Mayer Gábor: Színe és fonákja

Elkészült a nagy mű, – igen. Hét összeállt, a nyolcadik pihen. A másik két farkával járna tengelyén, míg egy kerékfoguk összeillenék.

A hegyek utolsó rostavizsgáján fennakadt egér útra kész. Inge – nyaka kemény, öltönye kikefélve, cipőjén, nyújtott nyakával fénybe emelt pomádéján megcsúszik a napsugár. Mehet tehát bekebelezni a jutalom vacsorákat, s átvenni az utasításokkal telt borítékokat.

Fanyalogni ezen nincs okunk, hiszen győzelme – tény, valóságos bulvár – fény. Heten tudtak ötöt indítani, hozzá ketten az ablakból integettek, alant páran még értelmező önképzőköröket állítottak. Mindig és mindenhol egy győztes lehet, az pedig most éppen Ő.

Gondolom, otthonában már miniszterelnök úrnak kell szólítani, s ki téveszt, kap egy mosolygósan krisztusi pofont. Bocsánatkérésekre mindig kész programjával körbeutazik, hogy szemrevételezhesse, milyen lábtörlők és szőnyegszélek vannak odakint. Miller nagy táskáiban viszi magával a bizalom visszaszerzéséhez szükséges árucikkeit.

Akik most addig golyóztak, míg ő maradt fenn a rostán, a maguk idejében zálogcédulákat raktak minden nemzeti értékünkre. Ezek, akiket azok izzadtak ki, – egyelőre a Városháza utcai műemléket adnák el. Sok-sok marakodásuk mellett egyetlen közös nevezőjük van, s az az elzálogosítás, eladás, eltékozlás, összedöntés, pocsékolás. A Városháza utcai épület után jönne talán a Lánchíd, úgyis csak a baj van vele, ráadásul az egymást követő háborúk pajkos csintalankodásai során eltűntek hídfőiről a vámszedő házak.

Ha már megtolnánk a rezsit, következzék az áthaladni kívánóktól ismét begyűjthető hídpénz! Maga a híd – amúgy akárkié -, csak itt marad, el nem viheti senki, mint a Szentkoronát egy olajoshordóba hegesztve! Amott az a vár is marad. Mert itt minden olyan, amit az itt lakók egy része különös becsben tart. Akiknek ezek mind olyan – valami izék.

Az utazva haladók persze nem értik, mit keresnek még mindig itt, akik ilyen micsodákba kapaszkodnak. Mikor minden játékszabály: a sportszerűség, a váltógazdaság, az egy sima, egy fordított alapján már rég a most utazóknak kellett volna jönniük, s a Városház utcai palotának menni, amint ment a Gresham ház, és ment a reptér, melyre érkeztek, majd mentek – s érkeznének – mennének még azok, akik eddig a palotákat vitték, s vinnék utánuk a többit.

Mégis jobb tehát, ha Ő, Ők mennek. Olyan vidékekre, ahol homokot liszttel, ecetet tejjel, sót cukorral kevernek, majd mindezt egybe, s abból lesz a nemzet, minek himnuszát segítenének énekelni. Bátran, csak bátran, de sose itt, mindig valahol máshol, valahol távol!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)