Medvegyev: az ellenséges országoknak nincs bátorságuk elismerni, hogy a szankciók kudarcot vallottak
Dmitrij medvegygyev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács elnökhelyettese a Telegramon reagált a hírre, hogy már az IMF is gazdasági növekedést jósol Oroszországban az idei évre.
Az ellenséges országoknak soha nincs bátorságuk beismerni, hogy a “pokoli” szankcióik csúfos kudarcot vallottak. Nem működnek – írta.
Az ipari termékek és fogyasztási cikkek túlnyomó többségét saját, orosz gyártmányúakra cseréltük, a hiányzó termékeket pedig ázsiai márkákra. Működik a párhuzamos import is, amelyből ugyanazokat a nyugati márkákat kapjuk, és a tulajdonosaik nem kapnak érte semmit. Tehát ugyanaz a helyzet, mint mindig: az amerikaiak pénzt keresnek a megalázott Európán. A szétzúzott Európa szenved és pénzt veszít. Ugyanakkor még az IMF is növekedést jósol Oroszországban az idei évre – írta Medvegyev.
Már csak a szellemi tulajdonuk felhasználására vonatkozó szabályok elfogadása van hátra – jegyezte meg.
Engedélyek és jogdíjfizetés nélkül. Többek között ez lesz a mi megtorló szankciónk a tulajdonjogaikat illetően. A filmektől az ipari szoftverekig mindenre. Köszönet egyébként azoknak is, akik különböző programokat dolgoztak ki drága szellemi termékeik licencmentes felhasználására. Röviden, kalózkodnak személyes használatra… írta egy gúnyos mosolygós szmájlival zárva a bejegyzését.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…