Május 1. a „szocialista” munka ünnepe (Kádár – Apró – Dögei)
„Éljen és virágozzék a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság”, Marx, Engels, Lenin képek és természetesen az MSZMP KB vezetőit éltető egyéb táblákkal hajtották ki a „munkásosztály” dolgozóit minden településen május 1-jén, hogy aztán sörrel, virslivel, sültkolbásszal jutalmazzák őket – persze a melós azt nem ingyen kapta, odament a sültkolbász-árushoz, fizetett érte, akárcsak a sörért, melyet boldogságérzéssel telve eresztett le a torkán. Na persze, ez utóbbi már az örömrésze volt az aznapi programnak.
Sokakban csupán ennyi emlékfoszlány maradt meg azok közül, akik vonulgattak, miközben a pártvezető elvtársak Budapesten a dísztribünről, a kisebb falvakban pedig IFA teherautók pótkocsijaiból összetákolt emelvényről integettek a „lelkes” vörös lufikat is magukkal cipelő éljenzésre kötelezetteknek.
Noha az elvtársak már tova is tűntek, a leszármazottaik itt vannak ma is köztünk. Újabb gazdit kerestek maguknak és tovább árulják ki és el hazánkat az idegen érdekeknek. Csak éppen belőlük lettek a legnagyobb kapitalisták, akik 1987-től kezdve már előkészítették azt a folyamatot, amin keresztül kilopták maguknak a nemzet, a nekik integetők vagyonát. Azokét, aki akkor ugyanúgy nem tudták, mennyire átvágták őket, mint azok a maiak, akik az egykori pártvezetők leszármazottainak duruzsolnak és éltetik, istenítik őket, miközben gyűlölettől fröcsögve üvöltöznek azokra, akik az igazságra hívják fel a figyelmüket. A rossznyelvek úgy emlegetik őket: Kádár népe.
Szilágyi Ákos kollégánk ezzel a remek grafikával emlékeztet az igazságra és mutat rá a valóságra:
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/05/DOBREV-Kadar-Apro-Dogei-2024-05-01.jpg)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
KLÁTIKA!
AZT SEM TUDOD HOGY A MUNKA HOL TEREM,?