KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Levédia krónikása: Az Ukrajna emberi jogi helyzetéről készített jelentésről – egy hír margójára

Az orosz külügyminisztériumnak az Ukrajna emberi jogi helyzetéről készített jelentése szerint tavaly február óta több mint 4600 polgári személy – közöttük mintegy 200 gyermek – esett az ukrán tüzérségi csapások áldozatául.

Itt megjegyezzük: miközben az orosz hadseregnek nem kifejezetten a lakosság pusztítását célzó tüzérségi csapásainak elkerülhetetlenül vannak polgári áldozatai is – az ukrán hadsereg tudatosan, előre megfontoltan támad olyan civil célpontokat – bevásárló központokat, piacokat, szociális és kulturális létesítményeket, forgalmas közlekedési csomópontokat – amelyeknek katonai szempontból nincs jelentőségük, viszont várhatóan sokan tartózkodnak ott az adott pillanatban – lehetőleg minél több embert el lehet pusztítani.

AZ UKRÁN HADSEREG MOST A DONBASSZBAN UGYANAZT FOLYTATJA, AMIT 2014 TAVASZA ÓTA MINDIG IS TETT: GYILKOLJA AZ OROSZ EMBEREKET. Ezt hívják népirtásnak. Már réges-régen meghirdették: “A DONBASSZ VAGY UKRÁN LESZ, VAGY NÉPTELEN”.

[Mi, például, mit szólnánk hozzá, ha szélsőséges román nacionalisták meghirdetnék: “Erdély, a Székelyföld vagy román lesz, vagy néptelen”?]

Tehetik pedig ezt mindaddig, amíg az utolsó ukrán katonát is ki nem verték a Donbassz földjéről. Melynek népe 2022-ben, immár másodszor is, arra szavazott, hogy a tömeggyilkos, terrorista államból visszatér oda, ami 1922-ig a hazája volt: Oroszországba. Ahonnan egy önkényes döntéssel, akaratuk ellenére szakították ki őket.

A 2014 óta a Donbassz ellen tartó ukrán agressziónak – 2014. február 22 -ig – mintegy 200 gyermek esett áldozatául. Ehhez jön most újabb 200.

2014-15 -ben készült klip a Donbassz szenvedő gyermekeiről (angol felirattal). A különbség az akkori klipen láthatók és a mai helyzet között az, hogy a Donbassz önvédelmi, honvédő harcot vívó népe már nincs egyedül. Oldalán harcolnak régi-új hazájának, Oroszországnak a fegyveresei: a hivatásos hadsereg, a Wagner, illetve Kadirov csecsen harcosai is. És a világ sok országából – köztük Magyarországról is – érkezett önkéntesek. Akik a magukénak érezték a Donbassz orosz népének igazságát, szenvedéseit.

Ez is érdekelheti:  Az iráni támadás után Izrael csapást mért Bejrútra

A videó magyar feliratbeállítással is megtekinthető:

A Donbassz gyermekáldozatainak emlékműve egy donyecki parkban, az Angyalok fasora végén. A KÖZEL KÉTSZÁZ GYERMEK EGYIKE SEM HARCI CSELEKMÉNYEK KÖVETKEZTÉBEN VESZTETTE ÉLETÉT. Mindegyikük a hátország elleni egyoldalú ukrán tüzérségi támadásoknak esett áldozatul.
A Donbassz gyermekáldozatainak emlékműve egy donyecki parkban, az Angyalok fasora végén. A KÖZEL KÉTSZÁZ GYERMEK EGYIKE SEM HARCI CSELEKMÉNYEK KÖVETKEZTÉBEN VESZTETTE ÉLETÉT. Mindegyikük a hátország elleni egyoldalú ukrán tüzérségi támadásoknak esett áldozatul.

Írta: Levédia krónikása 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük