Magyar Pétert is behálózhatta a Transparency International
Erős a gyanú, hogy Varga Judit egykori férje mögé beállt a Transparency International – hívta fel a figyelmet a Tűzfalcsoport. A blog szerint Magyar Péter elszólásai és a szervezet közösségi oldalán megfigyelhető kommunikáció alapján arra lehet következtetni, hogy az ellenzék új „vezéregyénisége” erős globalista hátszéllel állt a baloldal élére.
Egyre több arra utaló jel van, hogy Magyar Pétert is hatalmukba kerítették a baloldali globalista körök, amelyek Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely mögött is megtalálhatók – mutat rá a Tűzfalcsoport. A blog szerint emlékezetes, hogy Varga Judit egykori férje az elmúlt héten is elszólta magát néhány alkalommal, ezúttal többek között a mögötte álló százfős jogi csapatról.
Felidézték, hogy Magyar Péter múlt héten másodjára is megjárta az ügyészséget, amikor is leadta a korábban általa „kormánybuktatónak” minősített hangfelvételt. Az ügyészségi látogatását követő rögtönzött sajtótájékoztatón elszólta magát Magyar Péter:
Mostantól bármelyik médium, bármelyik magánszemély és bármelyik jogi személy, bármilyen valótlanságot állít, akár ezzel a felvétellel, akár az én tevékenységemmel, akár a családom tevékenységével, akár a barátaimmal kapcsolatban, százfős jogi csapat fog ezen dolgozni, akik felajánlották a segítségüket, és mindent rendőrség elé fogunk vinni, ügyészség elé fogunk vinni és polgári eljárásokat fogunk indítani.
A nyilvánvalóan fenyegető és az indulat által szült elszólás felveti a kérdést, hogy vajon mely „százfős jogi csapat” engedheti meg azt magának, hogy ingyenesen dolgozzon az ellenzék új reménységének – vélekedett a Tűzfalcsoport, majd rámutatott: a közélettel foglalkozó személynek hamar eszébe jut a Soros által fizetett Transparency International (TI), mint lehetséges opció.
Mint írták, sokatmondó, ha fellátogatunk a szervezet hazai közösségi oldalára: az átláthatóságot és a korrupcióellenességet a zászlajára tűző NGO még véletlenül sem a Lánchíd körüli korrupciós botránnyal vagy esetleg az óbudai fiktív számlázással foglalkozik, hanem hetek óta Magyar Pétert és a hangfelvételét tematizálja.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/04/IFFUdQ_ecljzoePDdwyGRgMexheF3Uh2HqXNkHlE7DI/fit/940/788/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NzQxMThmNTBmZjQwYzQ4NDBjMzQ1ZGQ2MGM2ZTAx.jpg)
A blog szerint érdemes megemlíteni, hogy a Transparency International olyannyira be van kötve a globalista hálózatba, hogy a Soros-féle Open Society Foundations minden évben támogatja sok millió forinttal őket. A legutóbbi beszámolójuk szerint csak 2022-ben 11,2 millió forintot kapott az uniós pénzek monitorozása című projektre a szervezet. De támogatja őket a Holland Nagykövetség, és intenzív kapcsolatban vannak a David Pressman nevével fémjelzett amerikai nagykövetséggel is.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/04/xX47SZ6VofeKCJPFk5RvJhrpczdNN8MiiVrSxJ3K5jk/fit/903/613/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxZWU3NjIxN2JlMjRmZjJiODA3MTJkZTJhODNkMzk1.png)
A Tűzfalcsoport szerint az is beszédes, hogy a TI igazgatója Magyar Péter posztjait követi és lájkolja.
A blog emlékeztetett: Soros György hazánkban széles körű hálózatot működtet a nyílt társadalom megvalósítása érdekében. Az amerikai tőzsdespekuláns alapítványa és a hozzá közel álló nem kormányzati szervezetek csak az utóbbi néhány évben több mint kétmilliárd forinttal támogatták azokat a hazai szervezeteket, amelyek az Európai Uniótól és az amerikai kormányzattól is hasonló mértékű forrásokhoz jutottak, ebbe a körbe tartozik a Transparency International Magyarország is.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Magyar Péter / Fotó: Kurucz Árpád – Magyar Nemzet
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…