Libanon háborúban áll, jelentette ki az ország miniszterelnöke
Najib Mikati libanoni miniszterelnök kijelentette, hogy országa háborúban áll, miután két egymást követő napon keresztül elektronikai eszközök robbantak fel országszerte, több mint 30 ember halálát okozva és több ezer embert megsebesítve.
Kedden a Hezbollah libanoni fegyveres csoport tagjai által használt személyhívók egyszerre robbantak fel, az egészségügyi hatóságok szerint 12 ember meghalt és közel 3000 megsebesült. Másnap további 20 ember vesztette életét és 450-en sérültek meg, amikor több ezer más elektronikus eszköz, köztük adó-vevő készülékek, laptopok és rádiók robbantak fel.
A Hezbollah és a bejrúti kormány Izraelt tette felelőssé a támadásokért. A zsidó állam nem erősítette meg és nem is tagadta a felelősségét. Médiajelentések szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad több ezer elektronikus eszközt szerelt fel apró robbanótöltetekkel, amelyeket távirányítással indítottak be.
Mikati éppen egy kórházat látogatott meg, ahol a robbanások első hullámának áldozatait kezelték, amikor szerdán újabb detonációkról érkeztek jelentések – közölte a miniszterelnöki hivatal.
„Ez a tömeges bűncselekmény… védtelen emberek ellen az otthonaikban, akiket ilyen módon ölnek meg, leírhatatlan”
– mondta Mikati újságíróknak.
Kitartott amellett, hogy Libanon hadiállapotban áll Izraellel. „Ez a háború körülbelül 11 hónappal ezelőtt kezdődött, és az ország déli részén élő embereket sújtja, akiknek az otthonait lerombolják” – mondta.
Mikati a Hezbollah és az izraeli hadsereg közötti rendszeres tűzharcokra, valamint a zsidó állam libanoni területre irányuló légicsapásaira utalt, amelyek a Hamász palesztin fegyveres csoport tavaly október 7-i izraeli betörése után kezdődtek.
A miniszterelnök ismét Izraelt tette felelőssé az elektronikai eszközök felrobbantásaiért, azt állítva, hogy a zsidó állam „egész történelme az elmúlt 75 évben mindig is bűnös volt”.
„Olyan ellenséggel állunk szemben, amely semmibe vesz minden nemzetközi és humanitárius jogot, és a kérdés az, hogy ez folytatódhat-e így? Hol van az ENSZ, amelynek elsődleges feladata lenne a béke terjesztése?”
– kérdezte Mikati.
Hozzátette, hogy utasította Abdallah Bou Habib libanoni külügyminisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy az országot ért támadásokkal az ENSZ Biztonsági Tanácsa foglalkozzon.
Az elektronikus robbantások szerdai második hullámát követően Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter azt mondta, hogy „új szakasza” kezdődik az országban közel egy éve tartó háborúnak, és a hangsúly a gázai Hamászról a libanoni Hezbollahra tevődik át.
„A súlypont észak felé mozdul el. Erőket, erőforrásokat és energiát irányítunk észak felé” – mondta Gallant az izraeli katonáknak.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: katonai egységek biztosítják a területeket, hogy Libanon-szerte bejuthassanak a mentők a kórházakba, az elektromos eszközök robbanási hulláma után. / Fotó: © Getty Images / Marwan Naamani
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Nem akarom én a zsidókat védeni – megvédik ők magukat kellőképpen – , de a Hamasz után a Hezbollah is megtámadta Izraelt. Most meg szűkölnek, hogy Izrael felvette a kesztyűt?