KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magánterületünkön is kell hordanunk a személyi igazolványt??!

Ideges hang hívta fel a Független Kisgazdapárt központját ma reggel. Rövidesen kiderült, hogy ő az a sóskúti birkatenyésztő, akinek birkáival tüntettünk márciusban a Kossuth téren a hortobágyi juhtenyésztők érdekében.

birkák

A következő történettel keresett bennünket: tegnap délelőtt az ő legeltetési területére bement egy idegen teherautó, majd lerobbant, otthagyták. Várt néhány órát, délután 3 óra után kihívta a rendőrséget.

Akik meg is érkeztek 6 óra után.

Időközben a lerobbant teherautót elvontatták.

A kiérkező rendőrhölgy igazoltatni akarta a juhászt, aki mondta, hogy az igazolványaiért be kell mennie az irodájába. Akkor viszont fizetnie kell 10 ezer forint büntetést. De hát tudja igazolni magát, csak a saját területén nem hordja magánál az iratait, a birkáinak nem kell igazolnia magát. Nem érdekes, fizetnie kell…

Fizessen..? Ne fizessen..?

Ha a házból kimegyek az udvaromba, kertembe, ne felejtsem a lakásban az igazolványt?

Gondolni sem merünk rá: csak nem a márciusi tüntetés óta azonosítottak néhány birkát ?

Kérjük olvasóink tanácsát.

FKgP – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Ursula jóváhagyta az orosz gázimport teljes betiltását, csak 15 tagállam támogatása kell

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Magánterületünkön is kell hordanunk a személyi igazolványt??!

  1. Ne fizessen!
    Minél hamarabb le kell cserélni az ilyen arrogáns zsidó-hatalmat magyarra!!!
    H.B.
    „…a zsidó csak akkor érzi magát zsidónak, ha veszély fenyegeti. Akkor zsidó módon menekül. Amikor azonban ő válik a veszély forrásává, akkor már nem zsidó.”

  2. Meg kell etetni a rendőröket a birkákkal! Ha nem akarják megenni,előbb be kell kenni őket spenóttal!

  3. A cigányságot akarjuk integrálni, pedig még a rendőrt sem sikerült.
    Gyerekkori vicc: Hogy fokozzuk a hülyét?
    Hülye, hülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas. Az utóbbi 3 tetszés szerint felcserélhető.
    (70 éves vagyok, de ez még mindig aktuális)

  4. Sajnos már a kormánynál kell kezdeni az idiota dolgokat mert egyik percben ezt hlzza ki a másikba meg megcáfol. Egyáltalán milyen képzést kapnak ezek a redörök. Mert sok esz´ük nincs vqagy olyan hülyék mennek már oda csak, hogy valami péz üsse a markat. De hát vidéken ugy látszik ismeretlen ennek a hülyének a birka meg a többi.

  5. Ez egy örült kacsa. Ez a bányász béka feneke alatt van.Vajon pintér kis betüvel irva, mit szól ehhez. Egy ilyen esetért a nyugati demokráciákban a belügyminisztert darabokra szednék. Ha viszont ez igaz,akkor azonnal ki kell ezt a hülyét vetköztetni az egyenruhályábol, mert szégyene az általa fogadott esküjének,az avatásakor. Én még emlékszem az átkosra mikor a falusi rendörök ha aratás volt,vagy a juhászok ha a nyájaikat terelték,utlezárásokat csináltak,és folyamatosan segitve a gazdákat,mert tudták amit ök megtermelnek azt eszi meg a magyar ember.Ha igaz a történet ez már olyan örület ebben az országban amit alig lehet minősiteni. A szlovákok kitaláltak rolunk egy szlogent,lehet hogy van benne valami.Hogyan tudta őn orbán viktór ,és a pártja ilyen mélyre sülyeszteni ezt a szép országot kérdezem én?
    Hiszem.” A magyar név megint szép lesz,
    Méltó régi nagy hiréhez:
    Mit rákentek a Károlyiak,Kon Bélák,Rákosiak,Kádárok,
    Gyurcsányok Orbánok,stb.
    Lemossuk a gyalázatot! „

    1. Előbb-utóbb úgy is le kell mosni úgyhogy ne halasztgassuk sokáig.
      H.B.

      „Ne tagadd meg a fajt, miből eredtél,
      Lángoló vért, miből születtél,
      A földet, mely éltet s eltakar,
      Ha magyarnak születtél, hát maradj MAGYAR!”

  6. Egyébként visszatérve a korábban irt levelemre.Ha igaz a történet,Ez a rendör nagy kárt okozott az amugyis a Bányász Béka segge alatt levő rendöri erök megitélésében, És szégyen a sok becsületesen dolgozó,rendörre, vagy belügyben dolgozóra.

Leave a Reply to Esther BárányCancel reply