Magyarország mint illegitim banánköztársaság (videó+audió)
„Illegitim banánköztársaságnak” próbálják láttatni Magyarországot a Soros Györgyhöz közel álló európai erők a saját hatalmuk védelme érdekében. Erről Morvai Krisztina, független Európai Parlamenti képviselő beszélt a Karc FM-en, miután az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága elfogadta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést. A magyar politikus emlékeztetett: ugyanezen a napon előterjesztettek egy olyan határozatot is, amely elfogadhatatlannak minősítené a migránsoknak segítséget nyújtó civil szervezetek kriminalizálását, vagyis a nemrég elfogadott Stop Soros törvényt.
Morvai Krisztina szerint ezek a lépések egyrészt azt a célt szolgálják, hogy visszaállítsák azt a – nyugati nagyhatalmak és gazdasági erők szempontjából – sokáig jól működő rendszert, amelynek lényege: “a gazdasági hatalom leadja a megrendelést, a politikai hatalom teljesíti azt, a média pedig eladja az embereknek”. Ezt a metódust borította fel ugyanis a 2010-ben megválasztott nemzeti-konzervatív magyar kormány, amelynek a harmadszori, nagy arányú győzelmét Nyugat Európában igyekeznek démonizálással megmagyarázni a saját választóiknak.
A független EP képviselő szerint ugyanis a másik fontos mozgatórugója a Magyarország-ellenes jelentéseknek az a félelem, hogy nyugaton is egyre többen hallják meg a V4-ek felől érkező hangokat, és fellázadnak saját vezetőik ellen. Ha azonban elhitetik azt, hogy Magyarországon és Lengyelországban csorbulnak az emberi jogok, lebomlik a demokrácia és megszűnt a sajtószabadság, akkor el lehet érni, hogy ne tekintsenek mintaként ezekre az országokra.
Morvai Krisztina ezzel együtt úgy látja: a migrációs politikában az Európai Unió döntéshozói egyértelműen Soros György, mint gazdasági hatalom megrendelését teljesítik. A közös európai migrációs tervet pedig azért igyekeznek mihamarabb tető alá hozni, mert a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Parlamentben már nem biztos, hogy meghoznák a migránsok tömeges behívását elősegítő döntéseket. Simon-Palov Judit interjúja.
Az interjúban hivatkozott anyagok a következő linkeken érhetőek el:
Soros a Magyarország és Lengyelország elleni fellépésre sürgeti az EU-t
A Euronews tévécsatorna beszámolójának magyar nyelvű fordítása a következő:
Soros sürgeti az EU-t, hogy tartsa Lengyelországot és Magyarországot demokratikus ellenőrzés alatt
Soros György sürgeti az Európai Uniót, hogy tartsa nyomás alatt Lengyelországot és Magyarországot a jogállamiság megőrzése érdekében. A Brüsszeli Közgazdasági Fórumon az amerikai milliárdos elmondta, üdvözli az EU legutóbbi kemény fellépését mindkét országgal szemben, mely kritikák a növekvő önkényuralommal vádolják őket.
„Teljes mértékben csodálom azt a bátorságot a magyar emberek részéről, amellyel ellenálltak az Orbán kormány által kialakított csaló és korrupt maffiaállamnak. Biztatónak látom, ahogy az EU intézmények energikusan reagáltak a Lengyelországtól és Magyarországtól érkező kihívásokra” – tette hozzá Soros György.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor pénzügyi spekulánsként jellemezte Sorost, aki támogatja az Európába áramló tömeges migrációt. Soros szintén figyelmeztette az EU-t, hogy „egzisztenciális krízissel” kell szembenéznie, és a koalíciónak nem kellene engednie, hogy az elhúzódó Brexit tárgyalások megzavarják a létfontosságú reformok meghozatalát.
Kampányeszköz Magyarország démonizálása (Hangoló 2018. 06. 27.)
Nyílt Társadalom Intézet jogi elemzés
EP LIBE bizottság határozata
http://www.europarl.europa.eu/meetdocs/2014_2019/plmrep/COMMITTEES/LIBE/RE/2018/06-25/1156999EN.pdf
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Mindenesetre eljön Soros Gyurinak is az ideje , amikor válaszolnia kell a hamisságaira .. türelem
Függetlenül attól, hogy kik állítják, Magyarország de jure valóban illegitim, és de facto valóban banánköztársaság.
Aki ezt nem látja, az vak, vagy ostoba, vagy fidesz-orbán-hívő.