„MARS, LAKÓ!” – hátborzoló sci-fi, napjainkból

Karinthy Frigyestől „nyúltam le” a  címet, mivel a téma egy része az utcára kényszerítésről, otthonok elha(gyatá)sáról szól.  És valahol a sci-fi érzet is megvan az emberben, ahogy a múltkoriban írt „Koboldok” c. írásomban vizionáltam valami komor jövőképről.

A busz ablakából a belváros utcáin szinte életre kelni látszott ez a jóslat. Éppen hogy egy letolt nadrágját igazgató hajléktalan mellett surrant el a „fekete hetes”, amikor máris a következő kép: a „csúnyáját” éppen elcsomagoló bácsika  képe villant be, aki fényes nappal a kisdolgát fejezte be az Uránia előtt…

A Blahára érve a már-már „megszokott” látvány: reggeli-délelőtti  tisztálkodás a szökőkút vizében, másutt a még levetett cipők bűze nyomakodott az egyik pad irányából, tulajdonosa még éppen ott szendergett, biztos hosszú volt az éjszaka…

Róluk írtam épp elég részletességgel, erről nem is szaporítanám a szót. Ami közös a mai témámmal, talán az: ők is talán hasonló módon kerültek ki a fedelük alól valamikor, mint azok, akikről most szót ejtenék…

1. JUDIT TÖRTÉNETE

A hét elején „riasztottak”.  Újbuda egyik lakásában veszélyben van egy asszony… Mint sikerült aztán megtudni:  valamikor, két éve tán, felvett egy kölcsönt az egyik banktól. A kölcsön jellemzője, hogy amikor megkapja az ember, akkor éppen jókor jön… A továbbiak azonban korántsem rózsásak. Egyrészt a bankok embertelenül magas kamatai (az „átkosban” ilyen ügyletekért a magánszemélyt simán bezárták uzsorakamat miatt), amelyeket a havi részletekkel együtt vissza is kell téríteni. Mese nincs. Ha az adós lebetegszik, ha a belét húzza netán kínjában, betegsége okán esetleg a munkáját is elveszítve: „adós fizess!” Nincs irgalom. Nincs részlet-kérelmi elbírálás, nincs méltányosság. Csak a „PÉNZ beszélj, kutya, te legfeljebb ugathatsz”.. elve az irányadó. A bank szótárából az „irgalom”, az „emberség” kifejezések valamilyen szoftverhiba folytán törlődtek, talán a Közel-Keleti nyelvjárások „magyarítása” alkalmával.

Itt is ez történt…  A biztosítékul, fedezetként kezelt lakásokat a bank lefoglalta, és végrehajtásra átadta egy árverő-háznak, amely, elég érdekes módon „kénytelen volt” az „egyetlen érdeklődőnek”, egy sehol sem szereplő, vagy nagyon eldugott adatbázisú Kft.-nek eladni. „érdeklődés hiányában”, természetesen áron alul..  Két lakás szerepel az ügyben, két panellakás.  Összértékük tán a harminc milliót is meghaladja…. Az említett vásárló, áron alul, tíz(!!!) millió forint értékben hozzájutott az ingatlanokhoz… Mint új tulajdonos, a képviseletében eljáró behajtó-ember természetesen mindig az adott ingatlanba bejelentkezik hivatalos minőségben, és a tulajdoni lap birtokában akár a hatósággal karöltve feltörheti a zárat, utcára teheti a  szerencsétlent, aki talán egy élet munkájának gyümölcsében létezik ott. A behajtó szerint immár: jogtalanul….

Itt is ez történt. A „riasztás”  azért volt, mert a behajtó, miután az egyik lakást már feltörte, kiürítette. Most ebbe a budai lakásba küldte fenyegető üzenetét, hogy jönni fog… Nem annyira egyértelmű ez a helyzet azért..   Az ingatlanok  lefoglalása, árverezése mintha nem a törvényesség szellemében történt volna, ezért ügyvédek által is támogatva, jelenleg még bíróság döntene a jogszerűségről. Mivel ez folyamatban van, így mindenképp jogszerűtlennek tűnik a behajtó ténykedése…  Így küldte szét az értesítést egy társadalmi szervezet, és a helyszínre érkezve valóban teli is volt a lakás viszonylag jól megtermett emberekkel,  akik a jelenleg még törvényes tulajdonost szerették volna védelmezni.. Erre még visszatérnék.

„Emberünk” most nem jött, az is lehet, hogy a házak körül néha köröző gépkocsik egyike épp „felderítő úton” is járt, és az infó ment: túl sokan vannak most arrafelé…

Másnap aztán újabb riasztás: A tudósító egyelőre egy szál magában érkezett oda, ahol már rendőrökkel megspékelve éppen a behajtó ágált a gáton becsülettel helyt álló lakóval..  Talán a sajtó jelenléte, talán a  (szintén ez okból ) határozottan fellépő rendőrtiszt eligazítása tette, de kénytelen volt dolga végezetlenül eltávozni.  Mire a  szintén riasztott „védelmezők” egy jó óra elteltével megérkeztek, már  emberünk éppen a távozás mezejére lépett….

Judit most „megúszta”  még egyelőre.  Álmait, éjszakáit azért nem irígylem. Ki tud nyugodtan pihenni egy fenyegető rémkép  állandó  jelenlétében?

2. KRISZTINA

A négy gyermekes anyával a Szabadság téren találkoztam. Ő szintén kétségbeesett, elkeseredett.  Mint a kamerába is elmondta, története nagyon hasonló Juditéhoz. Annak idején, még két gyermekesként, az APEH kényszerítette rá, hogy vállalkozóként kölcsönt vegyen fel, a kiszabott kötelezettségek kifizetése miatt.  Közben teherbe esett, jöttek az ikrek… A szülés, az ezzel kapcsolatos betegeskedés miatt a képlet ugyanaz: nem tudta a törlesztést rendesen teljesíteni. A bank itt „vonalasabb” (én inkább szemtelennek nevezném) megoldásként közvetlenül rátette a kezét a házukra, és árverés, stb. mellőzésével értékesítette az ingatlant.  Talán mondanom sem kell: itt is töredékéért a valódi értéknek.  Itt is vizsgálódás folyik jelenleg az illetékes szervek részéről, mert itt sem „gömbölyű” valami az ügyletben…  Itt sem volt méltányosság, itt sincs irgalom… Mint Krisztina elmeséli,  a végrehajtó közölte vele: „mennek a házból, vagy a bútorokat majd jól felgyújtják, a kutyákat agyonlövik/lövetik”  … Tényleg észbontó azért, mi folyik ebben az országban…

A hölgy ott helyben próbált társadalmi szervezetektől is segítséget kérni, egyelőre puszta ígéreteknél többre nem számíthat..  Négy gyerekkel, férjével, az idősekkel együtt. ha úgy alakul, csak az UTCA marad egyelőre számára „perspektívaként” Mint mondja, levelet írt az új miniszterelnöknek is, részletezve a helyzetüket, segítséget kérve.  Példaértékű az a párbeszéd, ami a videóriport végén hangzik el:

„-És mit válaszolt erre a miniszterelnök?

• mit válaszolt volna?  SEMMIT….”

Itt az egyedüli halvány remény számukra a beígért társadalmi összefogás.

*.*

3. A MORATÓRIUM

Mondják, az előző kormány moratóriumot hozott létre annak idején a kilakoltatások tiltása végett. Most azt is mondják, hogy az már a múlté, azt „az a kormány” hozta, így nem érvényes… Mondják, az új kormány is hasonlón töri a fejét…  Csak azt meg, ugyebár, jóvá kell hagyatni. Esélyes az is, hogy egy ökumenikus istentisztelet keretén belül Feldmayer Péter áldása is szükségeltetik majd rá… De maradjunk komolyak. Iszonyúan cinikus, ördögien ravasz valami ez. Afféle igazi Salamon Berkowitz-féle politikai módszertan egyik saját vonulata… Jelenleg így „lyukas” a helyzet, hogy ismét sci-fi hasonlattal éljek: egy Fekete Lyuk…  Amit természetesen a behajtók, az akár száz helyre (ha kell) bejelentkező „jogos tulajdonosok” olyan vidáman használnak ki, mintha éppen a Gödör Klubban, vagy a Világ Legnagyobb Kisfröccse ünnepén koccintgatnának egymással….

A két példán kívül még hány hasonló eset lehet…  Hányan kerülnek az utcára – akár pici gyerekkel együtt – ez alatt az ördögi intervallum alatt? Aztán: vajon kik fogják megvenni, kik lakják majd be az így, áron alul megszerzett lakásokat?

Itt van a legkönnyebb dolga a tollforgatónak, annyira egyszerű a válasz:

Vagy azok, akik busás hasznot hoznak majd a lakásüzér cégeknek a felárak folytán, vagy pedig, akikről már tudunk, sejtéseink vannak…

Engem nem is nagyon érdekel ez a része. Az inkább: meddig mehet még ez így, mi lesz a csőbe húzott emberekkel, a családokkal, a kétségbeesett gyerekszemekkel, ha már csak az utcáról nézegethetik egykori otthonaikat?

Oskar

EPILÓGUS

Egy jó kollégával beszélgettem az előbb telefonon. Az ő szájából hangzott el a kifejezés: „Háború van, itt mese nincs”…

Valóban az.  Háború. Egyelőre vértelen kipusztítása is azoknak, akik útban vannak.  Ezek az esetek megérdemelnék a minél nagyobb nyilvánosságot. Hogy legalább, ha máshonnan nem, az írott sajtóból, médiából  értesüljenek az emberek minél többen a nyilvánvaló gaztettekről (mert én így nevezném szívem szerint)

Nagyon szomorúnak tartom ám azt, hogy vannak, akiknek ez azért csak a saját népszerűségük, saját média-imázsuk felépítésének kelléke, ha…. Ha egyáltalán meghallják, vagy hajlandók meghallani a sikolyokat, segítségért kiabálásokat.  Ha belefér a profiljukba… És kb. ennyi…

— Ezt a fenti két esetet felvállalta e sorok írója. Cikkekkel, írásokkal, videókkal  kísérelve meg elárasztani az internetet legalább. Nagyon szomorú az, hogy talán egyetlen orgánum;  egy szintén internetes tudósító iroda vállalta fel az ügyet…

E sorok írója elküldte az esetek címét, linkjét az ún. Hírhálónak, onnan jött ugyan egy udvarias köszönet, de publikáció: „az ablakban” ahogy mondani szokás….  A sokak által népszerűnek és korrektnek ismert Hunhír a füle botját sem mozdította a levélre. Főszerkesztőjük a szóbeli kérdésre (egy véletlen találkozás kapcsán) a legnyersebb  válasszal közölte: „Foglalkozzon a ……-om ezzel,  nekem sokkal nagyobb gondom, hogy pénzt akarok keresni”.  Nem kommentálom ezt sem.  Ez is Magyarország, ez is az ál-nemzeti,  lehetőleg haszonnal mérhető magyarkodás egy-egy bizonyítéka.

Pedig itt nem a forrás, a források lennének a mérvadók, hanem maga a kollektív gond.  Ezek az asszonyok, ezek az anyák valóban arra szolgáltak rá csupán, hogy szelektáljunk itt is? (Másoknak ez a művelet azért jobban ment anno, a vagonok tövében. Ők ugyan nem a „szalonképes média” mércéje alapján küldtek jobbra vagy balra embereket…)

Szóval, azért ez is Magyarország…

Oskar

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: Napifotó