Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter
Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter – számol be az Index. A lap úgy tudja, hogy a tárcavezető távozásának hátterében az energiaügyi kérdések állnak.
Palkovics László 2014 óta volt az Orbán-kormány tagja. A Széchenyi-díjas gépészmérnök 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára volt, 2016-tól átvette a közoktatási feladatokat is. A negyedik Orbán-kormányban az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezette.
2021 januárjában a sajtóban már felvetődött, hogy Palkovics László távozik. Akkor azt rebesgették, hogy még 2020 végén kérte a kormányfőtől a felmentését, akkor azt azonban Orbán Viktor nem fogadta el, és közölte a miniszterrel: továbbra is számít a munkájára.
Kiemelt kép: Mátrai Dávid / Mandiner
Legfrissebb anyagaink:
A gyermekek elleni ukrán terror és a képmutatás netovábbja
Belháború és káosz a Tisza-kormányban: Megbukott Magyar Péterék alkotmányellenes puccskísérlete
Botrány élő adásban: Trump hazugnak és ostobának nevezte az NBC riporterét, majd faképnél hagyta
Schröder és Orbán szemtől szemben a brüsszeli háborús gépezettel – Von der Leyen a béke ellen dolgozik
Sztarobelszket soha nem feledjük el
Kun Béla sorsára juthat Magyar Péter, ha ránk szabadítja a brüsszeli migránspaktumot
Belesétált Toroczkai Magyar Péter csapdájába






















