Levédia krónikása: Miért akarják minden áron, hogy Ukrajna az Unió tagja legyen? – csörte a kijevi rezsim egyik hívével
2014 tavasza óta tart a liberálfasizmus háborúja Oroszország ellen. Ukrajna területén, az utolsó ukrán ágyútöltelékig. Aztán majd mi, kelet-európaiak – közöttük magyarok – következünk. A Nyugat Oroszország elleni háborújához kell a mi földünk, a mi életünk, a mi pénzünk is.Hát ezért is:
VITAPARTNEREM VÉLEMÉNYE
(kiemelések tőlem)
***
Tisztelt Uram!
‘Ama ország közvéleményéhez, mely ország – Oroszország után – minket tart a legfőbb ellenségének.’ez
Ne is haragudjon uram, de így ez nem igaz. Putyin és Lukasenko után Orbán Viktor a legelutasítottabb személy Ukrajnában, de ő nem Magyarország.
Miért éppen most? Azért, mert bár korábban is voltak barátságtalan lépések Ukrajna ellen, például. az egyetlen, szomszéd országból küldött magyar származású nagykövetet mindenki másnál tovább előszobáztatta – de az idén az Orbán-kormány ebben már szintet ugrott. Mihelyst olyan hírt kapott, hogy ÁLLÍTÓLAG BÁNTALMAZOTT magyar ember embólia miatt meghalt, bekérették a nagykövetet.
Érdekes, amikor orosz katonák lefejeztek egy magyar nemzetiségű fogoly katonát – és erről ők maguk tettek közzé videót ilyesmiről szó sem volt. Annak a kivizsgálását nem követelték – pedig tételesen ellentétben áll a nemzetközi egyezményekkel.
Másik eset: a palágykomoróci templomgyújtás esete.
“Nem sokkal később a feltételezett tettest is elfogták. Az ukrán biztonsági szolgálat azt közölte: a férfi bevallotta, hogy a határmenti régió destabilizálásával bízták meg; és azzal, hogy teremtsen olyan felháborodást, amit később Ukrajna ellenségei propaganda célokra tudnak felhasználni – írta az SZBU”
(Megjegyzés: Az SZBU – az az ukrán titkosszolgálat – UKRÁN BIZTONSÁGI SZOLGÁLAT – elnevezése.)
A kijevi dezinformáció-elhárító központ szerint OROSZ ÉS BIZONYOS MAGYAR POLITIKAI SZEREPLŐK RÉSZVÉTELÉVEL összehangolt provokáció zajlik – a cél: bizalmatlanságot szítani, Ukrajnát hitelteleníteni és ürügyet teremteni külső beavatkozásra.
Üdvözlettel:
Hegedűs Imre
Válaszom a fentebb említettekre:
2014 tavasza óta tart a liberálfasizmus háborúja Oroszország ellen. Ukrajna területén, az utolsó ukrán ágyútöltelékig. Aztán majd mi, kelet-európaiak – közöttük magyarok – következünk. A Nyugat Oroszország elleni háborújához kell a mi földünk, a mi életünk, a mi pénzünk is.
Ezt Soros György bő három évtizede, Ruszin-Szendi Romulusz pedig nemrégiben meg is mondta.
Először is, egy megjegyzés. Mondanám tudniillik, hogy próbálja meg nekem, érdemben, észérvekkel, konkrét tényekkel cáfolni ezt:
(A videóban – aminek, a maguk által védelmezett demokráciában, sajnos, időközben nyoma veszett – egy pillanatra feltűnt az ukrán 112-es tévécsatorna neve. Nos, ezzel a kormányközeli, vele szemben mérsékelten kritikus tévécsatornával esett meg pár éve az, hogy miután hírt adott a Győzelem 75. évfordulója alkalmából rendezett moszkvai díszszemléről, szélsőséges szabadcsapatok aknavetővel tüzet nyitottak a tévécsatorna székházára. Történt pedig ez magában Kijevben!
Az általam az említett tudósításban szereplő ellenzéki párt vezetőjét, Viktor Medvedcsukot – minek utána hazájában már nem volt maradása, és külföldre menekült – az ukrán titkosszolgálat ügynökei elrabolták. Miután megkínozták, koholt vád alapján, hazaárulásért elítélték. Fogolycserével szabadult.
(Valahol láttam egy olyan hírt, hogy éppen Magyarországról rabolták el.)
Most pedig, akkor lássuk, miféle Ukrajnát – miféle “ukrán népet” – támogatnak is maguk:
(A molinón Sztepan Bandera – az ukrán Szálasi, a Kijevben ma alapideológiának számító nacionálfasizmus szellemi atyjának, a második világháborús ukrán fasiszta mozgalom vezérének képét látni. Születésnapjáról – január 1-ről – minden évben több tízezres tömegfelvonulásokon emlékeznek meg Kijevben, és szerte Ukrajnában. A mai Ukrajnában Sztepan Bandera a legnagyobb hősnek számít.
Maga, Hegedűs uram, és a társai pedig ezeket a szörnyetegeket takargatják! Nem semmi ez egy eszperantistától – mely mozgalom úgy 90-100 éve még antifasiszta irányultságáról volt ismert. (Az, hogy antifasiszta, nem tévesztendő, nem keverendő össze napjaink hírhedt antifájával, a liberálfasizmus agresszív provokátoraival! Egy tényleges antifasiszta soha nem vetemedne arra, hogy elutazzon egy másik ország fővárosába, hogy ott a nyílt utcán megtámadjon és félholtra verjen számára ellenszenves kinézetű embereket!
Szégyen, hogy egy eszperantista napjaink fasizmusa, a liberálfasizmus – és annak kelet-európai vérebei, az ukrán nacionálfasiszták – érdekében és mellett emel szót!
II.
Szegény, ukránosított nevű magyar származású ukrán nagykövetet (FEGYIR Sándor) természetesen nem az ukránosított neve miatt előszobáztatták.
Hogy miért “előszobáztatták”?. Az most kiderült a “Válasz Online”-nak adott interjújából.
Nem nagyon szokás – legföljebb durva államok durva nagyköveteinél, hogy mindjárt az érkezése után, kertelés nélkül kijelenti. csak a jövő áprilisi magyarországi választások után lehet remélni a kapcsolatok javulását.
Ha Hegedűs uram netán még most is fájlalja, hogy előszobáztatták ezt a félig magyar ukrán nagykövetet, akkor a “Válasz Online”-nak adott interjújával ő megmutatta: jogosak voltak a személyével kapcsolatos előzetes fenntartások. Mert ha egy frissen érkezett külföldi nagykövet nem is titkolja, hogy a jövő áprilisi magyarországi választások kimenetelétől mélyreható, Ukrajnának kedvező belpolitikai fordulatot vár a két ország kapcsolataiban, akkor az jelez valamit. Eddig is megfigyelhettük a Brüsszel, Washington és Kijev közötti szoros együttműködést a magyarországi külpolitikai és külgazdasági kurzus gyökeres átalakítása érdekében. Jó okunk van feltételezni, például, hogy Kijev aktív szerepet vállalt és vállal annak a brüsszeli (és, persze, washingtoni) célkitűzésnek a keresztül vitelében, hogy hazánkat is elvágják az olcsó orosz nyersanyagtól, egyirányúvá, szegényessé tegyék a magyar külkereskedelmet. Utoljára Mária Terézia hírhedt vámrendelete volt az, amit most Brüsszel művel. Amivel a császárnő lényegében megfojtotta a magyar gazdasági függetlenséget, kisiklatta, zsákutcába szorította, felemássá tette és eltorzította a jó értelemben vett polgárosodást Magyarországon. Ennek következményeit – viszonylag elmaradott és szegény országként, félperifériaként – máig viseljük.
Bizonyos, hogy a magyar külügyi vezetés előzetesen tájékozódott az új nagykövetről. Aki most nem is titkolta, hogy a jövő áprilisi választásokig, annak végeredménye megismeréséig nemigen fog nyilatkozni a kapcsolatok fejlesztésével kapcsolatos saját, illetve hivatalos ukrán elképzelésekről. Mit kellene hát tennie annak a magyar kormánynak, amelyik látja: Ukrajnában alig várják a magyarországi kormányváltást. (És láthatóan nemcsak várják, hanem tesznek is érte. Nem is keveset.)
Addig ettől a nagykövettől tényleg nem sokat lehet majd várni. Legföljebb fellazítást – ahogy azt legutóbb Roland Ceber, a nagykövetség munkatársa tette. Akit a hazánkkal szembeni nyíltan ellenséges tevékenysége miatt ki kellett utasítani. Aki megszervezte az árulónak bizonyult vezérkari főnök ukrajnai útját.
Alighanem az ő ötlete volt, hogy RSZM ukrajnai városok polgármestereivel tárgyaljon. Amire pedig nem hatalmazta fel őt senki. Igazán figyelemre méltó viszont, hogy két melyik ukrajnai város polgármesterével tárgyalt. Ez a két város: Harkov és Ogyessza – az a két város, amelyik a kibontakozó orosz offenzíva két legfontosabb városa. OGYESSZA készülőben lévő OROSZ OSTROMÁBÓL AKÁR A NATO ÉS OROSZORSZÁG KÖZÖTTI KÖZVETLEN ÖSSZEÜTKÖZÉS IS LEHET – tekintettel a város óriási stratégiai, egyszersmind geostratégiai jelentőségére. Ogyessza “védelmére” már gyülekeznek is a legfontosabb NATO országok erői.
Csak remélni lehet, hogy RSZM, stikában, nem kötelezte el hazánkat semmiféle ogyesszai katonai kalandra.
Rossz ómen lett volna, ha magát a nagykövetet is ki kell ilyenért utasítani. Az új nagykövet várakoztatása amolyan neki szóló figyelmeztetés is volt.
Kapcsolataink rossz légkörét mutatja, hogy az új ukrán nagykövet érkezésére két évig kellett várni. Ha nem fogadjuk ezt az embert, akkor azt kockáztattuk volna, hogy, egyrészt, jó ideig megint nem küldenek senkit. Másrészt új nagykövetet tőlünk sem fogadtak volna.
III.
No – hát akkor nézzük tovább, szép sorjában!
Mielőtt azonban folytatnám, hadd mondjam el: mennyire elképesztett és megdöbbentett az, ahogy az eddig általam nagy tudású, az objektivitás és pártatlanság alapján álló, ebben a szellemben szóló és író politológusnak tartott Kiss Benedek József átvette és “nyomatja” az ukrán propaganda hazugságait. Mi történhetett vele, hogy – egy húron pendülve a kijevi propaganda boszorkánykonyha főszakácsaival – mentegeti Sebestyén József gyilkosait, illetve bizonygatni kezdi: olyan, hogy kényszermozgósítás – olyan nincs is?
De hát mi történt Kiss Benedek Józseffel, hogy az ukránok hazugságait kezdi felmondani?
Nem mondok ezzel kapcsolatban véleményt. Csak egy puszta tényt említek.
Mostanában volt hét éve annak, hogy, pár nap eltéréssel, rákerültem az “Ukrajna ellenségeiről” vezetett mindjárt két feketelistára is. Az egyik elnevezése meglehetősen vészjósló: “Poszipaka [kb. annyi, mint nálunk ‘56-ban a “muszkavezető”] – a Kreml ügynöke”. Ezen a listán akkor Magyarországról heten voltunk. Ezen a listán láttam Szijjártó Péter külügyminiszter urat is.
És láttam rajta Kiss Benedek Józsefet is.
Mindkét lista közös jellemzője (a másik a “Mirotvorec”), hogy 1. Ukrajnában a feketelistákon lévő emberek személyes adatait közzéteszik az interneten, így azok nyilvánosan elérhetők boldog-boldogtalan számára; 2. mindkettőnek van egy afféle “kórlapja”. Ezen egyrészt felsoroltatnak az illető “bűnei”, másrészt hivatkozások találhatók rajtuk az ukrán Btk. azon vonatkozó cikkelyeire, amelyek alapján az illető (nem számít, hogy külföldi) állampolgár ellen megindulhat a bűnvádi eljárás. Ellene kiadható az elfogatóparancs (még saját hazájának területén is). Összeállítható a vád, előre meghozható az ítélet. Majd – követve a középkori inkvizíció elveit és gyakorlatát – a letartóztatott (egy külföldi esetében, ha úgy adódik, Ukrajnába “kihozott”) állampolgárt addig vallatják, kínozzák, injekciózzák tudatmódosító vagy kábítószerekkel, amíg “be nem vallja” az ellene felhozott vádban megfogalmazottakat.
Döbbenetes! Már hogyne lenne olyan, hogy kényszersorozás!
Hiszen annak egyik okaként, hogy maga aláírta ezt a -… minek hívjam: nyílt levelet, vagy petíciót? – azt nevezte meg, hogy a magyar kormány, a kényszersorozások ellenére, immár nem tekinti háború sújtotta területnek Kárpátalját.
Puff neki! Maga azt állítja, hogy a magyar kormány szerint Kárpátalján nincs kényszersorozás. Amiből logikusan az következik, hogy Sebestyén Józsefet sem ukrán sorozóbiztosok verték agyon. Eszerint talán tényleg agyon sem verték, hanem valamiért – ki tudja, miért – embóliát kapott a kórházban. Vagy ahogy az ATV-s tündi-bündi mondta: bármilyen férfit lehet mutatni, sebekkel a mellén.
Hát – nem is tudom… Hol tetszik élni? Miért beszélt akkor Orbán Viktor és Szijjártó Péter is kényszersorozásról? Csak nem azért, mert mindketten rajta vannak ama Ukrajna “ellenségeinek” feketelistáin, mely Ukrajna az Európai Unióba nyomakszik (s mely Ukrajnát Brüsszelből minden lehetséges és lehetetlen eszközzel oda befelé nyomatják. És ezt maguk is igyekeznek elősegíteni)!
Igen, a mozgósítás, bizonyos szempontból tényleg kényszer. Hivatalos parancs. Nem teljesítése büntetéssel jár.
Csakhogy civilizált országokban a mozgósítás általában behívókkal történik. Az érintettek túlnyomó többsége törvénytisztelő állampolgár, aki az előírtak szerint eleget is tesz annak. Aki pedig a behívót kiállítja, az pontosan tudja, hogy kiről van szó.
Azokért, akik sokadszorra sem tesznek eleget a behívóparancsnak – azokért a rendőrség megy ki. Normális esetben becsöngetnek a lakás ajtaján – és a delikvenst felszólítják, hogy tegyen eleget a parancsnak. HA NETÁN ELLENÁLLÁST TANÚSÍT, AKKOR – de csak akkor! – KÉNYSZERT ALKALMAZNAK VELE SZEMBEN. Ilyesmi a legritkább esetben fordul elő – hiszen normális esetben az állampolgárt ELŐZETESEN MÁR ÉRTESÍTETTÉK, HOGY KATONAI SZOLGÁLAT VÁR RÁ. Tudja, hogy mennie kell. Főleg háború idején.
Nézzünk akkor példákat máshonnan is a mozgósításra, az állampolgárok hozzáállására honvédelmi kötelezettségeikhez.
A Majdan győzelme nyomán Kijevből gyilkos fenyegetések özöne zúdult Ukrajna oroszainak a címére: “a Krím / a Donbassz VAGY UKRÁN LESZ, VAGY NÉPTELEN!”.)
Fölfegyverzett ukrán nacionalisták támadása Kijevből hazafelé tartó krímiek autóbusz konvoja ellen, Korszun-Sevcsenko város közelében. 2014. február 20.
2014. február 23. A Korszun Sevcsenkonál történtek nyomán a Krím forrong. A félsziget népe népszavazást követel arról, hogy hatvan év után (1954-2014) álljon helyre a történelmi igazság, hogy az akkor törvénytelenül, a félsziget többségében orosz lakosságának megkérdezése nélkül Ukrajnának ajándékozott félsziget VISSZATÉRHESSEN OROSZORSZÁGBA.
Szevasztopoli férfiak sorban állnak, hogy jelentkezzenek az alakuló népi önvédelmi milíciákba.
(Ennyit, egyébként, “a Krím orosz annexiójáról”. A képen, ugyanis, jól láthatóan, megannyi agresszor áll sorban. Miért – talán bizony nem látszik rajtuk? Hogy agresszorok ezek mind?)
Mert mit is énekeltek nálunk a ‘48-as honvédek? “Nem fogtak engemet kötéllel”.
Bizony, sok mindent elárul arról a harcról, – annak a jellegéről -, hogy az emberek önként mennek-e a harcba, sorban állnak-e a hadkiegészítő parancsnokságok előtt (ahogy az a kezdetekben még Ukrajnában is történt) – vagy erőszakkal kell őket elrabolni, elhurcolni az utcákról, otthonaikból, a munkahelyükről.
És mindezt azért mert Nyugatról ezt követelik. Már a 18 évesek kötelező mozgósítását is követelik. Ukrajnában lassan nem marad ember, aki folytatná a kollektív Nyugat Oroszország elleni háborúját. Lassan hiába küldik a sok új, korszerű, méregdrága fegyvert, mert nem maradnak emberek, akik azokat kezelnék. Ezért van az, hogy a “Brüsszel/EU” nevű ruszofób tébolyda Európát – mindenekelőtt Kelet-Európát, MINKET – taszigál, rugdos befelé a Nyugat Oroszország elleni háborújába.
Nos, – ha valaki nem tudná, azt hívják KÉNYSZERSOROZÁSNAK, ami Ukrajnában nap mint nap zajlik. Az utcáról, otthonaikból, a munkahelyükről elrabolt, elhurcolt embereket pedig addig ütik-verik, míg a hadsereggel alá nem írják a szerződést.
Egészen döbbenetes! Ennyire ne tudná Kiss Benedek József, hogy valójában mi is folyik Ukrajnában?
Nem kényszermozgósítás-e az, amikor egy embert – akinek sejtelme sincs arról, hogy őt katonai szolgálatra szánták – egyszer csak megállítanak az utcán, földre teperik és megbilincselik, mint valami veszélyes bűnözőt. Megragadják és betuszkolják egy kisbuszba, vagy furgonba – nem ritkán segítségért sikoltozó felesége, rémülten bömbölő kisgyermeke mellől. A rendőrség ilyenkor szégyenlősek elfordul. Bár mind gyakrabban száll be maga is az embervadászatba.
Tudni lehet-e a menetrend szerint közlekedő autóbusz sofőrjéről, hogy lógós, akit a volán mögül ráncigálnak le – nem törődve azzal, hogy mi lesz az utasokkal?
Honnan lehetett volna tudni arról a mentőautó sofőrről, hogy lógós, akit hamis segélyhívással becsaltak a kiegre, és ott akartak fogni. Szerencsére neki még időben sikerült segítséget kérnie a társaitól. Dühös mentősök hada vette körül a kieget, éktelen szirénázással, az út eltorlaszolásával kényszerítve ki társuk szabadon bocsátását.
Honnan tudhatták arról a fiatal apukáról, hogy lógós – aki az utcán a gyerekkocsit tolta akkor, amikor fékezett mellette egy autó, amibe berántották? A gyerekkocsi, a kisdeddel, pedig ott maradt az utcán. Csak a jóisten tudja, mi történt aztán szegénykével.
Honnan tudhatták arról a fiatalemberről, hogy lógós, aki a kedvesét kísérte el egy boltba. Amíg a lány vásárolt, a srác leült a bolt előtt. Ekkor rohantak rá négyen. Az egyik már ütött, rúgott is.
A srácban azonban emberükre akadtak. Ügyes bunyózással megfutamította a négy jómadarat.
A legtöbb áldozat azonban nem ilyen szerencsés, ilyen ügyes, ilyen talpraesett. Megrázó videókat láttam: hogyan ütik-verik az újonnan “érkezetteket”. Mintha politikai, vagy hadifoglyok lettek volna.
És távolról sem csak a kárpátaljai magyar Sebestyén Józsefet verték agyon. Egy Ogyesszából érkezett hír is ilyen esetről számolt be. Egy csoport újoncot vittek ki ott is az erdőbe. Ott sem mindenki élte túl azt az erdei kirándulást.
IV.
A lefejezett fogoly
Igen, láttam én is a videót. Engem is megdöbbentett. Sehogy sem jellemző, ugyanis, az oroszokra, hogy ilyesmit műveljenek. És nem is őket akarom ezzel védeni – ezek tények. A maga ukránjait, viszont – igen! Én sok mindent láttam, hogy miket művelnek. Maga semmit. De nem is akart látni semmit – az olyanok, mint maga, nem is akarnak látni semmit. Nem is akarják látni – tudni – az igazságot!
Láttam videón, amint egyszer egy, a földön fekvő, guzsba kötözött ember nyakát vagy egy percig nyiszálták, mire a fejét le tudták választani a törzsről. Láttam a fényképet egy kikötözött orosz hadifogoly holttestéről, kínzások, égetések nyomaival. Láttam azt a négy és fél perces videót arról, hogy a donyecki fegyveres erők egy foglyul ejtett harcosát hogyan készítik fel kínhalálára: feszítik keresztre, majd gyújtanak alá.
Itt már csak a kivégzés végső mozzanatai láthatók.
A szörnyű videót megküldték nemcsak az áldozat bajtársainak, de a családjának is. Akik nem elég, hogy elvesztették szerettüket, de még azt is végig kellett nézniük, hogy a szeretett embert milyen pokoli kínzások közepette fosztották meg életétől.
Egy másik videón a luganszki fegyveres erők egy harcosát akasztják fel, minden napra várandós feleségével együtt. A harcos szülni készülő feleségéhez érkezett haza. Amikor is falujukat váratlanul az egyik ukrán terrorkülönítmény rohanta le. A házaspárt az erdőbe hurcolták, ahol felakasztották őket.
A donyecki harcos rettenetes kivégzéséről készült videó kétszer is bejárta a világot. Másodszor akkor, amikor már az amerikai Kongresszusban is téma lett: hogyhogy (a donyecki milicistát keresztre feszítő és elevenen megégető) “Azov” brigád nem szerepel a terrorszervezetek listáján.
De folytassuk a “lefejezett kárpátaljai magyar katonával”.
Valakik tehát lefejeztek egy, az ukrán hadsereg egyenruháját viselő embert. Tudhatták-e, hogy magyar? Látta-e valaki a szörnyűségesen meggyilkolt férfi iratait? Kik voltak azok, akik ezt a rémtettet elkövették?
Igen! Ha tudnánk (tudtuk volna), hogy 1. az áldozat kárpátaljai magyar; 2. kegyetlen gyilkosai a hivatásos orosz hadsereg katonái – akkor, igen! Akkor be lehetett volna hívni az orosz nagykövetet. Bár én ezt kétlem! Mégpedig azért, merthogy miért fejeztek volna le éppen egy magyart? Honnan tudja, hogy magyar volt? Honnan tudhatták volna gyilkosai, hogy egy (kárpátaljai) magyarral van dolguk? Maga látta talán a nevét? Mert én nem láttam.
Valakik – oroszok? – lefejeztek egy ukrán egyenruhába öltözött (öltöztetett?) katonát (katonát-e?) Oroszok-e? A hivatásos orosz hadsereg katonái-e? Az lehet, hogy esetleg valamilyen oroszországi irreguláris csapat tagjai (akár például még a “Vágner” is) követték el ezt a szörnyűséget. Sokkal inkább el tudom azonban képzelni, hogy ez esetben is, provokációval van dolgunk. Az “oroszok” lehettek, például, azok a Putyin-ellenes, ukrán szolgálatba állt oroszok, akiknek szabadcsapatai az orosz-ukrán határ vidékén tevékenykedtek és tevékenykednek mindmáig. Semmiből sem állhatott, például, ilyenek kezére adni egy dezertálás közben elfogott ukrán katonát, akit aztán ezek a haramiák lefejeztek – mindezt mobilra véve.
Hegedűs uram emlékszik-e az orosz kormány nagylelkű gesztusára, amivel felajánlotta: kész Magyarországra szállítani az orosz hadsereg fogságába esett kárpátaljai magyar katonákat?
Mennyi támadást, mennyi bírálatot kaptunk emiatt Kijevből! Ezek után a hivatásos orosz hadsereg miért gyilkolt volna le – ráadásul ilyen szörnyű módon – egy kárpátaljai magyart?
(Legyen erős! Amikor az általam később említendő debalcevoi ütközet (2015 január- február) zajlott, a véres csatában az a munkácsi hegyivadász dandár is részt vett, amelyben sok kárpátaljai magyar is szolgál.
Ugyanazon év októberében Alekszandr Zaharcsenko, a Donyecki Népköztársaság – utóbb pokolgépes merénylet áldozatául esett – vezetője jóindulatú gesztusként szabadon engedte a dandár ötven foglyul ejtett katonáját – közöttük kárpátaljai magyarokat is
A magyarokkal külön is üzent. Azt üzente: ellenségeiket Kijevben, és ne a Donbasszban keressék.)
Pedig ha valakik esetében érthető lett volna, hogy ukrán hadifoglyokat akár le is fejeznek – az a Donyec-medence (Donbassz) meggyötört népe. Mindazon terror, rémuralom, tudatos népirtás után, amit a kijevi rezsim haramiái ott nyolc éven keresztül műveltek!
V.
Azt mondom én: ha Orbán nem Magyarország – akkor Putyin nem Oroszország, és Lukasenko sem Belarusz.
Holott mindegyik választást nyert a saját országában. ÉS AZOK ELNÖKEI. Dacára annak, hogy mindkét említett országban vannak olyanok, akik LÉLEKBEN NEM FOGADJÁK EL Putyint, illetve Lukasenkot országuk vezetőjének
Ki kit ismer, vagy nem ismer el törvényes kormányfőnek – az szubjektív döntés kérdése. Főként, hogy ők maguk, akik ezt vallják – ők maguk azokat követik, akik a nemzetközi jogot, a nemzetközi jogrendet fölváltották valamiféle – sehol sem szabályozott, szabatosan sehol ki nem fejtett – tetszés szerint váltogatott, vagy éppen a harci lobogójukra tűzött “ÉRTÉKEKKEL”, “SZABÁLYOKKAL”. Vannak hát ezek az un. “európai értékek”; van az un. “nemzetközi közösség”, és az ő “szabályai”, “szabványai” Amelyeket Hegedűs uramék a magukévá tettek, amelyek mögé felsorakoznak.
Akárhogy is van tehát, Orbán Magyarország miniszterelnöke – akár tetszik ez magának, akár nem. Magyar Pétert – a maguk bálványát – meg én utasítom el. Tiszta szívemből!
Mégsem fogom róla azt állítani, hogy ő nem Magyarország miniszterelnöke. Már, ha abba a székbe kerül. A helyzet az, hogy amennyiben ő lesz az – akár megválasztják őt a féktelen, egyben gagyi demagógiájával félrevezetett milliók. Akár alkotmányellenes, vagy éppenséggel erőszakos módon eltávolítják az eddigi miniszterelnököt a hatalomból (egy „pesti Majdannal„, fegyveres puccsal, polgárháborúval – vagy éppenséggel KÜLFÖLDI KATONAI INTERVENCIÓVAL.) Bármennyire is én ezt nem akarom, Magyar Péter akkor, de facto, Magyarország miniszterelnöke lesz. Még ha törvénytelen, illegitim, hatalombitorló fiókdiktátori minőségben is, egy brüsszelita bábrezsim élén.
Egy katonai intervencióhoz az ürügy az emlékezetes „fütyülős tüntetés” óta megvan (azóta nyolc és fél év eltelt). Akkor hangzott el először az, hogy “Orbán korrupt, fasiszta diktatúrája az orosz titkosszolgálatok szuronyain nyugszik”. Ebből következően pedig Magyarország hemzseg az orosz ügynököktől, akik itt szabadon végezhetik a Nyugat elleni aknamunkájukat.
Ez az állítás időközben még azzal a – kimondatlan, vagy nyíltan ki is mondott váddal is bővült, miszerint – Orbán fedezete mellett az orosz és magyar titkosszolgálat összedolgozik a NATO, az EU, “a nyugati demokráciák” ellen.
Minden, ami azóta Magyarország, és annak miniszterelnöke, Orbán Viktor ellen történt, ebből a vádból eredeztethető.
VI.
No, hát akkor most nézzük, miből élünk! Miért éppen most történik, ami történik?
Pár hónapja nem akármilyen zuglapban, hanem Nagy-Britannia vezető napilapjában, a nagy tekintélyű “The Times”-ban jelent meg egy írás, ezzel a címmel: “Legfőbb ideje eltávolítani Orbán Viktort, PUTYIN BÁBJÁT AZ EURÓPAI UNIÓBAN”.
Az, persze, “baj”, hogy Putyinnak van egy “bábja” az Európai Unióban. Aki “báb” megpróbálkozott azzal, amivel senki más az Európai Unióban: közvetíteni Moszkva és Kijev között. És e célból békemisszióval járt mindkét fővárosban (majd még Pekigben, illetve Trump floridai birtokán is. Amiért is, kijevi látogatása után, az ukrán titkosszolgálat tüstént fölvette őt “Ukrajna ellenségeinek” “Mirotvorec” (“Béketeremtő” [!]) elnevezésű feketelistájára.
De miért is kell Orbánt eltávolítani az Európai Unióból? És miért is ”legfőbb ideje”?
Azért, mert általában véve is, igen rosszul áll a brüsszeli hölgyek és urak szénája Ukrajnában. “Vesztésre állunk, Ukrajna vesztésre áll – mondta még Orbán Viktor is, az emlékezetes “strasbourgi csörte” alkalmával.
Ebben a kritikus helyzetben “hagyta cserben” Trump az Európai Uniót, és testálta rá Amerika Oroszország elleni háborúját. Azért-e, hogy Ukrajna NATO-tagságával ne vadítsa el végképp Oroszországot a Nyugattól? Vagy szimplán csak azért, hogy áttolja Európára a háború költségeit? A lényeget tekintve ez édes mindegy. A lényeg pedig az, hogy a NATO ne vegye föl Ukrajnát. Az Oroszország elleni háborút az Európai Unió vívja csak meg a NATO (értsd: Amerika) helyett, saját katonafiaival, a saját pénzén – katonai szövetségesként a tagjai között tudva Ukrajnát.
A mestertervet kikottyantotta Ruszin-Szendi Romulusz, a haza- és nemzetárulása miatt posztjáról leváltott vezérkari főnök. Ekképpen:
“A tábornok így válaszolt: „Hát ez az üzengetés egymásnak. Ez abban az esetben képzelhető el, hogy ha Ukrajna vagy NATO-, vagy EU-tag lenne. Akkor jogos lenne, hogy oda bemennek a mi erőink, már az észak-atlanti térség országainak erői. Anélkül az casus belli lehet Oroszországnak.”
(Ld. a videón, 12:56 és 13:24 között)
Hegedűs uram biztosan nem látta azokat a híreket sem, miszerint a maga imádott Ukrajnájában terrorista csoportokat hoznak (helyesebben: már hoztak is) létre Ukrajna külföldön élő ellenségeinek likvidálására. 
A “Jobb Szektor” brigantija Beregszász határában. A Kárpátaljáról távozni nem kívánó magyarokat ivóvizük megmérgezésével, gyermekeik életével fenyegeti – azzal, hogy mindenütt rájuk fognak találni.
Általában véve is, Kijevben elhatározták Ukrajna külföldi ellenségeinek a likvidálását. Feltűnt az “ukrán szál” mind a Robert Fico, mind pedig a Trump elnök ellen megkísérelt merényletben.
Ám a haza- és nemzetáruló igazából a Batthyány téren, híveinek gyűrűjében rukkolt elő a farbával:
Ha jól értettem, ezek a telefonszámok – az ellenünk fenekedő hadsereg vezérkari főnökségénél – nemcsak majd, valamikor, “lesznek”, hanem már meg is vannak. Ha már egyszer “a szükséges pillanatban AKTIVÁLHATÓK.”
De nézzük tovább, hogy valójában miről is van szó.
Dmitro Jaros, a Jobb Szektor (az ukrajnai nacionálfasiszta szélsőjobboldal ernyőszervezetének főparancsnoka tankokkal huszonnégy óra alatt eljutna Záhonytól a Balatonig.
Jevhen Dikij, az “Ajdar” terrorkülönítmény századparancsnoka harminc óra alatt elfoglalná hazánkat, még mielőtt a NATO akárcsak napirendre tűzhetné a segítségnyújtás kérdését.
“Egy nagy háború érződik a levegőben!”
Mert aki nem tudná: az olyan szélsőséges szervezetek és szabadcsapatok, mint a Jobb Szektor, az “Azov”, az “Ajdar”- az ukrán hadsereg integráns egységei, annak számokkal jelölt alegységei.)
Nem azért hencegett-e RSZM – azzal, amivel -, hogy őrizetbe vegyék? Hogy kikérdezzék arról: mit ért “szükséges pillanaton”; kikhez vannak telefonszámai az ukrán hadsereg vezérkari főnökségénél; minek, milyen célból vannak neki ezek a telefonszámai: mikor és miért kellene “aktiválni” ezeket a telefonszámokat?
És ha őt ezért előállítanák, Brüsszelben zúghatnának a harangok, döröghetnének az ágyúk: “Putyin bábja az Európai Unióban” mindnyájunk elárulására készül”, és ezért félreállítja, bebörtönzi Európa – A DEMOKRÁCIA – MAGYARORSZÁGI HÍVEIT!
Tehát riadó! Meg – félre – kell állítani Európa, a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság eme esküdt ellenségét (mármint Orbán Viktort – szerk.). A zsarnokot, akinek korrupt, fasiszta diktatúrája az orosz titkosszolgálatok szuronyain nyugszik.
Bármi áron!
Nos, hát, kinél és hol kell akkor keresni az idegen érdekeket szolgáló vezetőket?
IV.
“UKRAJNA VÉDELME ÉRDEKÉBEN SZEMBE KELL SZÁLLNI ORBÁNNAL”
(állapította meg a Financial Times)
Egy Párizsban élő hazánklánya a közelmúltban megüzente: amíg Orbán van hatalmon, addig nem lehet majd Ukrajnát támogatni. És mit tesz erre ez a putyinista diktátor? Népszavazást rendez Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.
Hallatlan!
Való igaz – a mintegy nyolcmillió magyar választópolgár alig negyede vette magának a fáradságot, hogy kitöltse és visszaküldje a szavazólapot. Közülük 95 százalék viszont elutasította Ukrajna felvételét az Európai Unióba. Aki nem vett részt a szavazásban, ANNAK NEM TUDJUK A VÉLEMÉNYÉT. Ami lehet ilyen is, olyan is – de akár semmilyen is.
Nem tudni azt sem, hogy ama 95 százalék közül ki miért utasította el Ukrajna felvételét. A többség minden bizonnyal annak gazdasági következményeitől tart. Biztosan nem kevesen vannak azonban olyanok is, akik tisztában vannak azzal: ha Ukrajnát fölveszik az Európai Unióba, akkor nekünk, mint az Unió tagjainak, kutya kötelességünk lesz nemcsak beszállni ennek a háborúnak a finanszírozásába, DE MAGÁBA A HÁBORÚBA IS! Pénzzel, paripával, fegyverrel. És katonákkal is. És Brüsszel kőkeményen büntetni fog minket, ha ebben nem leszünk elég aktívak és bőkezűek. Ha nem küldünk majd elég ágyútölteléket az Oroszország elleni háború véres húsdarálójába.
Gondolnak-e erre azon fiaink, akik ma tele szájjal harsogják, hogy “Mocskos Fidesz!” Mi lesz akkor, ha teljesül az, amire ma annyira vágynak? Mi lesz akkor a jövőjükkel, ha idegenek fogják fosztogatni az országot. Ha Brüsszel leendő fiókdiktátora minden ottani kívánságot teljesíteni, sőt, túlteljesíteni akar majd. Ha második Ukrajna leszünk. És itt is, a mi utcáinkon is úgy vadásznak majd azokra, akik élni szeretnének, mint Ukrajnában. Talán ezekre a fiatalokra is.
Csak aztán nehogy késő legyen majd a bánat! Mert ezektől, ha a nyakunkra telepednek, MÁR CSAK EGY VILÁGHÁBORÚ ÁRÁN SZABADULHATUNK MAJD MEG! (Már ha túléljük.)
V.
Párizsi hazánklánya tehát kimondta, amit kimondott. Szerelmetes Ursulánk pedig azt végrehajtotta. Ursulánk, a hétgyermekes családanya megparancsolá: Budapest Pride-nak, márpedig, lennie kell!. Akár akarják ezt a budapestiek, akár nem. De hát kit érdekelt – kit érdekel – az, hogy mit akarnak a budapestiek? Amikor, úgymond, annál sokkal fontosabb dolgokról van szó.
A nagy akcióból kivette részét a főpridemester – minden főpolgármesterek budapesti gyöngye – is. Ők, ketten együtt, készítették elő ezt a legújabb, életveszélyes provokációt.
Karácsony beszédében nem csak a Pride, de Ukrajna mellett is hitet tett.
„Amikor a hatalom gúnyt űz egy nép szabadságharcából, akkor mi nem keverjük össze az agresszort az áldozattal és Ukrajna mellett állunk”
– mondta Karácsony.
Már hogyne mondta volna ez a haza- és nemzetáruló istenbarma! Amikor személyesen is járt Kijevben, hogy térdet-fejet hajtson a magyar nép legfőbb ellenségének, illetve – senki által erre föl nem hatalmaztatván – elkötelezze népünket e nyakig véres, tömeggyilkos, háborús főbűnös kabarébohóc támogatása mellett.
Nem lenne már végre itt az ideje egy soron kívüli budapesti főpolgármester-választásnak? – amelyen – az önkormányzati választásokról szóló törvény haladéktalan módosításával – kizárólag budapesti állandó lakcímmel rendelkező, olyan budapesti lakosok vehetnének csak részt, akik MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGUKAT született magyar állampolgárok részére rendszeresített SZEMÉLYAZONOSSÁGI OKMÁNYOKKAL [magyar személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával] IGAZOLJÁK.
Nehogy, mint legutóbb is, ide befurakodott idegenek miatt lehessen újra és újra budapesti főpolgármester ez a szerencsétlen!
VI.
A “Budapest Pride” lehetőség volt egy újabb – lehetőleg minél véresebb – provokációra. Amiért is ők ketten – Európa Führer asszonya és a főpolgármesterek budapesti gyöngye –
összetrombitáltak vagy harminc euroképviselőt a készülő Nagy Látványosságra. A “lánchídi csatára”. Amikor is, a tervek szerint, a rendőrségnek erőszakkal szét kellett volna vernie a Vár felé nyomuló-nyomakodó tömeget.
A rendőrség azonban állta a sarat – utólag is köszönet érte! A Nagy Látványosság pedig így elmaradt. A rendőrség – mily csalódás! – nem verte szét az embereket, nem lőtt a tömegbe. Holott ennek a kiprovokálása volt mindennek az egésznek a célja. Viszont a “lánchídi csatában” összenőtt, ami összetartozik. Táblák tűntek fel, amelyeken melegek meleg szeretettel követelték Ukrajna támogatását. Nem tudván azt, amiről senkinek közülünk nem szabad tudnia – lévén hogy az alábbiakról is csak orosz forrásokból lehetett értesülni.
Így nem tudván azt, hogy Lvovban (nálunk német nevén, Lembergként emlegetik, ukránul meg Lviv, lengyelül pedig Lwów) a már említett Jobb Szektor évről évre szétverte a helyi melegfelvonulást. Éppen olyan dühvel, amilyen dühvel évről évre szét szokták verni a Nagy Honvédő Háború helyi veteránjainak a Győzelem Napi felvonulásait is.
Ám idővel nyilván “szóltak nekik”. Merthogy, csodák csodája, az utóbbi években a Jobb Szektor vigyázza a lvovi melegfelvonulások rendjét és biztonságát.
Mintha nálunk a Magyar Gárda és a Betyársereg őrködne a Budapest Pride biztonságán…
V.
De, mégis, hogyan jutottunk el idáig?
Régóta folyik az oroszellenes hangulatkeltés. Ebbe a Présember (David Pressman, az USA korábbi budapesti nagykövete – szerk.) is beszállt, a “Ruszkik, haza!” tablóival. (Gondolom, nem a saját költségén, hanem az USA állami segélyszervezetének, a USAID-nek a pénzéből.)
Közbevetőleg: pár éve Samantha Power, a USAID főnök asszonyaként Magyarországon járt, hogy hazánkban megteremtse “az igazmondó magyar sajtót”.
Erről a hölgyeményről régtől – a Donbassz civil lakossága elleni ukrán pacifikáló hadművelet kezdeti időszakától – fogva vannak emlékeim. Akkor történt meg az az eset, hogy egyetlen napon belül négy különböző ̈számot olvastam arról, hogy hány orosz katona hatolt be Kelet-Ukrajnába.
A vezérkari főnök elszólta magát: egy sem.
Helyettese gyorsan helyesbített: négyezer.
Porosenko elnök egy aznapi interjújában már kilencezerről beszélt.
A legjobban azonban Samantha Power – akkor az USA állandó ENSZ képviselője volt értesülve. A távoli New Yorkban ő húszezerről tudott.
Mondtam is akkor magamban: az általa létrehozandó “igazmondó magyar sajtó” legalább annyira igazmondó lesz, mint amilyen igazmondó ő maga.
Nos, erőfeszítései nem voltak hiábavalók. Habár, őnélküle is léteztek és léteznek olyan “igazmondó magyar lapok”, mint például az Index és utóda, a Telex: a 444, a Népszava és annak Egyesült Államok-béli testvérlapja, az Amerikai Népszava.
VI.
Az Orbán Viktor, a “putyinista diktátor” elleni – alighanem döntő – rohamot az Európai Parlament strasbourgi ülésén, az emlékezetes “strasbourgi csörte” alkalmával indították meg. Az alaphangot az az itthonról érkezett ifjú provokátor adta meg, aki odasüvöltötte, mindenki füle hallatára: “Mennyiért adta el magát az oroszoknak, miniszterelnök úr?!” Az egybegyűlt üvöltő kórus leordította Magyarország miniszterelnökének a magyar EU-elnökség programját bemutatni kívánó expozéját.
Zuhogtak a vádak. Arról, hogy Oroszországgal kereskedve hazánk a háborút, az Ukrajna elleni orosz agressziót finanszírozza. Vagy hogy oroszok ezreinek biztosítva magyarországi munkahelyet, hazánk orosz ügynököket szabadít rá Európára. Hogy Orbán a putyini Oroszország példájára nyomja el Magyarországon a (sajtó) szabadságot.
Orbán Viktor megválaszolta a vádakat.
(13:34 – 14:30 – Adatok arról, hogy némely uniós országokban hány orosz dolgozik, szemben a magyarországi hétezerrel.
14:30 – 16:04 – Adatok az Unió, illetve egyes tagországainak, az Unió saját szankcióit megkerülő, közvetett kereskedéséről Oroszországgal. A vele stikában kereskedő nyugatiak által az orosz költségvetésbe befizetett 1,7 milliárd dollárnyi adóról.
Ugyanez vonatkozik az energiahordozókkal folytatott kereskedelemre is. Miközben nekünk dörgedelmesen tiltják orosz kőolaj és földgáz vásárlását, ők vidáman kereskednek – persze itt is közvetetten. Olyan országoktól vásárolva (orosz) energiahordozókat (pl. India), amelyek pedig nem igazán gazdag kőolaj- és földgázlelőhelyeikről híresek.
A magyar miniszterelnök azt is feltárta, hogy az unió által rendelkezésünkre bocsátott pénzügyi források 80 százaléka tüstént nyugati cégek zsebében landol. (És még ezt akarják nekünk könyöradományként beállítani!)
VII.
Látva ezt a légkört, az ordasok falkájának ezt az üvöltését, vajon csak énbennem támadt az az érzés, hogy a “444” tudósítójának az alábbi agresszív “interjúja” Szijjártó Péter külügyminiszterrel távolabbra mutató célokat követett?
Mert mi is történt? A rámenős újságíró előásott egy két évvel korábbi, a nyilvánosságra egyáltalán nem tartozó “ügyet”. Arról faggatta – inkább vallatta – a minisztert. (Ahogy azt tették nyugati kollégái is, éveken keresztül.) Akik a vele készített “interjúk” címén azt akarták belőle kihúzni, hogy Magyarország külügyminisztere az oroszok javára részrehajló.
Ám a “444” újságírója ennél jóval messzebb ment. Azzal vádolta meg a minisztert, hogy szándékosan beengedte (mintegy beinvitálta) az orosz titkosszolgálatokat a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe. EZZEL ELÁRULVA NATO-SZÖVETSÉGESEINKET, mintegy hozzájárulva egyben az Ukrajna elleni “orosz agresszió” előkészítéséhez.
Csak nekem van az az érzésem, hogy ez az “interjú” azt volt hivatva előkészíteni, hogy Jens Stoltenberg, a NATO már távozni készülő főtitkára nyomban, sürgősen Budapesten teremjen, hogy Orbán Viktornak jelezze: súlyos kibertámadás esetén a NATO kész alkalmazn̈i az 5. cikkelyt, BELEÉRTVE A KATONAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁST IS?
Köszönjük! 1944. március 19-én egyszer már volt részünk akkori “szövetségesünk” “katonai segítségnyújtásában”
(E ponton nem tudok nem eltűnődni a kérdésen: miért nem ajánlották fel “szövetségeseink” – az 5. cikkely alapján – ugyanezt a katonai segítségnyújtást akkor is, amikor az ukránok katonai támadással fenyegették meg hazánkat (méghozzá nem is egyszer)? Csak tán nem azért, és úgy, ahogy Brüsszel/EU is vállat vont akkor, amikor, mi és a szlovákok is támogatásért fordultunk oda? Amiért az EU-ba nyomakodó Ukrajna két leendő uniós tagtársa számára lezárta az Oroszországból kiindulo kőolaj- és földgázvezetéket.)
VIII.
Ahhoz, hogy megértsük: hogyan és mivel provokálnak minket, nézzük, hogyan provokálnak ők:
2014 nyár végére a Donbasszra támadt ukrán hadsereg, sorozatos vereségeinek következtében, az összeomlás szélére került. Szeptember közepére ezért megszületett a Minszk-1 fegyverszüneti megállapodás. Ám még ugyanazon a napon, 2014. szeptember 14-én, tüzérségi csapás érte Donyeck Putyilov kerületét, a kerület piacát, és annak környékét.
“Miféle fegyverszünet ez?” – kiabálja egy felháborodott asszony. “Nekem vannak ismerőseim, barátaim Kijevben és Lvovban. Nincsenek itt semmiféle orosz támadók! Miért csináljátok ezt velünk?! El akartok minket – a gyermekeinket – pusztítani?”
A sorozatos ukrán provokációk nyomán az év végére ez a fegyverszüneti megállapodás az összeomlás szélére jutott. 2015 január-februárjában véres csata zajlott a stratégiai fontosságú Debalcevo városért, amiben az ukrán hadsereget újabb katasztrofális vereség érte. Ezért Minszkben újabb fegyverszüneti tárgyalások kezdődtek.
Egymás után három véres provokációra is sor került ezekben a napokban. Ezek célja a másik fél lejáratása, a tárgyalásokhoz a “megfelelő légkör” megteremtése volt. Mariupol esetében az ukrán fél azt akarta “bizonyítani”, hogy a várostól keletre állomásozó donyecki fegyveres erők lövik rakétákkal Mariupol egyik lakótelepét. Helyi lakosok azonban észrevették, hogy a rakéták északnyugat, az ukrán állások felől érkeztek. Felfedezésükről tájékoztatták az ukránok által kinevezett polgármestert is. A TERVEZETT PROVOKÁCIÓ ÍGY CSÚFOSAN MEGBUKOTT. Ez a provokáció mintegy harminc emberéletet követelt a városban.
Donyeck Bosse városrész, 2015. január 22. A reggeli csúcsforgalom idején ukrán tüzérségi támadás ért egy forgalmas útkereszteződést. 8 ember életét vesztette.
Ukrán rakétatámadás az általuk akkor már hét hónapja megszállt Mariupol egyik lakótelepe ellen, 2015. január 24.
Mindkét provokáció célja az volt, hogy megakadályozza a Minszkben esedékes újabb tárgyalási fordulót. Amire mindezek dacára sor került. És aminek eredményeként létrejött a Minszk-2 fegyverszüneti megállapodás. Ennek sarkalatos pontja volt, hogy – a jövőbeni békemegállapodás részeként – Ukrajna különleges státuszt biztosít a Donbassznak, Ukrajna keretein belül. Aminek érdekében pedig az ezt lehetővé tévő módosítást hajtanak végre az ukrán alkotmányban.
Ha mindez így megvalósul, a Donbassz nagyobb belső önállósághoz jutott volna Ukrajnán belül, mint amihez Magyarország jutott az 1867-es kiegyezéssel. Aminek eredményeként, tudvalevőleg, ha csak fél évszázadra is, de megmaradt a Habsburg birodalom területi integritása. Az viszont tény – ahogy erre orosz források utalnak is – hogy a “különleges státuszú” Donbassznak módja lett volna megkontrázni Ukrajna belépését a NATO-ba.
Kramatorszk, 2015. február 10. 2014 nyarán az ukránok ezt a várost is elfoglalták. Ugyanabból az okból, mint Mariupol esetében is, ezt a várost is – ennek a városnak a repülőterét is – lőtték. Abban a városban is, mintegy húsz halott volt.
És, utóbb, már megint Kramatorszk, 2022. április 8. (alig pár nappal a véres bucsai provokáció után.
(A videót a “Szabadság” Rádió készítette a szörnyű esemény évfordulóján. Ez a rádióállomás ugyanaz a FÁK-térség számára, mint a “Szabad Európa” Kelet-Európában)
Donyeck megye ukrán megszálló hatóságai meghirdették a megye lakosságának evakuálását. Azon a tragikus délelőttön mintegy négyezer ember várta a pályaudvar előtti téren, illetve a peronon, hogy beálljon az evakuálandókat elszállító vonat.
Ekkor váratlanul rakéták csapódtak a tömegbe. Az ukrán hírek először orosz Iszkander rakétákról szóltak, amelyek “az orosz megszállás alatt lévő területekről” érkeztek.” (A tudósítás további részeiben azonban már “Tocska-U” rakétát emlegettek)
Utóbb azonban kiderült: 1. a rakéták csakugyan “Tocska-U” rakéták voltak (amilyeneket az orosz hadsereg nem használ). 2. a rakéták délnyugat, az ukrán ellenőrzés alatt álló Dobropolje település felől érkeztek. 3. a rakéták farka mutatta az irányt, hogy merről érkeztek. A farkon szereplő nyilvántartási számból pedig megállapítható volt, hogy a rakéták az ukrán hadsereg tulajdonában voltak. 4. Az azon a környéken állomásozó orosz csapatok aznap nem kaptak semmiféle tűzparancsot.
A provokációban 61 ember – közöttük öt gyermek – vesztette életét. 120-an megsérültek.
Egy szubjektív megjegyzés:
Ha csakugyan oroszok lőttek volna rakétát a kramatorszki pályaudvar előtt várakozó tömegre, azt a mai napig is az orruk alá dörgölnék. De azóta sem hallani, hogy bárki is Nyugaton fölemlegetné ezt a vérfürdőt.
Ugyan vajon miért nem?
Csak nem azért, mert mintegy két héttel korábban hasonló rakétát lőttek ki egy donyecki piacra? Ott húsz ember – közöttük gyermekek – estek áldozatul.
Azt, bizony, sehogy sem lehetett az oroszokra fogni!
A válasz, tehát, mint mondani szokták: síri csend. És hullaszag…
Ahogy máskor is – véres provokációk esetében is:
● Donyeck, 2014. szeptember 14. és 2015. január 22.
● Mariupol‘, 2015. január 24.
● Kramatorszk, 2015. február 10.
● (A Kijev környéki) Bucsa, 2022. áprilisának első napjai
Bucsában a visszatérő ukrán hadsereg, a titkosszolgálat megtorló akciói 2022. április 2-án, két nappal az orosz hadsereg kivonulása után kezdődtek meg. Az ukrán hadsereg – és vele együtt a titkosszolgálat – az előző nap (április 1-én) vonult be a városba. Még sehol sem láttak holttesteket heverni az utcákon. A város ukrán polgármestere a sajtónak nyilatkozva fejezte ki örömét az ukrán csapatok visszatérése fölött. Nem említette azonban, hogy az orosz csapatok vérengzést követtek volna el a városban.
Ugyan vajon miért nem?
Ezek a képek az ukrán titkosszolgálat április 2-i razziája utáni napokban kerültek ki a világhálóra.
Ennek során olyanokra vadásztak, akik, úgymond, “együttműködtek az orosz megszállókkal”. Ehhez a vádhoz az is elég volt, ha valaki kapott az orosz hadsereg által osztogatott humanitárius segélycsomagokból. Sok embert elhurcoltak akkor otthonaikból
A New York Times március közepén (úgy két héttel az orosz csapatok kivonulása előtt) képeket tett közzé az állítólagos orosz vérengzésről.
Az interneten április 6 körül közzétett fotók keletkezésekor azonban az áldozatok sebei még frissek voltak. Még nem állt be náluk a hullamerevség.
Jó pár áldozat karján volt viszont fehér karszalag – ami az oroszokkal való rokonszenv jelképe. (Az egyenruhák hasonlósága miatt, ugyanis – hallgatólagos megállapodás alapján – az orosz katonák fehér, az ukránok pedig sárga karszalagot viselnek.)
De el tudja-e valaki képzelni, hogy az ukrán hadsereg bevonulásakor valaki nyilvánosan ilyen szembetűnően kimutatja az oroszok iránti rokonszenvét? Másfelől viszont miért öltek volna meg oroszok velük rokonszenvező embereket? A Bucsában állomásozó orosz csapatok tudták-e március közepén, hogy a hónap végén el kell majd hagyniuk a várost? Előtte ezért, netalán, gyorsan gyilkolásztak egyet?
2022 közepére Bucsában és környékén mintegy másfél ezer kivégzett ember holttestére találtak rá, tömegsírokban. Többen látták, hogy a környék településeiről is oda hordják a holttesteket.
E véres, tömeggyilkos provokációt használták fel ürügyül a 2022 februárjában, Isztambulban kitárgyalt fegyverszüneti megállapodás kisiklatására. A provokáció megszervezését a MI6 brit titkosszolgálathoz kötik.
Ahhoz a bizonyoshoz, amelynek időközben hivatalosan beszervezett ügynöke lett Volodimir Zelenszkij, Ukrajna “lejárt szavatosságú” elnöke. Aki korábbi londoni látogatásai egyikének egyetlen hivatalos programja a MI6 székházában tett látogatás volt. Amikor is Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke aláírta beszervezési nyilatkozatát. A másfél óráig tartó megbeszélés után Zelenszkij, a MI6 brit titkosszolgálat beszervezett ügynökeként távozott a székházból.
IX.
Provokációk – ellenünk
Merthogy az “igazmondó magyar sajtóban” mi más is lenne egy írás következtetése, mint egy ítélet? A középkori inkvizíció elveire és gyakorlatára épülő “tényfeltárás”, “igazságszolgáltatás” nyomán megszülető ítélet?
Hiszen “köztudott”, hogy;
● Az orosz és magyar titkosszolgálat összedolgozik a NATO, az EU, a “nyugati demokráciák” ellen;
● Magyarország feladata Ukrajna euroatlanti integrációjának akadályozása;
● E célból nehezítenie kell Ukrajna helyzetét, problémákat, nehézségeket kell neki támasztania;
● Le kell járatnia Ukrajnát, ahol csak lehet;
● Szítania kell a magyar szeparatizmust Kárpátalján, meg kell bontania az Ukrajnában élő nemzetiségek közötti egységet. Nemzetiségi széthúzást, villongásokat kell szítania.
● Moszkvával közösen harapófogóba kell szorítania Ukrajnát, hátba kell támadnia.
Ez utóbbi momentummal kapcsolatban érdemes egy pillanatra megállni. Kijev fixa ideája, hogy Moszkva és Budapest harapófogóba szorítja szegény békés, ártatlan Ukrajnát.
X.
Egy másik provokáció: Palágykomoróc
Az ukrajnai Dezinformáció-elhárító központ értékelése szerint az orosz és magyar titkosszolgálat együtt “főzte ki” a palágykomoróci templom felgyújtását.
(Ez a fajta együttműködés azonban – úgymond – nem újdonság. Hiszen Magyar Bálint is – az, akinek a tüntetésén megjelent az “A diktátort megölni nem kell félnetek! “ feliratú molinó – megmondta már: Orbán Viktor megrendeli, az orosz titkosszolgálat pedig “szállítja” neki az ellene készülő merényletről szóló híreket. MÉGPEDIG AZÉRT, HOGY LESÚJTHASSON ELLENFELEIRE.
Ám az, aki objektíven, nyitott szemmel és nyitott elmével igyekezett és igyekszik követni az eseményeket, az tudja: az ukrajnai DEZINFORMÁCIÓ-ELHÁRÍTÓ KÖZPONT AZ éppenséggel A NYUGATI / UKRÁN DEZINFORMÁCIÓS – az egész világot orránál fogva vezető – PROPAGANDÁNAK A KÖZPONTJA, BOSZORKÁNYKONYHÁJA. Ezért minden okunk megvan feltételezni, hogy ugyanitt született a palágykomoróci templomgyújtás ötlete is.
Hegedűs uram itt nem veszi észre: vádaskodásával, sanda célzásaival saját maga segít leleplezni ezt a provokációt.
Foglaljuk össze röviden, mi történt:
● Egy alapvetően református vallású, többnyire magyarok lakta faluban felgyújtanak egy görögkatolikus templomot (amelyet a református vallású magyar lakosság nem látogat).)
● A tettes (tettesek) ügyel(nek) arra, hogy ne okozzon (okozzanak) komoly kárt az épületben.
● Orbán Viktornak azonmód, még az éjjel megküldik az egész videót (mely tényen még Hegedűs uram is elcsodálkozik).
● A falra előzőleg ráfújják, hogy “Késhegyre a magyarokkal!” Ám aminthogy a videót megküldték Orbánnak, a feliratot rögtön lefestik(ugyan vajon miért?).
● A tűzoltóság is rögtön kivonult – miután a videó elment Orbánnak.
● Rögtön elkapták a tettest, nem kellett utána nyomozni, őt keresni. A tettes egyből bevallotta azt, amivel “megbízták”.
Ámde csakugyan ő volt-e a tettes? Csakugyan ő, egyedül, akarta felgyújtani azt a templomot, ahová egyébként a magyarok nem járnak? Miért végzett ilyen hanyag félmunkát?
Gyarló eszemmel én itt csak két dologra tudok következtetni: 1. A láthatóan katonaköteles korú “tettes” eleve be volt szervezve az akcióba. 2. Elkaptak egy “lógóst”. Akivel közölték: ha eljátssza ezt az utólag általunk is látott szerepet, akkor mentesítik a katonai szolgálat alól.
Csernovciban a tettes ugyancsak egyedül követte el tettét. Mégis, a sokkal nagyobb épület lobogó lánggal égett.
Az orosz ortodox egyház templomának felgyújtása Csernovciban, Észak-Bukovina székvárosában, 2023. április 24-én.
Ha úgy akarják (de ha TÉNYLEG ÚGY AKARJÁK), akkor – Palágykomoróccal ellentétben – egyetlen ember is föl tud gyújtani egy egész templomot. Méghozzá úgy, hogy az teljesen leégjen.
De hát nem is ez volt a lényeg! A lényeg az volt, hogy ki lehessen mondani:
“A kijevi dezinformáció-elhárító központ szerint orosz és bizonyos magyar politikai szereplők részvételével összehangolt provokáció zajlik – a cél: bizalmatlanságot szítani, Ukrajnát hitelteleníteni és ürügyet teremteni külső beavatkozásra.”
Akkor hát, helyben is vagyunk! Magyarország, tehát, ürügyet igyekszik teremteni külső beavatkozásra.
Márpedig, ha ez így van – és Magyarország támadásra készül Ukrajna ellen – akkor vele szemben minden megengedett. Még akár a megelőző katonai csapás is.
Ne adja isten, de akkor minket is érinthetnek azok a tervek, hogy Ukrajna a Nyugattól kapjon ahhoz hasonló biztonsági garanciákat, mint a NATO 5. cikkelye. Ha ez így megtörténne, Ukrajna segítséget kérhetne a NATO-tól a magyar fenyegetés elhárításához, a “magyarországi demokrácia védelmében”.
(Mentségére legyen mondva: úgy tűnik, hogy ezt Trump nem támogatja. Netán azért, mert akkor – az általa kifőzött Nagy Tervet félretéve – Ukrajna védelmében Amerikának is be kellene szállnia az Oroszország ellen egyébként saját maga által kezdeményezett háborúba. Amit így nem lehetne teljesen áthárítani az Európai Unióra.)
A NATO viszont ezer örömmel segítene Ukrajnának. Hiszen a távozó főtitkár is kilátásba helyezte: a Magyarországot érő súlyos kibertámadás esetén kész akár katonai “segítséget” is nyújtani.
A dolog úgy áll, hogy – hacsak nem sikerül útját állni Brüsszel, a ruszofób tébolyda örjöngő ámokfutásának, Ukrajna gyorsított felvételének az Európai Unióba – akkor kiadhatjuk magunknak a jelszót, amivel Mao Ce-tung kínai pártfőtitkár fordult népéhez a 30-as években:
KÉSZÜLJETEK A HÁBORÚRA ÉS A SZEGÉNYSÉGRE!
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt képen: A “Jobb Szektor” brigantija Beregszász határában.
Mementó 2006 emlékmű
