KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyarország tragédiája 1918. december 1.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bevezető:

Mint már azt annyiszor hangsúlyoztuk, honlapunk szerkesztői mély megvetéssel tekintenek a történelemhamisítási kísérletekre. Igaz ez akkor is, ha azt nem kifejezett ellenségeink, hanem nemzettársaink kezdeményezik. Ezért visszautasítjuk azt a „városi legendát”, ami az 1930 –as években indult útjára, és így szól: „Az a magyar, akinek fáj Trianon!” Akinek „csak” a gyalázatos békeszerződés fáj, az nincs tisztában történelmünkkel! A Magyar Királyság feldarabolása nem 1920. június 4. –én Trianonban kezdődött meg – akkor csak pontot tettek arra -, hanem 1918. december 1.-én! Ennek a gyásznapnak az eseményei voltak a következményei, egyfelől: a Károlyi kormány hazaáruló politikájának, másfelől annak, hogy nem akadt egyetlenegy olyan magyar hazafi, aki az I. világháborúban vereséget nem szenvedett és rendezetten, fegyverrel a kézben hazavonuló hadseregünket egyben tartotta volna, és szembeszáll az ország feldarabolásának kísérletével. Vagyis nekünk nem volt egy török Musztafa Kemal Atatürkünk! Nekünk inkább ez fáj! A trianoni diktátumból – mely végeredményben már egy akkori status quo-ra alapult, leginkább azt sérelmezzük – de azt aztán nagyon -, hogy az teljesen elzárkózott (nem véletlenül!) a népszavazás kiírásától! Gróf Apponyi Albert Trianonban elmondott védőbeszédéből (1920. január 16.) idézet:

De miért induljunk ki sejtésekből és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.

Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.

Események

1918. december 1-én Gyulafehérváron kimondták Erdély csatlakozását a Román Királysághoz.

1918. december 1-én, megszűnik a Szlovén-Horvát-Szerb állam (mely 1918. október 29-én jött létre), illetve hivatalosan megalakul a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. Ezzel az akkori horvát területeink Záráig (ma: Zadar), köztük a Szerémség és a Vajdaság is, azokhoz a szerbekhez kerülnek, akik miatt az I. világháborút Ferenc József kirobbantotta!

1919. január első napjaiban befejeződnek – az 1918. novemberében indult – cseh területfoglalások, melyek a Felvidék elvesztéséhez vezettek.

A következőkben emlékezzünk arra a 98 évvel ezelőtti gyásznapra, mely jelenleg román állami ünnep.

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

Gyulafehérvár, december 1.: Erdély elcsatolásának csaló gyalázata

1918. december 1-e éppúgy hazug álom, ámítás, mint oly sok minden a fanariótizmus összetákolt konglomerátumában. 1228 küldött, öt román püspök, 129 esperes, a megszálló román hadsereg egységei  jelenlétében az ünnepi mise után meghallgatták Vasile Goldist, aki felolvasta a korábbi éjszaka megszerkesztett határozatot. “Csak” az itt élőket, így a fejlettebb románokat sem hallgatták meg a megszálló területrablók.

Miközben Károlyi Mihály, Linder Béla, Kun Béla, Szamuely, Cserny bolsevik hatalmukat szervezték vérrel, vassal, erőszakkal, áldozatokkal, a magyar hazát – a nemzetközi jogot, fegyverszüneteket, demarkációs vonalakat, történelmet, hagyományt, jogot, humanizmust tiporva, gyalázva csehek, szlovákok, szerbek, osztrákok, oláhok zúdultak a magyarokra: gyilkolás, nők-gyermekek-idősek elleni erőszak, rablás, fosztogatás, hazugság, álnokság minden szinten! Patakokat, dombokat, horhosokat hazudtak stratégiai pontoknak, történelmi, népességi adatokat s más statisztikákat hamisítottak garmadával, korrumpáltak franciákat, angolokat s másokat a területrablásért. Máig neveket hamisítanak, átépítenek, sír- és kastélyköveket lopnak, statisztikákat hamisítanak, üldöznek és elüldöznek. No igen, a lopott holmi…! Régi bűnnek hosszú az árnyéka!

Az erdélyi román politikusok politikai propaganda céljából szervezték meg a gyulafehérvári nagygyűlést. Céljuk meggyőzni a világot arról, hogy a románság egyöntetűen kiáll Erdély Romániához csatolása mellett. 1228 küldött, öt román püspök, 129 esperes, a megszálló román hadsereg egységei, valamint nagyszámú ideutaztatott tömeg jelenlétében az ünnepi mise után meghallgatták Vasile Goldist, aki felolvasta a korábbi éjszaka megszerkesztett határozatot.

Elmondta, hogy 1800 év után a románság ismét visszaállítja Dácia határait (teljes és tökéletesen történelemhamisítás!), így Erdély, a Bánság ismét Románia része lesz. Olyan apróságról már nem szólt, hogy a követelt területen a románság csupán 43 százalékarányt alkot. Kimondják az „ideiglenes autonómiát”, demokratikus szabadságjogokat ígérnek, azaz „teljes nemzeti szabadságot”. Megígérik, hogy „mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által”. Ún. teljes szabadság azóta sincs! van viszont totális szegénység, hol burkolt-rejtett, hol nyílt magyar-szász-orosz-ukrán-zsidó-cigány üldöztetés, lopás – sírkő szintjén is! Van ortodox templom, vitézmihály-szobor megszámlálhatatlanul; van oláh trikolór még a zebrán is, és keresztbe az utak felett.

Bár Románia nem kapta meg a Magyar Alföld nagy részét is, de a neki ajándékozott területen sem alkot túlnyomó többséget. Számarányuk az elcsatolt területeken 53 százalékra emelkedett, azonban Erdély lakosságának 47 százalékát alkotó más nyelvű népek véleményére senki nem volt kíváncsi nemcsak Gyulafehérváron, de Párizsban, Európában sem!

Az Apponyi Albert vezette magyar küldöttség hiába kérte a népszavazást. Nem engedélyezték, mert jól tudták, hogy az erdélyi románok polgári demokráciához szokott része nem adná voksát az elmaradott, félfeudális Romániához való csatlakozásra. Annak ellenére, hogy nemzeti egyenlőséget, arányos képviseletet, anyanyelvű közigazgatást, oktatást ígértek, már ekkor látható volt a kisebbségek sanyarú jövője. Az egyik román politikus, Stefan Cicio Pop 1918. december elsején kijelentette: tiszteletben fogják tartani a kisebbségi jogokat, még akkor is, ha valaki „piros-fehér-zöld ruhát” hord.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

„Nem az én programom”

1918-ban sokan féltették az erdélyi demokráciát és az itt kialakult életminőséget. (Oda is lett!) Nagyon sokan tudták azt is, hogy Erdély Romániához csatolása békétlenséget teremt Erdély népei között. Többen hangot is adtak ennek, hisz mindenki számára érzékelhető volt az a gazdasági pezsgés, az a liberális polgári társadalom, amelyben a háború előtt éltek. Ez még távolról sem volt összehasonlítható az elmaradott gazdasági és politikai fejlettségű romániai viszonyokkal. Azonban a nagy román egység színes fátyla miatt sokan abban a hitben ringatóztak, hogy Erdély fel fogja emelni Romániát. Nem tudhatták, hogy a jogállamiság egy fanarióta szellemiségű országban nem könnyen teremthető meg. Amint megtapasztalhatták, még 93 év után is Európa egyik legszegényebb országa Románia, amely a közösségi jogok elismerése helyett a nemzeti beolvasztás politikáját folytatja. A románokat továbbra is az elképzelt dákoromán történelmi maszlagon nevelik, hogy képtelenek legyenek a másság elismerésére.

Erdélyben a jogállamiság intézményrendszere már korán kiépült. A 17. században a híres török utazó, Evlia Celebi azt írta, hogy az erdélyi románok „mind azt mondják, hogy a »jog és igazság« Erdély országában van”, mert odahaza, Iflak (oláh) tartományban az uraik „szerfölött” erőszakoskodnak. Az Erdélybe betelepülő románság a települések szintjén helyi önkormányzattal rendelkezett. Számukra már a 16. század második felében püspökséget szerveztek, a 17. században román iskolákat alapítanak, ösztönzik a román nyelvű oktatást. Magyarországon a magyar államnyelvet is csak 1880 táján kezdik tantárgyként oktatni, akkor, amikor a románok alig 6 százaléka ismeri az államnyelvet. Az erdélyi románoknak 1900 táján több ezer iskolájuk működik, több, mint a Kárpátokon túl. Egy gazdaságilag erősödő, fejlődő román nép él Erdélyben, amely 1848 és 1918 között a földbirtokait megtízszerezte. Mindezt akkor, amikor Óromániában a tömegek, köztük a parasztság sorsa katasztrofális. A román hatóságok az 1907-es éhséglázadás idején ágyúkat, katonaságot küldenek a felkelés leverésére, mintegy 11 000 román parasztot gyilkoltatnak le.

A 20. század elején Romániában a középkori büntetés, a botozás a mindennapi élet része. Ezt az erdélyiek is megismerhették, mert az Erdélybe bemerészkedő román hadsereg első dolga ennek bevezetése. Az új helyzetben, amikor a nagy egyesítés tündéri fátyla mögül egyre jobban előtűnt a zord valóság, egyre több erdélyi román is rájött arra, hogy az erdélyiség érték. 1918 őszén Jászi Oszkár és más magyar vezetők felajánlották Erdély nemzetiségi alapon való átszervezését, olyan kerületek, kantonok rendszerének kialakítását, amely lehetőséget teremt a két-, sőt, háromnyelvűség biztosítására svájci minta alapján. A kantonokban a különböző nemzetiségűek, köztük a románok, helyi területi önkormányzatuk keretében nemcsak kulturális, hanem az összes ügyük rendezésére is jogot kaptak volna.

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

Elmondható: a nagy román egyesülésnek az erdélyi románok is vesztesei. Ennek következménye a mai alacsony életszínvonal is. Alig vonult be a román hadsereg a védelem nélkül hagyott Erdélybe, már sok román rádöbbent arra, hogy „nem ilyen lovat” akart. Ezek közé tartozott dr. Coriolan Pop, a Nagyváradon élő politikus, a Bihar megyei Román Nemzeti Tanács elnöke. Ő nyilatkozatban tiltakozott a román testvérek által megteremtett feudális demokrácia ellen. Neki már két hónap után elege lett Romániából. 1919. február elején minden tisztségéről lemondott azzal az indoklással, hogy: „a románoknak és magyaroknak jó barátságban, testvérként kell egymás mellett élniük”. Ehelyett egyéb történik „azt látom, hogy… ez nem az én programom” – írja. Ezt elmondhatja minden józan gondolkodású erdélyi, függetlenül attól, milyen nyelven beszél.

Székelyeknél nem ünnep

A románság nemzeti ünnepe az 1918-ban meghonosított erőszakos nemzetpolitika, a szélsőséges nacionalista magyarellenesség, a székelység provokálása, megfélemlítésére való törekvés miatt – jogosan – nem vált a székelyek ünnepévé. Gondoljunk csak arra az ellentmondásra, hogy amíg a gyulafehérvári határozatok alapján a románság a 43 százalékaránya alapján jogot formált Kelet-Magyarország Romániához csatolására, a 76 százalékarányú székelységnek megtagadják azt is, hogy hivatalos okmányokban használhassa Székelyföld nevét, zászlaját pedig üldözik, miközben a Románián belüli belső önrendelkezéséről, a területi autonómiárólmég hallani sem akarnak. Némely román politikusnak az a véleménye: nincs olyan román ember, aki e kérdésről hajlandó lenne tárgyalni. Újabban akad felelős beosztású politikus is, aki még polgárháborús feszültség keltésének a lehetőségét is emlegeti, azaz a románok autonómiaellenes tüntetését. Mindezt akkor, amikor a román hatalom lázasan készül arra, hogy régiósítás leple alatt Székelyföld népét kisebbséggé degradálja, beolvassza egy nagyobb tartományba, ahol a döntés kikerül a helyi, a választott képviselet kezéből. Így érthetetlen az elvárásuk, hogy a közösségi jogoktól megfosztott székely magyar e napon velük ünnepeljen. Mindezt akkor, amikor a gyulafehérvári ígéreteket máig nem alkalmazzák. December elseje így vált a székely nép számára a kiszolgáltatottság, a másodrangú állampolgári státus szimbólumává.

K. Gy. – Háromszék

Megjelent: www.kilato-hidegkut.hu

Bevezető: Admin

http://magaspart.hu/

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Magyarország tragédiája 1918. december 1.

  1. igen, teljesen igaza van ezen értekezés írójának …, a Trianon-i szerzosés csak a befelezése, a (ki)végzopont volt …

    egyet én is szeretnék hozzátenni, amire nem igen gondolunk, ill. nem is tudunk. Ez az, hogy mi ‘felmondtunk’ a királysággal. Na ennek elsodleges következménye az lett, hogy Horvátországot elvesztettük. A
    második következmény az, hogy rengeteg tótunkat elvesztettük. A csehek nagyon jól látták a helyzetet, mert még katonai fenyegetéssel is mindent megtettek azért, hogy a királyunk ne térhessen vissza a trónjára. Nagy, nagyon nagy a valószínusége annak, ha mi nem
    ‘tagadjuk’ meg a királyunkat, a tótok is huek maradnak a Magyar
    Királysághoz … amit az egy rendes, igazságos autonómiával végül
    is rendezhettük volna …

    az a bajunk (igen osi !!), hogy mi összekeverjük a Habsburgokat, az osztrákokkal (ill. vis-versa). Mi mindíg csak a Habsburgokat püföljük és azt sem vesszük észre, hogy maguk az osztrákok (mint a csehek is) a kimondott rossz-akaróink. Pedig a történelem során láthattuk és az I.VH óta teljesen tisztán is …, hogy a Habsburgokra nekik nincs ehhez szükségük …

    ma is a legtöbbünk csaknem, hogy gyulölködik a Habsburgok ellen …

    ezen butaságunk volt az egyik oka annak …, hogy végül „Trianon”-hoz, keresztútunk végéhez értünk (vigyáznunk kell azért, mert lehet ez nem is a vég !) …

    valahogy végre tisztában kellene magunkat (a szellemünket) tennünk.
    Ténylegesen, következetesen … huen el kellene magunkat az igazhoz köteleznünk. Az lenne az elso lépés arra, hogy jól, helyesen lássuk a dolgokat …
    szeretettel

  2. És ez a rendszer váltás óta mit sem változott! Nincs egy Magyar érzelmű, gondolkodású,ember az érdek a pénz éhség a meggazdagodás dominál.A magyar saját maga ellensége.A rengeteg sehonnai párt,a széthúzás a rosszindulat.Ez jellemzi ma az országot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük