Magyar autóbusz karambolozott Szlovákiában egy kamionnal
Magyar autóbusz ütközött össze egy kamionnal a D2-es autópályán Szlovákiában – írja a Paraméter. A balesetben legalább egy ember meghalt, és 55-en megsérültek. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, közel 30 tűzoltó vesz részt a mentésben.
Menczer Tamás az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, budapesti és miskolci magyarok, „feltehetően nyugdíjasok” utaztak a buszon, összesen 59-en. Közölte azt is, a jelenlegi információk szerint a balesetben egy ember meghalt, 13-an súlyosan, 8-an közepesen, 37-en könnyebben sérültek meg. A szlovák mentőegységek négy vagy öt kórházba szállítják a sérülteket.
Menczer Tamás jelezte, hogy a pozsonyi nagykövetség munkatársai a helyszínen vannak.
A műsorban elhangzott az is, a két sofőrnek negatív lett az alkoholtesztje.
A Külgazdasági és külügyminisztérium azt kéri, a hozzátartozók a sérültekről a magyar konzuli szolgálat honlapján lévő call center számán érdeklődjenek.
A baleset a 15. kilométerkőnél történt Kúty irányába, azt még nem tudni, hogyan ütközött össze a két jármű.