Lemondott Klaus Iohannis román államfő
Bejelentette lemondását hétfőn Klaus Iohannis román államfő, miután a parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezést – számolt be az MTI.
Iohannis rövid sajtónyilatkozatában úgy értékelte, hogy a felfüggesztési eljárás, illetve annak megszavazása esetén az elnök leváltásáról szervezendő népszavazás példátlan válságba sodorná az amúgy is elnökválasztásra készülő Romániát, az ország elveszítené szövetségesei bizalmát.
Iohannis közölte: lemondása szerdán lép hatályba
Az elnök nem sokkal azt követően jelentette be távozását, hogy a kétkamarás bukaresti parlament egyesített házbizottsága keddre összehívta a két ház együttes ülését, hogy a törvényhozás megvitassa 178 ellenzéki törvényhozó kezdeményezését Klaus Iohannis tisztségéből történő felfüggesztéséről.
NIF kommentár:
Amiről viszont az MTI nem számolt be, az talán a legfontosabb. Mégpedig, hogy Klaus Iohannis mandátuma tavaly december 21-én lejárt, és a román alkotmány értelmében semmi sem indokolta, hogy tovább elnököljön, azaz illegitim elnöke volt Romániának.
Következésképpen, az általa kinevezett kormány szintén illegitim. Vagyis Romániában a hatalmon levők fütyülnek saját törvényeikre és alkotmányukra. Ennyit érnek tehát a törvények egyes államokban (ide tartozik a Donald Tusk vezette Lengyelország is). Vagyis nem törvényeknek kell megfelelni, hanem utasításoknak.
Kiemelt képen: Klaus Iohannis / Fotó: facebook
Legfrissebb anyagaink:
Újabb támadás a Premontrei Rend ellen: Április 14-én ismét megpróbálják kilakoltatni Fejes Rudolf Anzelm apátot!
Így szervezik a budapesti Majdant a nagyon demokratikus ukránok, ha nem győz a Tisza!
Dr. Téglásy Imre: Fide(s), sed cui, vide! – Bízz, de nézd meg, kiben!
Máris megszegték a tűzszünetet Iránban: az amerikai légierő csapást mért Teheránra
Kiszivárgott: Magyar Péter zárt ajtók mögött elismerte – „G*ci nagy háború lesz”
A Russia Today is idézi J.D. Vance alelnököt Zelenszkij Orbán Viktornak tett fenyegetése kapcsán
Brüsszeli beismerés: Gőzük sincs, hová tűnt az EU-s delegáció Ukrajnában























