KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Macron és a “legkeresztényibb király”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A francia elnökválasztás második fordulóját nagy fölénnyel, a leadott szavazatok 66,1 %-nak megszerzésével, a liberális Emmanuel Macron nyerte. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a „francia” nép most, a történelmi Franciaország felszámolását választotta!

A választási kampányban tett ígéretei szerint Macron a közszférában dolgozók számát 120 ezer fővel kívánja csökkenteni, melyből 70 ezer fő számíthat elbocsátásra, illetve 50 ezer fő nyugdíjba vonulását nem pótolnák. Ez a lépés mintegy 35 milliárd euró megtakarítást jelentene szerinte, de további 25 milliárd eurós megtakarítást óhajt elérni a szociális szférában, ebből 15 milliárdot a társadalombiztosításban, amelynek kiadása amúgy évente 2,3 százalékkal nő. A munkanélküliségi biztosításon még 10 milliárd eurót spórolna strukturális reformokkal.

Ugyanakkor:

– 15 milliárdot a fiatalok és a munkanélküliek oktatási programjaira fordítana,

– 15 milliárdot az ökológiai és az energetikai átállásra, azaz a nukleáris energia fokozatos csökkentésére és a megújítható energiaforrások nagyobb arányára a lakossági ellátásban,

– valamint a beruházások fő területeiként említette meg a közszféra teljes digitalizálását, a mezőgazdaságot, a helyi közlekedés és az egészségügy fejlesztését, mindegyik területre 5-5 milliárdot szánva.

A hátrányos helyzetű negyedekben, azaz elsősorban a külvárosokban munkát vállaló tanároknak évi 3 ezer eurós bónuszt adna a centrista elnök, s ugyanitt a munkáltatók is többletjuttatást kapnának a munkanélküliség csökkentése érdekében, mégpedig minden ott lakó alkalmazása után 15 ezer eurót. Macron környezte jelezte: tudatosan vállalják “a pozitív diszkriminációt” az elsősorban bevándorlók lakta negyedek felzárkóztatására. Vagyis Franciaország új elnöke nem fogja leállítani az idegenek nagytömegű beáramlását az országba, hanem az általa kezdeményezett megszigorításokkal járó megtakarítás igen jelentős részét a hódítók felzárkóztatására kívánja fordítani. Valaki elárulhatná már neki, hogy ilyesmivel – a cigányság felzárkóztatásával – nálunk már Kádár is próbálkozott, nem beszélve a rendszerváltást követő kormányokról, viszont sikert még senki sem ért el! Nem nehéz megjósolni: a migránsok felzárkóztatására még az általa hőn óhajtott 60 milliárd megtakarítandó kiadás sem lesz elég, egyúttal Franciaország tovább fog süllyedni a káoszba, hacsak jövőre – a parlamenti választásokat követően – nem következik be fordulat.

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

Álláspontom szerint Emmanuel Macron követi nagy elődjének a „legkeresztényibb királynak” a példáját. I. Ferenc francia király ugyanis az oszmán birodalommal szövetkezett a Habsburgok ellenében. Pontosabban a törökökkel való szövetséget I. Ferenc anyja Savoyai Lujza hozta létre 1525 –ben, mivel akkor maga a király a Pavia melletti csatát követően fogságba került. A francia- török szövetség ezt követően mintegy 300 éven keresztül fennmaradt! Ennek a szövetségnek (is) köszönheti a Magyar Királyság a 150 éves török megszállást, hiszen a franciák kérésére, Szulejmán Bécs városát vette volna be, ha a magyarság nem száll szembe a túlerővel és nem áldozza fel magát! Vagyis a „legkeresztényibb király” egy keresztény ország pusztulását okozta! Számomra úgy tűnik, közel ötszáz évvel nagy elődje után, Macron a muszlim inváziót fogja támogatni még saját népével szemben is. Nem, nem sajnálom a franciákat, ezt választották, ők akarták. Én jobban aggódom Hazámért, hiszen könnyen elképzelhető, hogy néhány év múlva egy egyesült francia-német emírség lesz a szomszédunk!

Madarász László

http://magaspart.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Macron és a “legkeresztényibb király”

  1. A mecsetekben is arra buzdították a híveket, hogy Macronra szavazzanak. Németországban az AfD vezetőjét legálisan lehet lenácizni egy bírósági döntés nyomán, ez nem sérti sem a becsületét, s em a szabadságjogokat, az ellenkező eset meg ugye nyilván, hogy sérti és tűrhetetlen. Nem vitás Európa már halott csak még nem vette észre.
    Nekünk meg sürgősen ott kellene hagyni az EU-t és csatlakozni az egyrégió egy út, vagy hogyan nevezik a kínai programot, amit erről eddig hallottam az sokkal bíztatóbb, mint az EU bármilyen elképzelése.
    Volt au oldalon e cikk régebben, az Euróról, egy elemzés, és abban írták, hogy a nemzeti valuta mért jobb, mint az euró. Franciaország be fog fuccsolni, az euró nem tudja kezelni a gazdaságot, látható ez a görögök esetében is. A mai hírekben nagy zavargásokat mutattak, nem véletlenül, egy feneketlen szakadékba rugdosták őket az euróval és az ideológiájukkal.

  2. csak egy kifejezés ezen hírben kapott engem nyakon. Az a „történelmi Franciaország” fogalom. Mi ez pontosan ?
    van ennek történelmi határa ?
    szeretettel, L
    ps.; ha valaki tudna erre válaszolni, kérem okvetlen tegye meg !

    1. Tisztelt Nagy Lajos úr!
      Jelen esetben a „történelmi Franciaország” felszámolása kapcsán, az ottani etnikumi, vallási összetétel végleges megváltoztatására gondoltam elsősorban, de nem kizárólag! (Az utóbbiról lentebb.) Szerintem már most sem beszélhetünk „Franciaországról” – vallási értelemben -, az már csak nevében francia. Ugyanis 1970-ig Franciaország túlnyomó többségében katolikus vallású volt, 2005-re a muszlimok aránya kb 7-8 % lett, miközben a vallást megtagadók aránya úgy 30 %-ra (vagy még e fölé) nőtt. (És akkor nem beszélek az egyéb vallásúakról.) Ugyan állami szinten – az 1800-as évek vége óta – nem készül felmérés erről, de a megjelent publikációk óvatos becslése már 10-12% -ra teszi a muszlimok arányát az országon belül. Sokkal rosszabb a helyzet a nagyvárosokban. Ott közelíti (ha meg nem haladja!) a 20%-ot! Ferenc pápa „áldásos” tevékenysége következtében a vallást-, főleg a katolikus vallást, megtagadók száma valamely parabola mentén emelkedhetett, csak az utóbbi néhány évben.Tekintve, hogy Charles De Gaulle elnök után, nagyjából 1980-as évekre, a volt gyarmatokról beáramlók már nem csak anyagi gyarapodást majd hazatérést óhajtanak, mint az ötödik köztársaság megteremtőjének idején, hanem az országban letelepedni kívánnak, akár családegyesítés révén is. Franciaország etnikai összetétele így véglegesen meg fog változni! Ez csak idő kérdése! Egyes publikációk szerint Marseille városában máris többségben vannak a bevándorlók!
      Macron 15 ezer eurót adna a munkáltatóknak, a külvárosokban lakók alkalmazása esetén! A külvárosokat viszont egyre inkább hatalmukba kerítik a betolakodók! Vagyis az állam, ezzel a „pozitív” diszkriminációval anyagilag is támogatni fogja az un. családegyesítést (pl. külföldről hozott asszony kapcsán), ami a bevándorló hátterűek drasztikus emelkedését fogja eredményezni, ami óhatatlanul faji polgárháborúhoz vezet. Ez viszont a franciák Trianonját fogja jelenteni 15-20 éven belül! (Esetleg hamarabb, ha Macron politikai irányvonala tartós tud maradni a parlamenti választások után is!) Vagyis alapos okkal feltételezhető, hogy Franciaország előbb-utóbb több részre fog szakadni! Ha ez bekövetkezik ugyan beszélhetünk Franciaországról, vagy az csak történelem lesz majd?
      Tisztelettel: Madarász László

      1. köszönöm, kedves László, hogy fárasztotta magát arra, hogy egy
        hosszú magyarázatot adott. Mégha ebben semmi sincs a kérdésemre,
        azért ez hasznos lehet mások számára …, magára a cikkre, ennek
        megértéséhez …

        mi szoktuk használni a „történelmi” kifejezést az eredeti országunk nevére, a teljesre. Amikor ugyanezt használjuk Fr.o. számára, az
        akkor félrevezeto, csaló. Lehet a franciák számára ez megfelelo,
        de a mi számunkra, akik jól tudjuk azt, hogy mit is jelent a „történelmi”
        ez valahogy nem megfelelo …
        mint magyar, a magyar felfogásban … tettem föl kérdésemet …
        szeretettel

  3. A történelmi francia kérdéshez egy gondolat. Sajnos alig valaki tudja, hogy Jézus születése előtt azt az országot még GALLIA néven ismerték, és a megalitok magyari őskultúrája mellett a szintén hunmagyar kelta gallok országa volt. Ezt a hompogén összefoglalóan úrnépi kultúrát első körben a Római Birodalom meghódítja, és elkezdődik a népességének a kipusztítása (Ceasar, a magyar pusztító fenevad által), a megmaradtaknak meg a romanizálása. Majd Kr.u 700 körül pedig megkezdődik másodízben az indogermán frank hódítás, aminek eredményeként az ősnépből római keresztény és szemita (feudális király) francia népekké lesznek.
    És most harmadízben a demokrácia álarca alatt folyik az iszlamizálódás. Ha ez sikerül, akkor minden ősisége végleg elvész ennek a szerencsétlen gall ősnépnek.

  4. Francia barátom szerint, nem kell tíz év sem, hogy Franciaország iszlám kalifátus legyen.

    1. És akkor úgy járnak mint a szerencsétlen Szíria, ahol az utolsó keresztényeket a napjainkban likvidálja az iszlám.

  5. Macron
    Származás:rendben
    Nemi identitás:rendben
    A Rothschildok azért juttatták hatalomra – feltehetően csalással – hogy kivéreztesse a még létező franciákat.
    Minden befogadó országban ez a céljuk az alattomos, cionista férgeknek.
    H.B.
    „Jellemző zsidó-amerikára, ahogy kazár-zsidó Izraelre és az Efraim leszármazottjai uralta Nagy Britanniára, hogy törvények felettinek képzelik magukat. A Vatikán, a Wall Street, City of London és Tel-aviv a patkányfészkek központjai…”

Hozzászólás a(z) T. István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük