ennek kapcsán fel kell tennünk magunknak! Ki győz? Ki marad életben? Az, aki hamarabb szerzi meg a megfelelő társadalmi felhatalmazást a másik ellen? Az, akinek nagyobb fegyvere van? Az, aki hamarabb tüzel, vagy messzebbről tud ölni, nem kell olyan közel mennie, mint a másiknak? Vagy az, akinek nagyobb bunkósbotja van és nagyobbat tud ütni vele, vagy az, aki hamarabb lecsap? Érti ugye, hogy mi a gondom ezzel a fajta metódussal? Pusztán erre szerettem volna felhívni a tisztelt Olvasók figyelmét.
        Még a legelvetemültebb gyilkos is úgy megy be a bírósági tárgyalóterembe, hogy megillető őt az ártatlanság vélelme. Mindaddig, amíg minden kétséget kizáróan nem tudják bebizonyítani róla, hogy ő követte el a a bűncselekményt, amivel vádolják, addig ártatlannak tekintendő! Ha jól értem Önt, akkor ez is megy a lecsóba, ugye? Meglehetősen furcsa álláspont ez olyanoktól, akik a jog- és igazságszolgáltatás hiánya miatt aggódnak. Ha ez nem kettős mérce, akkor mi?
        Szeretném felhívni a figyelmét arra az apró, ám nem elhanyagolható tényre, hogy a tubusból kinyomott pasztát oda visszagyömöszölni meglehetősen nehéz, mi több, legtöbb esetben lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
        Maradok tisztelettel:
        1 öntudatos pécsi polgár

  9. Szevasztok!

    ITT ÉLEK!

    Ítélet – nem, ma nagyon rossz álmom volt – a pápáról – vele történtekről – abszurd álom volt – majd leírom – valami történt – valami rendkívüli, bizonyára a Földön. Szóval, a tény, hogy nagyon értetek a SZÉL kifogása a vitorlából – való történet uralásához.

    Természetesen nem veszem a bátorságot, honnan is meríthetném, hogy ítélkezzek embertársaim felett.
    Tereltek – mind két oldalon – és nagyon ügyesen csináljátok,, mert sokan észre sem veszik, hogy megint meg vannak vezetve, de nagyon, olyan szinten vezetitek, mint két oldalnak látszó erőként – , amely már nagyon magas. – vagy csak annak tűnik, mert a másik, akinek szól, le van butítva – érzelmileg, A legutolsó BE írásod egy az egyben tegnap halottam – Kubinyí úr PENZURA akarom írni cenzúra nélküli műsorában –

    Én már megkeményedettem és valóban SÁNT – ID, VAGY IT MÁR MINDEGY! –
    Nem lehet megállapítani, tehát megállapíthatatlan idő kezdete óta, így működtetik – az :

    É R Z E L E M R E H A T V A – vitelezik ki, a kivitelező…

    A mérleg elve – alapján alapjogot bitorolva – tehát, tehát nem az a baj, ami törvényszerű, hogy az megismétlődik ciklusosan, ha nem az a baj, hogy ez a mérleg , nagyon FERDE ÁLLÁSBAN – már nagyon rég óta ferdén áll – mutat – a rossz irányba, mert a valóság az, hogy nem a több felé kellene billennie ,

    de ez a mérleg pont – pontosan nem ellenkezője , ahol a kevés az van fent, ami több az van lent – és ez így normális a törvény szerint is…

    A megoldás – el kell vetni a mérleg elvet – az ember formájú ábrázolásból ki kell venni a mérleget és a másik kezébe is kardod kell adni – ábrázolni – mert ide egy suhintás és oda egy másik suhintás és mindjárt rend lesz – ki hullik a férgese – az egyensúlyban,
    Ugye érted?

    Ezt nagyon régen is tudták, valahogy így fogalmazták meg: ha a bűnözök, bent ülnek a törvénykezésben és hozatalban, akkor azok sosem ülhetnek a börtönökben…”

    Mert még a félkegyelmű is tudja, hogy a szabadságot és gazdagságot a szabadban kint a természetben – kell gyakorolni, és jobb élni , a rács azon oldalán, ahol a játékszabályokat én teremtem!
    Tehát befejezésül – csak választani szabad a rossz és a jó közül, azt meg már tudjuk, egy kínai mondás alapján az a jó magaviselet, ha minden nap tevékenységemet úgy végzem, hogy annak eredménye számomra kellemes és boldog érzést okozzon, melybe embertársaimat bevonva, illetve egyetemben mindenben – PÁRTOLOM!

    Kire, mire, kit, meg stb. válassz, hát válaszd azt, akiben megbízol, és tudod, hogy segít és nem árt neked, a P árt neked – a párt és ölöm is mert nem ölelhetem, keblemre többet és nem melengethetem, hideg és érzéketlen testét többet soha sem!
    Id. Kiss László
    Bázakerettye, 2014. január, 16-án. 2:201 óra KOR!

  10. Kedves eSzeL!
    Újra arra kell kérnem, ne adjon olyant a számba, amit én nem mondtam! Én azt mondtam, hogy ne tegyünk semmit? Nem! én csupán azt javasoltam, hogy ne azt tegyük, amit Kásler mond, illetve amivel Ön szimpatizál. A kettő nem ugyanaz és ez lényegi különbség! Egyáltalán nem biztos, hogy a többség az én véleményemmel ért egyet, de emiatt ne aggódjon, emiatt elég, ha én aggódok.
    Üdv: 1 öntudatos pécsi polgár

    1. Kedves „öntudatos pécsi polgár” barátom!

      Hagyd, hadd mondja a magáét!

      Ha vannak követői, vannak, ha nem, akkor meg elhallgat,… ha van önkritikája,…

      (Híradmin)

  11. Tisztelt Ismeretlen – pécsi polgár!
    Amit leírok – azt úgy kell érteni ahogy írom – parancs uralom van – van mesterséges és van természetes – a mesterséges az ha kiadja a tűzparancsot a parancsnok és például a tömegbe lövet – miért? Önvédelem – védi érdekét? Kinek az érdekét? A természetes meg az élő személynél van amikor önvédelemből teszi – tehát különbséget kell tenni az élő és jogi személynél és érdeknél – amikor önvédelemből öl vagy lövet… Hogy miért írja mondja ki az ember – mert még van értelme…. – a megelőzésre!

    Értem én – mit ír és sugall – de szerénységgel kérem írja le ön is , hogy érti … –

    -amit én írok és versbe foglalok – a jövőnek amikor olvassák az ük-ük unokák – – és megtudják – azért mégse volt birka az ükapám tudta és a végső pontig TŰRT – de utána már nem tudott – mert tevését már nem az értelem ha nem az ösztön – vagy írhatjuk az égiek vezérelték…

    Én a pillanatról és a jövőről írok – és sugallom – azt, hogy az ősi jog az önvédelem jogos – és ha nincs rá törvényes lehetősége, mert megfosszák tőle – a cérna elszakad és nem ura önmagának és tevésének…

    írtam is egy versemben, hogy ” …ha majd egyszer nem gondolkodunk – az értelem – magatartásának parancsolni nem tudunk… tevésünk következményeivel nem számolunk” meg stb

    tiszt – elem: ért-elem -mel:
    2014.január 18-án 19:33 óra K O R !
    id. Kiss László

  12. AZ ELME ARCA

    Az elemek harca a küzd-elem tűr-elem – mel , amely folytonos és stabil, az örök időkig. Mert ért-elem-bel bír, e birodalom. Sejtemlékezet alapján folyik és véd-elem – ként működik, mely képes megvédeni önmagát! E birodalmak az én sorrendemben az em – lé – mely tűz – mely víz, mely föld . és végül a levegő együttes jelenlétében jelenik meg.

    Mely tovább szeletelhető – a képz – elem – mely magyarul csinál tesz, stb. szóval képez – elemekkel – ami legfontosabb az ért-elem-mel. E folytonosságban állandó küzd – elem a mérvadó mely arcát állandó harcban mutatja belülről – kívülről egyaránt. Az ARÁNY – AMI EGY.!
    A bar – ány aki tűr – a fark-as aki dézsmál – folyamatban igénye szerint.

    Már írtam – a szelet kifogjátok a vitorlából, hogy a hajó ne haladjon – gondoljátok, de tévesen,
    Mert teljesen tiszta előttem a provokátor és a prókátor küldetése – a provokátor cselekedetre serkent, olyat tesz érzelmekre hatva, hogy célját elérje – pl. 2006-ban elhangzott a buzdító szó a prókátor szájából –„…már legalább 5-6 rendőrt megöltek ezek a mocskos csőcselékek, tegyétek dolgotokat, de rendesen…” vagy ehhez hasonló de értelme ez volt, amit kiolvastál belőle. Mert ma már tudod, hogy nem volt rendőr halott áldozat – de volt hamis rendőr….
    A prókátor, mint írtam már , az meg az ügyvédje – úgy beszél, tesz – azt az ügyet, érdeket védi minden áron…

    Amikor az ármány az úr – a vétek és a bűn, jogi személy mögé bújva – álnokul – használja céljának elérésére az ál – lam gépezetet, mely erőszakszervezet uralma fenn tartására – mely az eredeti rendeltetését elveszítve, mint a pénz például , teszik érdekvédő feladatát tevését a népuralma szót elorozva – ármány szóval álnokul.

    Már – már tévedésbe estem , az ölést – le és kilövést illetően, amikor segítségemre sietett a „véletlen” tegnap megnéztem 20:10 kor a FILM MANIA tv-én a Visszatérés a kék lagúnába c. FILMET – MELYBEN VAN EGY JELENET amikor a két pici gyereket egy gyenge nő anyaoroszlán bátorsággal és merészséggel megvédelmezi a behemót matróz gyilkos tevésétől – és bizony tettéért felel – a filmben is korán meghall eső – megfázás meg stb. díszlettel…

    Szóval – mesterséges és természetes – vajon az ismeret birtokában , öntudatos állampolgárok mit tesznek – ha a fenti indulat elkapja őket?

    Ezzel szemben Kasler és ez nem Kasler ügy – a prókátorok szabályai szerint nyilatkozik – ha majd felhatalmazást kap – – valóban nem járható út – mert itt valódi önvédelem lesz – és az lesz, amit láttatni akar velünk a prókátor az utolsó pillanatban – É R T H E T Ő !

    A GYENGE LESZÚRJA AZ ERŐSET, HOGY MEGVÉDJE A JÖVŐT!
    Hogy ki győz? – a gyenge – ki veszít? az, akinek nincs elméje – a TÜRELMETLEN! AZAZ FÉL—ELEM-É VÁLIK és ez tartja vissza – ugye érted öntudatos ez tartja vissza, hogy ne legyen belőle kényünk-kedvünkre való „szórakozás” hogy csak lelövessük a halálos ellenségeinket vezető szinten!
    Küldöm ma: azaz 2014. január, 20-án hét – és fő 02:33 órakor – mert a türelmem elfogyott – és fontos ez is . hogy tudd, mindig a jó uralkodik végül a zsarnokság felett….
    Id. Kiss László
    Ui: és nem baj ha nem válaszoltatok, pedig szerénységgel kértem, hogy írd le, hogy értesz engem és írásom – /aim/ már nem is szükséges,

Hozzászólás a(z) eSzeL bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük