KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Londonisztán nagy többséggel a "maradásra" szavazott.

Szakértő: a demokrácia megbuktatja a liberális baloldalt

Douglas Macgregor hidfo.ru

Douglas Macgregor amerikai hadtörténész szerint az Egyesült Királyság geostratégiai, katonai és pénzügyi téren sokkal erősebb pozícióba kerül az Európai Unióval szemben, miután kilépett az EU-ból. Szerinte Soros György és a trockista liberálisok várakozásaival ellentétben éveken belül érezhetővé válnak majd a kilépés pozitív hatásai.

Macgregor pénteken a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, “George Soros és a trockista euro-baloldal várakozásaival ellentétben Nagy-Britannia gyarapodni fog, és a jelenleginél jóval erősebb stratégiai és gazdasági pozícióra fog szert tenni.” Szerinte az ország földrajzi elhelyezkedése és a szabad piac megtartása terén tapasztalható elkötelezettsége okán minden eddiginél gazdagabbá válhat az Európai Unióból kilépést követően. A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy

miközben a média pánikkeltést folytat, a németek már arra törekszenek, hogy a kilépést követően ne sérüljenek a britekkel fennálló szabadkereskedelmi egyezményeik a “mérges brüsszeli bürokraták” miatt.

Macgregor meglátása szerint nemsokára Németország, az Egyesült Királyság és az északi országok új kereskedelmi együttműködéseket kötnek, és azt követően valamennyi ország a briteknek köszönheti majd a gazdasági növekedést.

A szakértő kifejtette, hogy miközben az ország földrajzi elhelyezkedéséből adódó előnyök nem vesznek el, a Brexit megmenti a brit gazdaságot attól, hogy évtizedeken keresztül ők fizessék a franciák, olaszok, görögök és más déli népek költségvetési hiányát. Szerinte a közös uniós kasszába befizetés helyett az Egyesült Királyság inkább az Amerikai Egyesült Államok felé fordulhat, és megerősítheti együttműködését a NATO-val. “A védelmi-katonai következmények tekintetben rövidtávon mutatkozik majd visszaesés, de hosszú távon egy egészségesebb és független Nagy-Britannia sokkal jobb partnere lesz az Egyesült Államoknak, és a NATO-nak.” – mondta.

Macgregor szerint a brit referendum elsősorban az európai balliberális pártoknak jelentett kemény csapást.

“Az EU-párti baloldal megrémült. A nemzeti identitás, nemzeti kultúra, saját nyelv, nemzeti törvények és nemzeti határok eltörléséről dédelgetett álmaik megsemmisültek az elsöprő népi ellenállás súlya alatt. A demokrácia megbuktatja a liberális baloldalt.”

A szakértő hozzátette, hogy a referendum kimenetelében jelentős szerepet játszott a britek ellenérzése a nem-európaiak tömeges bevándorlásával szemben, ami Londont egy angol városból globális várossá változtatta. “London “globális városként” többségében az EU-tagság fenntartására szavazott, mert ott a lakosság többségét már nem a britek alkotják, hanem más kulturális és faji/etnikai hovatartozású néptömegek. London az uniós tagság ideje alatt Londonisztánná vált.”

Macgregor szerint a népszavazás kimenetele azt mutatja, hogy London jelenlegi állapota nem egy követendő példa a britek számára, hanem egy olyan katasztrófa, aminek más helyeken bekövetkeztét meg kell akadályozni. “A brit lakosság számára London egy kirakatpéldája annak, hogy a baloldal el akarja törölni az őshonos brit népet a Föld színéről, amit egy arab többségi lakosságú, marxista utópiával akar behelyettesíteni.”

forrás: hidfo.ru
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Londonisztán nagy többséggel a "maradásra" szavazott.

  1. ez az ember nem normális ! Még kevésbé egy katonai szakérto !!
    a brexit az kikényszeríti a skótokat, amely írtázatosan le is gyengíti az angolokat katonailag. Az valami 80 % katonai bázisuk éopp ott van, Skóciában …
    na mi lesz (az van már ma !) az angolok ‘válasza ‘ erre ?
    két lehetoségük van ;
    1) továbbra és egyre jobban anyagiakkal veszik meg a skótokat. Ez
    egy nagyon rossz megoldás, mert ennek soha sincs vége). Már két éve is elég sokban került nekik az, hogy a skótok az egyutt-maradásra velük-et válasszák) …
    1) katonailag megszállják SKóciát. Na ez olcsóbb lenne, viszont manapság az ilyen miatt teljesen elvesztenék a politikai hitelüket. Az E-K evvel még talán többet is elvesztene, mint a katonai nagyhatralom státuszát …
    rengeteget, hatalmasat viszítettek a britek ezen brexit-tel. Sokan felteszik a kérdést, hogy a királyno (aki épp a felelos az ország egységéért) nem szólt bele, nem tanácsolta alattvalóinak az egységet,
    az együttélést …
    szeretettel; L

Itt várjuk hozzászólását!